Van más, mert a baj nem jár egyedül....
Kezdem ott, hogy ma már jobb, határozottan jobban vagyok. A szopik során nem kaparom a falat kínomban, a könnyem sem potyog, fogam sem csikorog. Elmúlt a hidegrázás és a nyomorultul-érzem-magam is. De ha mindez velem maradt volna, akkor is feledtetné minden saját nyűgöm, ha csak egy pillantást vetek Rékára....Nem, most nem mindenféle cukros, édes szöveg következik, miszerint gyönyörű tündérbogaram puszta látványa gyógyír fájdalmamra, bár alapesetben ez igaz. Más van. Mára virradóra Réka fél homloka masszívan bedagadt. Jobb szeme csak félig kukucskál üregéből.
Oknyomozó füstölgésemben hamar kisütöttem, hogy tegnap délután frontálisan ütközött Rékám homloka az asztal sarkával. Nagyot kapott Réka, de még csak nem is sírt, így nem hittük, hogy a dolognak lesz folytatása....Lett. Estére egy jókora dudor. Pont olyan, mint amilyet Andi barátném szerzett annó a gimiben, amikor rosszul mérte fel szekrényugrás során a felmérendőket és a szőnyegre érkezte után beleszállt a falba....Jókora szarva nőtt, koponyájából valószínűtlenül, kiemelkedő....Amikor visszatért az iskolaorvos rendelőjéből, hogy minden oké, maradandó károsodást nem szenvedett, felszabadultan jót röhögtünk felszarvazott buksiján...Nohát most anyaként nem nevetek Rékán, távol áll tőlem ez a hangulat.
Persze az is lehet, hogy a nappali asztala ártatlan a szem- és homlokbedagadásban és valami megcsípte Rékámat, ezt sem zárnám ki....Mert ha nagyon akarom, találok is csípésnyomot, körülötte piros udvarral.
Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, egyéb tünet (hányás, szédülés nemtommi) nem lévén. Ha holnapig minden marad Rékám ábrázatán, ahogy van, akkor lesz egy vizitünk a doktornéni rendelőjébe....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!