Avagy bővebben legfrissebb dilámmámról: Mi legyen Zalán cumijával??
Messziről kezdeném, ködös Albionbeli baby-sitteres múltammal, aminek során zsenge 19 évesen röviden és tömören azt szívtam magamba, hogy a cumi rossz dolog, fujj! Leginkább a lusta és alkalmatlan szülő tömi ezzel be gyermeke száját...blablablablabla. Így aztán első gyermekes anyukaként szilárdan el is határoztam, hogy az én szívemből szakadt magzatomnak (akkor úgy nézett ki, hogy az egyetlennek), nem lesz cumija. Nem bizony! Mert én tökéletes anya szerettem volna lenni, az olyannak pedig egészen biztosan nincs cumija. Mármint a gyerekének!
Réka az első hetekben, hónapokban nem is hiányolta, bőven beérte az igény szerinti szopival, gyakori mellre tétellel. Nyugodt, vidám baba volt, egy igazi kis angyalka, aki mindig cicin aludt el. Egy idő után, talán 3-4 hónapos lehetett, változott a helyzet. Ahogy a kiságyba fektettem volna, rögtön kipattant a szeme és a "letehetetlen gyerek" játékot kezdtük el játszani. Estére ez igen fárasztóvá vált. Nem sok idő kellett, hogy nézeteimet átértékeljem. Talán egy hét? Igen, nagyjából egy hete kínlódtam közel egy 1 órát az altatásokkal, amikor hirtelen ötlettől vezérelve kirántottam a bolti csomagolású cumit a komódból, sterilizáltam mindkettőt és próba képpen a kiságyba lefektetett Réka szájába nyomtam. Ő azonnal rákapott és hallani sem akart rólam, legalábbis a következő szoptatásig. Megkönnyebbülésem hatalmas volt.
Ahogy cseperedett, sosem volt cumi függő a nap 24 órájában és ennek örültem. Csak éjszaka használta a cumiját, pontosabban az elalvásokhoz, egyébként nem érdekelte a dudókája. Napközben és éjjel munka nélkül árválkodott a cumi. Valahogy aztán az 1 éves szülinapja környékén vagy nem sokkal utána arra lettem figyelmes, hogy a cumi eltűnt a kiságyból és nem tegnap. Réka nem kereste, olykor napokig nem, majd egy hétig...végül egyáltalán nem. Saját magától elhagyta, kinőtte, elfelejtette. Büszke voltam rá nagyon, az én lányom! :)
Zalán érkeztével a cumi teljesen természetes része volt a babakelengyének. Távoli, homályos emlék volt az egykori berzenkedésem cumiilag...Az első két hétben, amíg a tejtermelésem be nem állt a kereslet-kínálatra, talán nem használta őkelme, de utána nyomban. Ügyeltem rá, hogy éjszaka és elalváshoz kapja csak meg. Szerette a cumikáját már kicsiként is, nagyon, hogy jóval szorosabb szálak fűzik hozzá, mint annak idején Rékát, jelezte, hogy olykor átaludt több órát is úgy, hogy a cumija a szájában maradt. És bár igyekeztem arra "nevelni", hogy a cumit az ágyikóban hagyjuk, ez egyre többször nem sikerült.
A karácsony környéki több hetes betegeskedés végül azt hozta magával, hogy napközbenre is cumit kapott a drágám. Valahogy így alakult, nem is tudom, hogyan. Ahogy elesetten szörcsögött a karomban, nem volt szívem elvenni tőle. Ha mégis megpróbáltam, keservesen sírva fakadt, nekem pedig meg akart szakadni a csúnya, szőrös anyai szívem.
Múlt héten aztán valahogy elegem lett a cumiból. Talán az tette be a kaput, hogy Zalán cumival a szájában magyarázott nekem, ami az utolsó csepp volt a pohárban. Nagyon nem tetszett a látvány, a cumizás iránti ellenérzésem újjá éledt főnixként hamvaiból. :) Elpakoltam a cumikat, mint az ötöt, melyek a lakás különböző részein hevertek és felfedezésre vártak. Egyetlent hagytam meg szem előtt, azt is az ágyban. Próbáltam elmagyarázni csöpp fiacskámnak, hogy "alváshoz megkapod, Zalánom, macis takaróstul, egyébként meg gyere, együnk egy joghurtot/olvassunk mesét/ építsünk várat." Előfordult, hogy hullott pár könny, a cumitól megvonás nem volt egyszerű, de úgy gondoltam, nemes a cél, Zalán pikk-pakk betölti a második életévét, itt van a beszédfejlődés küszöbén...Nincs helye a cuminak a szájában. Legalábbis nem, ha függőleges helyzetben van.
Eltelt egy nap, két nap, felvirradt a harmadik és mint a mesében, minden ment, mint a parancsolat. Elégedett voltam magunkkal roppantul. Ágyból távozás után cumit az ágyban hagytuk és a következő szundiig nem is láttuk viszont. Harmadik nap délután azonban, meseolvasás, könyvlapozgatás közben valami szokatlanra lettem figyelmes. Olyasmire, amire eddig nem volt példa. És egyáltalán nem tetszett, amit láttam. Egy picurkát sem.
ZALÁN MEGTALÁLTA A JOBB MUTATÓUJJÁT!!
És nagyon boldogan szopogatta. Hát szuper, csöbörből vödörbe. Este elmeséltem a történetet Tibinek, akinek véleménye rövid volt és tömör.
- Azonnal vedd elő a cumikat! Akkor már inkább cumizzon!
Gondolhattam volna, hogy cumijához olyannyira ragaszkodó, extra biztonságot és komfortot kereső 20 hónaposom keres magának mást, ha nincs cumi. De mivel ujját szopó gyerekem még egy sem volt, így meglepődtem. Egyelőre itt tart a nagy cumielvonó projekt. Hogy hogyan tovább, mi tévő legyek, fogalmam sincs. A cumi tilalmat egyelőre nem oldottam fel.
