Rékánál két évesen történt meg a váltás. Emlékszem, hogy a szülinapja környékén vittük magunkkal nagyjából utoljára a babakocsit bárhová is. Februárban pedig, ahogy elkezdtük az Emi-néni-féle készségfejlesztőbe járni, már kéz a kézben sétáltunk a buszmegállóba. (Milyen régen is volt, mégis tegnap volt.....)
Zalán néhány hete nehezményezte először, hogy a lépcsőn lebattyogva nyomban beletuszkoltam a babakocsiba és egyre élénkebben tiltakozott is ellene. Akkor még (hidegben, hóban) nem volt más választása, mint végigülni az utat az oviig és ezt ő igencsak morózus hangulatban tette meg. Sötét tekintettel, mereven feszített a piros járgányban. Múlt héten tettem egy próbát, engedtem, hogy sétáljon az oviig, de a biztonság kedvéért a kocsi is velünk tartott. Ám feladat nélkül maradt, üresen tátongott oda- és visszafelé is. Zalán könnyedén megtette az egy felnőtt által kb. 10 perc alatt abszolválható távolságot. Nem kérte, hogy vegyem fel, a babakocsiba pedig végképp nem akart beszállni. Úgyhogy a jó idő beköszöntével a héten itthon is maradt a babakocsi hétfő délután. Jó érzés volt úgy hazasétálni az oviból, hogy mindkét csemetém kezét foghattam, de jó is volt! Hát ilyen nagyok már ők is.....
Kedden, a kapun kilépve Zalán nyöszörgött valamit, mintha hiányérzete támadt volna. Sehogy sem akaródzott neki útnak indulni az ovi felé.
- Megkeressük a motorod? Menjünk motorral? - kérdeztem, mire vidám "JÁÁÁÁ"-val helyeselt. Voltak kételyeim, hogy nem hajítja e el a motort 20 méter után, mint annak idején Réka az első motoros sétáknál, de vállaltam a rizikót, elég könnyű járgányunk van. Végül minden nehézség nélkül elgurult az oviig, szépen folyamatosan hajtotta a motort, nem állt meg minden bodobács és hangya láttán.
Az oviban aztán bealkonyult a nagy idilli állapotoknak. A lépcsőházban úgy tűnt, elválaszthatatlan egységet képezett Zalán és a motor, mert alig tudtam róla leválasztani. Minden áron motorostul vágott volna neki a lépcsőnek. Ééés ordított a lépcsőn, a hónom alatt, az öltözőben, a csoportszoba előtt, az óvónéni mellett....üvöltött, mert a motort nem hoztuk fel az emeletre. Zalán újraegyesítése a motorjával nem oldott meg minden problémát. Zalán végre csöndben maradt, Réka ellenben szemrehányást tett nekem, hogy miért nem hoztam neki motort??? Vagy ha már motort nem, mert az kinőtte, akkor a biciklijét....Nem nagyon láttam magam előtt, ahogy a motoros Zalán után loholva, hátamon Réka bicajával megteszem az utat az oviig, bevallom. Talán még fejlődnöm kell anyaság fronton....
Mivel a közeli játszótérre igyekeztünk, ahol tavasztól őszig a legtöbb időnket töltjük, Zalánra egy még hosszabb séta várt, mint oviba menet. Meg sem kottyant neki. Réka hiába fűzte, hiába kérlelte, hiába ordított vele és hiába fenyegette , Zalán még véletlenül sem fosztotta volna meg magát imádott motorjától. Úgyhogy Réka végig siránkozta az utat egészen a játszótérig, mint egy siratóasszony, hogy ő már soha, soha, soha, soha az éééééletben nem fog motorozni, vááááá és brühühhhüüüü....
Megígértem neki, hogy a játszótérről hazafelé majd megülheti a mocit. Gondoltam, hogy baj lesz belőle, mert Zalánnal nem egyeztettem egyáltalán....de legalább a játszótéren megint minden idilli és békés volt. És hát....végül is egész gyorsan hazaértünk, nem panaszkodhatom. Réka gyorsan hajtotta a motort, Zalán pedig kergette. Az igaz, hogy felváltva visítva és ordítva, de a sebesség miatt nem volt olyan nagy az utca zajterheltsége...szerintem.
A hab a tortán aztán az volt az egészben, amikor Réka kérésére elővettem a "sufniból" a csilli-villi biciklijét, mire Zalán mindent feledve félrelökte a motorját és minden áron Réka járgányára mászott volna fel. Ez nem sikerült neki, így újra ordított. Rékának viszont siettében-menekültében nem sikerült bevennie az első kanyart, esett egy jókorát, tehát már ketten sírtak-ríttak kórusban. Felnyaláboltam őket és kapát-kaszát széthagyva felcipeltem őket a másodikra. Mire odalenn mindent elpakoltam és elrendeztem, az összes könny felszáradt, mindenki kibékült, minden lélek megnyugodott.....
(Az kimaradt, hogy Zalán úton a játszótér felé elhagyta Réka egyik kedvenc plüss kutyáját, de szerencsére még az ovi kapuin belül, így ma reggel a kutyus haptákban várta Rékát az egyik ablakpárkányon. Ezúton is köszönjük a megtalálónak. :))
