Nagyjából olyan 3 hete kezdődött egy pénteki napon. (Emlékezetes volt, aznap jártunk Zalánnal a Balesetin buksi ügyben.) Ahogy a szomszéd bácsi elkarikázott mellettünk öreg bicaján és mi felnőttek kellőképpen üdvözöltük egymást, egyszer csak egy csilingelő csókolom kapott szárnyra mellettem. Réka volt az elkövető! Hogy én milyen büszke voltam rá! Réka elhatározta magát (valaki újfent megnyomott rajta egy gombot) és egyik napról a másikra immáron köszönti embertársait. Méghozzá barátságosan, kedvesen. Ó, jeee! Az én lányom!
A köszönés téma olyasmi volt nálunk, amit soha nem nagyon erőltettem. Valahogy az a (nem tudom mennyire téves) kép él bennem, hogy egy nemköszönő kisgyereknél (3-4 éves kategória) sokkal cikibb lehet az, ha az anyuka nyúzza, rángatja a gyerekét, hogy "KöszönjélmárPistike...naaa....hogyköszönsz szééépeeen?" - valahogy ez távolt áll tőlem. Olykor persze lazán megkérdeztem leánykámtól, hogy "köszöntél, Réka?", mire vagy azt mondta, hogy "szia" vagy nem mondott semmit, de azt halkan mondta. És inkább ez volt a helyzet.
Réka nem köszönt senkinek, amikor két éves volt, akkor sem, amikor három, akkor sem, amikor négy...(néhány extrém ritka alkalomról eltekintve). Ha noszogattam kezdetben, akkor sem, ha szépen kértem, akkor sem, ha magyarázam neki, plána nem. Pedig kellő mennyiségű és mélységű információval láttam el, hogy milyen szerepe és jelentősége van jelen társadalmunkban az egymást köszöntésnek. Nem érdekelte. Ez éppen nem. Pedig annyi más igen. Hát hagytam az egészet a fenébe. Nem annyira szándékosan és előre megfontoltan. Csak úgy. Tudja Réka, hogy illik köszönni, tudja évek óta...ja, hát hogy mégsem köszön? Hát majd fog! Ha megérik rá. És lám, felvirradt a nap, amikor Réka ajkát is elhagyja néhány üdvözlő kifejezés.
Mama kérdezte, hogy "Jónapotkívánok!"-ot használ Réka vagy Csókolomot...Számomra evidens a "csókolom", nem is lehet más. Hogy pontosan kinek, mikor és hogyan köszönünk, némiképpen még csiszolásra vár Rékában. Pl. egy üzletben minden távozó vásárló köszönését lelkesen viszonozza, mintha ő volna a mini-tulaj. És ha kedvet érez hozzá, köszön fűnek-fának. Azon pedig igencsak csodálkozik, ha egy vadidegen bácsi válaszra sem méltatja "csókolomját". Nem érti a helyzetet. Persze többnyire van válasz köszönés, - "Szeeeervusz, bogaram, de aranyos vagy, hogy köszönsz!" ...Mire Réka mind a húsz fogát megszellőztetve, büszkén feszít mellettem, nagyjából, mint két cső kukorica egy zsákban....
PS: Öhöhmm....Mondjuk, ahogy belépünk reggel az oviba, a csoportszobába, esze ágába sincs köszönni a többieknek vagy az óvónéninek...még véletlenül sem.....
Réka nem köszönt senkinek, amikor két éves volt, akkor sem, amikor három, akkor sem, amikor négy...(néhány extrém ritka alkalomról eltekintve). Ha noszogattam kezdetben, akkor sem, ha szépen kértem, akkor sem, ha magyarázam neki, plána nem. Pedig kellő mennyiségű és mélységű információval láttam el, hogy milyen szerepe és jelentősége van jelen társadalmunkban az egymást köszöntésnek. Nem érdekelte. Ez éppen nem. Pedig annyi más igen. Hát hagytam az egészet a fenébe. Nem annyira szándékosan és előre megfontoltan. Csak úgy. Tudja Réka, hogy illik köszönni, tudja évek óta...ja, hát hogy mégsem köszön? Hát majd fog! Ha megérik rá. És lám, felvirradt a nap, amikor Réka ajkát is elhagyja néhány üdvözlő kifejezés.
Mama kérdezte, hogy "Jónapotkívánok!"-ot használ Réka vagy Csókolomot...Számomra evidens a "csókolom", nem is lehet más. Hogy pontosan kinek, mikor és hogyan köszönünk, némiképpen még csiszolásra vár Rékában. Pl. egy üzletben minden távozó vásárló köszönését lelkesen viszonozza, mintha ő volna a mini-tulaj. És ha kedvet érez hozzá, köszön fűnek-fának. Azon pedig igencsak csodálkozik, ha egy vadidegen bácsi válaszra sem méltatja "csókolomját". Nem érti a helyzetet. Persze többnyire van válasz köszönés, - "Szeeeervusz, bogaram, de aranyos vagy, hogy köszönsz!" ...Mire Réka mind a húsz fogát megszellőztetve, büszkén feszít mellettem, nagyjából, mint két cső kukorica egy zsákban....
PS: Öhöhmm....Mondjuk, ahogy belépünk reggel az oviba, a csoportszobába, esze ágába sincs köszönni a többieknek vagy az óvónéninek...még véletlenül sem.....
