Raising cane csirke -

 Ahogy ên olvastam, hogyan kell. Aztán lehet, hogy máshogy készül.

Valamiért eleinte a neve sem jutott az eszembe. "Crazy chicken" annál inkább.

A recept úgy néz ki, hogy a csirkemellet felszeleteljük vékonyabb szeletekre. Mintha rántani szeretnénk őket, csak még hosszában félbe. Így keskeny csíkokat kapunk. Mellékszál, hogy így ötven felett, azon kaptam magam, hogy felkockázom a csirkét gondolataimba merülve. Úgyhogy fel kellett bontanom félúton egy másik doboz csirkemellet. Amit felkockáztam, az ment a csirke paprikásba. Senki nem panaszkodott. Szóval felcsíkozzuk a csirkét. 

A pác a következő kb. 60 dkg csirkéhez.

2 tojás

5 ek (evőkanál) liszt

1 bögre tej (hát olyan 2,5 dl-es) 

2 ek worcester szósz

1 tk (teáskanál) füstölt pirospaprika

2 gerezd fokhagyma reszelve vagy fél tk fokhagyma granulátum, de az nem volt itthon

só, bors, ahogy tetszik - fél-fél tk elvileg

Ezt jól összekeverjük, mondjuk,először a tejet a tojással, aztán a fűszerek. Majd beletesszük a csirkemellet, hagy ázzon!  Pihentetjük pár órát vagy akár egy éjszakát.

Amikor készen állunk a falatozásra, elkészítjük a bundát.

2  bögre liszt

6 ek keményítő

1-1 teáskanál füstölt pirospaprika, só, bors és fokhagyma  

Ez sok lesz, marad ki, de 1 bögre liszt kevés, tapasztalat. Fele ennyiből készítettem és rögtönöznöm kellett az utolsó 5 szelet húsra. A pácból kipiszkáljuk a husikat, megforgatjuk a lisztes cuccban és mehet a forró olajba.  Nem kell túlsütni, nem érdemes. 

Na és a lényeg, amibe a kisült husit mártogatjuk - a raising cane szósz maga.

1 bögre majonézból kiindulva fél bögre ketchupot rakunk hozzá. Ez elég bizarr volt nekem, de bíztam a receptnek. Ehhez adunk 1 tk worcester szószt,és a már ismert füstölt pirospaprikát, fokhagymát, sót, borsot. Meglepően finom rögtön,  kikavarva. Mehet a hűtőbe kicsit pihenni. 

Később Zalán megkóstolta, szerinte sok volt benne a mustár. Nagy gourmand a gyerek, nincs is benne mustár.  Ja, akkor a ketchup. Tettem hozzá még majonézt, az nem árt, gondoltam, nem rontotta el. Kicsit lehet játszani az ízekkel, kinek mi jön be. Nekünk pl. fokhagyma fokhagymával is ízlik, nincs is vámpír nálunk. 

Sült krumplival ettük, faltuk. Nagyon finom. Nem lehet abbahagyni, repkednek a gatyagombok, csak mondom ..

 

Hétvégi gasztro rovat

 Hétvégén olyat műveltem, amit már nagyon régen nem - kelt tésztát sütöttem. A kutyát szoktuk fahéjas csigának, vagy ha Réka menőzni akar, cinnamon rollnak becézni, amikor összegömbölyödik. Addig-addig, hogy megkívántuk, na. Nem a kutyát, dehogy, a fahéjas csigát. Van ilyen. Anyukám mesélte, hogy az ő nagymamája mindig tortát sütött, ha lakodalom volt a faluban.  

Szóval fahéjas csiga. Ehhez nincs receptem, nem is nagyon érdekelt az eredeti, mert van egy fantasztikus Gabicsek féle kakaóscsiga receptem, ami szerintem világbajnok, most is ehhez a tésztához folyamodtam. 

Élveztem az alkotást. Általában élmény kelt tésztát sütni, már ha jól viselkedik "őkeltme". Most ez ilyen volt. Akkor végez vele a dagasztó program, ha már nem ragad a tészta,  vagyis kiveszem a tálból a gombócot, kicsit formálgatom, és láss csodát, nem tapad a kezemhez. Ilyenkor mehet szépen a langyos helyre kelni. Ha duplájára duzzad, akkor kinyújtom, megkenem fél csomag olvasztott vajjal, szórok rá barnacukrot, vagy ami van, majd bizonytalan mennyiségű fahéjat. Ízlés szerint. Nem igazán tudtam, hogy mennyit érdemes rá tenni, úgy szórogattam, ahogy gondoltam, ide is, oda is. A gyerekek szerint keveset tettem bele, féltem, hogy túl fahéjas lesz. Hát nem. 

Aztán pacsmagoltam egy kicsit a langyos vajas, barnacukros cuccal. Amikor éreztem, hogy túlzásba viszem, a kezemhez jobban tapad a cucc, mint a tésztához, abbahagytam. Kerestem egy kenőlapot vagy mit, elegyengettem a kulimászt - mármint levakartam a kezemről - majd feltekertem óvatosan a tésztát.  Nem árt, ha egyenlő átmérőjű lesz a rúd mindenütt. Úgy lesznek szép egyformák a tekercsek.....  majd 2 centinként felvagdostam a rudat. Egy nagy tepsi megtelt velük .Sem szorosan, sem túl szellősen nem érdemes tenni őket egymástól, úgy kb. egy- egy centire. Valahogy így:  

Az utcát bizonyára belengte a nyálcsorgató fahéj illat. Hát nem meseszépek? Az eredmény egy habkönnyű, pihe-puha fahéjas kalácsszerűség, amiből nem lehet eleget enni....

A csiga tetejére krémsajtot kevertem ki brutál mennyiség cukorral és vajjal. Némileg bizalmatlan voltam, hogy ez jó lehet és kell -e ez az extra a csigákra.  Szerintem nélküle is finom, de pl. Zalánnak nagyon bejött ez a máz is. Kanállal még lapátolt rá, amitől némileg kigúvadt a szemem, de mindegy, kamaszok....  

 

 Ja, hopsz, az első képen az ebéd látható, Raising Cane csirke. Erről én még soha nem hallottam, amíg J. el nem csicseregte, hogy egy szülinapi bulira ilyet készített és hát mennyei.... Valóban az, főleg a szósz, de úgy együtt az egész az, ahogy van.  A receptet a netről halásztam, asszem, de szívesen leírom, ha van rá igény.

 

Holnap péntek

 Innen is jobbulást kívánok Enikőnek, ha olvas! 

Állítólag véget ért a kánikula - átmenetileg - de némileg bosszúsággal öntöztem meg reggel a teraszon a leandert. Reggel hétkor sem volt valami hűvös...Jó, hát nyár van és tán 30 fok körül megáll a melegedés, nem panaszkodom.

Mondanám, hogy nyugodtan várjuk a július végén esedékes ponthatár húzást, ámde a Pázmány nem nagyon akarja az emelt érettségikért járó 100 intézményi pontot megadni Rékának. Pontosabban még nem dolgozta fel - szerintem - az érettségiket. A nyelvi pluszokat megadta, bár feleslegesen, így 50 pont fájón hiányzik. Na mindegy. Várunk még egy kicsit. Írtam Julcsi barátnőmnek, náluk sincsenek fent az intézményi pontok. Réka finoman eszi emiatt a kefét, hiszen pont az első helyen a Pázmány áll. Amúgy fáradt is, ebben a melegben egész héten este 6ig kint aszalódott/aszalódik a lovardában. Onnan tudom, hogy ki van purcanva, hogy irritálja a humorom. Ez egy. Kettő, fél 10-kor már mélyen alszik az ágyamban...

Zalánt próbáljuk rávenni egy kör fodrászatra. Azt dörmögi negyedik napja, hogy ő aztán ki nem lép a hőségbe a hűs házból. Úgy néz ki, mint a bozontos változata Harry Potternek. Majd csak vége lesz ennek a hétnek is....Mi is le vagyunk fáradva a sok focimeccs miatt, melyek a késő éjszakába nyúlnak. Bár én 2:2 után otthagytam a belga-szenegáli meccset mérgemben és lefeküdtem aludni. 

 

 

Különös hétvégi program

 

Egy ideje terveztük, hogy csillagfotózásra elutazunk valahová. A Zselic volt a kitűzött célpont. Amolyan kiemelt apa-fiú program, kötődés, közös program, kaland, ilyesmi.... Nem sokat tudok erről, mert a fiúk fotóznak, de a lényeg, hogy a Tejutat ott lehet a legjobban megörökíteni, mert ott a legsötétebb az ég és legszebben látszanak a csillagok. Azóta rájöttem, hogy a Bükkben és a Hortobágyon is alacsony a fényszennyezés (Bükki Csillagoség Park), de hát nem is mi lennénk, ha 40 fokban nem a legtávolabbi célpontot néztük volna ki...

Pénteken 3 óra után indultunk, a legdurvább alföldi hőségben....hogy Tibi rögtön közölje  a jó híreket - Zalán nem ebédelt, még tankolni kell (vagyis leállítani a kocsiban a légkondit) és otthon maradt a fotózáshoz elengedhetetlen láb...Bevallom, mikor otthon 2 percre megálltunk a gesztenyefa alatt, átfutott az agyamon, hogy itthon maradok. Ugyanúgy olvasok és pihenek a légkondiban, mint várhatóan a Zselicben. Persze maradtam. Mármint az autóban. Réka HelloKitty-s nyakpárnája főnyereménynek számított, mert valahol az M0-son ébredtem, hogy Tibi finom káromkodásokat morzsol el az orra alatt - elkezdett torlódni a forgalom, pedig még az M7-re le sem araszoltunk. 

A kutya nyüszített hátul a csomagok között, melyek legjelentősebb része hűtött üdítő volt. Sajnáltam szegényt, igyekeztem arra gondolni, hogy az autóban mégiscsak van légkondi, másrészt nála rosszabbul csak én tűröm a meleget. Sőt, ő nagyon is jól tűri, 40 fokban is kikéreckedik az erkélyre napozni. Meggyőződésem, hogy ilyenkor tölti fel az akku készleteit. Illetve ezért olyan pirított zsemle a színe.

Kaposvárnál megálltunk egy Lidl-nél kaját a venni a hétvégére. A meleg alaposan fejbe vert, alig kóvályogtam el a Lidl bejáratáig.... A bokrokban ott ciripeltek a kabócák. Tessék, 3 óra utazás és máris Mediterrániában találjuk magunkat. Rékával bevásároltunk és csak abban tudtam bízni, hogy semmit nem felejtek el vagy ki. Még további 1 óra volt, mire Somogyhárságyra értünk, a kipécézett szállásunkra. Egy valamikori présházat foglaltunk el, ami minden szempontból tökéletesnek számított, rögtön otthon éreztük magunkat. Első dolgom az volt, hogy meggyőződjek, az összes légkondi működik és virágzik. Itt meg is nyugodtam, hogy minden a legnagyobb rendben. Folyóvíz is volt, áram is. Baj nem lehet. 

Alig öt perce laktunk a kecóban, mely előtt aranyló búzatenger himbálózott a naplementében, mikor egy traktor torpant meg előttünk. Három oldalról fűkasza lógott róla, ami régi időkbe repített vissza. Pont ezt a márkát forgalmaztuk egykoron, még a gyerekek előtti, lányságomban. Igazából csak arra lettem figyelmes, hogy Tibi tér be a házba egy méretes zöld kannával, hogy vizet vegyen a zuhanyzóból. Kiderült, hogy aratás végeztével eltűnt a víz a traktorból és a rendszer folyamatosan visított víz után. A traktoros pasas kicsit csodálkozott, mit keresünk ott a semmi közepén, a falu szélén. Különösen mikor kiderült, hogy turisták vagyunk. Nem jó Szolnokon?? - kérdezte magyarul, bár németnek tűnt az akcentusa alapján. Megkapta a vizét, aztán többet nem láttuk. Szimpatikus ember volt, a kutyát nem pitbullnak nézte, mint sokan, hanem meg is nevezte a márkáját - magyar vizsla.  Persze a kutya egyből ismerősként fogadta, fürgén csóválta a farkát.

Este hideget vacsoráztunk, péksüti, sonka, sajt, zöldségek, tej...A fiúk kértek tükörtojást is. Érdekes, otthon általában cifrább vacsorára fanyalodnak. Azután úgy emlékszem, meccseket néztünk zsinórban, már meg nem mondanám, hogy ki játszott ki ellen éppen aznap este. Zalán úgy számolt, hogy 2 óra körül megy le a Hold végre, akkor lesz legsötétebb az ég. Úgyhogy egy óra tájban elkezdte ébresztgetni a nappali kanapén hangosan horkoló apját, hogy ideje indulni az erdőbe fotózni.... Elég sokat vihogtunk ezen Rékával, aki első este hálótársam volt.  

Én nem tudom, hány óra volt, mi volt, hogy volt, de az biztos, hogy a Holdat egész magasan találtuk, ahogy az erdő mélyére értünk. Úgyhogy meg kellett várni, míg lemegy a dombok között....Közben a fiúk beállították a kamerát. Éreztem a testemben áramlani a jóleső fáradtságot. Ültem az autóban, az anyósülésen, meztelen talpaim a kesztyűtartón. Azon tűnődtem, mekkora őrültség éjjel az erdőben lenni? Szerencsére egy horrorfilm sem jutott akkor eszembe.

Aztán csak úgy szemléltem a csillagos eget. Ahogy egyre inkább hozzászokott a szemünk a sötéthez, láttuk, hogy nincs sötét, sosincs teljesen sötét. Csönd volt, erdő illat. Volt az egészben valami igazán különleges és meghitt. Semmi hangos és feltűnő, mégis emlékezetes. Hűvös volt, szinte fáztunk.

Közben én félek az éjszakai erdőben, ösztönösen, ezért résen voltam. Egyszer közel jött egy állat, hallottuk a lépteit a fák között.  Tibiék őznek véltek és pusztán a hangosabb beszédtől eltávolodott. Rókák is nyekeregtek valahol, távolabb, talán vitt haza zsákmányt a róka apu/anyu. Addig maradtunk, míg készült néhány szép kép a Tejút rendszerről....Lassan kelni kezdett a Nap. Sőt, ahogy zötyögtünk hazafelé két falu között, immáron ébrenlét és álom között lebegve, már virradt. A búzamező felett "otthon" rózsaszín és ibolya  volt az ég. A természetben töltöttük a fél éjszakát. Tanúi voltunk, ahogy a Hold lemegy és kel a Nap....Mire hazaértünk és kipillantottam a házikó türkisz ablakain, odakint a kertben már világos volt....Mi pedig végre ágyba dőltünk. 

Talán fél öt lehetett, amikor este (reggel) ágyba bújtunk, így várható volt, hogy délig alszunk. Én valamiért 10 óra után felébredtem és már nem tudtam visszaaludni. Talán az idegen ágy, a fura memóriahabos matrac, vagy csak melegem volt, nem tudom. Nekiálltam reggelit készíteni, virsli, tojás, kávé. A fagyasztóból kiolvasztottam a tegnap vásárolt péksütiket.

 Igazából semmi különös nem történt egész nap.  Olvasgattam, sorozatot néztem, hallgattam Rékát, ahogy mesél. Zalán minden alkalommal megvert Uno-ban vagy kvízben nyűgözött le. Ahogy kiléptünk az árnyékos teraszra, mellbe vágott a meleg, mintha szaunába léptem volna. Arra gondoltam, hogy csak egy jakuzzi vagy medence választ el, és heteket el tudnék itt tölteni.  A terasz melletti cseresznyefáról senki nem szedte le a gyümölcsöt, még a madaraknak sem kellett. Ott aszalódott rá a fára. Réka nevetett, hogy világítok a napozóágyon. Nem is bírtam sokáig a napon, szinte perzselődtem, mégis valahogy jól esett. Megbabonázott az arany búzatenger a ház előtti szántóföldön, haza is hoztam egy kalászt.  Annyi mindent jelent ez a pici csoda, életet, kenyeret, hazát. 

Ebédre pennét főztem paradicsomos szósszal. Fagyi nem volt, de hideg szóda igen. Tibi és Réka mentek egy kört a környező falvakban míg Zalán meccset nézett, én pedig szundikáltam. Az volt a szép az egészben, hogy mindenki azt csinálta, amihez éppen kedve volt. Összebarátkoztunk a szomszéd német vizslával, Dió hívta volna játszani. Brúnó - másnap reggel derült ki - 4 éves és udvari kutya, saját ingatlannal a kertben. Eléggé melege volt, a legmelegebb órákban még Dió sem tudta lecsalogatni a teraszról, az árnyékból. Este viszont, amikor lement a nap, láttam, ahogy a hátán hentereg a fűben és élvezi az életet. 

Második este már nem tetszett, hogy átvirrasztjuk az éjszakát. Éjfél után nem sokkal felköszöntöttek a szülinapomon. Nyomtak két puszit a képemre és hátba veregettek. Jó volt. Hajnali egy körül szerettem volna aludni. Forgolódtam, szólt kint a tévé, nehezen ment. Aztán csukódott az ajtó, a fiúk ismét fotózni indultak a csillagos eget. Hajnali háromkor találkoztam Zalánnal a nappaliban, a kanapén feküdt egy szürke pléd alatt a légkondi hűvösében. Üveges szemekkel meredt a tévére, ahol kedvenc csapata, a portugálok kergették a labdát. Nagyon ügyelt rá, nehogy elaludjon. Többre nem emlékszem. Vasárnap reggel korán ébredtünk, igyekeztünk ugyanúgy hagyni a házat, ahogy találtuk. Hamar végeztünk, 9 óra körül csak céltalanul keringtünk a házban. Reggelizni már nem volt mit, minden az autóban ült, hamarabb rendet raktunk, mint vártuk. Tibi úgy döntött, a nagy melegre tekintettel ne várjuk meg a 10 órát, induljunk, így 12-13 órára otthon lehetünk. Szomorú voltam, hogy elhagyjuk a falut, meg is lepődtem magamon. Kevés  volt ez a 1,5 nap. Jó  volt ez a nyugalom, lelassulás, együtt lenni. 

Az egyik benzinkútnál valahol az M7-en vettünk üdítőt, csokit, rágcsálnivalót. Tibi arrébb állt meg, ahol a kamionok parkoltak, csak az árnyékban. Mire elsétálunk az autóig, azt képzeltem, hogy egy sivatagban vagyok, körülöttem végtelen homoktenger, tevék és a távolban egy oázis pálmafákkal. Nem, ez csak most jutott eszembe, de tényleg afrikai volt a hőség. Hogy ne haladjon minden simán, kigyulladt egy autó az M7-esen, mint később kiderült és emiatt egy sávra szűkült a forgalom, belassultunk. Ezt Tibi nehezen viseli, mintha maga a lassú araszolás megnyomna rajta egy stressz gombot...Én csak egykedvűen csemegéztem a kesztyűtartóban talált maradék chipszes zacskókból. Megettem a benzinkútnál vett Kinder csoki felét, majd a Kit-Kat-ből egy egységet. Emlékeztettem magam, hogy egyiket sem szeretem, vajon miért veszem meg ezeket újra és újra? Ráértem, nem haladtunk valami fergeteges gyorsan.  Ahogy elhaladtunk az immáron sem fekete , sem fehér füstöt nem eregető autóroncs mellett, felgyorsult rögtön a haladás. Megkönnyebbülten fellélegeztünk, sima utunk volt hazáig. 

Máris tervezzük a következő csillagos hétvégét. Ezúttal a Bükkbe.... 

VÉGE 

 

 

 

 

5. alkalom

 

Nem most írtam, még aznap este, most az ülés leírásának egy szerkesztett változatát hoztam.

 

Voltunk ma ismét E.nél Tibivel. 20 percet késtünk. 4 órára ért ki értem a munkahelyemre, pedig megbeszéltük, hogy 3.45-re befut, el is kéreckedtem. Nem voltam rá annyira mérges valahogy. 

 

Odafelé az autóban Tibi még úgy nyilatkozott, hogy többet nem megy E.hez. Elég volt, nincs rá ideje, sem pénze, sem kedve. Ezen kicsit elszomorodtam, de úgy voltam vele, ez Tibi dolga és majd meglátjuk. Amíg Tibi a parkolásért fizetett, én előre mentem. E. nél hűvös volt és árnyékos, ő maga is  szelíd volt, kedves.  Azzal kezdte, hogy miért késtünk? Történt valami vagy közbejött valami? Gyakorlatilag fel óra maradt, hiszen egy ülés 50 perc. Tibi beismerte hogy a munkája miatt késtünk, nem tudta idejében befejezni. Itt hosszas körmondatokba fogott magyarázatképpen. 

E. megkérte Tibit, hogy mint szoktuk, foglalja össze, mi volt az utóbbi 4 hétben.   Kicsit ellenállt, hogy miért ő, mindig ő...pedig neki ez új hely, idegen hely, E.t sem ismeri annyira. Viszont mi  E.-vel mély kapcsolódásban vagyunk. Meglepett, hogy Tibi ezt látja.  Nagyon. 

Érdekes volt, mennyire otthon éreztem magam, pedig általában nem egészen ez a helyzet. Tibi kifejtette, hogy ő nem nagyon néz magába, vagy gondolkodik magáról, ő nem ilyen. E. mondta is, hogy igen, ezt érti.  Aki nincs önismereti folyamatban, az nem tudja, milyen ez, milyen nehézségei van.  Hogy ez kőkemény munka.

 

Egyszer megszólalt Tibi telefonja, N. hívta Berlinből, mire kiment a szobából. Amíg kint volt, E. kérdezte, hogy szerintem milyen most Tibi? Azt feleltem, hogy otthon határozottabb, a felnőtt, itt olyan kamaszos. Amikor Tibi visszajött, neki a finomított verziót meséltem el.   Az is spontán eszembe jutott, hogy itt könnyebben kimond Tibi dolgokat a terápiás térben, mint otthon, mert E. kérdéseire válaszol, az enyémeket könnyebben elvicceli. Pl. hogy milyen tulajdonság jut rólam eszébe?  Arra komolytalanul annyit mondott, hogy szép vagyok....Erre, ahogy ezt elmeséltem, elég gyanakvóan nézett rám. Folytattam is, hogy ezt dicséretnek szántam. E. ráerősitett, hogy ez az volt, valóban.

Valahogy szóba jött Réka, hogy büszke rá, leérettségizett, bele tette a munkát - nem annyit, amit én gondoltam, mert nekem az nem volt elég, de amennyit gondolt, és megcsinálta. Nem fájt, nem ereztem semmi negatívumot, hogy én sokat akarnék, mennyire maximalista vagyok, pedig elvileg az vagyok/voltam... Az tény, hogy maximális bedobással nem tanult Réka, ezt Tibi is tudja, de nem baj.

Az én változatom, mert engem is kérdezett E. a 4 hétről, annyiból állt, hogy szerintem volt két hét netmentesen, akkor Zalán sokat nyílt, együtt voltunk, beszélgettünk. Utána picit törésként éltem meg, hogy kapott Zalán laptopot az osztályozóra. Majd utána gépet...mert nem így terveztük. Legalábbis én. Szorosabb szabályozás... 

E. nagyon finoman kérdezte Tibit. Ő nem így érzi, de így van. Óvatosan tartja a tükröt. Miért adta oda a gépet? Kinek a döntése volt ez? Tibi bevallotta, hogy az ő döntése volt, én elleneztem. Zalán annyit ostromolta, hogy végül beadta a derekát. Mi lenne, ha legközelebb közös lenne a döntés velem?....Van-e velünk Zalán ugyanennyit mint amikor még nem volt gépe? Nyilván nem.- ez volt erre a válaszunk, pont egyszerre. 

Tibi pozitívabban nyilatkozik rólam, mint én várnám, megemlíti, hogy rám számíthatnak a gyerekek, mindig én tanultam velük, most is, ha gond van, hozzám futnak. Érdekes, hogy ennek egyszerre örülök, kedves tőle, jól esik és mindig meglep, hogy ezt gondolja.

  Beszéltünk róla, hogy a város különböző iskolái közül mi jöhetne szóba Zalánnak, ha ebbe a technikumba nem szeretne járni.  E. finoman célzott rá, hogy kell a közös program, a határok tartása. Gyorsan eljön az hogy szeptember, újra iskola....

Amikor arról volt szó, hogy legyen-e következő időpont 3 hét múlva, meglepetésemre Tibi nem mondta, hogy ő nem szeretné. Engem kérdezett, hogy mi legyen, pedig tudta, hogy mi lesz az én válaszom. Én rögtön rávágtam, hogy szeretném folytatni. Több okból és szinten is van bizodalmam E.ben, hiszem, hogy szükségünk van rá. Úgyhogy lesz hatodik időpont is 3 hét múlva. 

Végül a késés ellenére 45 percet beszélgettünk. Én nagyon élveztem, engem felszabadított, Tibi nem annyira, neki kényelmetlen volt, kétségtelenül.  Utána megint azt éreztem, hogy jobban kapcsolódunk, mennyire szeretem őt, hálás vagyok neki, hogy dolgozik magán, a kapcsolaton, a kapcsolatán Zalánnal. Hogy kell, hogy ez vezessen valahová.... 

Következő alkalom 18 óra, hétfő, onnan remélhetőleg nem késünk el....