Megint nem írtam ide egy ideje, de lassan november, úgyhogy felengedek némi füstjelet.
Az ősz legnagyobb változása Réka egyetemi hallgatóvá válása volt, pontosabban az elköltözése Budapestre. Szerintem én ezt nem egészen így tolmácsoltam a saját lelkem számára, inkább átmeneti távollétként hétfő délután és péntek délután között. Annak ellenére, hogy Réka nagyvonalúan kezeli a "haza" szót és ugyanúgy érti az albérletére, mint a szolnoki, családi fészekre. Talán ezért, talán másért nem mondanám, hogy Réka hiányzik a szó fájdalmas értelmében - hiszen mindig visszajön, csak ki kell várni. Inkább úgy rá szoktam csodálkozni, hogy hárman vagyunk a hétköznapok többségében itthon. Onnan tudom, hogy mégis van bennem hiány, hogy amikor pénteken hazajön, megugrik a boldogság szintem. Magam is csodálkozom, mennyire fel vagyok dobva. És annak az az oka, hogy a csibe itthon van.
Hétvégén rengeteget főzök, főleg vasárnap, akár 3-4 félét is, hogy a hét elejére legyen itthon elég táplálék, illetve, hogy tudjon Réka magával vinni pár doboz "hazait". Azóta rájöttem, hogy picit túlgondoskodom. Réka csütörtökön is a vasárnap készült ételt képes belapátolni, nem főz frisset magának. Igyekszem gyors és finom receptekkel traktálni, hátha kedvet kap. Éppen mostanában mélyülnek el a tanulmányok sűrűjében, node egy egy "pasta" ételre azért még ilyenkor is kell hogy jusson idő. Szerintem.
Az ősz legnagyobb szenvedése és kínja Zalán iskolába járása, illetve nem járása. Az új gimibe a tavalyi technikumból megpattanás után két hétig járt, majd kb. szeptember közepe óta nem. Nem tudjuk miért, ugyanúgy, ahogy tavaly, nem tudjuk, mit kezdjünk a helyzettel. A tehetetlenség a stressz szintet viszont kilőtte az űrbe. Konzultáltunk az iskola pszichológusával, nyilván a sajátunkkal is, de Zalánt kivonva a képletből, aki nem kér ilyesfajta segítséget, nem sokra mentünk. Ez az egyik legrosszabb az egészben. Az őszi szünetig kapott haladékot Zalán, ha addig nem tér vissza a padba, akkor elköszönnek tőle, hiszen nem tanköteles. Erre két nappal a szünet előtt visszaült. Őszintén meglepődtem. Írt két angol dolgozatot, amire persze neki nem is kell tanulni, mert időközben autodidakta módon megtanult valamennyire. Azt igényli, hogy a suliba Tibi elvigye és onnan hazahozza. (Kell egy elektromos autó...)
Talán nem túl meglepő módon a három napos hétvégére eléggé elfáradtunk. Totálisan kimerültünk. Aztán nagyokat aludtunk, sokat sétáltunk a Nefagon az erdőben a kutyával, pihentünk, rengeteget beszélgettünk Tibivel, úgyhogy nem omlottunk össze hamvainkba, hanem megy tovább minden, az élet elvégre nem áll meg. Hiszen Zalán visszament a suliba. Hogy aztán ősz szünet után lesz-e folytatás, nála nem lehet ebben biztosra menni, mindenesetre a remény él....
Közben eljött anyu halálának második évfordulója. Én előzőleg nem gondoltam erről túl sokat, mármint én voltam az, aki annak idején furcsállta, hogy anyu megemlékezik apu halálának évfordulójáról... aztán tessék. Szerintem én is emlékezni fogok erre, amíg élek. Bennem is megmozgatott, felkavart mindez sok érzelmet és érzést. Ehhez nyilván az is hozzásegített, hogy családi ügyeket kellett intézni tesómmal, úgyhogy felforgattam mindent bizonyos szerződések, papírok után kutatva. Közben persze fotókat is nézegettem, kórházi papírokat is átolvastam, amibe korábban nem voltam képes belemélyedni. Arra jöttem rá, hogy most jutottam el odáig, hogy meg tudok bocsátani azoknak, akik a kórházban a halála előtt hozzájárultak szenvedéseihez. Már nem érzek irántuk haragot, igazából semmit nem érzek. Leginkább megbékélést, elfogadást illetve azt, hogy anyu emléke immár úgyis bennem él tovább... Szerintem ez újabb fejlődés a gyász terén...
Nagy terveim nincsenek az őszi szünet hetére, nem is tudtam eljönni most szabadságra...Igyekszem Rékával minél több időt tölteni jövő hétfőig - bár neki is megvan a maga programja a szünetre. Főleg vásárlás és lovaglás. (Remélem, tanul is, nem nagyon merem ezzel macerálni.) Terveztem, hogy sütök egy nagy tepsi aranygaluskát, az olyan igazi őszi finomság. Egy részét a tésztának adagokban lefagyasztom, hogy jó sokáig rá lehessen járni, vaníliás borsodót pedig bármikor tudok rá rittyenteni. Hétvégén azt hiszem, a temetőket fogjuk járni. Sajnos anyósom miatt eggyel többet, mint tavaly vagy azelőtt szokásunk volt...A mogyoró és platán fa a kertünkben is lassan, de biztosan megválik leveleitől, a gesztenyékről nem is beszélve az utcán..vagyis beindul a harc a sűrűn hulló levelekkel és szétdurranásig feszülő zöld kukákkal...
