Réka18

 

A ballagáson volt rajta utoljára az erős szemfesték, amiről mindig azt mondtam, hogy a sziú indiánok is megirigyelnék és zsémbeltem, hogy minek kell az.... Valamiért kellett. Nincs suli, nincs túl sok smink.... Karácsonyi ajándéknak kapta a fotózást, hogy legyen emléke a 18. szülinapjáról. Nem bíztam annyira tablófotósban, és véletlenül igazam lett. Meseszép képek készültek pár hete, tényleg meg voltam hatva, hogy milyen szép ez a lány. Nem csak azért, mert az enyém, de persze azért is....Gyönyörű szép volt fotózás közben is, örök élmény marad... Réka egyébként ma leérettségizett, holnap lesznek végeredmények is. Én már megkönnyebbültem....

A hajrá

 

Sok mindenen tudok majrézni az életemben, számos stressz faktorom van.  Ezek közül az egyik aktuális - nem meglepő módon - Réka érettségije. Mondanám, hogy már nem sokáig, de eléggé szenvedünk, így a tény, hogy majd csak szerdán lesz az egész érettségi időszaknak vége, olyan távolinak tűnik. A magyar és a német közép van hátra.  Igyekszem nem foglalkozni vele, meghúzni a határokat, hogy ez tényleg Réka feladata és nem is az érettségi időszak legnehezebb része, de látom, hogy fáradt, elege van, türelmetlen. Olyan jó lenne már megkönnyebbülni...

Eléggé oda van a végzősünk, kedvetlenül, nyúzottan rágcsálta az ebédnél a rántott húst és hisztériás rohamot kapott, amikor később rányitottam a fürdőszoba ajtót.  Jólvanna! Hogy mikor vizsgázik, nem tudni, de holnap reggel kiderül, ahogy az emeltes eredményei is, úgyhogy nagyon izgi lesz. Aztán lehet, hogy jön haza, mert csak másnap vagy szerdán kerül sorra, ki tudja.  És akármikor vizsgázik, eredmény, végeredmény csak szerdán.....

Közben ez az undok meleg is megterhelő, 31 fok felett menekülök a légkondiba, ha tehetem.  Szabadságra vágyom, mármint szabira a munka mellől, de majd csak augusztusban következhet az áhított hosszabb pihenő....Pedig egyébként a melóval semmi gond nincs, jól szoktam magam érezni, csak valamiért mégis azt érzem időről időre, hogy nem akarok csinálni semmit és mindenki hagyjon békén! Ilyenkor kellene egy kis pihenő.

Kajáról szólván - a héten kacsát sütöttem, petrezselymes újburgonyával és káposztával. A gyerekek úgy néztek rám (és kicsit a kacsacombokra is) mintha valami szentségtörést követtem volna el. Nálunk ugyanis kacsa a karácsonyi vacsora a hagyományok szerint, amióta az eszüket tudják. Kérdésemre, hogy miért nem fogyasztják a káposztát, Zalán azt felelte, hogy az karácsonyi kaja és olyan fura nyáron karácsonyi kaját enni...azzal ott is hagyott a konyhában a a hosszú lábaival meglehetősen gyorsan. Réka másnap bővebben is kifejtette aggályait. Számára a kacsa karácsonykor készül, vajas burgonyapürével és lilakáposztával. Semmilyen más módon nem akarja és tudja megenni. - szögezte le és megértettem. Nincs több kacsa karácsonyig, azt hiszem. Valahol szép dolog, hogy vannak hagyományok. Olyan hagyományok, amihez már ők is ragaszkodnak valamilyen formában. 

Szóval jövő héten sem unatkozunk, azt  hiszem. Főleg, hogy kedden újra párterápiára megyünk E.hez, immáron ötödszörre és Tibi szándéka szerint utoljára.  Szerdán ugye érettségi, és még valamikor a hét végén szülinapom is lesz. 

Projekt: Hogy fogyjon el a kaja a hűtőből?

Mármint a főtt kaja. 

Én már sok mindent megpróbáltam. Szomorúan állíthatom, hogy semmi nem vált be igazán. A legegyszerűbb módszer, ha valami nagyon finomat készítek, az gyorsan elfogy bármilyen módon. Mondjuk a brassói el sem jut legtöbbször a hűtőig. Vagy a rántott hús. Azonban ha másnapra főzök ebédet, értelemszerűen azt szeretném, hogy amit szépen bepakolok a hűtőbe, az másnap, harmadnap már ne legyen ott. 

Általában ha főzök, akkor kétfajtát főzök, valami egyszerűbbet és valami komplikáltabbat. Tegnap pl. lasagnét készítettem, ezt nálunk mindenki nagyon szereti, és mellé készült sóskafőzelék fött tojással. Ez utóbbiból reméltem, hogy esznek majd a gyerekek, de eddig az ujjlenyomatuk nem lenne a dobozokon.

Anyukám nem főzött hétköznap, annak ellenére, hogy otthon dolgozott. Nem ért rá, a helyi bisztróból hordtuk az ebédet, illetve én a jó öreg menzáról mentem érettségire, mármint hogy 12évet lehúztam a menzán. Mindig szerettem, sosem volt vele problémám. Egyetlen dolgot nem eszem meg, a mazsolát, azt pedig nem adtak. Ja, a fenyőmagot is utálom, de azt sem adtak.Így a pesztótól is rosszul vagyok. 

Hogy a lényegre térjek, mivel anyu nem főzött hétköznap, nem volt mintám, hogy hogy kell ezt csinálni, kell e egyáltalán. Vacsorára hideget ettünk, többnyire felvágottat mindenféle zöldségekkel. Esetleg apu sütütt kolbászt, pár szem krumplit és az egy adagnyi kajára rájárt az egész család. 

Az eredeti verzió az volt, hogy  a lábasban marad az étel, amiben főtt, az kerül a hűtőbe és onnan szed, aki akar. Illetve, aki éhes. Anyu a hétvégi koszttal így járt el. Aztán rájöttem, hogy nem nagyon akaródzik szedni az ilyen lábasokból a gyerekeknek, illetve "nem találják meg" a hűtőben a kifőzött tésztát a bolognai szószhoz vagy hordítva. Hogy sajtot nem reszelnek rá, azt meg sem említem, ahhoz pláne túl fáradtak szoktak lenni. Nem lesz meg a rizs a sülthús mellé, a savanyúság meg végképp nem. Így  elkezdtem cuki dobozokba adagolni a menüket, kisebb és nagyobb porciókat, amiket csak melegíteni kell. Üveg edény műanyag tetővel, gusztusos, jól tiszítható és biztonsággal melegíthető mikróban is. Legalábbis asszem.  

Ezekkel az a baj, hogy többnyire a gyerekek bele sem néznek ezekbe a dobozokba, hacsak nem hívom fel külön a figyelmet, hogy 2-3 adag chili con carne és hét (!) adag zöldbab leves figyel, tessék őket jó étvággyal fogyasztani. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Tibi a leghűbb partnerem egyébként a hűtő kiürítésében, ő megkeresi általában a legrégebbi kaját, az egy hetes borsólevest vagy a sárgarépa nélkül méltatlanul elhanyagolt húslevest (volt benne, csak valakik, manók "kiették" belőle) és vakmerően megeszi. Jóízűen belapátolja. Eddig még soha nem lett semmi baja szerencsére...A kimaradt, köret nélküli húsféléket is ő tűnteti el kenyérrel, uborkával, mikor mivel. 

Szóval rájöttem, hogy itt nagy adagokat nem érdemes főzni, sütni. Frissen szívesen megeszik, de második nap ritkán, csak a finomabb falatokat. Így inkább több félét főzök kisebb adagban. Vagy egyszerűbb ételeket. Tésztákat, arrabiatat, bolognait vagy carbonarat. Túrós tésztát, sülteket rizzsel, salátával. MIndenféle fűszerrel pácolt husit wrapben salátával, öntettel.  Fagyasztani kész ételt valamiért nem szoktunk.Vagy rendelünk valamit, ha nincs erőm főzni vagy más lefoglal, esetleg túl fáradt vagyok hozzá....

Ideiglenes bejegyzés-- a teljes sztori

Tibivel E.nél -- 1. alkalom 

 E. javarészt Tibivel beszélgetett, nekem ritkán jutott kérdés, talán csak néhány. Nagyon érdekes volt, de egyben nehéz. Nehéz volt nem közbeszólni, kijavítani, elmondani a véleményem. 

 E. nem igazán mutatott érzelmet sem az én,sem Tibi mondandója után. Egy kicsit távolságtartóbb volt, mint amikor velem beszél csak. A folyosón találkozván bemutattam neki Tibit,   hogy ő itt a férjem, egyben, hogy már találkoztak. E. mondta is, hogy igen, már találkoztak, csak ő azóta megöregedett....Tibi nem emlékezett rá. Pedig bő egy évig jártunk oda Zalánnal. 

 E. rögtön azzal kezdte, hogy mire büszke Tibi az életében? Büszkeség - Tibi ezt negatív tulajdonságnak vette.  Azt felelte, hogy ő nem egy büszke ember. Aztán némi kivárás után kibökte, hogy a családjára, a feleségére, a gyerekeire.... Hozzátette, hogy neki nagyon fontos a munkája, szinte munkaalkoholista. Ezen a bevallásán meglepődtem.. Nagyon. Mit ad neki a munkája? - kérdezte E. Magabiztosságot, önbizalmat, örömöt, megnyugvást - ez is szokatlan gondolat volt tőle. 

 E. átkötött Zalánra, hogy mi a véleménye Tibinek arról, hogy Zalánnak gondja van a gépezéssel, számítógépes játékkal? Tibi azt felelte, hogy akár büszke is lehetne rá, hisz neki ez az egyik szakmája. Csakhogy ugye Zalánnal gondok vannak.... E. azt kérdezte tőle, hogy mit ad neki Tibi szerint a játék? Tibi hallgatott, ezért E. segített neki, hogy hát ugyanazt -- magabiztosságot, biztonságot.... Helyben voltunk. 

 E. magyarázta Tibinek, hogy milyen fontos az apa figurája a kamaszfiú életében. Hiába vagyok én ott, mint anya, az igazi példa, amit egy fiú figyel, az az apa figurája. E. megkérdezte, mikor voltak moziban, milyen közös programok vannak, voltak csak Zalánnal? Tibi kénytelen volt bevallani, hogy semmilyen. Régen fociztak anyuék kertjében, eljártak úszni. E. javasolta, hogy menjenek el moziba! Mire Tibi azt felelte, hogy nem nagyon moziba járós, de rendben....majd igyekszik. Kereste a tekintetem. A mozikat én szoktam szervezni. 

 A legmeglepőbb bevallása Tibinek az volt, hogy valóban, tavaly nyáron szabadjára engedte Zalánt a neten, hiba volt. Én ugyan mondtam, hogy szabályozni kellene már augusztusban, de ez nem történt meg, csak hirtelen, szeptemberben, októberben pedig már Zalán feladta. 

 Kérdezte E. hogy mi a véleményünk, mi van Zalánnal? Tibi azt felelte, hogy hát nem tudja, valami történt vele, de nem jár iskolába, nem lehet kimozdítani, nem lehet szakemberhez vinni. Én azt feleltem, hogy ez nem most kezdődött. Ez egy fokozatos romlás hetedik tavaszi szünetétől. Talán korábbról. Szerintem ez egy folyamat,ami már annyira mélypontra jutott, hogy iskolába sem jár. 

 E. példákat hozott, hogy a keret húzás az apa részéről mennyire szükséges, mert a nagy szabadság mit jelent a gyereknek? Tibi nem tudta. Szerintem a biztonságot jelenti, hogy elég fontos a gyerek a szülőknek. Kérdezte E. hogy mikor dicsérte meg TIbi Zalánt utoljára? Tibi hallgatott. Messziről kezdett, hogy kicsi korában sokszor megdicsérte... És mostanában? Nem tudott semmit mondani hirtelen....

A végén E. megkérdezte, hogy érezzük magunkat, milyen gondolatok vannak bennünk? Tibi szerint amiket E. tanácsolt megoldhatók. Az jutott eszembe, hogy emlékszik-e, mikor ősszel kijöttünk a technikumból. Azt mondtam neki, hogy én csak arra kérem, ne hagyjon ebben egyedül és most is ezt kérem. Ezt Tibi valamiért úgy értette, hogy ő megengedőbb, én szigorúbb vagyok... pedig csak arról szól, hogy ne áruljon el, ne fogjon össze a gyerekekkel ellenem! 

Nekem egyszerre volt reménytelen és fejlődést mutató ez az ülés. Fájt szinte végig....3 hét múlva folytatjuk. 

 2. alkalom 

 Ma voltunk E.nél Tibivel Zalán ügyében. Könnyű volt odamenni, nem izgultam.Természetesen elkéstünk, mert Tibi mindig vacakol, hátrébb volt csak parkolóhely...Ez a tali nem viselt meg, mint az első, sőt, feltöltött. Főleg Tibi volt a középpontban, őt kérdezte. Sokkal többet beszélt, többet magyaráz E. neki. Legalábbis úgy vettem észre, hogy teljesen más technikát használ.  Most is én inkább megfigyelő voltam. Szemügyre vettem az összes szobanövényt. 

 E. rögtön megkérdezte, hogy mire gondolt Tibi előszőr, amikor kiderült, hogy ma találkozunk? Tibi azt felelte, hogy arra, hogy lemaradt a karate edzésről. Merthogy ugyanebben az épületben karetézik, ahol E. rendel...E. számára ez beszédes lehetett. Merthogy mi a fontos? Az edzés? Tibi némi gondolkodás után megjegyezte, hogy Zalán is fontos.... De fontosabb, mint az edzés? - firtatta E., Tibi nem jött zavarba. Megismételte higgadtan, hogy Zalán is fontos. 

 Hamar kiderült, hogy Zalán kapott gépet három napra húsvétkor, amiből aztán az lett, hogy egész tavaszi szünetben volt gépe.  Tibi utalt rá, hogy én is beleegyeztem a tavaszi szünetes gépezésbe...igen, bár én 3 napot szerettem volna, nem 10-et...Engedtem, hogy játsszon, ebben egyetértettünk. 

Tibi megjegyezte, hogy általában, ha ő tilt valamit, nincs olyan, hogy az mégis megtörténik, vagyis én engedem. Ezen E. nevetett, hogy igen, mivel ő a megengedőbb, ezt gondolta is. 

 E. kérdezte tőlem, hogy mit jelent az, hogy Tibi az engedékenyebb Zalán felé?  Igazából ezek a gyerekek ezt szokták meg, mind a ketten, Tibi midig is ilyen volt. Csak egészen másképp reagálnak. Réka inkább kihasználja, bármit megvesz neki szinte, az ujjai köré csavarja. A határtartás csak Zalánnál probléma, de Rékán is nyomot hagy. 

 Végül a gépet kedden kobozta el Tibi, a szünet után, amikor Zalán aludt. Ennek ellenére nethez jut, mert Zalán még aznap megjelent Tibi irodájában. Tibi nem tudta elküldeni, leszerelni...... 

Az jó, hogy nem sértődik meg azokon a próbálkozásokon, amiket E. indít felé. pl.---Ha lemegy Zalán gépezni, miért nem tudja neki mondani, hogy nem lehet. Miért nem tudja elküldeni? Az miért nem megoldás? Kedvesen, finoman céloz dolgokra E., Tibi nem is zár be , nem

érzékeny, mint én..... Az is téma volt, hogy miért annyira jó a kutyával következetességben Tibi, miért nem megy ugyanaz a gyerekek felé? Nyilván egy apa-fiú kapcsolat teljesen más, mint egy kutyával..... 

Felmerült a kérdés, miért jó, ha tartja Tibi a határokat. Jó-e az, ha mindent megenged? Mire jó az? Tibi bevallotta, hogy tudja, hogy nem jó....De jó fej, barát akar lenni. Nem tud vele szigorú lenni. A szigor, amit Tibi az apjátol látott, ahogy ő nevelte, az nem követendő út. E. hangsúlyozta, hogy nem kell szigorúnak lenni, csak következetesnek. Ezt E. nagyon szelíden magyarázta Tibinek. Többször is, mert mindig oda kanyarodtunk vissza, hogy nem akar szigorú lenni.... 

 E. azt is kérdezte, hogy mit értek én az alatt, hogy ne hagyjon engem egyedül ebben a helyzetben? Beszéltünk -e erről az elmúlt hetekben? Mondtam, hogy nem. Úgyis tudja, mire gondoltam...Aha.  Tibi szerint ez azt jelentette, hogy ő is szabjon határokat. Csak hát én szigorúbb vagyok. Azt jelentette -mondtam is- hogy ha én szabok határokat, akkor azokat együtt tartsuk, ne én egyedül! Tibi pislogott, szerintem most sem értette igazán. 

 Úgy láttam, Tibi nyitottabb a párbeszédre, mint gondoltam hogy lesz egy pszichológus előtt és ez nagy dolog. Ugyanakkor ez nem jelent nála semmit. Nem jelent elköteleződést, vagy ragaszkodás, hogy mától fogva máshogy lesz.

 E. megkérdezte tőlem, hogy mi lenne az első lépés, amit meg kellene tenni. Első lépésnek a teljes net megvonása Zalánnál. Mert ő mindig megtalálja a kis lyukakat a rendszeren. Ha nincs gépe, lemegy az apjához és ott játszik. Vagy valami kütyüt talál, amiből netet csihol. Szóval az első lépés a teljes net megvonás, amit eddig, fél év alatt nem sikerült elérni. 

 Azt is elmeséltem, hogy Zalán nincs a realitásokban. Azt nem tudjuk, hogy el is hiszi e saját maga sztoriját, de még mindig ott tart, hogy jövőre 10-es lesz, 2 hónap alatt megtanul minden tartárgyat.

 A végén E. megkérdezte, hogy van e kérdésünk egymáshoz. Mondtam vicceskedve, hogy én nem vagyok jó kérdésben. Jó, akkor mondandóm van-e. Csak annyit mondtam, hogy én nem nagyon látom bekövetkezni a teljes net megvonást, őszintén szólva (hát nem is ment). És hogy hogy fog ez működni? E. hangsúlyozta, hogy a közös programok apa-fia nagyon fontosak. 

 Azt sem látom, hogy Zalán megy Tibivel moziba...Meg is jegyeztem, hogy hármasban hamarabb eljön Zalán moziba, de E. kiemelte, hogy nem, kettőjüknek kell a program....Mozi, bowling, bármi, vacsora. Éreznie kell, hogy FONTOS az apja számára. Ez a lényeg. Tibinek nem volt kérdése. 

 Utána nagyon jó érzés volt bennem, hogy valaki azt gondolja amit én, támogatja, amit én gondolok...Valaki van mellettem ebben. Hogy Zalán érdekében változni tudjon. Még este, lefekvés előtt is éreztem egy ilyen kellemes bizsergető érzést.

 3. alkalom 

 A Májusfa futás miatt nem tudtunk parkolni a belvárosban E. irodája mellett, úgyhogy elkéstünk. Csak a szokásos. Rögtön azzal kezdtük, hogy mi újság, hogy vagyunk. Tibi felelt, hogy minden rendben, vagy hát nem, mert Zalán nem jár suliba. Mintha erre bármi esély lenne.... 

 Aztán E. a munkára terelte a szót, hogy mennyit dolgozik Tibi, neki nagyon fontos, mindennél fontosabb a munka. Mire Tibi felkapta a vizet , hogy a munka mindenkinek fontos... Majdnem közbeszóltam, hogy nekem pl. nem életbevágó, de inkább hallgattam. Tibi személyeskedett egy kicsit E.vel, hogy ő is ott ül még este 8-kor, dolgozik, figyel az emberekre, segít nekik, pedig foglalkozhatna a családjával is. Ezt egy kicsit erősnek éreztem, kényelmetlennek. E. olyasmit felelt, hogy neki már felnőttek a gyerekei és a férje munkája is olyan, hogy beoszthatja az idejét , ahogy ő akarja. Zárójelben--- mégis kinek a gyereke nincs iskolában lassan egy éve? 

 E. hangsúlyozta, hogy Zalánnal a dolgok nem fognak változni, ha engedjük, hogy netezzen, telefonozzon, tévézzen szabadon... Úgyhogy a net holnaptól kiköttetik, és tévénk sem lesz. Ez volt a cél 3 hete is, de most erősebben. Már ha azt akarjuk, hogy ebből őszre iskolakezdés esélye meglegyen. 

 Egyébként Tibi mesélt a közös tevékenységről a fotózásról, amikor éjszakánként elmentek fotózni. Sajnos mióta újra van nála telefon, semmi más nem létezik , csak a telefon, semmi mást nem is csinál. E. kérdezte, hogy másképp viselkedik e, ha nincs telefon, mire Tibi azt mondta, hogy nem, én azt, hogy igen. Akkor beszédesebb, lejön közénk, mást is csinál, kinyílik a világ, rá lehet beszélni programokra. Vagyis így telefonnal reménytelennek érzem a helyzetet.... 

 E. azt kérdezte, hogy érzelmeket lát e rajtam Tibi, mire Tibi nem nagyon tudta, hogy mit mondjon. Erre behoztam a legutóbbi veszekedés témáját Tibi tesója kapcsán a ballagás után. Emlékeztettem, hogy a múltkor mikor összevesztünk, azért ott volt bennem érzelem, nem? 

 Tibi úgy érezte, hogy ráöntöm minden haragom és felháborodásom, támadom a tesóját, amit ő úgy érez, mintha őt támadnám. Azt magyaráztam, hogy nekem csak annyi kell, hogy mielőtt állást foglal, kiáll a tesója mellett, álljon meg egy pillanatra, álljunk meg együtt az én álláspontomban! Mondjuk, annyit, hogy megérti, hogy ezt mondom. Igazam van. Utána valamikor jöhet a de, mert nekem csak ennyi kell, megnyugszom. És túl is leszek az egészen. Tibi azt hangsúlyozta, hogy ő engem is ért, de értette a tesóját is. Én is értettem ezt, de nem ez volt a lényeg, hanem hogy mellém álljon abban a kis igazamban , ami van. Azért mert ő a férjem, ő a társam.  E. erre meg is kérdezte, hogy mit értett abból, amit én kértem . Gyorsan kiderült, hogy nem azt, amit én mondtam, segíteni kellett fordítani. E. szerint közös érdekünk, hogy az érzelmeket együtt megéljük. Kezelni tudjuk. 

 A végén annyi volt a feladat, hogy be kellett fejezni a mondatot, hogy "Azt tisztelem/szeretem benned, hogy.... " - érdekes, Tibi tudott mondani olyasmit, amit tisztel bennem, de sehogy sem tudott ebből kerek, egész mondatot alkotni. Én annyit mondtam, hogy hálás vagyok, hogy ő nekem egy stabil pont, mindig nyugodt, kiegyensúlyozott. Ő olyasmiket, hogy régen együtt vagyunk, nem kell mondania, hogy szeret minden nap, mert apró jeleket ad rendre..... Kérdezte E. hogy mikor mondta utoljára a feleségének, hogy szereti? Mire én bedobtam a választ, de Tibi is képben volt, hogy a veszekedés után másnap mondta, hogy pedig engem szeret a legjobban... E. bátorította, hogy nyilvánítson érzelmet bátran, mert van rá igény. Azt említette, hogy sok bennünk a közös, a hitvallásunk, vallásunk, ízlésünk, együtt vagyunk nemtomén mióta (nem mondta, hogy 23 éve), és hát becsületemre (nem mondta, hogy büszke,de gondolom), tisztességemre. Nekem nehéz nem megszólalni, reagálni az elhangzottakra, erőfeszítésembe kerül hallgatni Tibit....Amikor kijöttünk E.től, a lépcsőházban rögtön azt kérdezte Tibi, hogy miért kell kiteregetni a szennyest idegen előtt?...Én nem is értettem, miről beszél. A lényeg, hogy 3 hét múlva folytatjuk, addig meg kell valósítani a netmentességet a házban. Azért valahogy jót tett ez az ülés, könnyebbnek éreztem magam utána. Tibi miatt is és E. miatt is. 

4. alkalom előző bejegyzésben - alább

Párban E.nél

Ugye, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor mi járunk párterápiára Zalán helyett is. Ez volt a negyedik alkalom. El is felejtettem erről írni, pedig annyira szeretek járni, hogy írok erről is, még ha kb 2 hete ennek. Annyi minden történik, hogy alig győzöm kapkodni a fejem. 

Természetesen elkéstünk, mint mindig. No, nem vészesen, a lépcsőházban találkoztunk az előttünk levő kisfiúval és anyukájával.  Azzal kezdtük, amikor leültunk, hogy E., aki a pszichológus, megjegyezte, ő örül, hogy lát minket. Néhány másodperc kihagyás után azt feleltem, hogy én is örülök... majd viccesen hozzátettem, hogy Tibi is örül, biztosan.....Merthogy ő hallgatott.

Az elején a 3 hét összefoglalásaként Tibi mesélte, hogy mi a helyzet itthon, Zalán miatt itthon se net, se tévé.... Digitális detox. Iskolába Zalán nem jár, nyilván azt februárban feladtuk erre a tanévre.  Én nem nagyon jutottam szóhoz, de ezt nem bántam. A kókadt cserepes virágokat méregettem, láthatólag E. egy ideje nem járt az irodájában. 

E. érdeklődött, hogy dühős volt-e Zalán,  hogy elkoboztuk a telefonját? Tibi szerint nem. Sőt, meglepően együttműködő. Szerintem olyan furán nyugodt volt.....E. szerint Zalánnál is lehetett egyfajta megkönnyebbülés. Végre nem vadászunk a telefonjára....E. kérdezte Tibitől, hogy volt e bűntudata, hogy elvette a telefont,  érezte e, hogy ettől rossz apa. Tibi bevallotta, hogy igen, átfutott a fején, nem akar olyan lenni, mint az apja, aki úgy bűntette, hogy 2 hétig sem szólt hozzá. Majd amikor szüksége volt a segítségére, akkor mégis szóra méltatta. E. rávilágított, hogy mert az volt a feltételes szeretet, Zalán pedig a feltétlen szeretetet ismeri. 

E.kérdezte tőlem, hogy mit éreztem amikor végül elvette Tibi a telefont Zalántól.  Mindenképpen megkönnyebbülést, előtte bennem már dolgozott a feszültség hetekkel előtte. Hogy nem csinálunk semmit, tehetetlenek vagyunk és bár ezzel sem oldódott meg minden, legalább nem a telefonját nyomogatja Zalán korlát nélkül... 

Végig szinte az egy óra alatt vagy fájdalmat éreztem Zalán helyzete miatt vagy bizsergést belül, amiért E. úgy nyilatkozott, ahogy... megtartás élményt nyújtott. Azt éreztem, hogy ez az ülés félig Zalánért van, félig értem....Azt próbálta elmagyarázni Tibinek, ami amúgy az én álláspontom vagy véleményem, csak Tibi nem feltétlenül érti.

E. kérdezte, minek volt eredménye a 3 hétben, mi az; ami sikerült, jól ment... ...Tibi azt fejtegette, hogy egy oldalon álltunk Zalán ügyében is, együtt tudtunk működni. Megvontuk a tévét, ez mindenképpen jó.  E. érdeklődött , hogy párkapcsolati szempontból volt e valami esemény...nem is tudom, mi volt a kérdés. Tibi erre ezt mondta, hogy semmi különös. Bennünk sok a közös, az ízlésünk is, a véleményünk is a dolgokról, úgyhogy megvagyunk...... Nekem erről a kérdésről eszembe jutott a legutóbbi  veszekedésünk.  Itt meglepődtem, mert Tibi nem tudta, hogy  egyáltalán megtörtént, le kellett neki irni, hogy hogy robbant ki. Én hibám volt, feszült voltam, mire ő egyre csak visszavágott, nem nyugtatott. Majd robbant a bomba. Veszekedtünk, így vezettem le a bennem fortyogó feszkót. Én hangsúlyoztam, hogy igen, az én hibám volt, Tibi nem volt ebben sáros.  Én csak azt akarom mondani, hogy megelőzhetőek az ilyen veszekedések. És ez fontos. Tibi sóhajtott, hogy ehhez sok türelem kell. Igen, én tudom és neki van is. Tibi bólogatott, hogy van hogy van, van hogy nincs. 

Tibi fel tud húzni, de le is tud engem szabályozni, úgyhogy ha latja, hogy feszült vagyok, nem azt kell mondania, hogy miért vagy ideges, mi bajod van?? Miért haragszol megint?? Inkább - mi a baj, cicamica, hogy tudok segíteni? Mi bánt? És egyéb kedveskedés. Amit egyébként kicsiben szokott  csinálni.  Amikor Tibi erre nem nagyon volt vevő,  nevetett, hogy ez vicc, és csóvalta a fejet,  E.  bekapcsolódott, hogy pár kedves szó nem árt soha....

Kellett mondanunk olyasmit a másiknak, ami elismerő a 3 hétből. Tibi szenvedett ezzel, hogy örül, hogy egy oldalon voltunk. En azt mondtam, hogy köszönöm a türelmet, hogy időt szán Zalánra......ő hárította, hogy neki ez nem fáradtság. Dehogynem, mondtam, hiszen hajnali kettőkor megy fotózni vele, hulla fáradtan.....

Megérintett, hogy E. kiemelte, érti- e már Tibi, hogy mit mondtam a legelején, az első találkozón? Hogy en csak azt kérem, hogy ne hagyjon ebben a Zalános ügyben egyedül.... E. emlékezett erre. Ettől elállt a szavam. Kicsit legyen kedves hozzám, ez minden kapcsolatnak jó.  A végén E. annyit mondott biztatóan, hogy elismerése, hogy mi ezt csináljuk. Szerintem azért mondhatta,  mert ez nem könnyű és a párok inkább egymásnak esnek válsághelyzetben vagy bezárkóznak. Az ritkább, hogy szakember segítségét elfogadják.

Egy hónap múlva folytatjuk, június végén.