Táppénzen vagyok és unatkozom

Na ezt azért nem mondanám, de gondoltam, ha már ráérek és Rékát kellő kajával elláttam, hát hozok receptet.  (Dáthás vagyok.)

Amerikai csokis keksz

Hozzávalók:

- 115 g sózott vaj

- 150 g liszt

- 130 g kenyérliszt (én csak sima lisztet használtam) 

- 1/2 teáskanál szódabikarbóna

- 1 teáskanál (parajdi) só 

- 200 g barnacukor

- 100 g fehércukor (kókuszvirág cukrot használtam)

- 2 nagy tojás és egy tojássárgája

- 13 g vaníliakivonat vagy paszta (avagy löttyiintés vaníliaaroma

- 110 g étcsoki durvára vágva

- 110 g félédes csokidarabka

tálaláshoz: só, vaníliafagyi

1. lépés --- Barna vajat készítünk. Ezt én szoktam egyelőre Zalán helyett. Közepes lángon folyamatosan kevergetve felolvasztjuk a vajat. Jól felhabosodik elvileg, de ha nem, akkor se égessük oda! Egy idő után olyan dió illata lesz és mélybarna színe, ekkor le lehet venni a lábast a tűzről (tűzhelyről).  A vajat hőálló edénybe tesszük, kihűtjük, hűtőbe tesszük. 

2. lépés ---- Összedobjuk a száraz hozzávalókat.  A lisztet, szódabikarbónát, sót összekeverjük

3. lépés ---- Feltételezzük, hogy kihűlt a vaj. Ehhez hozzáadjuk a cukrokat, az összeset, a tojásokat, a tojássárgákat is, vanília kivonatot, vanília pasztát és összekeverjük őket.  Nem sokáig, mondjuk két percig, amikor már kissé világosabb lesz a massza színe.  Hozzáadjuk a lisztes keveréket és alacsony fordulaton keverjük. Amikor a liszt nagyrészt már a massza vitathatatlan része - szóval eltűnik benne -  MOST adjuk hozzá a csokikat. Tovább keverjük alacsony fordulaton, amíg a liszt tényleg beépül a masszába teljesen. A keveréket tegyük hűtőbe kb. 24 órára, de akár 72 órára is. Szóval aki gyors sütit akart enni, az így járt....

4. lépés --- 24 óra múlva kivesszük a cookie tésztát a hűtőből és hagyjuk, hogy szobahőmérsékletre melegedjen. Ez időbe telik, kb. egy óra? Tepsit kapunk elő, bele sütőpapírt helyezünk. 140 g-os golyókat formálunk a tésztából és a sütőpapírra helyezzük őket.  Pici sót tehetünk a tetejére, jót tesz neki.

5. lépés --- 178 fokra melegítjük a sütőt. Hülyéskedek, lehet 180 simán. Kb. 3 db fér el egy tepsiben, ahogy a fenti ábra mutatja. Ezek olyan jó nagy, tenyérnyiek lesznek 140 g-ból..... 

6. lépés ----  Nagyjából 16 percig sütjük összesen, és a félidőben megfordítjuk a tepsit. Légkeveréses sütőnél is megtettük ezt, követtük a receptet jó gyerek módra.  

7. lépés --- Ha letelt a 16 perc, kivesszük a sütőből a tepsit és határozottan a konyhapulthoz csapkodjuk. De tényleg! Na, úgy ésszel.... Ettől a süti imádnivaló módon ellaposodik.  Két-három csapkodás elég lesz. Vissza a sütőbe még két percre. Vagy ameddig a széle nem lesz enyhén sötétebb, mint a teteje. 

8. lépés ---- Hagyjuk a sütit  öt percig a tepsiben hűlni a pulton. (vagy ahová tetted) 

Nick DiGiovanni receptje  alapján - youtube-on megtaláljátok az ő pontos receptjét is + videót. 

Azzal még kísérletezünk, hogy pontosan mennyi cukorral készítsük, mert az eredeti receptben 320 g cukor van. Barna, fehér, meg minden, de akkor is.... Lehet, 250 g is elég vagy 200 g, de még nem mertük ezt kipróbálni, nehogy elrontsuk az amúgy tökéletes cookie-t. Jó étvágyat! 

Csokis muffin - haladóknak

 

Igaz, csokis muffint bárki tud sütni, akár egy óvodás is - persze felügyelettel a sütő miatt.

Azonban nem mindenki tud ehető muffint sütni, ami nem olyan, mint a fűrészpor. A tökéletes csokis muffin nem egyszerű móka, én pl. nem szeretem benne sem a lekvárt, sem a mézet. Mondjuk, én végtelenül hálás tudok lenni akár a szinte ehetetlen muffinért is, vagy bármilyen sütiért, mert az azt jelenti, hogy nem nekem kellett megsütni. Valaki meglep vele.

Az én receptem a következő a tökéletes csokis muffinra.

1 csésze = 2,5 dl

1 és 3/4 csésze liszt

2/3 csésze kakaópor - cukrozott, nem a cicás holland

3/4 csésze cukor

2 teáskanál szódabikarbóna

1 teáskanál sütőpor

2 tojás

3/4 teáskanál só

3/4 csésze joghurt vagy tejföl

1/2 csésze tej

1/2 csésze növényi olaj

2 teáskanál vanília kivonat (vagy kettő, de én egyet tettem csak bele)

- minél több csoki, ét, tej,  mindenféle -

A szárazakat összekeverni, a nedveseket külön, aztán a nedvesbe a száraz. Nem kell túlkavarni, de azért tűnjön el a liszt a kulimászban. 

Sütő 180 fokosra melegíteni, légkeverésesen, kb. 15 percig sülhet. Nem szabad túlsütni sem. Ja, előtte még lehet csokicseppeket szórni a kapszlikat 3/4-ig megtöltő masszákra. Esetleg tortadarát, bár ez utóbbi nekem nem jött be. 

Ilyen lesz. Hát nem meseszép? Én még finom is. Nehéz abbahagyni. 

Novemberi hétvége

 

Kiszámoltam, még hét hetet dolgozunk ebben az évben. Száguldanak a hónapok és évek, kétségkívül. Tavaly ilyenkor készültünk vadul Réka szalagavatójára. Zalán már akkor nem járt iskolába, de az a kezdeti bizonytalan helyzet felettünk lebegett. Hétről hétre abban bíztunk, hogy majd visszamegy.  Ami azt illeti, amíg ki nem rúgják, most is ebben bízunk. Az nem túl jó jel, hogy az őszi szünetet követő első tanítási napon rögtön nem is ment....bár ennek tegnap még semmi jele nem  volt. Reggel először a hálóban, a megvetett ágyunkon pattogott a számítógépe. Alapból sincs hozzáférése hétköznap csütörtökig, de suli híján aztán...Tibi elvitte a fekete dobozt még a portáról is. Mindig szomorú kép a számítógép Tibi hóna alatt vagy az előszoba közepén... 

Hétvégén temetőben jártunk. Először anyuék (érdekes, hogy azt írom, anyuék, anyu és apu helyett...) sírját látogattuk meg. Nem vagyok egy temetőbe járó típus, számomra nem ott vannak a halottaink. Csak azért teszem a dolgom mégis, mert a sírt rendben illik hagyni, anyuék is ezt várnák el, így van jól. Utoljára szeptemberben tesóm vitt rá virágot. Letakarítottam a sírt, rátettük a koszorút, amit Réka választott. Hiányérzetem volt, friss, vágott virágot is kellett volna vinni, de azt nem vettem. A temető kapujában itt senki nem árult virágot. Nem ismertem meg egy gyerekkori ismerősöm,  aki valamikor az utcánkban lakott. Az anyukája anyu barátnője volt az utolsó években. Az ismerős rám köszönt némileg rosszallón, hogy elmennék mellette szó nélkül. 30 éve láttam utoljára, de lehet, több.

Néhány településsel arrébb anyuék szülőfalujában tettük ki a koszorúkat. A gyerekek csodálkoztak, hogy anyuék nagyszüleivel bezárólag mindenkinek jut megemlékezés. Arra gondoltam, hogy talán miénk az utolsó generáció, aki az ükszülők sírjára virágot visznek. Apu nagymamájára azért, mert ő nevelte aput. Anyu nagyszüleiről nem sokat tudok, szinte csak amennyit a sírkő elárul. Az egyikőjük a második világháború előtt halt meg. Sajnos a másik sem élte meg a háború végét. Persze nem tudom megkérdezni anyutól, milyenek voltak. Nem is ismerhette őket, de hallhatott történeteket róluk. Rengeteg kérdés bennem ragad. Ez a halottak napjának egyik nagy fájdalma. Rengeteg részlet feledésbe vész. 

 Ebben a temetőben hamar végeztünk, ismerőssel nem találkoztunk. Utoljára anyósomhoz mentünk ki a temetőbe....Ez volt a legszomorúbb ,mert szeptemberben volt a temetés, még mindig nehéz elhinni, hogy elment....A sír tele volt koszorúval és mécsessel. Itt töltöttük a legtöbb időt, anyósom katolikus volt, így mécseseket is gyújtottunk.... Szívszorítóan szép a temető sötétedés után. Megkönnyebbültem, amikor hazaértünk és nem csak azért, mert jöhetett a szokásos Mindenszentekkor már hagyományos süti evés. 

Vasárnap forgott a szokásos verkli házimunkailag. Már nem teregetek, a szárítógép mormog szinte egész nap. Főztem is bőven - brokkolileves pirított sajtos-fokhagymás kenyérkockákkal,  bolognai pennével, kelkáposztafőzelék (feltét majd ma), sült tarja, burgonyapüré. Réka bekukkantott a konyhába, hogy hol a vadas.... háttt az nincs, majd jövő héten. Esélye sem volt, mert elfogyott a répánk, már reggel a lovardába siető Rékának sem jutott, illetve a lovának. Bocs.

Októberbúcsúztató

 

Megint nem írtam ide egy ideje, de lassan november, úgyhogy felengedek némi füstjelet.

Az ősz legnagyobb változása Réka egyetemi hallgatóvá válása volt, pontosabban az elköltözése Budapestre. Szerintem én ezt nem egészen így tolmácsoltam a saját lelkem számára, inkább átmeneti távollétként hétfő délután és péntek délután között. Annak ellenére, hogy Réka nagyvonalúan kezeli a "haza" szót és ugyanúgy érti az albérletére, mint a szolnoki, családi fészekre. Talán ezért, talán másért nem mondanám, hogy Réka hiányzik a szó fájdalmas értelmében - hiszen mindig visszajön, csak ki kell várni. Inkább úgy rá szoktam csodálkozni, hogy hárman vagyunk a hétköznapok többségében itthon. Onnan tudom, hogy mégis van bennem hiány, hogy amikor pénteken hazajön, megugrik a boldogság szintem. Magam is csodálkozom, mennyire fel vagyok dobva. És  annak az az oka, hogy a csibe itthon van.  

Hétvégén rengeteget főzök, főleg vasárnap, akár 3-4 félét is, hogy a hét elejére legyen itthon elég táplálék, illetve, hogy tudjon Réka magával vinni pár doboz "hazait". Azóta rájöttem, hogy picit túlgondoskodom. Réka csütörtökön is a vasárnap készült ételt képes belapátolni, nem főz frisset magának. Igyekszem gyors és finom receptekkel traktálni, hátha kedvet kap. Éppen mostanában mélyülnek el a tanulmányok sűrűjében, node egy egy "pasta" ételre azért még ilyenkor is kell hogy jusson idő. Szerintem. 

Az ősz legnagyobb szenvedése és kínja Zalán iskolába járása, illetve nem járása. Az új gimibe a tavalyi technikumból megpattanás után két hétig járt, majd kb. szeptember közepe óta nem. Nem tudjuk miért, ugyanúgy, ahogy tavaly, nem tudjuk, mit kezdjünk a helyzettel. A tehetetlenség a stressz szintet viszont kilőtte az űrbe.  Konzultáltunk az iskola pszichológusával, nyilván a sajátunkkal is, de Zalánt kivonva a képletből, aki nem kér ilyesfajta segítséget, nem sokra mentünk. Ez az egyik legrosszabb az egészben.  Az őszi szünetig kapott haladékot Zalán, ha addig nem tér vissza a padba, akkor elköszönnek tőle, hiszen nem tanköteles. Erre két nappal a szünet előtt visszaült. Őszintén meglepődtem. Írt két angol dolgozatot, amire persze neki nem is kell tanulni, mert időközben autodidakta módon megtanult valamennyire. Azt igényli, hogy a suliba Tibi elvigye és onnan hazahozza. (Kell egy elektromos autó...) 

 Talán nem túl meglepő módon a három napos hétvégére eléggé elfáradtunk. Totálisan kimerültünk. Aztán nagyokat aludtunk, sokat sétáltunk a Nefagon az erdőben a kutyával, pihentünk, rengeteget beszélgettünk Tibivel, úgyhogy nem omlottunk össze hamvainkba, hanem megy tovább minden, az élet elvégre nem áll meg. Hiszen Zalán visszament a suliba. Hogy aztán ősz szünet után lesz-e folytatás, nála nem lehet ebben biztosra menni, mindenesetre a remény él....

Közben eljött anyu halálának második évfordulója. Én előzőleg nem gondoltam erről túl sokat, mármint én voltam az, aki annak idején furcsállta, hogy anyu megemlékezik apu halálának évfordulójáról... aztán tessék. Szerintem én is emlékezni fogok erre, amíg élek. Bennem is megmozgatott, felkavart mindez sok érzelmet és érzést. Ehhez nyilván az is hozzásegített, hogy családi ügyeket kellett intézni tesómmal, úgyhogy felforgattam mindent bizonyos szerződések, papírok után kutatva.  Közben persze fotókat is nézegettem, kórházi papírokat is átolvastam, amibe korábban nem voltam képes belemélyedni. Arra jöttem rá, hogy most jutottam el odáig, hogy meg tudok bocsátani azoknak, akik a kórházban a halála előtt hozzájárultak szenvedéseihez. Már nem érzek irántuk haragot, igazából semmit nem érzek. Leginkább megbékélést, elfogadást illetve azt, hogy anyu emléke immár úgyis bennem él tovább... Szerintem ez újabb fejlődés a gyász terén...

Nagy terveim nincsenek az őszi szünet hetére, nem is tudtam eljönni most szabadságra...Igyekszem Rékával minél több időt tölteni jövő hétfőig - bár neki is megvan a maga programja a szünetre. Főleg vásárlás és lovaglás. (Remélem, tanul is, nem nagyon merem ezzel macerálni.) Terveztem, hogy sütök egy nagy tepsi aranygaluskát, az olyan igazi őszi finomság. Egy részét a tésztának adagokban lefagyasztom, hogy jó sokáig rá lehessen járni, vaníliás borsodót pedig bármikor tudok rá rittyenteni. Hétvégén azt hiszem, a temetőket fogjuk járni. Sajnos anyósom miatt eggyel többet, mint tavaly vagy azelőtt szokásunk volt...A mogyoró és platán fa a kertünkben is lassan, de biztosan megválik leveleitől, a gesztenyékről nem is beszélve az utcán..vagyis beindul a harc a sűrűn hulló levelekkel és szétdurranásig feszülő zöld kukákkal...

 

                                                                      Nefag, Szolnok

                                                       ..... és a kutya lobogó fülei
 

 

Mátraszentlászló - ismét

 

Visszavágytunk, hát visszarobogtunk egy héttel később is. Végül is, nem a világ végén van. Bárcsak minden hétvégét ott tölthetnénk, mondjuk lenne egy mini nyaralónk ott fent!

A szarvasbőgés lecsengőben, csodálatos volt az időjárás, csupa napfény és nyárvégi meleg. Jókat kirándultunk, ettünk-ittunk. Alaposan el is fáradtunk. Szerelmesei vagyunk a Mátrának! Is.... 

Egyetlen sztorit kiemelnék - Rékát ismét a KÖKInél kaptuk fel és elvileg fél 7-7 körül fel is kellett volna érnünk a 800-900 méter magasságba, a célállomásra. Csakhogy Réka Starbucksra vágyott, ahol egy örökkévalóság volt sorban állni, így mire elhagytuk Pásztót, már az éjszakai erdőben kezdtük meg a feltekeredést a hegyre. Ehhez nem vagyunk hozzászokva. Láttunk összesen 3 szarvast, az úttesten átkelés különböző szakaszaiban... Két mufflont elegánsan átsasszézni előttünk és egy vadmacskát. Hogy ne üssünk el senkit, semmit, elég hangosan dübörgött pár kilométeren belül Azahriah Zalán rendezésében... leengedett ablakoknál. Nagy kaland volt!