Igazából azon töprengtem este, villanyoltás után, hogy mi a fenének járok én tulajdonképpen szülői értekezletre? Az aktualitásokat beírják az üzenőbe, értekezlet után nem rohanom le a tanító nőket, mindenről csak általánosságban van szó….na jó, befizetem az osztálypénzt egész évre és trécselek a csajokkal. Ezt meg egy kávé vagy forró tea és süti mellett sokkal kellemesebben is megtehetném, igaz, egyébként soha nem járunk össze. Szóval meg is van, miért kínzom magam a szülővel, hehe….
Fél öttől majdnem 7 óráig ott ültünk, még a szolfézsról negyed hétkor távozó Réka is unta és inkább haza sétált. Egyedül! Mondom én, hogy egyre nagyobb ez a nő! Vetődtek fel problémák egyes kisdiákokkal kapcsolatban, ám mivel nevesítve nem lettek (jogok is vannak a világon), én csak pislogtam és találgattam, kiről lehet szó. Végül kiderült, hogy az illetékes szülők is jelen voltak, szóval nem is értettem ez az egészet….Ment a nagy levegőbe beszélés (szó szerint), közben meg a címzettek is ott sunyítottak…..Megoldás persze nem született egyetlen témában sem….Hm….
Közben megtudtam, hogy egyesek csapkodják az ajtót (ómájgoood), feleselnek, kiskamaszok és a többi, ezer apróság, hogy megjegyezni is nehéz lehetett a tanárnőnek. Miért van olyan érzésem, hogy az iskola is rám próbálja hárítani minden feladatát? Tanuljunk a gyerekkel, kérdezzük ki, mondjuk el neki, hogy ajtót nem csapkodunk, felnőttel nem feleselünk, köszönünk. Persze és természetesen nevelésben nem szenvednek hiányt a gyerekeim, de én nem bánom, ha a tanárok is próbálkoznak a maguk széles eszközrendszerével…. tanár sem csak azért van ott, hogy leadjon és számon kérjen. Vagy tévedésben vagyok?
Egyébként a NégyBé összeszokott gárda, kiállnak egymásért, jó kis társaság (bár szerintem tanulmányilag már nem egészen olyan erős, mint bármelyik felsőbb évfolyam, ahol az átlag veszélyesen 4,8 feletti), ez is elhangzott a sok rossz közé beágyazva, hogy örüljünk is.
Az aktualitásokat felfirkáltam, javított órarendet lekörmöltem.
Újítás, hogy akármikor nem lehet besétafikálni a suliba. Pár héten belül fél három után és négy előtt akkor sem enged be a portás a suliba, ha nagyon szépen kérem. Ez bennünket fájón érint a logopédia kapcsán, amikor is fél négykor Tibi elvinné Zalánt a négy órás logopédia órára, de neeeem, vigye el fél háromkor, mert később már nem lehet. Lesz egy levelem a tanító nénikhez, hogy most akkor ez hogy van? 1) kérek akkor nyomtatvány, melyben a szakszolgálat leigazolja, hogy ühümmm, jár hozzájuk egy Zalán nevű 2) tényleg vigyem el fél háromkor leckeírás nélkül? Csak hogy ne fél négyre menjek, amikor fél négy és négy között amúgy is csak uzsonnáznak? Nehogy már kész legyen a leckéje? Mi a gyerek érdeke? Ja, hogy nem az a lényeg? Értem.
Réka esetében is elvileg el kell vinnem egy bizonyos nyomtatvány a zeneiskolába, aláíratni, a vívókhoz aláíratni, míg a gyeses anyuka/otthon dolgozó anyuka/kettőkor már nem dolgozó anyuka, aki csak hazaviszi ebéd után a csemetét, mert otthon jobban tanul, utána úgyis edzésre sietnek, neki elég annyit beírni, hogy „felügyeletéről gondoskodom”. ???? Mi van??? Mekkora baromság már megint ez az egész? Tibinek még nem mertem megmondani, hogy lesz egy köre a zeneiskolában egy nyomorult pecsétért….De ha nagyon felbosszantanak, áthúzom az igazolós részt és odaírom én is, hogy „felügyeletéről gondoskodom”.
Később még a suli előtt csiviteltünk fél órát a csajokkal, az volt a legjobb. … Ilyenkor annyi sztori felbukkan, amiről nem is tud az ember, mert egész tanévben elkerüljük egymást.
Otthon frissen sült kenyér várt a pékségből, úgyhogy gyorsan betoltam négy szelet baracklekváros – vajas kenyeret, anyu isteni lekvárjával….Közben azon tűnődtem, mi a bánatnak rendelek diétás, max. 600 kalóriás ebédet, ha este , kóvályogva az éhségtől telezabálom magam???
Sült a Lidlis lasagne is a gyerekeknek (bocs, bio kajára nem mindig futja), Réka leckéjét is átnéztem (a matek hibátlan lett, kezdi utolérni magát a Cicus), majd Zalánét is (tagadta, hogy szavakat kellene tanulni) a gyerekek fél kilencre meg is vacsoráztak és Harry Pottert követeltek. Mondjuk Zalán nem, ő inkább az apját.
