Gondolatolvasó

 Rékát duzzogva. nyafogva talaltam ma 5 körül, mikor hazaértem. Valami globalizációs jegyzetet keresett, de nem talált. Aztán kiderült, hogy nem is kell neki. Mert L. ,aki egy félistennő, amúgy a töritanárnője küldött erről valami anyagot. Azt meg megtalálta. Megnyugodtam. 

Egyszer csak megkérdezte, hogy vettem-e kávét, látja, jött Tesco. Mondtam, hogy nem, miért, elfogyott? Réka jelezte, hogy igen, már tegnap is az én kapszulás koffeinmentesemre fanyalodott rá, emlékszem? Arra mindenképp, hogy nem ízlett neki, így a nappali asztalon hagyta, hogy majd én biztos megiszom....Én nem fogyasztok bizonytalan múlttú tejeskávét, ki tudja mióta figyel az ott. A héten nem jelenthetek szabit hasmenésre hivatkozva, az biztos. 

Némi nyühü-brühü után azt is megkérdezte, vettem-e Spite-ot, tudom, ahhoz lenne ízesítő meggyes szirupja. Bevallottam, hogy eszembe sem jutott. Hát, de hogy ő kérte egy hete...és én tudom, mennyire vágyott az ízesített italra. Nem mondtam meg neki, de nem tudtam. Még rosszabb, bűntudatot sem éreztem. 

Az jutott eszembe, hogy kicsit le vagyok maradva Rékából. Hisz a legutóbbi ruha beszerzésnél is rácsodálkoztam, hogy csak a low waist gatyók jöhetnek szóba. Kérdésemre, hogy mióta, a tündér csak annyit felelt, hogy két éve....Mivan???? Magas derekúaknàl tartok.

Mikor ezután Réka nyafogni kezdett, hogy nincs itthon semmi normális innivaló, rámutattam, hogy én speciel, mint boomer (Zalán szeret minket annak hívni) csapvizet iszom. Igaz, szűrtet. Van ásványvíz is. Citrom, cukor. Teafilterek. Szörp. Persze érveim nem hullottak termékeny talajra. Mondjuk itthon van reggeltől estig, készül az érettségire, a kisbolt pedig a szomszéd utcában, de lényegtelen. 

Amikor kérdezem, kell-e valami a boltokból, sosem kér semmit. Persze mennyivel jobb,ha kitalálom magamtól....

Füstölgés még mindig érettségi témában

 

Réka pénteken megírta a német érettségit is, így az írásbeliekkel végzett.  A két nyelvi érettségi sikerült a legjobban elvileg - és erre számítottunk is, de Réka nem vitte túlzásba az értékelést. Annyit mondott, hogy "jó lesz", hogy aztán ez az áhított 80% feletti vagy nem, én már nem is mertem firtatni. Egy kicsit meredt a hajam az égnek, mert a két angol esszét meglepően hamar összedobta, talán fél idő alatt, pedig az emeltre van 90 perc...de lenyeltem a megjegyzést, hogy "remélem, nem csaptad össze".... A kiscsaj nem is tikkadt ki az 5 érettségitől zsinórban..annyira. A magyar után aludt csak délután, a többit végignyomta.

Hihetetlenül megkönnyebbültem az írásbeliek végeztével és a hétvégén úgy tettünk, mintha nem is lenne érettségi, pihenés viszont volt a javából, Réka is főleg lustálkodott és ezt abszolút meg is érdemelte. Közben ezen héten már elvileg el kellene kezdeni a készülődést a szóbelikre - szerintem. A hétfői napot Réka ehhez képest a lovardában töltötte és este a vacsoránál közölte, hogy a szerda napra ugyanezt tervezi. Majdnem a torkomon is akadt a falat. Tibi irányából fájó volt a csönd, nem nagyon tiltakozott, én azonban annál inkább. Végül megállapodtunk, hogy rendben, akkor hétfő-szerda rendben, lovagolhat, de aztán a hét hátralevő részén már tényleg ne, elvégre vannak nemesebb feladatai is.  Plusz a frász kitört, hogy ledobja a ló és eltöri valamilyét, mehet gipszben szóbelizni....

Múlt héten is megdöbbentett, mert valahogy kiderült egy párbeszédből, hogy a nyelvi érettségikre nem igazán tervezi kidolgozott szóbeli tétellel készülni. Merthogy - meg kellett kapaszkodnom   - nem tartja szükségesnek. Eddig mindkét nyelvvizsgáját így rakta le és gondolta, nyertes módszeren ne változtass!  Finoman jeleztem, hogy de, én szükségesnek tartom a tételek kidolgozását, ha nem is szóról szóra, de legalább bő vázlatban. Hiszen magas százalék a cél és nem a nyelvvizsgás 60-70%. Hozzáteszem, nem biztos, hogy meggyőztem.  Eszem megáll. 

Nekem tetszik valahol, hogy ilyen könnyen kezeli az érettségit. Nem mondhatnám, hogy szorong és rágörcsöl....Csak azért nehogy két szék között a földre pottyanjon!....Én már nem emlékszem, hogy készültem a szóbelikre, de arra igen, hogy a lelkiismeretem hajtott.....A magyarra sokat készültem, aztán kihúztam Kafka Átváltozásokat, amit valahogy nem is olvastam, de azért nagyon jó lett. Lehet, a törire többet készültem, ki tudja már. ... Visszatérve Rékára - azt nagyon élvezi, hogy nincs suli, gyakorlatilag a tanévnek vége, kész passz....Hát igen, a június elejei emeltek még viszonylag távolinak tűnnek...

Emelteken túl

 Tegnap voltunk konzultáción Zalán kapcsán, úgymond nemhivatalos párterápián Tibivel. Úgy volt, hogy ez a harmadik és utolsó alkalom, Tibinek elege van, mégsem hallottam az egy óra leteltével, hogy elég és nem kérünk új időpontot. Folytatjuk 3 hét múlva. 

Nagyon érdekes volt, sok mindent láttam, rájöttem, megbeszéltünk pszichológus támogatással, kerettel, tényleg hiánypótló volt. A végén mondani kellett egymásnak egy mondatot, hogy "azt szeretem/tisztelem benned, hogy...". Tibi ettől berzenkedett, túl mélyre ment ez nála, végül csak felsorolt egy sor erényemet, de egész mondattal nem tudta kimondani, amit gondolt vagy érzett. Én ilyen szempontból képzettebb vagyok, azt rebegtem, hogy azt szeretem benne, hogy ő olyan stabil, rettenthetetlen, a hajóm a viharban, a biztos pont az életemben...akire lehet számítani. Akit szeretek és aki szeret. Befejeztem, mielőtt meghatottam volna saját magam...Szép ülés volt. 

Persze a főszereplő Réka, aki ma angolból is leérettségizett, legalábbis írásbelin. Nekem még mindig meg kell csipkedni magam, hogy ilyen vén diák a lány, majd csak felfogom egyszer.... Jól sikerült neki, bár ő szerintem továbbra is annak örül, hogy túl van rajta. Minden vizsga napról napra jobban ment neki, a tegnapi emelt töri, mai emelt angollal is elégedett, aztán meglátjuk 24-én, mit ér ez százalékban.... Holnap nêmettel zárja az írásbeliket. 5 nap, 5 vizsga.  Nagyon drukkolok továbbra is minden végzősnek!!

Magyaron túl, matekon túl....

 

Szerintem az a jelenet is beleégett egy életre a retinámba, ahogy Réka eltűnt a gimi kapuja mögött hétfő reggel, 8 óra előtt, a magyar érettségire igyekezvén. Igazából akkor kezdtem el izgulni, amikor lejárt a 4 óra. Addig megfőztem az ebédet, mostam, teregettem (szabin vagyok a hét első 3 napján). Mikor jöttek a hírek, hogy nehéz volt, akkor egy kicsit idegállapotba jöttem, de egyébként hiába, mert eredmény úgysem lesz egy darabig.  

Abban biztos voltam, hogy az Arany verset fogja Réka elemezni, nem a létösszegzőt, és ez így is lett. Nekem jó érzéseim vannak a magyar érettségivel kapcsolatban. Nem tudom megmagyarázni miért, majd kiderül, hogy igazam volt-e. Mindenesetre pl. Wass Albertet nem is vették. és még néhány témakör kimaradt.... Sok minden jót el tudok mondani a gimiről, de speciel a magyartanára finoman szólva is nulla. A matekkal kapcsolatban már kevésbé vagyok optipista, de talán csak mert Réka nem reálos, hanem humános. Réka szerint jól ment ez is. Ezt azért nem veszem annyira komolyan, mert ilyenkor ő annak örül, hogy túl van rajta, eredménytől függetlenül.  

Réka egyébként nem az az ideges fajta, nem tanulta agyon magát. Ő úgy lassan, fokozatosan készül és aztán a nagy hajrá úgy egy az egyben elmarad...amit nézni elég idegesítő, mert bennem az mozog, hogy tanulhatna többet. Nem gondolja, hogy az élete ezen múlik és ezt jól teszi, bár a megjelölt intézmények elég magas ponthatárokat kérnek....De úgyis úgy lesz, ahogy lennie kell.

Holnap tehát emelt töri, a rettegett. Mármint általam. Ahhoz szerencse is kell, bár úgy általában az egészhez kell, azt hiszem. Utána emelt angol, majd pénteken sima német. Drukk továbbra is mindenkinek mindenhez! 

Ja egyébként ma 8 éve hoztuk el Diócskát a kennelből, azóta van kutyánk. Ezt általában megünnepeljük minden évben, mert hihetetlenül sokat számít, hogy ő van nekünk. Vizslásnak (kutyásnak) lenni csudajó! :) 

Réka ballagása

 

Elballagott a kiscsaj. Nem bőgtem. Nem mintha ezentúl erről írnék minden bejegyzésben, hogy mikor és mi okból bömböltem vagy nem. Pusztán hirtelen ez jutott eszembe. Viszont azt azért megjegyezném, hogy amikor baktattunk hátra a ballagásra a suliudvarra azon a keskeny folyosón a gimin belül, elhaladtunk az egyik lépcsőház mellett, ahonnan lehallatszott a ballagók éneke.  Ereszkedtek le egymás kezét fogva, bejárva néhány osztálytermet. Ahogy suhantunk a folyosón a sok-sok régi tabló mellett, hát könny szökött a szemembe.... De aztán többet nem. Valahogy inkább nevettünk meghatottságunkban is. Olyan szép volt a négy osztály, mind egyforma ruhában, hogy még az sem tűnt fel, milyen nagy a tömeg. Mutatok még néhány képet a városi ballagásról. Itt az a szokás, hogy a környék 3-4 gimije, technikuma tesz egy kört a városban a saját sulijuk alsóbb éveseink gyűrűjében., közben ballagási dalokat énekelnek és mivel nem mindenki helyi , részben búcsút vesznek a várostól is. Aki helyi és egyetemre megy más városba, dettó.  A Vargások, vagyis Rékáék idén a parkban kötöttek ki a Városháza/Megyeháza mögött és ott engedék el (környezetbarát) lufijukat az űrbe. Miután 10-től visszafelé számoltak. Szép volt, emlékezetes volt, keserédes volt eme ballagás....

Ja és találtam egy képet a kiselsős Rékáról is. 

Ilyen kis cukker-mukker elsős volt. Valamikor az őskorban, azaz 2014-ben. Legalábbis azt hiszem, akkor...

Ilyen volt, ilyen lett.

Hangulatkép április végén

 

Ma 4 éve pontosan, hogy megjött a nagyboríték a gimiből, hogy felvételt nyert Réka a Vargába. Nem volt akkora meglepetés, mert a másik két gimi gyorsabb volt, onnan már megkaptuk az elutasítást.  Este étteremben vacsoráztunk, úgy ünnepeltük a gimis lányunkat. Azóta is emlegetjük azt a vacsorát, bár ez mellékszál.

Reggel a csodásan felújított Bíróság épülete mellett araszolva arra gondoltam, hogy talán jelkép is lehetne, hogy pont elkészült a renoválás, mire Réka is lassan beérik. Már csak néhány fehérruhás munkás söprögetett a környéken. A gimi sarkán Tibi megtorpant az autóval, vártuk, hogy kipattanjon a lány, majd bebillegjen az 5 méterre található bejáraton. Szokás szerint nem kapkodta el, nem érdekelte, hogy mögöttünk is áll autó, gyalogos forgalom mozog fel és alá. Én sosem bántam ezt, legalább volt egy kis idő, gyönyörködtem a gimi felé haladó tini kavalkádban. Hogy lehetnek ezek ennyire csinosak és szépek? Fiatalok és hamvas, ropogósak. Amikor azonban jobbra kanyarodtunk, távolodván a gimitől, valami gyomorszájon vágott. Valami nem stimmelt...De nem tudtam, hogy mi.  

Néhány perccel később a Mekis lámpánál Tibire néztem és annyit motyogtam:

- Holnap visszük utoljára Rékát a suliba.... - majd teljesen váratlanul elkezdtek szivárogni a könnyeim.  Majd áradni. Megint lezárul egy korszak és bár ezt tudtam eddig is, nem ért váratlanul, igazából az egész 12. év hihetetlennek tűnt. Fejben megvolt és most megérkezett testben is. Betalált, a kiscsaj leérettségizik, felnőtt lesz, hisz 18 múlt decemberben, elköltözik, egyetemista lesz és és..és....brühühü.... Tibi csitítgatott, hogy hagyjam már a könnyeket, ez az élet rendje, ez így normális, és hasonlók, de én csak itattam az egereket, kiengedtem a palackból, ami benne  volt. Nem bántam. Nagyon nem érdekelt, éreztem, hogy jót tesz. Viszont nem akartam kisírt szemmel dolgozni menni, úgyhogy viszonylag gyorsan abbahagytam. Ahogy újra Tibire néztem, láttam, hogy ő is lopva törölgeti a könnyeit, látszólag teljesen érdektelen dolgokról beszél. Elkezdtem nevetni, majd mindez könnyekkel keveredett. Szóval volt itt minden, érzelmek túláradtak....

A régi irodában kezdtem a napot, valami roppant fontos mappát kerestem és hát a fiúknak amúgy is megbeszélés volt, a szokásos keddi, úgyhogy addigra megnyugodtam. Fogjuk rá! Amúgy is allergia szezon van.  Délután aztán, ha hazaérek, kereshetem Réka fekete ceruzaszoknyáját, amiben elvileg ballag csütörtökön, ám egyelőre nem találja. Remélem, gyorsan meglesz.  

2026. január

 2026.01.22, csütörtök

 A január általában olyan vegyes. Az elején még kint a karácsonyi dekor, áll a fa. Este melegek a fények és az ünnep hangulatát visszahozzák a kis lelkünkbe. Fokozatosan szoktam összeszedegetni az illatgyertyákat, manófigurákat, rénszarvasokat. A fától elköszönünk, mikor nappal szomorúság ránézni, olyan tikkadt és száraz.  Egy biztos, még februárban is találkozom kósza adventi materiállal. Tegnap vettem észre pl., hogy az adventi naptár a kanapé mögött ott figyel. Közben a gumi tulipáncsokor már félig élesítve a szekrény tetején.  A megszólalásig olyan, mint az igazi, drága is volt..

Ha január, akkor egyrészt a gyerekeknek félév, bizonyítvány, nyomokban felvételi. Ezeket - nagyok már a gyerekek - én már nem érzem meg, mint ahogy Réka arról sem számol be soha, ha TZ-t írnak, csak utólag. Viszont Réka idén érettségizik, ezért a szemem némileg mégis ott van a jegyein. Ha a munkát tekintjük, a január olyan üres időszak, lassan indul a faiparban az év, óvatos készülődés, áttekintés, érdeklődés, de kevés árumozgás... 

 Az idei január nagyon hosszú, mintha 78   napból állna. Nem tudom, miért, talán mert sok minden nem történik és ez nem baj.

Meglepetésünkre Zalán megírta az osztályozó dolgozatokat, pénteken is hármat és hétfőn újabb hármat. Mivel alig volt jegye és sok a hiányzás, ezek elkerülhetetlenek voltak.  Azonban a héten sem ment vissza az iskolába. Számítógép, laptopja nincs...Mivel nem volt hajlandó velünk tartani téli dzsekit és cipőt venni, ezért rendeltem neki egyet az aboutyou-ról. Szerencsém volt, tetszett is neki és jó is lett rá a méret. No de cipőt már  tényleg nem veszek neki...

Rékának február 15-ig kell leadnia a jelentkezést az egyetemekre. Én nem vagyok egy türelmetlen alak (amúgy de), azonban még mindig ott tart, hogy emelt töri és emelt angol érettségit fog tenni. Ez biztos. Minden további kérdőjel alakot vesz fel. Első célpont Pázmány ÁJK... több nincs is. Bár ide űrpontok kellenek szinte. Szerintem jelentkezni fog a Corvinus és a BME (szívem csücske, oda jártam MA-ra és imádtam) néhány szakára is, plusz Pázmány BTK, de hogy mi akar lenni és ehhez mi kell, nála még nagyon képlékeny. Az biztos, hogy bölcsész szakokra, törire vagy angolra nem akar menni. Ami még érdekli a jogon kívül az a nemzetközi kommunikáció / gazdaság - ez utóbbiban már nem vagyok biztos annyira.  Réka nem az a karakter, aki már az oviban is ügyvéd akart lenni, vagy akár a gimi elején (vagy akár végén). Nem hibáztatom, én egyetem után sem igazán tudtam, mi akarok lenni, csak hogy nyelvekkel dolgozni. Nem is csodálkozom...

Hétvégén fánkot kellene sütni..... Illetve vettem mindenféle reformlisztet, mellyel alacsony szénhidrát tartalmú kenyeret, bagelt, pizza alapot, ilyesmit tudok sütni az egészséges életmód és diéta jegyében. Az fánk és ezen terveim között feszül némi ellentmondás, de talán egy két órás kutyás sétával a hétvégén feloldható lesz... 

Lehet, feltámasztom a blogot, meglátjuk. 

 

 

 

2025 mérlegen

Avagy ez történt idén

 

2025. január - Az évet szinte rögtön egy egy hetes szabival kezdtem. Zalán felvételije miatt. Intenzív ismétlésre készültem, ami elmaradt. Mivel napi max fél órát, egy órát (jobb napokon) volt hajlandó gyakorolni, egy idő után feladtam. Szerintem Zalán is. Már egyáltalán nem készült, sem matekból, sem magyarból. Végül szerény eredményt ért el, bár nem katasztrofálisat.... 

2025. február - A téli céges leállás extra hosszú volt, mégsem éreztem semmi pihentetőt benne. Azt annál inkább, hogy nem tudom elviselni az életem tovább. Valamit máshogy kell csinálnom. Nem bírtam a stresszt, az új kihívásokat...A decemberben meghozott döntés után január közepén kezdtem el járni E.hez.

Ekkor húztam le a rolót átmenetileg néhány családtaggal kapcsolatban. Több gombot is megnyomtak rajtam, kár lenne ennek a kifejtésével kínlódni. A lényeg, hogy egy kisebb méretű Szibéria állt be a kapcsolatba veszekedés nélkül. Nem bántam meg egy percig sem igazán. Vannak határok, amiket meg kell tudni időnként húzni.  

2025. március - Anyósom lerobbant a lábáról és sógornőm gondoskodásába került. Mivel nem akartuk, hogy az ápolási osztályon tengődjön. N. egykori szobája kórházi kórteremmé változott, még a szaga is olyan lett. 

2025. április -- Zalán felvették a Pálfy Technikumba a legelső helyre, építész szakirányra. Örültünk. Legalábbis én, de Zalán is, hogy tudja, hol lesz a folytatás. 

2025. május - Májusban indult a napló. Mit jelent nekem a napló? Az egyik olyan dolog, ami tart. Egy eszköz és tér, ahol nem kell jónak lenni, ahol nem kell magam összeszedni, mégis itt szedem össze magam valójában. A társam, amikor nincs senki mellettem és velem. Amikor írok, az élmények sorba rendeződnek, jelentést kapnak. Az érzések szavakba fordulnak, feldolgozást kapnak.  Önszabályozás észrevétlenül is. A napló nem sürget, nem dönt, nem kritizál, de a bizonyíték arra, hogy haladok. Nyoma marad minden napnak és ha visszaolvasom, láthatom, hogy mi mindent túléltem. A napló a belső emlékezetem. A napló lassít, összerak, visszaránt, megőriz. Több nekem, mint erről fogalmam lenne. 

 Májusban kirándultunk idén először és talán utoljára - a Prónay kilátóhoz. Hiányoznak ezek az erdei kirándulások, csak mi a kutyával és a természet.  

 2025. június - Zalán elballagott az általánosból, amit mind megkönnyebbüléssel nyugtáztunk. Sajnos Mama aznap esett le az ágyról, így a ballagásra csak tesóm jött el. Volt egyfaja érdektelenség Zalán ballagásával kapcsolatban. Ez fájt nekem, rosszul esett, de nem lehet valakiből szeretetet, törődést kierőszakolni, ha nincs. Tibi úgy tett, mint akit nem zavar ez az egész vagy tán tényleg nem zavarta, nem tudom.  

 A hónap végén 50 éves lettem, hihetetlen, mert 40-nél tartok még lélekben. Keszthelyen töltöttünk két napot, ami szuper volt. Ekkortájt dolgoztam fel lelkileg egy gyerekkori balesetet. 

 2025. július - elkészült a "projekt" az O. utcában. Egy év munkánk volt benne.  Réka a lovardában töltötte a nyarat, Zalán a gépe előtt. Tibi elvesztette a nyomdai munkájának a felét nagyjából. Fura módon nem rázott meg a dolog, azt hittem, jobban fog fájni. Úgy voltam vele, ez csak átmenet, majd megoldódik. 

 2025.augusztus - A fonyódi nyaralás a D. családdal jól sikerült. Meglepően felszabadultan éreztük magunkat. A két fiút nem lehetett kirobbantani különösebben a portáról, de a nyaralás végére Zalán is megismerkedett a medencével, jakuzzival...Sokat úsztam, napoztam, naplót írtam, pihentem, próbáltam olvasni. Akkortájt dolgoztam fel apu halálát, azt hiszem. 

 Az ingatlanos csaj a szomszédból eladta a m-i házat a legelső érdeklődőnek. Eléggé meglepődtünk. 

 2025. szeptember  - Megkezdődött az a tanév, amire egész nyáron nem szívesen gondoltam.  Illetve évek óta. Réka végzős éve a gimiben és Zalán első középiskolás éve. Nehezen kezdődött és stresszesen, nyikorogva, de beindult. Optimista voltam, mert a Pálfyban az első két hét bemelegítés, ez nagyon illett Zalán karakteréhez. A dupla tesiket azonban nem bírta fizikálisan, a tanműhelyes napokat nem szerette, el kellett vinni és hazahozni a suliból, mert nehéznek ítélte a táskáját....Rettegett és távol maradt minden Pálfys közösségi eseménytől, akár tettetett betegség árán is. Ezek mind apró jelek voltak, amiről azt hittem, majd megoldódnak. Zalán másképp oldotta meg őket. 

 2025. október - Átadtuk a kulcsokat a vevőknek a martfűi házban. Fura üresség maradt utána, hogy már nincs hová hazamenni....A szívemben él még az az otthon, ahogy a szüleim is.  Októberben volt egy éve, hogy anyu meghalt. A gyászfeldolgozásnak köszönhetően nem úgy gondolok rá, ahogy meghalt, a borzalomra és iszonyra. Hanem amilyenként  az emlékeimben él, akár fiatalon, ahogy nem is emlékezhetnék rá, akár idősebbként, de mindenképpen egészségesen és energikusan. A legjobb, legtámogatóbb, legszerethetőbb anyaként, amilyen valaha volt nekem. 

 2025. november - Zalán "elfelejtett" visszamenni az iskolába az őszi szünet után. Peregtek a napok, eljött a téli szünet is, de őt nem látta a suli újra. Először kiabáltam vele, kétségbeestem, mostanra, az év végére elcsöndesedtem, szeretném, ha nyitna, többet beszélgetnénk. Ha megérthetném.  Doktornő igazol, sok erőt kíván, türelmes. Az ifjúságvédelem kiszállt környezettanulmányra, ami váratlanul ért és nehéz volt átvészelni anélkül, hogy ne mentem volna neki az ofőnek és kollegájának. Formaság az egész és mindenki segíteni szeretne....

 November végén volt Réka szalagavatója, mely nagyon szép emlék marad. 

 2025. december - December közepére 18 éves lett Réka, ami ugyanúgy hihetetlen, mint az én 50. szülinapom....Először idén nem itthon töltöttük a karácsonyt. Először életemben, nem találkoztam tesómmal karácsonykor. Badacsony adott körülmények között a legjobb döntés volt, azt sajnálom, hogy nem hosszabb időre utaztunk. Az év végére minden szempontból, de különösen lelkileg, idegileg nagyon elfáradtam, elfogytam. Kitartottam legalább a két hét szünetig, ez is valami. Én már júliusban éreztem, hogy több erő kell ide, mint amit én fel tudok mutatni, december elejére pedig ez teljesen nyilvánvalóvá vált. 

  Rengeteget tanultam saját magamról idén, a múlt rossz emlékeiről. Hogy túl szigorú vagyok magamhoz, olykor kegyetlen. Hogy szeretni önmagam nem szégyen, hanem alap. Jogom van érezni, az érzéseket megélni. Kevesebb a harcom a valósággal, a saját magam által felépített követelményekkel és elvárásokkal. Elfogadom magam egyre több területen. Értékelem magam egyre több rétegben. Tanultam a feltétel nélküli szeretetről, türelemről, jelenben élésről. Határokat tudtam húzni, gyakorolni, hogy nem minden az én felelősségem, nem minden az én hibám, nem kell mindent egyedül viselnem. Kevesebbet bántom magam, mintha muszáj lenne. Egy átmeneti időszakban élek tartósabban és mégis jelen a bizonytalanságban. 

 Igazából nem tudom, hogy vészeltem át ezt az évet, elképesztően nehéz volt. Túléltem ezt az évet, pedig azt éreztem 2024 végén is, hogy nincs semmi erőm. Valaki mentsen meg! Ennyi mély félelmet, rettegést, pusztító fájdalmat elviselni tényleg csak úgy lehet, hogy az ember csak előre néz, hetekben, napokban gondolkodik és abból próbálja kihozni a legjobbat.  Hogy mindig bízik, hogy jobb lesz. Mert már nem fordulhat vissza. Persze voltak tagadhatatlanul szép elemei is a belső munkának,  ami reményt adott, mindig tovább lökött.  Belepillanthattam, amibe sokan soha, hogy milyen csodálatos valójában az emberi lélek, a saját lelkem, mi mindenre képes, ha teret kap. 

 A remény szikrája mindig előttem van és csak abban bízom, hogy 2026 kíméletesebb lesz hozzám, mint 2025 volt. Most pihenek, várok, engedem, hagy jöjjön, aminek jönnie kell.  Figyelem, ha egyszerre jön szomorúság és hála. Félelem, bizonytalanság és remény.  Nem akarok már jobb ember lenni minden áron, önmagam szeretnék lenni. Aki én vagyok, az lehessek, ennyi. Az átmenet terében állomásozok, ahol már nem akarok oda visszamenni, ahonnan jöttem. Idén sem lettem nyugodt, magabizto, őszinte tudok lenni viszont magamhoz, együttérzek magammal. Remélem, lesz erőm a folytatáshoz. Áldott, békés új esztendőt kívánok magunknak és mindenkinek!

Hirtelen ennyi jutott eszembe a 2025-ös évről 2025 szilveszterének reggelén...