Mátraszentlászlón

 

Mátraszentlászló ás környéke a szívünk csücske, nagyon szeretünk itt lenni az ország tetején. Néhány héttel ezelőttre volt foglalásunk, amolyan - megkezdődött a tanév, pihenjük ezt ki! - jelszóval, ám anyósom temetése miatt két héttel tolódott a hétvége a hegyekben.

Nehéz hetünk volt, ezért jó volt egy kicsit kimozdulni otthonról. 

Rékát 5-6 óra körül felkaptuk a KÖKI-ről, Kőbányáról. Azt beszéltük meg, hogy egyszerűbb így, mint berobogni érte a belvárosba az albérletéig....Kimetrózott, ő és a nátha, ameddig ki tudott, és már gurultunk is tovább a Mátra felé. Innen nagyjából másfél óra az út. Először aggódtam, amikor Tibi megjegyezte, hogy csak Pest megyére van autópálya matricánk, úgyhogy le kell jönni az ótópályáról. Ámde  végül ez nem számított. Este 7-re értünk a szálláshoz, ahol a nagyon kedves tulaj várt bennünket befűtött cserépkályhával. Sajnos addigra besötétedett, nem sok mindent láttuk a tájból. A faluban már fűtenek esténként, illatos volt a füst, ami a kéményekből felszállt. Hozott nekünk egy kis vacsorát finom kolbászokkal, amire a gyerekek rávetették magukat, holott csomagoltam vacsorát, levest és rántott húst is. Megemlítette vendéglátónk, hogy most zajlik a szarvasbőgés, majd legyünk óvatosak. Bár a bikák nem bántanak, azért a kutyát ne engedjük el pórázról este és ne lepődjünk meg, ha szarvas ballag a kertek alatt vagy az úton a házikó előtt.... Mindez megadta az alaphangot az egész hétvégének, mert a fiúk innestől fogva teljesen szarvas lázban égtek, úgymond. 

Mátraszentlászló afféle paradicsomi hely a túrázóknak. Csak kiballagtunk a sarokra és máris számos túraösvény közül válogathattunk az országos Kéktúra keretei között.  Így történt, hogy csak egy  rövid sétára indultunk Dióval, semmi nem volt nálunk a pórázon kívül, de egy fél órás mini túra lett belőle. Szerencsére végig napsugaras, kellemesen meleg időn volt. Éjszakára kimondottan hideg lett, de egy pulcsival, mellénnyel lehoztuk a késő esti sétákat is. Dió kutya ilyenkor megérzi a lehetőséget a sétákra és rögtön szombat hajnali háromkor ki kellett vinni ... Tibi nem nagyon bánta, hallgatta legalább a szarvasbőgést... 

 Szombaton három mini túrát tudtunk le, megebédeltünk a helyi étteremben és fantasztikusan éreztük magunkat. El tudtam volna itt tölteni napokat, heteket. Este a csönd olyan süketítő volt, hogy az külön élményt jelentett. Persze a szarvasok nem nagyon hagyták ezt a csöndet eluralkodni sokáig. Szombat este Tibi és Zalán elvitték egy körre Diót sétálni, bár ezúttal is szarvast szerettek volna minél közelebb hallani. Aztán a templom melletti tisztásnál sikerült a tervük, egy szarvasbika sötét alakját és mellette három tehenet megtekinthettek. Egy pillanatra, mert aztán a szarvasok átszaladtak a tisztáson és eltűntek a szem elől. A fiúk pedig picit megilletődtek. Láttunk mókust, szarvas nyomát a homokban a házunk előtt és egyéb turistaútvonalon, hallottunk rókákat vihogni és "ugatni". Közben haraptuk a friss levegőt. 

Vasárnap még felsétáltunk a Gatyatetői kilátóig, ahol annyira szép a kilátás. Nekem tériszonyom van, úgyhogy ilyen téren vannak kihívások, de  muszáj volt nekem is feltrappolni a lépcsőn. Délután 2-re értünk haza, amikor nyomban el is kezdtem főzni, hogy legyen mit ennie Rékának szerdáig bezárólag- vagy legalább hétfő - kedden és persze a család többi tagjának is. Gyógyító húsleves csigatésztával, vadas Réka kérésére (hamis, de finom lett) és csirkepöri tésztával ubi sali...

Mondjuk, ez sem volt egy pihentető hétvége, de annál aktívabb.  

 

 

 

 

Vasárnap

 

Pénteken voltunk E.nél Tibivel "Zalán ügyben".  Erről itt nem fogok most írni, mert a puzzle.nak csak egy darabja lenne és nem lenne érthető.... A lényeg, hogy úgy ültünk le a folyosóra, E. irodája elé, hogy ez az utolsó alkalom. Tibi nem szeretne többet E. elé járulni. Mikor ezt csütörtökön elmondta nekem, azt feleltem, hogy rendben, értem, amit mond.  Azonban ezt neki kell E.nek megmondania, mert ez az ő véleménye. Nem az enyém. Az ötven perces ülésből lett kb. 70-75,  és októberben találkozunk újra, ugyanott, hármasban. 

Ezt követően begyűjtöttük Rékát a vasútállomásról. Figyeltem, ahogy tolja maga előtt a kis bőröndjét a parkolóig és úgy örültem, hogy látom.  Aztán Zalánt is felkaptuk otthonról és elmentünk vacsorázni. Klassz volt. Réka jól érzi magát az egyetemen, stabil egyelőre, de még nem merültek bele a sűrűjébe. Olyan felnőttes, jó rá nézni, jó hallgatni. Írják a cetliket, röpdogákat, folyamatosan tanulni kell, szóval amit én tapasztaltam, hogy legalább az egyetem első hónapja laza, az egyáltalán nem igaz itt. Előadások között kávéházakban vagy még inkább a Szabó Ervin könyvtárban tanulgatnak. Szóval egyelőre Rékával minden okés. 

Mióta Réka egyetemista, fokozottan átalakul itthon  a  konyha egy kifőzdévé minden vasárnap. Múlt vasárnap estére végtelennek tűnő számú doboz sorakozott a hűtőben. Készült húsleves, sertés pöri tarhonyával, chili con carne. Most a hétvégére brokkoli krémlevest kért Réka fokhagymás kenyérkockákkal, lasagnét ( ez még hűl) és brassóit uborkasalátával. Ezzel eltengődik majd kb. szerdáig. Igaz, közben Zalán morog, mert a palacsinta, amit ígértem neki, az elmaradt idő hiányában. Egyébként répatorta muffint szerettem volna sütni, de az is lemaradt, mivel 24 óra egy nap....így is túl aktívak a hétvégék az én ízlésemhez, amikor leginkább pihenni szeretnék. Na az nem sikerül mostanában. 

Vasárnak szinte túl meleg volt az őszhöz. Amíg Réka lovagolt, sétáltunk egy nagyot a Nefag erdőben. Utána egy örökkévalóságot vártunk Rékára így is, mert elhúzódott a lovak körüli teendők sora. Este néztük a Sztárban sztárt (hiányzik Hajós), bedobozoltam sok ételt és arra gondoltam, hogy ez megint egy villámgyors hétvége volt.. 

 

Receptes

Régen hoztam receptet, most egy nagyon egyszerűt alkottam- mákos guba.

Az úgy kezdődött, hogy találtam két csomag darált mákot a kamrában. Kanyarítottam is belőle múlt héten egy mákos tésztát, mint desszertet. Jó gyorsan elfogyott. Ámde maradt mák bőven, így következhetett a guba. 

Aranygaluskát és gubát mindig a sodóval kezdem. Ez meghozza az önbizalmam, a lendületet a főzéshez, sütéshez. Ha jól sikerü,  innentől már gyerekjáték a guba. 

Úgy fogtam hozzá, hogy kimértem egy liter tejet, azt elkezdtem lassan melegíteni. Aztán lezártam, mert rémlett, hogy gőz felett kellene a kotyvalékot majdnem forralni. Kikavartam 4 tojás sárgáját két csomag vaníliás cukorral, egy csipet sóval, hat evőkanál porcukorral szép simára.  Ehhez jön még két evőkanál liszt. Végül úgy döntöttem, nem kell ide gőz, majd én habverővel szorgosan kavarom és nem engedem felforrni, mert az tényleg fontos. Szóval ment a tejbe a tojásos cukros elegy.  Sűrűsödésig melegítettem, kavargattam, beletelt egy kis időbe.  Hogy a tojásfehérje se menjen kárba, azt habbá vertem és a végén az egészbe beleforgattam. Na most Tibi szerint nem elég a hat evőkanál cukor a sodóba, nem lett elég édes a gubával együtt.... Úgyhogy a végén még rakott bele újabb 3 evőkanál cukrot...Valamennyit. Hát ízlések és pofonok, de az eredeti hat kevés volt valóban. 

Nagyjából 8 kiflit gyorsan felszeleteltem, felkarikáztam. Először félbevágtam őket, mert ezek a tejes kiflik egész vastagok voltak. Utána tejben cukrot oldottam fel. Tűzálló tálat vajjal nagylelkűen kikentem és rétegeket alkottam a mákból, cukros tejből és a kiflikből. Olykor egy kis vajat is kapott a réteg teteje. Sőt, a sodó habjából is jutott neki. Ne legyen száraz, mert a sütőben csak szárazabb lesz! Addig forgattam az egészet, amíg jó szottyos, mákos lesz az egész alkotás. Majd mehet be a sütőbe, kb. 170 fokon, amíg a széle nem barnul. Melegen, hidegen egyaránt isteni. 

Recept: Nosalty.hu -- Mákos guba vaníliasodóval  + némi önálló ötlet 

Csütörtök

 Tegnap megérkezett a csomagpontra néhány Réka tankönyvei közül, melyek egy része hiánycikk volt minden oldalon az interneten. Végül meglepő módon, Vinted-en találta meg Réka, nem csak a római jogot, de két másikat is. Gyanakodva nyitottam ki a csomagot, mit kapunk fél áron, ám kellemesen meglepődtem. A könyvek gyakorlatilag érintetlenek. Nem azt mondom, hogy sosem tanult belőlük senki, mert azt látszik, hogy ki volt nyitva sok oldalon, de majdnem.  

Őszintén szólva meglehetősen ijesztő mindhárom könyv, talán az alkotmánytörténet nem annyira, de ez a római jog és a másik.....A Tizenkéttáblás törvény töredékeit felütöttem ugyan, mert a terjedelme biztatóan vékony. Azonban egy mondatot nem értettem belőle, szóval gyorsan be is csuktam. Pénteken érkezik Réka, majd kezd vele valamit. Mármint tanul belőle, gondolom.

Egy kicsit aggasztja, hogy az elsőévesek előadóterme kb. kétszer akkora, mint a másodéveseké. Gyorsan levonta a következtetése, hogy ennyien másodévre elpárolognak a padokból....Hát nem tudom. Csak nem...Mindenesetre tegnap már írtak római jogból valami cetlit. Ennyit arról, hogy azt meséltem Rékának, hogy a rendszeres számonkérésnek egyetemen vége. Ez még csak a második hét. Réka tanult rá kb. 8-9 órát zsinórban a keddi nap folyamán. Tibi rögtön meg is jegyezte, hogy ez egyéni legjobb lehet, talán még életében ennyit egyszerre nem tanult....

Zalán viszont a közösségi élet (lásd iskola) harmadik hetében máris kidőlt, piros a torka és nyomja az ágyat. Ennek annyira nem örültünk, de talán pénteken, amikor csak festészet-szobrászat-grafika órája van, be tud menni órára, meglátjuk. 

Hétvégén jó lenne kirándulni, érzem, hogy hív az erdő, hív a természet! :)  

Ami a korábbi posztot illeti. Én nem mondtam, hogy mindenki dobjon el kapát-kaszát és rohanjon szakemberhez, pszichológushoz, pszichiáterhez. Én is hurcoltam 40 évig bizonyos terheket, még gyerekkorból. Nem gondoltam, hogy tudat alatt ez mennyit jelent, mennyire hatással van a jelen életemre. De nem mindenkinek van ilyen, nem mindenkinek kell mélyterápia és még sorolhatnám a "nem mindenki"-vel kezdődő gondolatokat. Csak annyi égbekiáltó esetet látok csak a saját életemben, ahol sokat számítana egy szakember bevonása. És kár, hogy ez nem történik meg.  

  

Vonszolt csomagjaink

Aki egy ideje olvas, tudhatja, hogy több mint másfél éve „dolgozom magamon”. Nálam édesanyám elvesztése jelentette az utolsó cseppet a pohárban: akkor jutottam el oda, hogy érdemes lenne pszichológushoz fordulnom.

Mit éreztem? Azt, hogy nem tudom elviselni az életemet. Hogy nem tudom feldolgozni a gyászt, sőt talán még édesapám nyolc évvel korábbi elvesztését sem dolgoztam fel. Hogy a családban kényszeresen mindent nekem kell csinálnom, maximális fordulatszámon, lehetőleg százszázalékos eredménnyel. És még sorolhatnám.

Ez így nagyon drámaian és rosszul hangzik, de lényegében ezt éltem át. Nyilvános blogban ennél részletesebben most nem fejteném ki. Az évzáró posztom talán így is túl mélyre sikerült – bár őszintén szólva lenne kedvem tovább bontogatni a témát.

Amiért most mindezt leírom: hétvégén beszélgettem egy ismerősömmel, barátnőmmel. Valahogy szóba került, hogy éppen huszonhét éve történt vele egy baleset, amely azóta mindennap eszébe jut, és még mindig nagyon fájlalja, hogy megtörtént. Megdöbbentem. Huszonhét éve, minden áldott nap újra átéli – és hagyja, hogy újra és újra megtörténjen benne?

Egy másik ismerősöm harmadszor megy gyomortükrözésre, miközben maga is tudja, hogy erősen szorong. Egy harmadik barátnőm nemrég bevallotta, hogy vezető pozícióban öt éve él tartós stresszben és szorongásban. Egyelőre – ahogy ő fogalmazott – kitart.

De valóban kitart?

Egyiküknek sem jut eszébe, hogy szakemberhez forduljon. Mert ez sokak számára még mindig stigma, valami, amit szégyellni kell. „Úgysem segít.” „Úgysem használ.” „Nincs velem semmi baj.” „Nem vagyok én bolond.” „Nem vagyok beteg.” „Erre nekem nincs időm.” „Nincs rá pénzem.” „Úgysem találok megfelelő szakembert.” Talán nem futtatják végig magukban valamennyi gondolatot, de ezek közül néhány biztosan ott dolgozik bennük.

Persze nekem ebből a szempontból könnyebb volt: úgy indultam el ezen az egyébként nagyon nehéz úton, hogy tudtam, ki tud nekem segíteni. Ez óriási előny.

Azt viszont nem tudtam, hogy nem egyszerűen tanácsokat kapok majd, beszélgetünk egy kicsit, aztán szépen megjavulnak a dolgok. Nem sejtettem, hogy időnként rosszabbul leszek, mint a kiinduláskor. Hogy minden hullámzik majd. Hogy ez nagyon is kemény és nehéz munka, amelyet könnyű feladni, és amelyből könnyű kifarolni.

Van, amikor rettenetesen nehéz abban a székben ülni a szakemberrel szemben. Párszor azt kívántam, bárcsak eltűnhetnék, vagy leáshatnám magam a föld alá – akár a harmadik emeletről is. Mégis, minden nehézségével együtt megérte a melót.

Arra szoktam biztatni mindenkit, hogy kár éveken át egyedül kínlódni és küzdeni a kisebb-nagyobb lelki nyűgjeinkkel, ha lehet rájuk segítséget kapni. Rendkívül felszabadító, amikor egy régóta cipelt fájdalom veszít az erejéből, vagy egyszer csak már nem irányítja tovább az életünket. Ráadásul az önismeretnek szépségei is vannak, nem is kevés. Olyan részeinkkel találkozhatunk, amelyek mindig bennünk éltek, csak addig nem ismertük őket.

Minek hordozni valamit éveken, évtizedeken, akár egy egész életen át, ha le is lehet tenni?

Komolyan, kedves kortársak és nem annyira kortársak: a csomagokat le lehet tenni!

Eltűnődtem

 

Előrebocsátom, hogy nem nagyon szoktam facebookozni, instázni. Tiktok-on fent vagyok, de elfelejtettem, mi a jelszóm. Nem is szeretem pörgetni ezeket az oldalakat, egy idő után idegesítenek, zavarnak. Ha valamire használom a facebookot, akkor az friss hírek. Az instán mondjuk tetszenek a vicces rövid videók. Ha követek valakit, az általában ismerős vagy kíváncsi vagyok a receptjeire, érdekel a véleménye, ilyesmi. 

Múltkor felfigyeltem egy posztra az egyik oldalon,mely arról szólt, hogy a frissen érettségizett lány (Réka ismeri személyesen) egy nap alatt beíratkozott az egyetemre, talált albérletet, vett egy laptopot és lefoglalózott egy lakást Pesten, egy albérletet, merthogy felvették az egyetemre. Ezen úgy pislogtam, hogy ez ám a tempó. Valami sántít vele, nem tudtam hirtelen rátenni az ujjam, hogy mi, de mindegy is. Réka akkor intett, hogy ne higgyek el mindent a posztokból, azok a nyilvánosságnak szólnak. Mert, kérdeztem én, te úgy gondolod, ezek a posztok nem igazak xyz oldalán? Hát persze, hogy nem. És nem csak az ő oldalán. - felelte, mintha azt mondta volna, hogy kék az ég, zöld a fű. Naív vagyok, hogy elhiszem, amit posztolnak emberek? Réka szerint igen. 

Aztán megérkeztek a gondolatok, hogy valószínűleg nem egy lakást nézett meg, mire lefoglalta az albérletet. Nem is egyedül költözött be az albérletbe, hanem tesójával és barátaival. Nem is ő fizethette a laptopot, sem a foglalót, hanem a szülei. Réka szerint ez mindegy, mert az ő oldala, a saját szempontjából mindezt valóban ő tette. Tényleg?

Nálam mindez megkérdőjelezte mindazt, amit eddig posztolt, és abban sok érzés, benyomás volt, nagy része szimpatikus és őszinte. Lehet, akkor az eddigiek igazságtartalma is ennyi volt, mint ennek a legutóbbinak? Ha nincs benne sok igazság, akkor mi értelme az egésznek? Én ide jutottam, ide futott ki a gondolatmenet. Réka viszont, egy másik generáció tagjaként megvonta a vállát, hogy hát kvázi ilyen ez a popszakma, nincs ebben semmi különös, mindenki magát fényezi, a posztokat el kell osztani minimum kettővel, de inkább néggyel...

Ez nem érdekes? Réka generációja sokkal ösztönösebben kezeli ezeket a posztokat. Nem vallomásként, hanem egyfajta önképviseletként. Nem azt kérdezi, hogy pontosan így történt-e, tudja, hogy egyfajta szűrőn átment, ami valóban történt. Tudja, hogy ez az igazság egy verziója lehet. Az a verzió, melyet az illető magáról nyilvánosan mutatni szeretne. Egy törékeny, magát kereső, bizonytalan, csetlő-botló lány, aki végül valahogy mindig megtalálja az útját a céljai felé. Rékánál nem omlik össze ezért az eddigi posztok hitelessége. Bennem viszont logikusan felmerül - Mi volt igaz az érzésekből? A törékenységből? 

Ugyanakkor igaza van Rékának is. A posztoló nem hazudik, csak megválogatja, mit hoz nyilvánosság elé. Erre joga van. Mégis bennem ott maradt a kérdés - Ha valaki csak igaz dolgokat mond, de válogat közülük, akkor mennyire mondott igazat? Mennyire lesz sok igaz részletből egy teljesen más valóság?

Amikor ritkán látott rokonok érdeklődnek

 

- Na és milyen az új ház? Beköltöztetek már?

- Igen, 8 éve. - ez voltam én. 

- Ahol legutóbb jártál nálunk Újévkor, az már az új lakás volt... - tette hozzá Tibi magyarázón.

 

 

- Mi újság? A Borovinál dolgozol még?

- Én? .......Sosem dolgoztam a Borovinál.

- Neeem? De tudod, ott az XYZ utcában.

- Igen, ott dolgozom. Az A.-nál. 

- Na, mondtam én. A Borovinál.

- Nem, A.-nál. De mindegy. Az utca stimmel és faipar-faipar.

- Nem ott dolgozol? Érdekes.... 

 

 

-  Ezek a ti gyerekeitek???????  

 

 

- A gyerekek iskolások már?

- Iskolások még. 

- De általános iskolások? 

- Nem, az egyik gimnazista, a másik egyetemista.

- Általános iskolások, jól megnőttek. Hát jó egészséget mindannyiótoknak! 

 

 

 

15 év közte

 

                                                          Első nap az oviban - 2011. szeptember 

                                                         2026. május

 

Nem nagyon jutok ide, hogy írjak, rengeteg minden zajlik egyszerre. 

A legszomorúbbal  kezdem, anyósom, M. mama augusztus végén, szombatra virradóra elhunyt.. Lehetett rá számítani, mégis váratlan és hihetetlen az egész. Réka a héten kezdi az egyetemet. A hétvégén olyan szépen berendeztük az albérleti szobáját, hogy az itthoni szobája sem olyan csinos, mint ami Pesten várja. Bízom benne, hogy kivirágzik az egyetemi évei alatt, sok barátot szerez, (tanul is sokat), megtalálja azt a közeget, ahol és akikkel jól érzi magát. Egyelőre pozitív a helyzet, a gólyatáborban is felszabadultan érezte magát, igaz, keveset aludtak... Zalán új sulit kezd, de bizonytalan minden és labilis. Drukkolok minden kisdiáknak, nagydiáknak, aki tanulmányokba kezd vagy folytatja, hajrá 2026/27-es tanév!! 

Most csak ennyire futotta, de ha tudok, jövök és mesélek. 

 

 

 

Ráfordultunk

 Ráfordultunk az augusztusra és egyben a szabim hetére. (halk hurrááááá!) 

 A hétvége Réka albérletéről szólt tulajdonképpen. Szombaton suvickoltuk a lakást, öten, izomlázam is lett. Ment a mosógép non-stop, Réka ablakot pucolt, Tibi kanapét tisztított, én meg főleg a konyhát takarítottam ki teljesen és a kamrát. Elég koszos volt a lakás, nem mondom. Vasárnap mentünk egy kör Ikeát és ott hagytunk egy kisebb vagyont....illetve vittünk fel két doboz holmit az albiba itthonról is. Szombaton lehúztam a matrachuzatokat, kimostam itthon. A kánikula egyetlen érdeme, hogy gyorsan megszáradt a huzat, vasárnap vihettük vissza. 

 A konyhát is felszereltük egy minimális szinten. Kiderült, hogy Réka szorgos mókus módjára egy ideje már gyűjti a klassz tányérokat, bögréket, poharakat, mindenféle díszes csetreszt....Nagy része mosogatógépben nem mosható, de mindegy. Szeretne egy fotelt a szobájába, kenyérpirítót és vízforralót, airfryert a konyhába, de szerintem még ezek várhatnak. Most majd- kedd 16 óra után -  igyekszünk leengedni, pihenni, mert ez is egy durva 7 hónap volt érettségistül, melóstul, lelki munkástul, párkapcsolatostul, Zalánostul, mindenestül....

A szabim a fogorvosnál fogom kezdeni szerda- 8 óra reggel, mert kiesett az egyik fogamból a tömés. Mindig történik valami, naná! De a jó oldala, hogy nem barlanggal a számban vonulok szabadságra.... 

 

 

Szerda és csütörtök

 

Réka időpontot egyeztetett szerdán a beíratkozáshoz az egyetemen. (Egyetem! Még mindig fura kimondani/leírni).  A gólyatáborba is jelentkezett. Kapott egy kisebb lábost a Tescoban és egész sok apró mindent a Jyskben. Anyja lánya, mert 3 díszpárnát is kiválasztott. Már az őszi színek domináltak, csodálkoztam is, én ellen tudtam állni egy szép díszpárnának.  Egyébként őszies a Tisza part. Szolnoknál ilyen. 

35 fokban tekertem haza bicajjal a melóból. Azt hittem, meggyulladok. Semmi naptej, égette is a karom, mire hazaértem, lepirult a karom. Mivel holnap még melegebb lesz, nem vállalom be a bringát,inkább megkérem Tibit, jöjjön értem 4 után ..

Szerencsére szerdától szabadság!....

Kedd

 Réka tagadhatatlanul készül az egyetemi évekre. Tegnap ezeket szerezte be a tisztítószereken túl.

Nasis doboz feltöltve. (Ilyen nekem is kell.)

Cuki papírtörlő

Zabálnivaló neszeszerek

mindenféle tárolók

Ami fontosabb, ma befutott a Neptun kód, a felvételről a határozat, infó a gólyatáborról, és még amiről nem tudok. Közben a tutor csoport is alakulgat, vannak benne másod- és harmadévesek is...

Hétfő

 

Egy hét múlva ilyenkor már csak egyetlen munkanap fog elválasztani a szabimtól, ó, jeeee.... Irta ma a szlovák kollegina egy korábbi emailemre válaszul, hogy két hét nyaralás után a mai az első munkanapja. Visszaírtam neki, hogy kitartás, fel a fejjel, holnapra jobban fogja magát érezni, meglátja, de péntekre tuti.... Szerintem feldobtam egy kicsit. 

Hétvégén megkaptuk a kulcsokat a lányok albérletéhez Pesten. HarmincötéveBarátnőm lányával, Bogival költözik majd össze Réka, egy viszonylag nagyobb lakásban - mármint, hogy 50m2 méteres kecót álmodtunk meg nekik, külön szobákat.  Azonban úgy fogynak az albérletek, hogy gyakorlatilag ahogy felrakják a hirdetést, a jobb lakások aznap el is kelnek....Úgyhogy erre lecsaptunk, úgy gondoltuk, hogy megüti az "elég jó szintet" . Főleg most, ponthatár után.  A szobák szép nagyok -túlságosan is nagyok. Van hozzájuk egy hatalmas 180 cm-es ágy és gardróbszekrény. Amolyan egyetemista lakás egyébként, mert a konyha elég elnagyolt, ha gépesített is. Az utcában nyomokban vizeletszag, hajléktalan is feküdt a szemben levő kínai bolt mellett.... A kapuban az óriási kukák elég büdösek. Nekem ez szokatlan a vidám, békés vidéki kertvárosból. Előny viszont, hogy nagyon jó helyen van a lakás, pár megálló az egyetem metróval, de villamossal is elérhető. Google map szerint gyalog 35 perc.... 

Réka nagyvonalúan Boginak átengedte a szobájában álló íróasztalt, így azt majd kénytelenek leszünk venni neki és persze hozzá széket.  A bevásárlást Réka a tisztítószerekkel kezdte, amin meglepődtem. Egy egész arzenál tisztítószert beszerzett a hétvégi nagy sikamikára, amikor is azt tervezzük, hogy közös erővel, öten kitakarítunk. Van egy fura szag a lakásban, még nem tudtam hová tenni, de talán takarítás után tovatűnik. Remélem.  Igazából ingerem lenne egy gyors tisztasági festésbe is belevágni, de persze nem az enyém kégli, így marad a takarítás. Egyébként minden jó állapotban van és helyes lakás. A sütő pl. szerintem még soha nem volt bekapcsolva....

Az egyetemi tájékoztató csomagot még nem kapta meg Réka, de valami tutor programba bejelentkezett.   Tavaly egy volt Vargás gimis, most Pázmányos lány a karrier napon azt tanácsolta, hogy ez hasznos lesz nagyon. Mindig lesz egy (két?) felsőbbéves, akihoz tud fordulni, ha valami gondja akad. A JÁK gólyatábora Mezőkövesden lesz augusztus 31-től 4 napon át, az egyetem honlapján kint van az infó...... Azt nem döntötte el Réka, hogy részt vesz e ebben, mivel elég magának való, nem lepne meg, ha kihagyná, pedig biztos nagy löketet adna a szeptemberi iskolakezdéshez......

Én meg olyan mafla vagyok, hogy ugyan még azt sem dolgoztam fel igazán , hogy Réka leérettségizett, most azt  is emésztem, hogy van egy joghallgató, Pázmányosunk!! És hogy ez mennyire, mennyire nagyon hihetetlen, ugyanakkor  fantasztikus!

Aktuális

 

Ponthatár update

 

Bízom benne, hogy megtalálja a Pázmányon a helyét és kibontakozik, kivirágzik. Nem lesz könnyű, sőt, nehéz lesz, de végig fogja tudni csinálni, ha ez az útja. Nagyon drukkolok neki, nagy dolog ez, egyetemistának lenni pedig az egyik legjobb....

Ponthatár

Korábban azt képzeltem, hogy ez egy rettentően izgalmas és stresszes nap lesz, hiszen kiderül, elég-e a pontszám a vágyott egyetemhez. Végül úgy alakult, hogy egyáltalán nem remegünk az izgalomtól. Inkább várjuk az ítéletet: melyik egyetem lesz a befutó. Ehhez persze az is kellett, hogy Réka érettségije igazán jól sikerüljön.

Persze, ahogy kora reggel a barátnőm megírta, az ember csak akkor lehet teljesen nyugodt, amikor megérkezik az üzenet, hogy a csemete felvételt nyert. Elvégre mindig becsúszhat valamilyen adminisztrációs hiba vagy bármi más, amivel nem számoltunk. Még jó, hogy ezt korábban nem mondta, különben biztos elkezdtem volna aggódni.

Szóval nem iszunk előre a medve bőrére. Várjuk a végeredményt. Estefelé majd rendelünk valami finomat vacsorára – talán egy-egy kézműves hamburger menüt, nem a Mekiből –, és megünnepeljük azt, amiről ma este kiderül, hogy Réka jövőjének egy fontos szeletét jelenti. 

Szorítok mindenkinek!  

 

Mély és nem mély vegyesen

- Megvagyunk, vagyogatunk. Várjuk a ponthatárhúzást. Eddig teljes nyugalomban. Most már viszonylagos nyugalomban. Reggel azzal ébredtem, hogy vajon elképzelhető, hogy jelentős ponthatár emelkedés áll be az adott egyetemeknél és meglepődünk? Az a legegyszerűbb, ha arra készülök fel, hogy az lesz a biztos, ha megjön az értesítés, hová vették fel Rékát. Ez eddig nem volt bennem, biztos voltam, hogy felveszik az első vagy a második helyre. Hiába, közeledik a huszonharmadika.... Akárhogy is lesz, bárhová is veszik fel, rendben lesz. Este azon vihogtunk Rékával, hogy mi van, ha valami technikai gikszer miatt sehová nem veszik fel? Durva lenne. Arra is csiholtunk forgatókönyvet, akkor itthon marad, tanul egy évet nyelvet, dolgozik valamit, amit lehet, aztán jövőre például nem felejti el feltölteni az évvégi eredményeit a rendszerbe. Persze nem felejtette el, ezt legalábbis biztos nem. 

- Spanyolország kiverte a franciákat tegnap este a foci VB-n meglepően simán. Ma angol-argentín lesz. Bízom egy angol-francia bronzmeccsben....

- Tesóm (ismét) nősül a hétvégén, szombaton. Réka picit nyivákol, hogy neki nincs mit felvennie. Javasoltam neki az érettségis fekete ceruzaszoknyát. Ha már csakis rövidnadrágja és hosszú nadrágja van elmondása szerint a nyári ruhatárában. Mármint azok közül, amit hajlandó felvenni. Illetve megszámlálhatatlan fekete felső, amiben főleg lovagol vagy itthon teng-leng. Nem kiöltözős buli, úgyhogy kíváncsi vagyok, végül mit vesz majd fel.

- Újabb diétába kezdtem....nem tudok erről többet írni.  Túl kegyetlen ez.

- Eltűnődtem, vajon miért küld nekem az AboutYou kuponokat szinte kizárólag férfi ruházatra? Nem értem. Persze vettem már ruhákat Zalánnak,  szentigaz. De monduk a nevem, hogy Erika, mint vevő nem volt elég erős jelzés, hogy nő vagyok? 

- Megint voltunk párterápián, a rendes havin....Érdekes volt. Én mindenkinek ajánlanám csak a móka kedvéért (ha ingyen lenne). Tibi ezúttal meglepően gyakorlatias volt, határozott. Hangsúlyozta saját feladatait, előnyös tulajdonságait, én meg csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Velem kapcsolatban nem mondott kifejezetten hamis dolgokat, mégis hiányérzetem támadt,  enyhe szégyenérzet E. előtt, finom csalódás... Estére állt össze a fejemben, hogy mi történt igazából és másnap reggel meg is tudtam fogalmazni. Ott rögtön azt kellett volna mondanom Tibinek az elhangzottak alapján, hogy  "hé, most azt érzem, hogy én lettem az aggódó, a problémás, te pedig a mindent megoldó fél. Pedig én nem így élem ezt meg. Ez rosszul esik, mert nem érzem, hogy látod, mit viszek én. Sőt, megkérdőjelezed, mit viszek én." Persze nem ment. Azonban ha nem tudom neki elmondani, kimondani, nem is tudja, hogy itt elcsúszás van. Szóval a feladat, hogy az érzéseket ki kell mondani,  minél hamarabb. Nyilván ahhoz az kellene, hogy ott rögtön az érzésből gondolat legyen. 

 - tegnap a varrós dobozban találtam egy darab csipkét. Megörültem neki, mert rögtön bevillant, hogy annak idején eltettem ezt emléknek. Ez része  volt a hálóingemnek, amelyben világra hoztam Rékát. Meglebegtettem este eme szalagot a levegőben, mire Réka megjegyezte, hogy 1) ez gusztustalan 2) ez benne van a top10 olyan dologban, amiről nem akart tudni. Aztán este ahogy már lefekvéshez készülődtem, elgondolkodtam, hogy lehet, én vagyok fura...Elképzeltem komolyan, hogy egyszer majd Réka meghatódva néz a fekete csipkecuccra, hogy édesanyám ebben hozott a világra? Hol élek én? Elteszek egy csipkeszalagot az egykori kedvenc hálóingemről, csak mert abban szültem? Jó, hogy a szülőágyból nem hoztam haza egy darabot. Vagy a szülőágyakat elválasztó rettenetes függönyökből. Zalán persze reklamált, hogy bezzeg az ő születése ilyen szempontból nincs megörökítve hálóingileg a varrósdobozban. Megnyugtattam reflexből, hogy ugyanebben szültem őt is. Na ezen megint elbődültek a kamaszok, hogy ez milyen gusztustalan....ugyanabban a hálóingben. Hiába volt közte 2,5 év. Ezt majd amúgy ellenőriznem kell a Zalán születéses babafotókon, nehogy lebukjak. Persze. Romantikusabb lett volna, ha gólya hozza őket babakék/babarózsaszín kendőben, ugye?  

UI: Tibi most mondja, hogy az Aboutyou az ő nevén van számlailag, ezért lehet, a sok pasis kupon. Megkövetem az Aboutyou-t.... Egy rejtéllyel kevesebb. 

Paradicsomos penne arrrrrabiata beütéssel

 Akkor készül tobbnyire, ha kevés idő van főzni és éhes a banda. Most nem volt itthon parmezán, úgyhogy maradék sajtokat reszeltem a tetejére illetve a szószba is. Elkészítése nagyon egyszerű - olivaolajon megpiritunk 1-2 gerezd fokhagymát és chilit. Erre jön a paradicsompüré, amit rottyantunk egy párat. Só, bors, pirospaprika (nem a recept része, de a kezem ügyébe került) és kész. A tészta főzőlevéből is szoktam löttyinteni a szószba. (Pici cukor, ha a paradicsompüré savanyú lenne, de pszt!) A legvégén aprított petrezselyemzöld is került a cuccba, illetve szárított bazsalikom. 

Raising cane csirke -

 Ahogy ên olvastam, hogyan kell. Aztán lehet, hogy máshogy készül.

Valamiért eleinte a neve sem jutott az eszembe. "Crazy chicken" annál inkább.

A recept úgy néz ki, hogy a csirkemellet felszeleteljük vékonyabb szeletekre. Mintha rántani szeretnénk őket, csak még hosszában félbe. Így keskeny csíkokat kapunk. Mellékszál, hogy így ötven felett, azon kaptam magam, hogy felkockázom a csirkét gondolataimba merülve. Úgyhogy fel kellett bontanom félúton egy másik doboz csirkemellet. Amit felkockáztam, az ment a csirke paprikásba. Senki nem panaszkodott. Szóval felcsíkozzuk a csirkét. 

A pác a következő kb. 60 dkg csirkéhez.

2 tojás

5 ek (evőkanál) liszt

1 bögre tej (hát olyan 2,5 dl-es) 

2 ek worcester szósz

1 tk (teáskanál) füstölt pirospaprika

2 gerezd fokhagyma reszelve vagy fél tk fokhagyma granulátum, de az nem volt itthon

só, bors, ahogy tetszik - fél-fél tk elvileg

Ezt jól összekeverjük, mondjuk,először a tejet a tojással, aztán a fűszerek. Majd beletesszük a csirkemellet, hagy ázzon!  Pihentetjük pár órát vagy akár egy éjszakát.

Amikor készen állunk a falatozásra, elkészítjük a bundát.

2  bögre liszt

6 ek keményítő

1-1 teáskanál füstölt pirospaprika, só, bors és fokhagyma  

Ez sok lesz, marad ki, de 1 bögre liszt kevés, tapasztalat. Fele ennyiből készítettem és rögtönöznöm kellett az utolsó 5 szelet húsra. A pácból kipiszkáljuk a husikat, megforgatjuk a lisztes cuccban és mehet a forró olajba.  Nem kell túlsütni, nem érdemes. 

Na és a lényeg, amibe a kisült husit mártogatjuk - a raising cane szósz maga.

1 bögre majonézból kiindulva fél bögre ketchupot rakunk hozzá. Ez elég bizarr volt nekem, de bíztam a receptnek. Ehhez adunk 1 tk worcester szószt,és a már ismert füstölt pirospaprikát, fokhagymát, sót, borsot. Meglepően finom rögtön,  kikavarva. Mehet a hűtőbe kicsit pihenni. 

Később Zalán megkóstolta, szerinte sok volt benne a mustár. Nagy gourmand a gyerek, nincs is benne mustár.  Ja, akkor a ketchup. Tettem hozzá még majonézt, az nem árt, gondoltam, nem rontotta el. Kicsit lehet játszani az ízekkel, kinek mi jön be. Nekünk pl. fokhagyma fokhagymával is ízlik, nincs is vámpír nálunk. 

Sült krumplival ettük, faltuk. Nagyon finom. Nem lehet abbahagyni, repkednek a gatyagombok, csak mondom ..

 

Hétvégi gasztro rovat

 Hétvégén olyat műveltem, amit már nagyon régen nem - kelt tésztát sütöttem. A kutyát szoktuk fahéjas csigának, vagy ha Réka menőzni akar, cinnamon rollnak becézni, amikor összegömbölyödik. Addig-addig, hogy megkívántuk, na. Nem a kutyát, dehogy, a fahéjas csigát. Van ilyen. Anyukám mesélte, hogy az ő nagymamája mindig tortát sütött, ha lakodalom volt a faluban.  

Szóval fahéjas csiga. Ehhez nincs receptem, nem is nagyon érdekelt az eredeti, mert van egy fantasztikus Gabicsek féle kakaóscsiga receptem, ami szerintem világbajnok, most is ehhez a tésztához folyamodtam. 

Élveztem az alkotást. Általában élmény kelt tésztát sütni, már ha jól viselkedik "őkeltme". Most ez ilyen volt. Akkor végez vele a dagasztó program, ha már nem ragad a tészta,  vagyis kiveszem a tálból a gombócot, kicsit formálgatom, és láss csodát, nem tapad a kezemhez. Ilyenkor mehet szépen a langyos helyre kelni. Ha duplájára duzzad, akkor kinyújtom, megkenem fél csomag olvasztott vajjal, szórok rá barnacukrot, vagy ami van, majd bizonytalan mennyiségű fahéjat. Ízlés szerint. Nem igazán tudtam, hogy mennyit érdemes rá tenni, úgy szórogattam, ahogy gondoltam, ide is, oda is. A gyerekek szerint keveset tettem bele, féltem, hogy túl fahéjas lesz. Hát nem. 

Aztán pacsmagoltam egy kicsit a langyos vajas, barnacukros cuccal. Amikor éreztem, hogy túlzásba viszem, a kezemhez jobban tapad a cucc, mint a tésztához, abbahagytam. Kerestem egy kenőlapot vagy mit, elegyengettem a kulimászt - mármint levakartam a kezemről - majd feltekertem óvatosan a tésztát.  Nem árt, ha egyenlő átmérőjű lesz a rúd mindenütt. Úgy lesznek szép egyformák a tekercsek.....  majd 2 centinként felvagdostam a rudat. Egy nagy tepsi megtelt velük .Sem szorosan, sem túl szellősen nem érdemes tenni őket egymástól, úgy kb. egy- egy centire. Valahogy így:  

Az utcát bizonyára belengte a nyálcsorgató fahéj illat. Hát nem meseszépek? Az eredmény egy habkönnyű, pihe-puha fahéjas kalácsszerűség, amiből nem lehet eleget enni....

A csiga tetejére krémsajtot kevertem ki brutál mennyiség cukorral és vajjal. Némileg bizalmatlan voltam, hogy ez jó lehet és kell -e ez az extra a csigákra.  Szerintem nélküle is finom, de pl. Zalánnak nagyon bejött ez a máz is. Kanállal még lapátolt rá, amitől némileg kigúvadt a szemem, de mindegy, kamaszok....  

 

 Ja, hopsz, az első képen az ebéd látható, Raising Cane csirke. Erről én még soha nem hallottam, amíg J. el nem csicseregte, hogy egy szülinapi bulira ilyet készített és hát mennyei.... Valóban az, főleg a szósz, de úgy együtt az egész az, ahogy van.  A receptet a netről halásztam, asszem, de szívesen leírom, ha van rá igény.

 

Holnap péntek

 Innen is jobbulást kívánok Enikőnek, ha olvas! 

Állítólag véget ért a kánikula - átmenetileg - de némileg bosszúsággal öntöztem meg reggel a teraszon a leandert. Reggel hétkor sem volt valami hűvös...Jó, hát nyár van és tán 30 fok körül megáll a melegedés, nem panaszkodom.

Mondanám, hogy nyugodtan várjuk a július végén esedékes ponthatár húzást, ámde a Pázmány nem nagyon akarja az emelt érettségikért járó 100 intézményi pontot megadni Rékának. Pontosabban még nem dolgozta fel - szerintem - az érettségiket. A nyelvi pluszokat megadta, bár feleslegesen, így 50 pont fájón hiányzik. Na mindegy. Várunk még egy kicsit. Írtam Julcsi barátnőmnek, náluk sincsenek fent az intézményi pontok. Réka finoman eszi emiatt a kefét, hiszen pont az első helyen a Pázmány áll. Amúgy fáradt is, ebben a melegben egész héten este 6ig kint aszalódott/aszalódik a lovardában. Onnan tudom, hogy ki van purcanva, hogy irritálja a humorom. Ez egy. Kettő, fél 10-kor már mélyen alszik az ágyamban...

Zalánt próbáljuk rávenni egy kör fodrászatra. Azt dörmögi negyedik napja, hogy ő aztán ki nem lép a hőségbe a hűs házból. Úgy néz ki, mint a bozontos változata Harry Potternek. Majd csak vége lesz ennek a hétnek is....Mi is le vagyunk fáradva a sok focimeccs miatt, melyek a késő éjszakába nyúlnak. Bár én 2:2 után otthagytam a belga-szenegáli meccset mérgemben és lefeküdtem aludni. 

 

 

Különös hétvégi program

 

Egy ideje terveztük, hogy csillagfotózásra elutazunk valahová. A Zselic volt a kitűzött célpont. Amolyan kiemelt apa-fiú program, kötődés, közös program, kaland, ilyesmi.... Nem sokat tudok erről, mert a fiúk fotóznak, de a lényeg, hogy a Tejutat ott lehet a legjobban megörökíteni, mert ott a legsötétebb az ég és legszebben látszanak a csillagok. Azóta rájöttem, hogy a Bükkben és a Hortobágyon is alacsony a fényszennyezés (Bükki Csillagoség Park), de hát nem is mi lennénk, ha 40 fokban nem a legtávolabbi célpontot néztük volna ki...

Pénteken 3 óra után indultunk, a legdurvább alföldi hőségben....hogy Tibi rögtön közölje  a jó híreket - Zalán nem ebédelt, még tankolni kell (vagyis leállítani a kocsiban a légkondit) és otthon maradt a fotózáshoz elengedhetetlen láb...Bevallom, mikor otthon 2 percre megálltunk a gesztenyefa alatt, átfutott az agyamon, hogy itthon maradok. Ugyanúgy olvasok és pihenek a légkondiban, mint várhatóan a Zselicben. Persze maradtam. Mármint az autóban. Réka HelloKitty-s nyakpárnája főnyereménynek számított, mert valahol az M0-son ébredtem, hogy Tibi finom káromkodásokat morzsol el az orra alatt - elkezdett torlódni a forgalom, pedig még az M7-re le sem araszoltunk. 

A kutya nyüszített hátul a csomagok között, melyek legjelentősebb része hűtött üdítő volt. Sajnáltam szegényt, igyekeztem arra gondolni, hogy az autóban mégiscsak van légkondi, másrészt nála rosszabbul csak én tűröm a meleget. Sőt, ő nagyon is jól tűri, 40 fokban is kikéreckedik az erkélyre napozni. Meggyőződésem, hogy ilyenkor tölti fel az akku készleteit. Illetve ezért olyan pirított zsemle a színe.

Kaposvárnál megálltunk egy Lidl-nél kaját a venni a hétvégére. A meleg alaposan fejbe vert, alig kóvályogtam el a Lidl bejáratáig.... A bokrokban ott ciripeltek a kabócák. Tessék, 3 óra utazás és máris Mediterrániában találjuk magunkat. Rékával bevásároltunk és csak abban tudtam bízni, hogy semmit nem felejtek el vagy ki. Még további 1 óra volt, mire Somogyhárságyra értünk, a kipécézett szállásunkra. Egy valamikori présházat foglaltunk el, ami minden szempontból tökéletesnek számított, rögtön otthon éreztük magunkat. Első dolgom az volt, hogy meggyőződjek, az összes légkondi működik és virágzik. Itt meg is nyugodtam, hogy minden a legnagyobb rendben. Folyóvíz is volt, áram is. Baj nem lehet. 

Alig öt perce laktunk a kecóban, mely előtt aranyló búzatenger himbálózott a naplementében, mikor egy traktor torpant meg előttünk. Három oldalról fűkasza lógott róla, ami régi időkbe repített vissza. Pont ezt a márkát forgalmaztuk egykoron, még a gyerekek előtti, lányságomban. Igazából csak arra lettem figyelmes, hogy Tibi tér be a házba egy méretes zöld kannával, hogy vizet vegyen a zuhanyzóból. Kiderült, hogy aratás végeztével eltűnt a víz a traktorból és a rendszer folyamatosan visított víz után. A traktoros pasas kicsit csodálkozott, mit keresünk ott a semmi közepén, a falu szélén. Különösen mikor kiderült, hogy turisták vagyunk. Nem jó Szolnokon?? - kérdezte magyarul, bár németnek tűnt az akcentusa alapján. Megkapta a vizét, aztán többet nem láttuk. Szimpatikus ember volt, a kutyát nem pitbullnak nézte, mint sokan, hanem meg is nevezte a márkáját - magyar vizsla.  Persze a kutya egyből ismerősként fogadta, fürgén csóválta a farkát.

Este hideget vacsoráztunk, péksüti, sonka, sajt, zöldségek, tej...A fiúk kértek tükörtojást is. Érdekes, otthon általában cifrább vacsorára fanyalodnak. Azután úgy emlékszem, meccseket néztünk zsinórban, már meg nem mondanám, hogy ki játszott ki ellen éppen aznap este. Zalán úgy számolt, hogy 2 óra körül megy le a Hold végre, akkor lesz legsötétebb az ég. Úgyhogy egy óra tájban elkezdte ébresztgetni a nappali kanapén hangosan horkoló apját, hogy ideje indulni az erdőbe fotózni.... Elég sokat vihogtunk ezen Rékával, aki első este hálótársam volt.  

Én nem tudom, hány óra volt, mi volt, hogy volt, de az biztos, hogy a Holdat egész magasan találtuk, ahogy az erdő mélyére értünk. Úgyhogy meg kellett várni, míg lemegy a dombok között....Közben a fiúk beállították a kamerát. Éreztem a testemben áramlani a jóleső fáradtságot. Ültem az autóban, az anyósülésen, meztelen talpaim a kesztyűtartón. Azon tűnődtem, mekkora őrültség éjjel az erdőben lenni? Szerencsére egy horrorfilm sem jutott akkor eszembe.

Aztán csak úgy szemléltem a csillagos eget. Ahogy egyre inkább hozzászokott a szemünk a sötéthez, láttuk, hogy nincs sötét, sosincs teljesen sötét. Csönd volt, erdő illat. Volt az egészben valami igazán különleges és meghitt. Semmi hangos és feltűnő, mégis emlékezetes. Hűvös volt, szinte fáztunk.

Közben én félek az éjszakai erdőben, ösztönösen, ezért résen voltam. Egyszer közel jött egy állat, hallottuk a lépteit a fák között.  Tibiék őznek véltek és pusztán a hangosabb beszédtől eltávolodott. Rókák is nyekeregtek valahol, távolabb, talán vitt haza zsákmányt a róka apu/anyu. Addig maradtunk, míg készült néhány szép kép a Tejút rendszerről....Lassan kelni kezdett a Nap. Sőt, ahogy zötyögtünk hazafelé két falu között, immáron ébrenlét és álom között lebegve, már virradt. A búzamező felett "otthon" rózsaszín és ibolya  volt az ég. A természetben töltöttük a fél éjszakát. Tanúi voltunk, ahogy a Hold lemegy és kel a Nap....Mire hazaértünk és kipillantottam a házikó türkisz ablakain, odakint a kertben már világos volt....Mi pedig végre ágyba dőltünk. 

Talán fél öt lehetett, amikor este (reggel) ágyba bújtunk, így várható volt, hogy délig alszunk. Én valamiért 10 óra után felébredtem és már nem tudtam visszaaludni. Talán az idegen ágy, a fura memóriahabos matrac, vagy csak melegem volt, nem tudom. Nekiálltam reggelit készíteni, virsli, tojás, kávé. A fagyasztóból kiolvasztottam a tegnap vásárolt péksütiket.

 Igazából semmi különös nem történt egész nap.  Olvasgattam, sorozatot néztem, hallgattam Rékát, ahogy mesél. Zalán minden alkalommal megvert Uno-ban vagy kvízben nyűgözött le. Ahogy kiléptünk az árnyékos teraszra, mellbe vágott a meleg, mintha szaunába léptem volna. Arra gondoltam, hogy csak egy jakuzzi vagy medence választ el, és heteket el tudnék itt tölteni.  A terasz melletti cseresznyefáról senki nem szedte le a gyümölcsöt, még a madaraknak sem kellett. Ott aszalódott rá a fára. Réka nevetett, hogy világítok a napozóágyon. Nem is bírtam sokáig a napon, szinte perzselődtem, mégis valahogy jól esett. Megbabonázott az arany búzatenger a ház előtti szántóföldön, haza is hoztam egy kalászt.  Annyi mindent jelent ez a pici csoda, életet, kenyeret, hazát. 

Ebédre pennét főztem paradicsomos szósszal. Fagyi nem volt, de hideg szóda igen. Tibi és Réka mentek egy kört a környező falvakban míg Zalán meccset nézett, én pedig szundikáltam. Az volt a szép az egészben, hogy mindenki azt csinálta, amihez éppen kedve volt. Összebarátkoztunk a szomszéd német vizslával, Dió hívta volna játszani. Brúnó - másnap reggel derült ki - 4 éves és udvari kutya, saját ingatlannal a kertben. Eléggé melege volt, a legmelegebb órákban még Dió sem tudta lecsalogatni a teraszról, az árnyékból. Este viszont, amikor lement a nap, láttam, ahogy a hátán hentereg a fűben és élvezi az életet. 

Második este már nem tetszett, hogy átvirrasztjuk az éjszakát. Éjfél után nem sokkal felköszöntöttek a szülinapomon. Nyomtak két puszit a képemre és hátba veregettek. Jó volt. Hajnali egy körül szerettem volna aludni. Forgolódtam, szólt kint a tévé, nehezen ment. Aztán csukódott az ajtó, a fiúk ismét fotózni indultak a csillagos eget. Hajnali háromkor találkoztam Zalánnal a nappaliban, a kanapén feküdt egy szürke pléd alatt a légkondi hűvösében. Üveges szemekkel meredt a tévére, ahol kedvenc csapata, a portugálok kergették a labdát. Nagyon ügyelt rá, nehogy elaludjon. Többre nem emlékszem. Vasárnap reggel korán ébredtünk, igyekeztünk ugyanúgy hagyni a házat, ahogy találtuk. Hamar végeztünk, 9 óra körül csak céltalanul keringtünk a házban. Reggelizni már nem volt mit, minden az autóban ült, hamarabb rendet raktunk, mint vártuk. Tibi úgy döntött, a nagy melegre tekintettel ne várjuk meg a 10 órát, induljunk, így 12-13 órára otthon lehetünk. Szomorú voltam, hogy elhagyjuk a falut, meg is lepődtem magamon. Kevés  volt ez a 1,5 nap. Jó  volt ez a nyugalom, lelassulás, együtt lenni. 

Az egyik benzinkútnál valahol az M7-en vettünk üdítőt, csokit, rágcsálnivalót. Tibi arrébb állt meg, ahol a kamionok parkoltak, csak az árnyékban. Mire elsétálunk az autóig, azt képzeltem, hogy egy sivatagban vagyok, körülöttem végtelen homoktenger, tevék és a távolban egy oázis pálmafákkal. Nem, ez csak most jutott eszembe, de tényleg afrikai volt a hőség. Hogy ne haladjon minden simán, kigyulladt egy autó az M7-esen, mint később kiderült és emiatt egy sávra szűkült a forgalom, belassultunk. Ezt Tibi nehezen viseli, mintha maga a lassú araszolás megnyomna rajta egy stressz gombot...Én csak egykedvűen csemegéztem a kesztyűtartóban talált maradék chipszes zacskókból. Megettem a benzinkútnál vett Kinder csoki felét, majd a Kit-Kat-ből egy egységet. Emlékeztettem magam, hogy egyiket sem szeretem, vajon miért veszem meg ezeket újra és újra? Ráértem, nem haladtunk valami fergeteges gyorsan.  Ahogy elhaladtunk az immáron sem fekete , sem fehér füstöt nem eregető autóroncs mellett, felgyorsult rögtön a haladás. Megkönnyebbülten fellélegeztünk, sima utunk volt hazáig. 

Máris tervezzük a következő csillagos hétvégét. Ezúttal a Bükkbe.... 

VÉGE 

 

 

 

 

Egy rendkívül sűrű nap

 

Tegnap zárta Réka az érettségi vizsgáit, mint említettem. Ennek megfelelően reggel szokatlanul feszült voltam. Majd beérve a munkahelyemre, egyenesen ideges. Csodálkoztam is, mert jó, hát izgultam persze minden vizsgáért, különösen az emeltekért. Azonban úgy voltam vele, hogy lesz, ahogy lesz, készült, nem lesz gond, és ilyenek. Most azonban belém állt az ideg, hogy úgy fogalmazzak....Ráadásul úgy számoltam, hogy ha 8.15-kor húz tételt, akkor 10 órára biztosan végez. A telefonom azonban hallgatott, mint hal a szatyorban.

10 órára kellett menni üzemorvoshoz az egyik kollegámmal. Az autójában elromlott a légkondi, úgyhogy szerencse, hogy nem a fodrásztól jöttem, minden ablak le volt húzva. Ez egy. Kettő - reggel 10kor még elviselhető volt a meleg. Az üzemorvosnál vártunk fél órát, közben jött üzenet végre Rékától, hogy túl van rajta, megvan, jó lett. Hurrááá, mázsás kövek gördültek le rólam, majd be is szólítottak. Szemem sem rebbent, hogy magas volt a vérnyomásom, örülök, hogy nem volt rögtön 200. Itthon mindig a békés 130 vagy alatti tartományban vitorlázik. CsongorésTünde, nyelviemlékek, Urlaub voltak a fő témák röviden és tömören.

Egy megváltás volt visszaérni az irodába, ahol volt levegő, légkondi, csönd és nyugalom....Bár kaptunk egy munkaügyi ellenőrzést, de szerintem minden rendben találtatott. Még friss orvosi papírral is tudtunk vagánykodni. Aztán felhívtam Rékát, hogy mesélje el töviről-hegyire mi volt, korai ebédszünetet tartottam a tegnap vacsoráról maradt csoffadt KFC csirkeszárnyak felett. Mesélte Réka, hogy a legelső kislány, B. annyira stresszbe jött, hogy majdnem elájult korán reggel a vizsgabizottság előtt. Két jófej tanár igyekezett elterelni a figyelmét, kicsit felvidítani, ami ilyen helyzetben lehetséges lehet. Olyan jó, hogy vannak ilyen tanárok is!!!

Aztán dolgoztam, immáron vidáman és elégedetten, majd vártam Tibit 15:45-re, hogy együtt menjünk E.hez a párterápiánk következő állomására. Amikor 16:02-kor gördült be a cég kapuján, csalódott voltam, de nem meglepett...Máris 2 perc késésben voltunk. Tibinél sajnos a késés az szinte teljesen természetes. Amin csodálkoztam, hogy nem is voltam annyira dühös. Sőt, egyáltalán nem voltam dühös. Nyilvánvalóan fejlődöm. A szokásos 7 perc helyett nagyjából negyed óra alatt értünk be végül háztól házig. Előre szaladtam, amíg ő parkolójegyet vett. 

E.nél kellemes volt a klíma, hűvös és árnyékos. Itt egy jót beszélgettünk - 45 percben a kb. 55 helyett. Mint mindig, én nagyon élveztem, annyira érdekes ez az egész. Majd írok még róla külön. Utána besétáltunk a belvárosba, ahol ki van helyezve Rékáék tablója. Kicsit rontott a meghatottságomon,  hogy a kirakatot nem tegnap takarították, de részletkérdés, nekem így is tetszett. Olyan hihetetlen volt, hogy a tablóról mosolygó csapat leérettségizett/vagy legalábbis a legjobb úton van afelé...Azt éreztem, hogy annyira nagy dolog. Nem mintha nem érettségizne le kb. mindenki, minden évben 4 osztály csak ebből a suliból, de valahogy az keringett bennem így, hogy ez olyan nagy dolog...

Tibi nagyon éhes volt, mert nem is ebédelt, úgyhogy beültünk pizzázni a Verseghy parknál. Életem egyik legfinomabb pizzáját ettem, bár pizzailag még sosem jártam Olaszországban, de ennél jobb nem nagyon lehet egy pizza. Nagyon jól éreztem magam Tibivel, annyira kellenek ezek a programok kettesben és mi annyira elhanyagoltuk ezeket az utóbbi 18 évben nagyjából, hogy hajajj....Megfigyeltem, hogy a párterápiás ülések mindig közelebb hoznak minket egymáshoz. Meg nem tudnám mondani hogyan, mert Tibi szerint felesleges az egész, Zalánnak kellene járnia. Nyilván nem felesleges, de abban igaza van, hogy Zalánnak is kellene valami szakember, akinek meg tud nyílni és akihez kapcsolódni tud akár mélyebben is, mint én E.hez. Ennek hiányában azonban a legjobb, amit tehetünk, hogy mi járogatunk kettesben is E.hez. 

Még úton a tablóhoz és a tablótól a pizzériához vezető úton megköszöntem Tibinek, hogy csinálja ezt, mert nem magától értetődő. Tudom, hogy nem akarja, nincs kedve, a késések is szerintem részben erről szólnak valahol mélyebben. Mégis csinálja. Azt mondta, hogy csak az én kedvemért....Részben persze ebből én is profitálok, de leginkább Zalánért teszi. 

Miután beszélgettünk egy jót, mellesleg degeszre ettük magunkat egy -egy fél pizzával, elcsomagoltattuk a maradékot és haza indultunk. Olyan kicsi ez a város, Zalán osztályfőnöke ült a szomszéd asztalnál, hehe...

Haza érvén találkoztunk a kutyával, amiről eszünkbe jutott, hogy el kellene vinni sétálni....még az esti meccsek előtt. Imádom, hogy foci vb van és naponta minimum két meccset lehet nézni. Mostanában nem is megy más a tévében csak ez. 

Úton a Tisza partjára kaptam egy üzenetet, ami megnyomott rajtam megint egy gombot. Azt, amelyik azt sutyorogta a fülembe, hogy az én cuki lányom leérettségizett ma és vele együtt egy osztálytársa is, aki hasonló múlttal rendelkezik, mint most Zalán. És ettől nekem persze sírnom kellett, de már nem érdekelt, hogy erre ki mit mondana, sírok, nem sírok. Jól esett, felszabadult bennem gondolom, sok minden. TIbi ugyan megkérdezte, hogy anyukám sírt -e ,amikor én leérettségiztem. Igazából nem tudom, én sem Réka előtt premier plánban itattam az egereket. Csöndes magányában lehet, ő is meg volt hatva. Mindent egybevetve a teljes végeredmény ismerete nélkül is egy fantasztikus érzés volt, hogy ennek az időszaknak is vége. A fantasztikusba pedig annyi érzés, szín, árnyalat belefér és ez mind ott hullámzott bennem... 

Na szóval volt séta, aztán foci meccs nézés, majd a második meccs után azt éreztem, hogy olyan fáradt vagyok, mindjárt elájulok. Vagy hát szebben fogalmazva, elalszom ülve, állva, mindenhogy. Nagyon későn zártuk a napot, de megtehettük, mert ma szabadságon vagyok. Ami nagyon jó ötlet volt!! Ma délután bizonyítvány osztás.

Ja, igen, este volt még egy kis bunyó a szülői csoportban az érettségi büfé miatt. Néha elcsodálkozom, hogy egy műveltebb iskolázottabb réteg is mit tud veszekedni sütis edények, száraz pogácsák, nem létező szendvicsek felett! De valahol azt hiszem, itt sem voltam igazán meglepve. Remélem, a kuglóf, amit küldtem, elfogyott....Mindez azonban már csak apró adalék volt az amúgy is nagyon sűrű naphoz.

Réka18

 

A ballagáson volt rajta utoljára az erős szemfesték, amiről mindig azt mondtam, hogy a sziú indiánok is megirigyelnék és zsémbeltem, hogy minek kell az.... Valamiért kellett. Nincs suli, nincs túl sok smink.... Karácsonyi ajándéknak kapta a fotózást, hogy legyen emléke a 18. szülinapjáról. Nem bíztam annyira tablófotósban, és véletlenül igazam lett. Meseszép képek készültek pár hete, tényleg meg voltam hatva, hogy milyen szép ez a lány. Nem csak azért, mert az enyém, de persze azért is....Gyönyörű szép volt fotózás közben is, örök élmény marad... Réka egyébként ma leérettségizett, holnap lesznek végeredmények is. Én már megkönnyebbültem....

A hajrá

 

Sok mindenen tudok majrézni az életemben, számos stressz faktorom van.  Ezek közül az egyik aktuális - nem meglepő módon - Réka érettségije. Mondanám, hogy már nem sokáig, de eléggé szenvedünk, így a tény, hogy majd csak szerdán lesz az egész érettségi időszaknak vége, olyan távolinak tűnik. A magyar és a német közép van hátra.  Igyekszem nem foglalkozni vele, meghúzni a határokat, hogy ez tényleg Réka feladata és nem is az érettségi időszak legnehezebb része, de látom, hogy fáradt, elege van, türelmetlen. Olyan jó lenne már megkönnyebbülni...

Eléggé oda van a végzősünk, kedvetlenül, nyúzottan rágcsálta az ebédnél a rántott húst és hisztériás rohamot kapott, amikor később rányitottam a fürdőszoba ajtót.  Jólvanna! Hogy mikor vizsgázik, nem tudni, de holnap reggel kiderül, ahogy az emeltes eredményei is, úgyhogy nagyon izgi lesz. Aztán lehet, hogy jön haza, mert csak másnap vagy szerdán kerül sorra, ki tudja.  És akármikor vizsgázik, eredmény, végeredmény csak szerdán.....

Közben ez az undok meleg is megterhelő, 31 fok felett menekülök a légkondiba, ha tehetem.  Szabadságra vágyom, mármint szabira a munka mellől, de majd csak augusztusban következhet az áhított hosszabb pihenő....Pedig egyébként a melóval semmi gond nincs, jól szoktam magam érezni, csak valamiért mégis azt érzem időről időre, hogy nem akarok csinálni semmit és mindenki hagyjon békén! Ilyenkor kellene egy kis pihenő.

Kajáról szólván - a héten kacsát sütöttem, petrezselymes újburgonyával és káposztával. A gyerekek úgy néztek rám (és kicsit a kacsacombokra is) mintha valami szentségtörést követtem volna el. Nálunk ugyanis kacsa a karácsonyi vacsora a hagyományok szerint, amióta az eszüket tudják. Kérdésemre, hogy miért nem fogyasztják a káposztát, Zalán azt felelte, hogy az karácsonyi kaja és olyan fura nyáron karácsonyi kaját enni...azzal ott is hagyott a konyhában a a hosszú lábaival meglehetősen gyorsan. Réka másnap bővebben is kifejtette aggályait. Számára a kacsa karácsonykor készül, vajas burgonyapürével és lilakáposztával. Semmilyen más módon nem akarja és tudja megenni. - szögezte le és megértettem. Nincs több kacsa karácsonyig, azt hiszem. Valahol szép dolog, hogy vannak hagyományok. Olyan hagyományok, amihez már ők is ragaszkodnak valamilyen formában. 

Szóval jövő héten sem unatkozunk, azt  hiszem. Főleg, hogy kedden újra párterápiára megyünk E.hez, immáron ötödszörre és Tibi szándéka szerint utoljára.  Szerdán ugye érettségi, és még valamikor a hét végén szülinapom is lesz. 

Projekt: Hogy fogyjon el a kaja a hűtőből?

Mármint a főtt kaja. 

Én már sok mindent megpróbáltam. Szomorúan állíthatom, hogy semmi nem vált be igazán. A legegyszerűbb módszer, ha valami nagyon finomat készítek, az gyorsan elfogy bármilyen módon. Mondjuk a brassói el sem jut legtöbbször a hűtőig. Vagy a rántott hús. Azonban ha másnapra főzök ebédet, értelemszerűen azt szeretném, hogy amit szépen bepakolok a hűtőbe, az másnap, harmadnap már ne legyen ott. 

Általában ha főzök, akkor kétfajtát főzök, valami egyszerűbbet és valami komplikáltabbat. Tegnap pl. lasagnét készítettem, ezt nálunk mindenki nagyon szereti, és mellé készült sóskafőzelék fött tojással. Ez utóbbiból reméltem, hogy esznek majd a gyerekek, de eddig az ujjlenyomatuk nem lenne a dobozokon.

Anyukám nem főzött hétköznap, annak ellenére, hogy otthon dolgozott. Nem ért rá, a helyi bisztróból hordtuk az ebédet, illetve én a jó öreg menzáról mentem érettségire, mármint hogy 12évet lehúztam a menzán. Mindig szerettem, sosem volt vele problémám. Egyetlen dolgot nem eszem meg, a mazsolát, azt pedig nem adtak. Ja, a fenyőmagot is utálom, de azt sem adtak.Így a pesztótól is rosszul vagyok. 

Hogy a lényegre térjek, mivel anyu nem főzött hétköznap, nem volt mintám, hogy hogy kell ezt csinálni, kell e egyáltalán. Vacsorára hideget ettünk, többnyire felvágottat mindenféle zöldségekkel. Esetleg apu sütütt kolbászt, pár szem krumplit és az egy adagnyi kajára rájárt az egész család. 

Az eredeti verzió az volt, hogy  a lábasban marad az étel, amiben főtt, az kerül a hűtőbe és onnan szed, aki akar. Illetve, aki éhes. Anyu a hétvégi koszttal így járt el. Aztán rájöttem, hogy nem nagyon akaródzik szedni az ilyen lábasokból a gyerekeknek, illetve "nem találják meg" a hűtőben a kifőzött tésztát a bolognai szószhoz vagy hordítva. Hogy sajtot nem reszelnek rá, azt meg sem említem, ahhoz pláne túl fáradtak szoktak lenni. Nem lesz meg a rizs a sülthús mellé, a savanyúság meg végképp nem. Így  elkezdtem cuki dobozokba adagolni a menüket, kisebb és nagyobb porciókat, amiket csak melegíteni kell. Üveg edény műanyag tetővel, gusztusos, jól tiszítható és biztonsággal melegíthető mikróban is. Legalábbis asszem.  

Ezekkel az a baj, hogy többnyire a gyerekek bele sem néznek ezekbe a dobozokba, hacsak nem hívom fel külön a figyelmet, hogy 2-3 adag chili con carne és hét (!) adag zöldbab leves figyel, tessék őket jó étvággyal fogyasztani. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Tibi a leghűbb partnerem egyébként a hűtő kiürítésében, ő megkeresi általában a legrégebbi kaját, az egy hetes borsólevest vagy a sárgarépa nélkül méltatlanul elhanyagolt húslevest (volt benne, csak valakik, manók "kiették" belőle) és vakmerően megeszi. Jóízűen belapátolja. Eddig még soha nem lett semmi baja szerencsére...A kimaradt, köret nélküli húsféléket is ő tűnteti el kenyérrel, uborkával, mikor mivel. 

Szóval rájöttem, hogy itt nagy adagokat nem érdemes főzni, sütni. Frissen szívesen megeszik, de második nap ritkán, csak a finomabb falatokat. Így inkább több félét főzök kisebb adagban. Vagy egyszerűbb ételeket. Tésztákat, arrabiatat, bolognait vagy carbonarat. Túrós tésztát, sülteket rizzsel, salátával. MIndenféle fűszerrel pácolt husit wrapben salátával, öntettel.  Fagyasztani kész ételt valamiért nem szoktunk.Vagy rendelünk valamit, ha nincs erőm főzni vagy más lefoglal, esetleg túl fáradt vagyok hozzá....

Párban E.nél

Ugye, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor mi járunk párterápiára Zalán helyett is. Ez volt a negyedik alkalom. El is felejtettem erről írni, pedig annyira szeretek járni, hogy írok erről is, még ha kb 2 hete ennek. Annyi minden történik, hogy alig győzöm kapkodni a fejem. 

Természetesen elkéstünk, mint mindig. No, nem vészesen, a lépcsőházban találkoztunk az előttünk levő kisfiúval és anyukájával.  Azzal kezdtük, amikor leültunk, hogy E., aki a pszichológus, megjegyezte, ő örül, hogy lát minket. Néhány másodperc kihagyás után azt feleltem, hogy én is örülök... majd viccesen hozzátettem, hogy Tibi is örül, biztosan.....Merthogy ő hallgatott.

Az elején a 3 hét összefoglalásaként Tibi mesélte, hogy mi a helyzet itthon, Zalán miatt itthon se net, se tévé.... Digitális detox. Iskolába Zalán nem jár, nyilván azt februárban feladtuk erre a tanévre.  Én nem nagyon jutottam szóhoz, de ezt nem bántam. A kókadt cserepes virágokat méregettem, láthatólag E. egy ideje nem járt az irodájában. 

E. érdeklődött, hogy dühős volt-e Zalán,  hogy elkoboztuk a telefonját? Tibi szerint nem. Sőt, meglepően együttműködő. Szerintem olyan furán nyugodt volt.....E. szerint Zalánnál is lehetett egyfajta megkönnyebbülés. Végre nem vadászunk a telefonjára....E. kérdezte Tibitől, hogy volt e bűntudata, hogy elvette a telefont,  érezte e, hogy ettől rossz apa. Tibi bevallotta, hogy igen, átfutott a fején, nem akar olyan lenni, mint az apja, aki úgy bűntette, hogy 2 hétig sem szólt hozzá. Majd amikor szüksége volt a segítségére, akkor mégis szóra méltatta. E. rávilágított, hogy mert az volt a feltételes szeretet, Zalán pedig a feltétlen szeretetet ismeri. 

E.kérdezte tőlem, hogy mit éreztem amikor végül elvette Tibi a telefont Zalántól.  Mindenképpen megkönnyebbülést, előtte bennem már dolgozott a feszültség hetekkel előtte. Hogy nem csinálunk semmit, tehetetlenek vagyunk és bár ezzel sem oldódott meg minden, legalább nem a telefonját nyomogatja Zalán korlát nélkül... 

Végig szinte az egy óra alatt vagy fájdalmat éreztem Zalán helyzete miatt vagy bizsergést belül, amiért E. úgy nyilatkozott, ahogy... megtartás élményt nyújtott. Azt éreztem, hogy ez az ülés félig Zalánért van, félig értem....Azt próbálta elmagyarázni Tibinek, ami amúgy az én álláspontom vagy véleményem, csak Tibi nem feltétlenül érti.

E. kérdezte, minek volt eredménye a 3 hétben, mi az; ami sikerült, jól ment... ...Tibi azt fejtegette, hogy egy oldalon álltunk Zalán ügyében is, együtt tudtunk működni. Megvontuk a tévét, ez mindenképpen jó.  E. érdeklődött , hogy párkapcsolati szempontból volt e valami esemény...nem is tudom, mi volt a kérdés. Tibi erre ezt mondta, hogy semmi különös. Bennünk sok a közös, az ízlésünk is, a véleményünk is a dolgokról, úgyhogy megvagyunk...... Nekem erről a kérdésről eszembe jutott a legutóbbi  veszekedésünk.  Itt meglepődtem, mert Tibi nem tudta, hogy  egyáltalán megtörtént, le kellett neki irni, hogy hogy robbant ki. Én hibám volt, feszült voltam, mire ő egyre csak visszavágott, nem nyugtatott. Majd robbant a bomba. Veszekedtünk, így vezettem le a bennem fortyogó feszkót. Én hangsúlyoztam, hogy igen, az én hibám volt, Tibi nem volt ebben sáros.  Én csak azt akarom mondani, hogy megelőzhetőek az ilyen veszekedések. És ez fontos. Tibi sóhajtott, hogy ehhez sok türelem kell. Igen, én tudom és neki van is. Tibi bólogatott, hogy van hogy van, van hogy nincs. 

Tibi fel tud húzni, de le is tud engem szabályozni, úgyhogy ha latja, hogy feszült vagyok, nem azt kell mondania, hogy miért vagy ideges, mi bajod van?? Miért haragszol megint?? Inkább - mi a baj, cicamica, hogy tudok segíteni? Mi bánt? És egyéb kedveskedés. Amit egyébként kicsiben szokott  csinálni.  Amikor Tibi erre nem nagyon volt vevő,  nevetett, hogy ez vicc, és csóvalta a fejet,  E.  bekapcsolódott, hogy pár kedves szó nem árt soha....

Kellett mondanunk olyasmit a másiknak, ami elismerő a 3 hétből. Tibi szenvedett ezzel, hogy örül, hogy egy oldalon voltunk. En azt mondtam, hogy köszönöm a türelmet, hogy időt szán Zalánra......ő hárította, hogy neki ez nem fáradtság. Dehogynem, mondtam, hiszen hajnali kettőkor megy fotózni vele, hulla fáradtan.....

Megérintett, hogy E. kiemelte, érti- e már Tibi, hogy mit mondtam a legelején, az első találkozón? Hogy en csak azt kérem, hogy ne hagyjon ebben a Zalános ügyben egyedül.... E. emlékezett erre. Ettől elállt a szavam. Kicsit legyen kedves hozzám, ez minden kapcsolatnak jó.  A végén E. annyit mondott biztatóan, hogy elismerése, hogy mi ezt csináljuk. Szerintem azért mondhatta,  mert ez nem könnyű és a párok inkább egymásnak esnek válsághelyzetben vagy bezárkóznak. Az ritkább, hogy szakember segítségét elfogadják.

Egy hónap múlva folytatjuk, június végén.