Így kezdődött - NOSZTALGIA

Hétfőre (2007. április 16.) egyenesen tűkön ültem, a 16. dpo-nál tartottam, a ciklusom 31. napján....Piri anyó már 3 napot késett nagyjából. Pokoli messzinek tűnt a szerda reggel....Délután nem bírtam tovább, az ebédszünetben beugrottam a drogériába. Elszántan meg sem álltam a tesztes polcig és farkasszemet néztem a kínálattal. Most másfajta tesztet kerestem, csak az volt a szempont, hogy ne "mártogatós" legyen. Mert az nem nekem való, valami egyszerűbb kellett a magam fajtának. Mint kibiztosított kézigránátot, úgy vittem a pénztárhoz a kiszemelt példányokat. Nem volt a fejemben semmilyen koncepció, hogy a szerdára időzített tesztelést előbbre hoznám, de az irodában égette a táskámat a kis csomag, képtelen voltam dolgozni. Újra és újra csak a széken terpeszkedő táskámra sandítottam.

Fél 2 tájban nem bírtam tovább, felpattantam és kivágtattam a WC sötét félhomályába zsákmányommal. Rövid úton idegrohamot kaptam. A teszt valóban másfajta volt, mint amit elszúrtam szombaton, na igen, annál csak bonyolultabbnak tűnt. Most is reszkető kézzel próbáltam a sötétben kiokosodni magam a használati utasításon, de nem sok türelmem volt hozzá.  Mérgemben összegyűrtem, kisimítottam néhányszor a papírost, közben magamra zártam az ajtót, nehogy a toalett forgataga megzavarjon.

 Elvileg fordítgatni kellett a tesztet erre arra ilyen és olyan szögben. Izgalmam olyan intenzív volt, hogy nem tudtam igazából koncentrálni az utasításokra, mindent háromszor el kellett olvasni, hogy egyszer felfogjam...."A fenébe, mégis merítőset kellett volna venni..... Csak nem rontottam volna el rögtön kettőt zsinórban. De most már mindegy."  A budiban olyan sötét volt, hogy nagy hiányát éreztem egy zseblámpának.

Végül nem is sikerült az előírt időtartamig pisilnem a kis furmányos tesztre, bántam is én. Végre végeztem. Nagyot sóhajtottam  Lehajtottam a WC tetejét és rátelepedtem. Már csak ki kellett várni....Ma is emlékszem, fel tudom idézni a radiátor színét és típusát, az egész közeget, ami körülvett. Csak bámultam üveges szemekkel a radiátorra. A tetején nyugodott a teszt, mivel az egyetlen vizszintes felület ez volt odabenn. Közben a szívem majdnem kiugrott a helyéről...Egy perc múlva felpattantam, mint akibe villám csapott és megkuksiztam az eredményt. Semmi. Negatív. Ez meg hogy lehet?? Ekkor jöttem rá megrendülten, hogy lelkem mélyén, tudat alatt én nagyon is számítottam a pozitív eredményre. Csak valami rejtélyes módon, még magammal sem álltam szóba, hogy ezt bevalljam magamnak. Ez furán hangzik, de valahogy így volt. 

Kivert a víz, visszaültem a wc tetőre, ami nagyot nyekkent alattam és zavarodottan azon törtem a fejem, hogy akkor mi is van velem? Hogyhogy nem jött meg és terhes sem vagyok? Miért van a hőm az egekben???? Talán valami ciszta? Vagy tényleg a hormonjaim szórakoznak velem?....Eltelt még 2 perc, és amikor  már semmi értelmes és nem értelmes gondolat nem jutott eszembe újdonságként, mely a jelenlegi helyzetemet jól leírta volna, vetettem egy utolsó reményteljes pillantást a tesztemre. Golflabdányira dülledt mindkét szemem. Ott volt a másik csík......Ott volt....Először alig mertem lelegzetet is venni, nehogy leheletemmel elpárologtassam a csíkot és  a szemem sem mertem levenni a tesztről...Még eltűnik itt nekem a bizonyíték. Feltéptem az ajtót és kivittem a fényre a toalett sötétjéből. Édes Istenem, tényleg ott volt, nem a szemem káprádzott és nem is képzelődtem.  Soványka, rózsaszínecske, haloványka, meg sem közelítette a kontrollcsík erősségét. Mindazonáltal kétség kívül az enyém volt. Létezett, nem csalás, nem ámítás!

El nem tudom mondani, mit éreztem. Más lett minden azonnal.... Számítottam erre, mégis az esélye olyan kicsi volt. Hiszen még csak az első aktív ciklust írtuk HSG után...Alig kaptam levegőt és annyi gondolat röpködött a fejemben, miközben egyet sem  tudtam igazán elkapni, hogy zúgott szegény. Mindig úgy képzeltem, hogy majd ugrándozom örömömben fel-alá, mint egy őrült bakkecske, és közben majd szétvet az öröm.

Most nem ugráltam sehová. Talán ahhoz  túl nagy dolog volt ez, kicsit sokkot is kaptam, el sem akartam még hinni....Nem tudom. Pislogtam a tükörképemre, mélyeket lélegeztem, a mosolyt persze nem lehetett letörölni a képemről. Kezet mostam, megmostam az arcomat is, újra mélyeket lélegeztem.... és megint a tesztet bámultam.

Volt még hátra néhány óra a munkaidőmből, visszamentem hát az irodába. Már nem teljesen ugyanaz az ember voltam, aki néhány perce kijött onnan......

Hát így kezdődött.... 

10 éve volt az az első pozitív.....

Nem most írtam ám, de ma sem tudnék jobbat kanyarítani, úgyhogy tessék. Az apropó az, hogy Réka cicával a legelső tesztemet éppen 10 éve lőttem el. És ezzel egy klassz kis nosztalgia hullámvasútra csüccsentem fel. Igazából ez egy egész emlékév, hiszen 2007 elején váltottam orvost, 2007 karácsonyára voltam kiírva szülni...., ezalatt az egy év alatt pedig annyi minden történt, gyakorlatilag EGYFOLYTÁBAN. 

"Eszembe sem jutott, hogy a védekezés felfüggesztésével azonnal teherbe is eshetnék. Valahogy ez nem merült fel bennem lehetőségként, türelmesen vártunk hónapokig. Eleinte egykedvűen vettem tudomásul, amikor ciklus végén megint megjött, de hamar napirendre tértem a "kudarc" felett, "Talán majd legközelebb."-dünnyögtem magamban, és ezzel el is volt intézve.  Fél év eredménytelenség azonban már meggyújtotta az agyamban a vészfényeket. Beleástam magam a női ciklus, a peteérés, fogantatás rejtelmeibe, összeolvastam mindent, ami csak a kezem ügyébe került és ebben nagy segítségemre volt az internet. Hogy is kell ezt csinálni? Mi a titka a fogantatásnak? Majd ahogy telt az idő, új kérdés született meg bennem: Vajon miért nem sikerül? Mi lehet a gond velem? Egyáltalán nem érdekeltek a statisztikák, miszerint egy éven belül teherbe esni rendszeres házasélet mellett még mindig teljesen normális és egészséges. Én nem tudtam egy évet ölbe tett kézzel várni és vígan próbálkozni. Legfőképp azért, mert igazából a lelkem mélyén már évek óta vártam és a türelem sosem tartozott az erényeim közé.

Mindenekelőtt orvost váltottam. Az előző orvosom a SOTE II.-re küldött volna kivizsgálásra (majd később szülni is tervei szerint) a helyi megyei kórház helyett, ami nem tetszett. Semmi bajom a SOTÉ-val, de úgy gondoltam, egyszerűbb egy másik orvost keresni, aki helyben van és a helyi kórházban bármiben lehet rá számítani. Minek szaladgáljunk Budapestre, ha nem feltétlenül muszáj? 

Újdonsült orvosom első látásra szimpatikusnak tűnt, bár orvos fronton gyanakvó vagyok és bizalmatlan. Első látogatásom során közel egy órát beszélgettünk múltról és jövőről. Úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint hónapokon belül babát fogok várni, amin egy kicsit csodálkoztam, mert alig melegedett meg a szék a fenekem alatt, ezt már ki merte jelenteni, ahogy ő mondta, ránézésre. Igazából csak meg akartam őt nézni magamnak, de aztán hamar eldöntöttem, hogy megtaláltam a nekem való dokit, egyelőre megtartom.

 Következett néhány vizsgálat, nálam minden rendben találtatott, ami remek hír volt. Megbeszéltük a haditerv következő lépéseit: meggyőződünk róla, hogy Apa katonái fürgék és jókora seregük van, illetve rám vár egy HSG, (petevezeték átjárhatóságot ellenőrző vizsgálat) ha addig be nem babásodom. Felcsillant a szemem, hogy sor kerülhet a HSG-re máris, arra számítottam, hogy várnom kell még újabb 6 hónapot, mire elmondhatom, hogy eredménytelen egy év áll mögöttünk, vagyis kimerítjük a meddőség fogalmát, vagyis a HSG indokolt.  Hű, még most is emlékszem, ahogy a kissé szocreál rendelőben lázba hozott a HSG puszta említése is, és belementem, hogy a következő ciklus első 12 napjának valamelyikén átessek rajta. 

Apa nem értett egyet teljesen a haditervvel, szerinte az én türelmetlenségem volt az egyetlen gondunk. Ha ki tudnám várni, lenne babánk mindenféle kivizsgálás és válogatott kínzás nélkül is. De ha gondolom....- sóhajtotta. Szóval akadályt nem gördített a tervek elé. Mondanom sem kell, a katonateszt eredménye magasan átlagon felüli volt, ami annyira nem lepett meg, nem is feltételeztem, hogy Apa miatt nem jönne össze nekünk a baba. Nagyszerű volt tudni azonban, hogy a katonákon semmi sem múlik....Maradt tehát néhány nap várakozás, hogy vajon a február a mi hónapunk volt e és akkor tárgytalan lehet a HSG...de ellentétben az utolsó 2-3 hónap ciklusával, már nem hittem benne. Éreztem a csontjaimban is, hogy a HSG a sorsom része, el nem kerülhetem. Igazam lett.

 Szemtelen módon harminchárom napra új ciklust nyitottam. Ezúttal azonban nem voltam elkeseredve. Tiborom nem arra jött haza este, hogy itatom az egereket, mert megint nem sikerült....El voltam foglalva, máris hívhattam a kórházat időpontot kérni a vizsgálathoz. Hamarosan ki is tűztük a dátumot, március 1. Ez jó előjel volt, mivel ez a nap apukám születésnapja. Úgy gondoltam, bő mellénnyel, hogy ez csak jót hozhat. Ahogy közeledett a vizsgálat napja, úgy szállt inamba a bátorság és illant el a lelkesedés.  Már minden hazai és nemzetközi leírást elolvastam a HSG-ről, ám sokkal okosabb nem lettem. A végkövetkeztetés valahogy így nézett ki: vagy fájni fog, vagy nem. Ha nincs elzáródás, akkor nem fáj, de sokszor mégis....Ha letapadás van, a HSG megoldást nyújthat. Ha elzáródás, azt HSG fel nem oldja. Ha minden más rendben van, HSG után 3-4 hónappal általában terhesség be szokott következni. Nagyjából, tőmondatokban ez volt a lényeg. 

A fájdalom, ami a HSG-vel járhatott, nem különösképpen érdekelt, ki a frászt izgat a fájdalom része, hiszen gyereket szeretnék, azt is meg kellene szülni, ami köztudottan nem éppen kéjutazás. Hanem az eredménytől, attól nagyon féltem. Ha valami komoly gubanc adódna, mehetek iziben lombik programra, és ennek már a gondolatától is kivert a víz. Orvosom készségesen megnyugtatott, hogy ha úgy alakulna, akkor is tud intézményt és orvost ajánlani, de ne izguljak, erre nem fog sor kerülni. Izgultam. Az utolsó két nap már sűrűn látogattam a mellékhelyiséget a munkahelyemen, mint vizsgák előtt, gyomoridegem volt, ha ARRA gondoltam és nagyon szerettem volna ugrani az időben minimum két napot...Közben azon is elméláztam, ha másnak is szorítottam egy kis időt az agyamban, mint a HSG, hogy milyen könnyen összecsinálom magam, mit kell máris majrézni, miért kell mindig a legrosszabbra gondolni? Ahogy az angol mondja, we will cross that bridge when we come to it. Vagyis majd akkor megyünk át azon a hídon, ha odaérünk....Hát próbáltam ezt a mottómmá tenni, nem sok sikerrel."

Egyelőre ennyi. Majd még folytköv. :)