2014. szeptember 25., csütörtök

Kitűzve



Valamikor a héten (talán kedden???) a kórházban kezdtük a napot. Lehet, hogy hétfő volt, most hogy belegondolok. Igen, mert magyar órára nyitottunk be aztán később 9 tájban a suliba. Akárhogyis....B. dokit kerestük, aki Rékát műtötte. Nem sokáig, alig ültünk le a sürgősségin a fenekünkre, máris feltűnt. Szerintem nem a mi kedvükért, járt ott a Sz. színházból egy művész fájós lábbal, bottal sántikálva, na ő egészen más bánásmódban részesült, mint mi, pl. a doki felajánlotta, hogy tegeződjenek és külön fogadta ezt a bizonyos urat egy ajtó mögött. Még be is zárták maguk mögött. :)

Mi nagyon gyorsan végeztünk, Réka átesett az n+1. röntgenjén, a doktorúr gyorsan megnézte a felvételt és hívott be bennünket. Meglepő dolgot állapított meg, ideje eltávolítani a drótokat. A csontok már régen meggyógyultak, a drót meg elmozdult. (???) Nem emlékeztettem, hogy egész augusztusban nyaralt, gondoltam tudja magától is. Más meg nem volt hajlandó kiszedni. Így utólag hülyeség volt, hogy meg sem próbáltuk, már régen túl lennénk az egészen még a vakáció alatt, na mindegy, késő bánat eb gondolat......

A következő a terv. Hétfőn labor a kórházban (vérvétel). Utána nyomás a rendelőintézetbe, beugrani az altatóorvoshoz, hogy altatható a lány. De előtte még kell egy gyermekorvosi vélemény, hogy altatható a lány. Nem király? Így megoldható, hogy nem kell bennaludni egy éjszakát. Reggel befekszünk (Réka), reggel kiszedi, amit ki kell, délután haza. És remélhetőleg elfelejthetjük ezt az egészet egy ééééletre. Már nagyon várom, hogy így legyen. Kértem három nap "szabit" (GYÁP-on leszek 3 napig) Jövő héten kellene leadni a leltár értékelést, ami persze nincs kész, legalábbis még a késztermék egyáltalán nincs, talán holnap befejezzük....És holnap véééégre péééntek! A suliban nem lesz tanítás, Rákóczisok napja lesz bográcsos ebéddel és minden földi jóval. E. ofő persze nem bírta ki, a matek füzetet így is el kell vinni...Jaj, akartam is említeni, hogy váltottam vele pár szót, mert 3 hét 3 nap után alkalmam nyílt elkapni pár mondatra, nem hagyhattam ki....Ha reggel lesz időm munka előtt, megírom, amíg megteázom. 

Zalánom


Zalán újabban csudijól érzi magát az oviban, aminek nagyon örülök. Ezen a héten még Andriska is hozzájárul a csoport fényéhez és közhangulatához, ám ez nem lohasztja le Zalán kedvét. Legalábbis amennyire én látom.  Tegnap pont tanúja volt az apja (Tibim), hogy Andris lökött egyet Zalánon az ovi udvarán, mire az támadó állásba állt és várt. Andrisnak nem volt kedve többet kötözködni vele, visszavonulót fújt. Tibi szerint ez remek, hiszen meg tudja védeni magát, ha kell, nem fél az "ellenségtől". Én megkönnyebbültem, mert ezek szerint Andris nem annyira gáz Zalán szempontjából, mint attól féltem.

Ilyen sem volt még egyébként, kedden nem mentem el Zalán szülői értekezletére. Hol vannak már azok az idők, amikor allllig vártam, hogy szülőire mehessek! Hétfőn tudtam meg, hogy kedden fél ötre várják szeretettel a felmenőket.......már késő volt szervezkedni, Tibi nem is volt aznap a városban egész nap, Rékáért meg menni kell a suliba. Persze ha égett volna a vágy bennem, hogy mindenképpen ott a helyem a kis székek egyikén Napraforgóéknál, akkor meg tudtam volna oldani. De nem égett bennem semmi. Erről ennyit. Hogy miről maradtam le, nem tudom, mert nem haverkodtam össze egy szülővel sem a csoportból.

Zalánom hétvégén K.-éknál vendégeskedett Rékával együtt. Este hazaestek, még kergették a gyerekek egymást a lakásban, amikor megkérdeztem K. apukáját, hogy dadogott e nála a Zalán nevezetű gyermek. Azt mondta egyáltalán nem, folyamatosan és jókedélyűen beszélgettek. Csodálkozott is, hogy mennyire nyitott lett Zalán, amióta oviba jár, jót tett neki.  Ugyanerről számolt be tegnap a pszichológus csaj (akinél már csaknem készen van a babaszoba), hogy hangosan és bátran beszélt az én csöpp fiam az ő társaságában is. Ilyenkor első reakcióm az öröm. Mert pont hétvégén szomorkodtunk Tibivel az Aldiban sétálgatva, hogy újabban megint nagyon akad Zalán beszéde. Bele kell törődni lassan, elfogadni, megpróbálni, hogy ez már így is fog marad...nem látunk megoldást vagy kiutat. Ilyenkor mindig megkönnyebbülés azt hallani, hogy képes és tud a gyermek folyamatosan beszélni.

A második reakció meg a bűntudaté, hogy dehát mégiscsak itthon dadog a Zalán, velünk. Hogy van ez? Tény, hogy keveset van vele az apukája, perceket per nap, ami iszonyú kevés....És igaz, hogy nyáron, amikor sülve-főve együtt voltak, javult a helyzet. Lehet ez önmagában a kulcs? Nem olyan tényező e ez, amin nem tudunk változtatni? Dehát muszáj lenne, elég nagy a tét......De hogyan? Mégis hogy? Nahát ilyeneken jár az agyam Zalánnal kapcsolatban.

Hétvégén nagyon kis helyes volt a pasi.  Vásárolni voltunk őszi holmikat és Rékával ellentétben ő szívesen vonult a próbafülkébe, hogy illegjen és billegjen előttünk az új gúnyákban. Öröm és megkönnyebbülés volt nézni. Rékára mindig saccperkb vásárolok, mert csak megvesztegetésre próbál bármit is vagy fenyegetésre, ahhoz meg nincs kedvem. Zalánnak igazi pasis holmikat vettem, farmert, kordgatyót, kockás inget pólóval és "v" nyakú pulcsit, belebújósat....

Olyan jópofa egyébként, egyre jobb a szövege, hallani kellene. Például múltkor arról beszélgettünk, hogy milyen jó volna még egy kistestvér (szerintem nem, szerintük). Egy kishugiban állapodtak meg Rékával, majd Zalán hozzátette.
- Igen, jó volna még egy kistesó.....Tudjátok mi lenne még jó? Még három apuka.....
Hogyhogyhogy?? Az már öt gyereket jelentene összesen és még három pasit....Na neeeem.....
Persze vettem én a mélyebb mondandót is....

Múlt héten pedig azt újságolta, hogy képzeljem el, arra a mini játszótérre ott a közelünkben új játék érkezett. Rábólintottam, nem rémlett, de oké. Tegnap sétálunk hazafelé, odaérünk a kérdéses játszótérhez, amikor is Zalán rikkant egyet.
- Odanézz, anya, ott az új játék!!!
Egy TOI-TOI vécé volt, építik az utat pár hete a játszótér mellett......