Ha belegondolok, talán a szerda volt a mélypont. Zalán MÉG benne volt a trutymóban, dacára annak, hogy 4. napja szedte az antibiotikumot, Réka pedig még csak most kezdett szépen belejönni. A gyulladt szeme úgy tűnt, rezisztens a szemcseppre, amit kapott vagy csak Réka volt az az egész szemcsepp üggyel kapcsolatban, nem tudni. Mindenesetre szerda reggel úgy keltek, hogy Réka jobb szeme nyílt csak ki félig, Zalánnak pedig a bal. Mint akiket összevertek. Szomorú látványt nyújtottak, szavaim már nem is voltak. Tibinek sem sok.
Hogy 10 óráig lehet reggelizni, számunkra mindig magas követelménynek számít. Este 11 körül még nagyon aktívak és éberek voltak a mi nagy beteg gyerekeink, így persze fél 10-kor az ébresztőre a fülük botját sem mozdították. Olykor a hangos Minimax-os aláfestés ellenére is. Szóval általában 10 óra előtt 5 perccel estünk be, mint sprintelő a célvonalon. Persze nem maradtunk le semmiről, talán csak a croissant készlet apadt meg reménytelenül számunkra, kaja akadt bőségesen.
Aznapra nem terveztünk semmi különöset, pancsi, séta, némi kamilla készlet frissítés a helyi Tescoban, aztán vacsora és alvás. Nagyjából így is történt, azzal a különbséggel, hogy Zalán ebéd után menthetetlenül elaludt, hangos horkolásokkal pihent Apa ágyában, így aztán Réka Tibivel úszkált pár órát odalenn a medencéknél. De ez is jó volt, bevackoltam Zalán ágyába a kanapéra és olvastam egy kicsit.
Estére úgy nézett ki, Zalán "lejött a szerről", azaz nem Nurofen függő többé. Aztán kiderült, hogy de, így éjszakára mégis kapott egy adagot lefekvés előtt.
No.... hát momentán ennyit tudok írni a szerdáról (leszámítva, hogy az autónk műszerfalán újabb kettő hibaüzenet jelent meg. Csak remélni tudtam, hogy összefüggésben van az elsővel és nem újabb tízezrek repülnek ki a zsebünkből emiatt már megint.) , úgyhogy belevágok a csütörtökbe is.
Negyedik nap reggelén azzal ébredtem, hogy na vajon ma milyen balszerencse ér bennünket? Eddig minden napra jutott valami. Talán jobb lenne fel sem kelni? Persze a dolgok nem így működnek. Reggeli után kellemesen bekocsikáztunk a városba a helyi autó alkatrészeshez, hogy tanácsot kérjünk az ótóval kapcsolatban. Ha már Toyota szerviz szintjén nem jutottunk semmire, talán egy helyi szaki segít majd eldönteni, milyen akkumulátort vegyünk a régi helyett egészen pontosan.
Odaérvén nagyon gyorsan kiderült, hogy az akku tök jó, annál nagyobb probléma bújkál a motorháztető alatt a Tojóban, a generátora nem jó. Hát azért lehetett az, hogy 300 km leteperése utáni reggelen tök lapos volt az akku, mert nem volt, ami töltse. Na még sem vagyok annyira sík hülye "autó műszaki ismeretekből", ugye hogy ugye?
A boltban az úriember elirányított bennünket egy szerelő ismerőséhez két utcával lentebb. A bajuszos, kezeslábasos, fekete ujjú szerelő bácsi vállalta, hogy másnap estére készen lesz az autó. Ebben nagyon bíztunk, hiszen szombat reggel 11-ig mindenképpen el kellett valahogy hagyni a szállodát, ami két gyerekkel és ezer csomaggal autó nélkül igen bajos lett volna. Szerencsére erre csak szombat reggel jöttem rá, egy csomó parát megspóroltam magamnak ezzel. Megerősítette, valóban generátor cserés a Toyo és állította, hogy ezzel haza nem érünk a régi generátorral az életben soha. Kénytelenek voltunk ezt elhinni.
Néhány kép kísérőnek:
Jó reggelt! Mondom, JÓÓÓ REGGELTTTT! (Látszik, hogy lázas, szegényke....)
Jó reggelt, anyám!
Kilátás a teraszról.
Játszószobában
A sümegi vár....tényleg várt ránk pár napot...
Zalánka-Palánka betegecske daliácska
