Nyakunkon az őszi szünet, ami egy csodaszép napos hétvégével köszöntött be.
Szombaton nem kevés szenvedések árán megvettük a téli cipőket a gyerekeknek. Zalánnak könnyű dolga volt, mert volt választék bőven és ő viszonylag gyorsan, pasis módon döntött is. Réka viszont előadta a hattyú halálát és a pillangó kisasszonyt egy személyben, mini tini változatban, két üzletben.
Közben eszembe jutott, hogy a cipőboltban mindig szenvedek, ha Rékával megyek vásárolni és Rékának, szóval van abban valami jó is, hogy egyre feledékenyebb vagyok. Mert különben Tibit küldtem volna, aki kint sétafikált a C&A mögött a réten. Azt a szenvedést és hisztit , amit Réka levágott amiért nem volt a megálmodott csizma az üzletben, ami az ő fejéből pattant ki , ráadásul a velúr csizmát nem vettem meg neki téli lábbelinek, mondván, hogy nem vízálló…na mindez már sok volt neki. Brühühü, tavaly vettem neki egy barna bakancsot és egy fekete csajos csizmát is, mindkettőt. És hogy ő azt kedvére váltogathatta. Hát igen. Most meg most van, villámcsapás és szegénység. Örüljön, hogy nem a kínaiban kellett cipőt venni neki. Végül leültünk Zalánnal az üzlet hátuljában és vártunk. Vártuk, hogy a királylány döntsön. Zalán felajánlotta, hogy masszírozza a nyakamat, úgyhogy el lehet képzelni, hogy lefáradtam. Végül persze felszállt a füst és választott egy bakancsot a lány, talán nem volt benne a tíz legszebben a száz közül, de mindegy, már nem érdekelt.
Még be kellett volna menni a C&A-ba, mert vasaláskor megrongáltam Zalán kedvenc felsőjének a matrciázását, de elfelejtettem, a fiú pedig nem nagyon követelőzött azóta sem, úgyhogy elengedtem ezt a témát.
Vasárnap temetőben voltunk apunál, vittünk neki virágot, koszorúkat, most hétvégén már csak fagyálló koszorúkat érdemes kivinni, azt hiszem. Találkoztunk rokonokkal is, de nem volt kedvem hozzájuk, nem is örültem nekik , totál antiszoc leszek lassan vénségemre. Mondjuk meg sem kérdezték, hogy mi hogy vagyunk, csak ők voltak terítéken, igazi energiavámpírok, de mindegy, én most sok jót úgysem tudtam volna elmesélni és legalább tesóm lányának Cambridge-i felvételijéhez gratuláltak. Hogy a kisebbik gyerkőc tesóméknál közgazdasági középsuliba jár, arra egyetlen szót sem szóltak, úgy tűnt, csodálkoztak. Nem tudom mit gondoltak. Hogy ő meg Eton-ba jár? Komolyan, nem értem az embereket.
Az őszi szünetben az a legjobb, hogy reggel nem idegbeteg kapkodással telik a nap az indulásig, ami fél nyolc. A gyerekek alszanak, a kutya is szolidáris velük, béke van és nyugalom. Nem hisztizik senki, nem kell senkinek ötször elmondani, hogy:
- Fésülködtél mosdottál?
- Este kell bepakolni a táskában.
- Innivalót te tegyél magadnak.
- El fogunk késni, igyekezz!
- Ez a nadrág/felső itthoni, azonnal öltözz át!
- Ne nyavalyogj, légyszi!
Hanem szépen elnyammogom a kis pirítósomat, közben nézem a híradót vagy ami éppen a TV2-n megy, elkortyolom a narancslevem, majd összeszedem a táskáimat és megkeresem a bringám. Az igaz, hogy nem valami nagy öröm már kerékpárra ülni, de tíz körömmel kapaszkodom belé, és amíg le nem fagyok róla, azzal járok. Tegnap kesztyűt is húztam, bár ma nem kellett, sapka sincs rajtam, csak a dzsekim kapucnija. El vagyok keseredve, hogy hamarosan le kell tennem és járhatok busszal, bele vagyok betegedve. …Annyira nagyon szeretem a bringámat!
Mint kitalálható volt, az őszi szünetben most nem vagyok szabin a hagyományokkal ellentétben, mert a Főni külföldön van. A mázlista. Szóval az van, hogy a gyerekek otthon, kettecskén, Tibi dolgozik ugyanazon a helyrajzi számon, majd majdnem és így telik el a hét. Főleg, hogy az idő is komorabbra fordult. Még szerencse, hogy a péntek az ünnepnap, Mindenszentek.
Ezzel párhuzamosan sakkozom a szabikkal, még nem döntöttem el, hogy mikor veszem ki őket pontosan. 13 nap szabim van, őrület, nem? Ebből nagyjából 9-et hagyok decemberre (kb. 6 kötelező mindenkinek) és 4 marad novemberre, ami elég soknak tűnik. Ráadásul nem tehetem meg, hogy eltűnök egy hétre, mert abból úgyis az lenne, hogy intézzem már el ezt és azt, egyeztessek ezzel és azzal, az meg úgy nem olyan jó. Ez volt a nyári szabi alatt is, hát nem volt pihentető.
Az őszi és a téli szünet között nagyjából hat hét lesz, ez ideális, én kb ilyen intervallumokban mindig tartanék egy hét szünetet. Aki lemarad, felzárkózhat, aki elfáradt pihenhet, ha valamire nem volt idő, akár közös családi együttlétre, ekkor pótolható. Valamiért a második félév mostoha gyereke az oktatásügynek, mert akkor a tavaszi szünet is nagyon rövid, másik szünet, hosszabb nincs, ezért nem csoda, hogy május elejére teljesen kidöglenek a gyerekek és szerintem a tanárok is.
Kellene egy kötelező síszünetnek nevezett izé február végére vagy a közepére, aztán egy hosszabb szünet, kb. 10 napos húsvétkor, áprilisban vagy amikorra esik. Ha korábbra, elég rövidebb is, akkor viszont május elején kellene szünet vagy április végén. Szóval összességében a második félévnek is tartalmaznia kellene legalább 2-2,5 hét szünetet. Nem tudom, megérem e ezt. Vagy majd amikor Zalán is leérettségizik, na majd akkor valaki a homlokára csak, hogy feltalálta az egyensúlyt az oktatásban.
Ami a házi feladatokat illeti, szerencsére nem nagyon kaptak az őszi szünetre, legalábbis nem tudok róla. Így elsősorban pihenhetnek. Viszont németből van tanulnivaló Zalánnak, lesz felelés, matekot, környezetet nem tanulunk és kell helyesírást és másolást is gyakorolni, az olvasásról nem is beszélve. Ez nem sok, minden nap egy pici. Hogy Rékának milyen leckéja van, azt nem tudom, a Walesi bártok első 11 versszaka biztos, de azt megtanulta még szünet előtt.
Zalánék kezdenek egyre többet beszélni német órákon, mármint mondatokban, ragoznak sima igéket és rendhagyó igéket is. Most képleírás a házi, vették a ház részeit konyhától a kutyaházig, ezekről kell legalább négy mondatot mondani per helyiség. Nem nehéz, de azért nekik talán még nem is könnyű: Ilyesmi, hogy : Das ist die Küche. Die Küche ist under und in der Mitte. Die Küche ist hell und modern. Oma und Anne kochen Suppe in der Küche. Ja merthogy a –ban-ben-t is most vették. Zalán azért kínlódik vele.
Megmosolyogtam a füzetben a példamondatot, amit a kutyaházról írtak. „A kutyaházban a kutya húst eszik (fressen igével).” Hát nem tudom, mondjuk Diónak nincs is háza, tökre meglepődne, ha tudná, hogy más kutyának van, de amikor volt is kutyánk, Molly oda soha nem vitte be a kaját és nem is oda adtunk neki enni. Még a -20 fokon emlékezetes télen sem 2003-2004 között valamikor. Úgyhogy aki ezt írta, biztos nem volt kutyája még….
Ja és hát ugye fogyni kellene, fogyni kellene, de valahogy örömöm lelem az evésben, úgy meg nehéz….Most is kigomboltam a nadrágomat, mert úgy kényelmes, ha kibuggyan a pocak.... jaaaaj nekem….
