2018. április 9., hétfő

Nem lehetett letörölni....

Jó is, hogy túl vagyunk a 10. blog-szülinapon, mert most lehet, hogy egyedül maradok.
Ha javasolhatok valamit a kedélyek felborzolása ellen, a feszültségek elkerülése érdekében, csak Fidesz szavazóknak érdemes ezek posztot végig olvasni ..... Én szóltam.



Hát szóval vasárnap egyszerűen gyönyörű napunk volt, tiszta nyár…Bammm, berobbant a 20-23 fok. A gyerekek ennek megfelelően fütyültek a tanulásra, szombaton sem vették elő a könyveiket, vasárnap is kergetni kellett őket sodrófával, úgyhogy meg is fogadtam, hogy ez így nem lesz jó, a leckét valahogy jobban be kell osztani a két hétvégi nap között....Különösen, ha ragyogó az idő.
Ja jut eszembe, egy Zalán mondta.
Mi az, amit nem akarsz hallani a gyerekedtől egy matek TZ kapcsán egy szép pénteki napon?
- Anya, igazából nem a hétvége UTÁN írjuk meg a matekot.....
No comment.

Vasárnap reggel elmentünk szavazni olyan 10 óra körül. Most, hogy egy utcával bentebb költöztünk a belváros felé, ugyanott szavazunk, ahol eddig , csak egy ovis csoporttal arrébb. Tényleg, nem is mondtam Rékának, hogy pont az egykori csopiszobájában volt a szavazókör….Ennyi embert én még szavazókörben nem láttam, folyamatosan álltak sorba az emberek az asztalnál, kb. 10-en. Idősek, alig járni tudók, fiatalok, felnőttek gyerekekkel....Ahogy hozzájutottunk a szavazólapokhoz, mi nem vágytunk nagy magányra, egy kis asztalnál behúztuk az x-eket, borítékba csavartuk az íveket, megnéztük, hogy van é rajtuk pecsét, volt, aztán Réka bedobta a borítékokat a dobozba. Nem fotóztunk, semmi, de eszembe jutott ,hogy ha a kövi választásokon még nem is, de 8 év múlva már Réci is szavazni fog és hogy milyen büszke leszek rá....

Utána bevásároltunk, vettem avokádót, 480 Ft-os banánt, finom medvehagymát, tormás krémsajtot és még elég sok mindent....Auchan-ban találtam kenyértartót a kis konyhámba, majd hazarobogtunk és nekiláttam rögtön ebédet főzni, a gyerekek pedig élvezték a jóidőt és hogy összebarátkoztak az összes szomszéddal. Tibi a csillárok felszerelésén szorgoskodott, meg kell hogy mondjam, baromi nagy különbség van egy kókadt 30 éves vezetéken lógó, festékes-glettes villanykörte és egy átlagos csillár között is. .... Nem is hinnétek!

Találtam a kertben egy nagyon helyes kis piros tulipánt, amit Zalán „random tulipánnal” nevezett el és le akar szúrna a földbe egy táblát, hogy az ott egy tulipán. Nem mi ültettük, azóta bújt ki szegényke, hogy kiirtottuk a mindent lefojtó borostyánt. Most valószínűleg hálás, hogy napfényhez és kajához jut. A környékén sok az ibolya is az árnyékos kertben, még több a téglatörmelék, úgyhogy nem tudom még mi legyen a kert ezen kis részével. Akartam venni szárítót, kintit, de Tibi azt mondta, hagyjuk, majd kifeszít egy madzagot valahol, az ingyen van. Igen….És marha jól fog kinézni, ugye? Lebegnek majd a bugyogóim a szélben, az ő gatyáiról nem is beszélve….

Este a gyerekekbe ördög bújt, mert nem és nem akartak lefeküdni. Ezek az hiszik, már itt a nyári szünet. Végül fél 11 –kor csönd lett (!!), de halálra voltak sértődve, hogy 10 órakor nem játszhattak...
Megnéztük a tévében a Gasztroangyal húsvéti adását, ami annyira gyönyörűségesen szép volt , nem felejtem el mostanában, akkora élmény volt. Nagyon megható volt. Eszembe jutott, hogy nekünk (többségünknek)  itt nagyjából már fogalmunk sincs a húsvétról...
Ahogy kijöttek az exit pollok, már éreztem, hogy nyertünk, mert bár senki nem mondhatott semmit, látni lehetett az arcokon, hogy nem lesz szomorú esténk. Eszembe jutott Zalán, aki megjósolta a minap, hogy a Fidesznek meglesz a kétharmad is….nem hittem neki. Talán már fél egy is volt hajnalban, mire elaludtunk, de érdekes, hétfő ide vagy oda, 5 órai alvás ide vagy oda…nem volt nehéz reggelünk. Boldog voltam és egész nap mosolyra állt a szám.....

Soli Deo Gloria!