Hinnye, ez lemaradt!

Szeptember

Szeptemberben Réka meglepő lelkesedéssel vetette bele magát az iskolás létbe. Mivel kedvenc barátnője és még néhány barátosné is vele tartott az Első Bébe, végül is minden adott volt egy zökkenőmentes iskolakezdéshez.....De hogy ennyire?! A zökkenőt hírből sem ismertük.  Erre mondta anyukám, hogy "túlérett Réka a sulihoz", ami persze így nem igaz, de vettem én, hogy értette ő. Szóval Réka belesimult az iskolás létbe, mint a parancsolat. Nekem mindez valahogy több időbe telt, annyi mindent észben kell tartani és még feketepontot is kap az ember (lánya), ha valamit elfelejt.... 

29 órát nyomtak be az Első Béseknek az órarendbe rögtön az első félévben, amit én meghökkentően soknak találtam. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy egész félévben 3, azaz keményen három ének órájuk lesz MEGTARTVA. Ezzel párhuzamosan az órarend szerint négy darab matematikából inkább 5,5 valósult meg úgy nagy átlagban. Picit viszont enyhít tán a képen, hogy a heti 3 db tehetséggondozás/felzárkóztatás az szerintem sima napközi, legalábbis sok nyomát annak az órának nem láttam ebben a félévben. Nem panaszkodom, csak mondom. 

Zalánom is visszabattyogott a Napraforgó csoportba a tanév kezdetén. Egyáltalán nem lelkesen, inkább beletörődőn. Akkor még nem tudtam, hogy a mind Zalán, mind az én számomra kedvesebb óvó néni már nem sokáig lesz közöttünk...

Rékának villámgyorsan elkezdődött a "szakosztályos" úszásos edzés, gyakorlatilag a második héten? Ha jól rémlik. Persze a haladókhoz került, mint mindenki, aki mély vízbe ugorván nem fulladt bele. 

Munkahelyemen belecsaptunk az első leltárba, amit nekem kellett kiértékelni, alapanyag, csomagolóanyag és késztermék tekintetében is. Ebből a késztermék a gáz. Hogy én ezt mennyire nem szeretem, áááááá! 

Volt még az a fogorvos para, hogy van e Rékának lyukas foga vagy nincs...Végül csak (?) elszíneződés volt a diagnózis, egyelőre. 

Zalánt, úgy tűnt, nem viselte meg nővére távozása az oviból, talán ezért, talán másért, elkezdett barátkozni. Máté, Milán, Zalán, Sankó..szerintem már szeptemberben is egyre sűrűbben elhangzó nevek voltak itthon. A pszichológus is úgy vélte, hogy Réka iskolakezdése pozitívan fogja befolyásolni Zalán viselkedését. Hogy aztán mi miért történt, fene se' tudja. 

Hónap vége felé indult kálváriánk dróteltávolításilag. Ejhh....és brrr...Réka végül összesen 7 tanítási napot hiányzott a suliból, de a szeme sem rebbent, túlságosan az elején jártak még a tananyagnak. 

Különórák tekintetében (bár erről már annyit írtam, hogy sokat) maradtunk a rajziskolánál, ami szerdánként 13-16 óra között van és Réka nagyon szereti. Emellett jár még az órarendbe iktatva táncra. Ennyi. Pont azon gondolkodtam, hogy ha harmadiktól beindul a zeneiskola (heti négy óra elfoglaltság minden délután) és még az angolt is beindítjuk, mint második nyelv, mikor a bánatba fog mindez beépülni a délutánjainkba...Node meglássuk, vak is azt mondta. 

Zalánt is beírattam mindenre, ami eszembe jutott, vagyis két fajta tornára. Szereti mindkettőt, nem panaszkodik, hogy ő ugyan nem jár, pedig semmi nem kötelező. Most azon mélázok, hogy egyik sem szeptemberben indult talán, viszont témába vág, ha már különóra a téma....

Visszatekintés 2014 - Október

Október elején végre valahára túlestünk a dróteltávolító műtéten. Engem iszonyúan megviselt a huzavona, az a 2 hét, mire eljutottunk a műtét kitűzéséig. Szükségem lett volna egy hét szabadságra a kórházból való hazabocsátásunk után. Vagy egy pszichológusra, akinek kianalizálja belőlem a történteket. Réka szerencsére nagyon katonásan viselte az egészet. Illetve azt leszámítva, hogy altatták a lányt, ez a drótkihúzás még az én felfogásomban is rutin beavatkozásnak számított. Réka annyit érzékelt az egészből, hogy elaludt, majd felébredt. Valamivel később pedig hazajöhettünk. Nem volt rémisztő ébredés az altatásból, csak egy szép hosszú szundi a műtőből távozván. 

A Pitypang ovi októberben rendezte az őszköszöntő buliját, merre nem tudtam időben befutni, hiszen valamikor péntek délután 2-3 között kezdődött. Dolgozóanya barát óvoda ez is. Mire bevágódtam, már véget is ért a nagycsoportosok műsora, Zalán örömmel üdvözölt, majd leültünk falatozni a kis padok egyikére. Nagyjából ebben ki is fulladt a buli. 

A szeptemberi paprikáskrumplifőző összeröff után októberben Budapestre kirándult az Első Bé egy szombati munkanapon szülőstül mindenestül. A gyerekeink voltak olyan hátrányos helyzetűek, hogy életükben akkor ültek először vonaton. És metrón. És földalattin. Mert állítólag e kettő nem ugyanaz. A Vajdahunyad várában sem voltunk még soha, jómagam sem. 

Megértük ötödik házassági évfordulónkat is október végén, melyet nem emlékszem, hogy bármilyen formában is megünnepeltünk volna. Persze voltak villanásaim az esküvőről, hogy milyen szép is volt, jó is volt, meg hálát is rebegtem a Jóistennek az én "uramért", azonban az én hitös uram annyit dolgozik (mekkora közhely, te jó ég!)  és a hiánya olyan fájó tud lenni olykor, hogy....hát na. Ez van.   

Az első fogadóórára rögtön a bevezető hat hét után sor került a suliban. Csupa jókat hallottam Rékáról, 100% magyar felmérő, 97% matek, az volt az akkori mérleg. Szárnyalt és lubickolt az iskolában és én azt kívántam, legyen így mindig. Befejezte a munkát Zalánnal T. pszichológus, amit sajnáltam, mert úgy éreztem, jó szakembert találtam. De neki más és nagyobb feladata következett az életben, november elején egy kisfiút hozott a világra. Akinek azt a nevet adta, amit én adtam volna Zalánnak, ha Tibi nem emel vétót.

November 
Igazából, ahogy abbahagyta T. Zalán feltérképezését az akadozó beszéddel kapcsolatban, leállt az egész történet, nem volt azonnali folytatás. Részben azért, mert az ő véleményére vártam a hogyantovábbot illetően, részben mert Tibi totálisan feleslegesnek és pénzkidobásnak ítélte már eleve az egész pszichológus című fejezetet az életünkben, részben mert nem ismertem másik szakembert, akihez bizalommal fordulhattam volna. Kértem időpontot a nevtanból és kíváncsian vártam, mikor kerülünk sorra és vajon milyen szakemberhez irányítanak. A válasz decemberig váratott magára, január közepén fogunk találkozni egy logopédussal.  

Novemberben megnéztünk néhány potenciális lakást, melyektől totálisan beindult a fantáziánk. Hamar elfogyott a tűz, a lakásunk azóta sincs az ingatlanpiacon az eladó lakások között. Nagyon lassú ez a víz, de remélem, partot mos. Egyszer....

Novemberben volt nyílt nap a suliban, Olvasás hete rendezvénysorozat és úszóverseny az Arénában, Réka legelső úszóversenye. Együtt ünnepeltük Réka névnapját és Tibi 40. szülinapját. Külön torta azért dukált nekik. 

Aztán januárhoz képest meglepő gyorsan eljött az év vége, a december. Réka HÉT éves nagylány lett. Ugyanazt csinálom, mint az elmúlt cirka HAT évben (vagy hét???), pislogok, hogy milyen nagy már. De tényleg! Zalán is egyre nagyfiúsabb már, vele kapcsolatban az a bánatom, hogy mindig az ő lénye volt a vigasztaló elem az egészben, oké, Réka már nagy, de itt a pici Zalán nekem! Nos, már ő sem pici, tavaszra 5 éves nagyfiú lesz. 

Hogy milyen év volt ez a jelzők szintjén? Nem merem azt mondani, hogy rossz volt, mert hát tulajdonképpen nem volt az. Inkább próbálom kituszkolni a képből a pesszimista énem és hálás vagyok azért, amit kaptunk ettől az évtől. Az egyre inkább kinyíló és barátokkal rendelkező Zalánt és a nagyonlazaelsős Rékát. Dolgozom. Nagyon gyorsan találtam munkát. Anyagilag is egész jó évünk volt, stb, stb. Úgyhogy legyen ez az év összességében egy klassz esztendővé nyilvánítva és kívánom azt, hogy a következő se legyen semmivel rosszabb!

Visszatekintés 2014 - Július-Augusztus

A július hónapra ismét konkrét forgatókönyvünk volt nekünk, picinyke naiv emberkéknek. A tervek szerint a hónap első két hetében jöttem szabira, hurrááááá és véééégreeee....Réka mégiscsak úszhatott volna együtt egy hónapot Kata barátnőjével a szakosztályban és Zalakaros is várt bennünket a foglalásunk szerint, de még hogy. 

Ehhez képest rögtön július elején jött az ítélet egy kontroll röntgen folytán a rendelőintézetből, hogy valami nem egészen oké Réka kezével. Egészen addig reménykedtünk, amíg a doki (az a bizonyos egyetlen) ki nem jelentette, hogy ezt bizony műteni kell. Réka keze valahogy elmozdult a gipszben, sajnos, kedves szülők, ilyen előfordul. Négy elvesztegetett hét gipszben....fel voltunk dobva, hogy finoman fogalmazzak. 

10-én műtötték Rékust, két fantasztikus éjszakát töltöttünk a kórház felújítások miatt összevont hurutos ill. sebészeti osztályán. Pontosabban mi ez utóbbin. Erről inkább nem írnék többet, megtettem annak idején. Rá egy hétre már Zalakaroson lógattuk a mindenünk. Nem mondom, hogy áztattuk, mert Rékával szolidaritásban azt ritkán tettük, én egyáltalán nem. Nohát egy fürdővárosban nem egyszerű az élet, ha nem mehetsz strandra, de azért összességében élveztük. Együtt voltunk, Tibi még véletlenül sem tudott dolgozni, mi kell még? Július legvégén, három héttel a műtét után végre lejött a gipsz, megváltunk tőle végleg. A drótok még maradtak.....de akkor még bőrfelszín alatt, így nem sok vizet zavartak.

Az ovi végeztével némi huzavona után Zalánt is összehoztuk a pszichológus nénivel személyesen, heti egyszer "játszottak" együtt. Meglepődtem, mert simán kettesben maradt vele már a legelső alkalommal, nem kaparta-rúgta szét az ajtót menekültében. Bíztam benne, hogy legalább szeptember végéig tart az együttműködésünk T.-vel és jutunk valamire....Végülis így is lett meg nem is, nem is tudom...Valahogy mindig azt vártam eddig, hogy valaki megmondja nekem a tutit Zalánnal kapcsolatban és ezt valamilyen szinten mindig meg is történt. Mondják, hogy A és én megvalósítom itthon A-t. De már rájöhettem volna, hogy dadogós gyerekek esetében ez nem igazán így működik. Illetve a mi életünkben is vannak olyan korlátok, amelyek egyáltalán nem rajtam múlnak, hogy ott vannak vagy sem. Pont emiatt felemás érzéseim vannak a jövővel kapcsolatban. 

Augusztus....Réka akkor aludt először családi körön kívüli otthonban, Katáéknál. Hogy valami baromi fontossal kezdjem. Persze nem volt semmi gond, nem sipítozott az éjszaka közepén, hogy haza akar jönni....

A nyár vége felé fenyegetően közeledett az iskola. Átrendeztük a gyerekek kuckóját, Zalán új matracot, ágyneműt, takarót és párnát kapott, hála neked, Ikea. Tettünk néhány elvetélt próbálkozást, hogy külön aludjon és ne közöttünk. Pszichológusi tanácsra elsősorban. Ehhez képest most is közöttünk szunyókál.....

Mivel Réka "elhelyezését" a nyári szünetben mindenképpen meg kellett valahogy oldani és még drótok pihentek a kezében, így Zalán sem ment vissza az oviba augusztusra. Sok értelme nem lett volna, mivel a hó közepén még nyaraltunk is egyet az örök szerelmünknél, a Balatonnál. Nem volt túl jó az idő, hideg volt a Balaton is, de azért jól éreztük magunkat, főleg a gyerekek. A házaspár, akikkel akkor nyaraltunk, azóta nincs együtt, szétköltöztek és külön utakon tervezik a jövőjüket, ami valami egészen fura fénybe helyezi ezt a közös nyaralást is. Meg az emberismeretemet úgy egyáltalán. "Mentalistaságból" tuti megbuknék. Vagy hát...van hogy lát az ember dolgokat, csak hinni nem akarja/tudja/meri mindazt, amit abból továbbgondol.  A strandon vált meg Réka egyik felső egyesétől, nagy nehezen, alatta már ott virított a maradandó foga. 

Mivel szeptember elsején élesben is elkezdődött az iskola, az utolsó augusztusi hetekben felgyorsultak az események. Beszereztünk mindent az iskolai listából, triplán, duplán olykor. Nem is számoltam, hány grafit ceruza, hegyező került nálunk készletre. Réka íróasztala is a helyére került. Megkezdődött a nagy visszaszámlálás az iskoláig. Aminek végül a névnapom vetett  véget, augusztus 31. Szeptember elsején ott virítottunk a tanévnyitón. De ez már egy másik hónap meséje.