Az első meglepetést az egyik anyuka okozta, ahogy megérkeztem az, iskolába. Lesz még egy magyar felmérő utolsó héten is, holnap vagy holnapután. Nem mintha sokat számítana, emiatt én már nem fogom nyúzni a lányt, csak a kedélyeimet borzolta fel a hír átmenetileg. Annyit dícsértem magamban a tantónéniket, hogy utolsó hetet könnyűre hagyták a kis cuki elsősöknek, erre kiderült, hogy nem annyira....Talán fél órát várakoztam, az osztály felének sem jelent meg a felmenője...
A magyar+tesit tanító É. néni nagyon aranyos és kedves, rögtön elém is tett egy 100%-os olvasás dolgozatot, amin így sok néznivaló nem maradt, de megkaptam egy délutánra. Rékával minden rendben, ahogy mindig, nem is jutnak eszembe jelzők. Az írás dolgozat, ami a közeljövőben következik néhány feladattípusból áll, tollbamondás a vége, másolás az eleje (nyomtatottról írottra, írottról írottra), betűkből szó alkotás, szótagokból szó alkotás....ennyire emlékszem. Nem gondolnám, hogy meg fogja erőltetni Rékát. Azt vettem észre, újabban inkább az a kérdés, hogy sikerül e a 100% vagy csak valamivel kevesebb. Próbáltam otthon gyakorolni vele, hogy ne legyen az, hogy nem felügyelem kellőképpen a tanulmányait (pl. itthon olvasni egyáltalán nem szoktunk, pedig talán kellene....) de tud mindent. Oké, néha a roller szóban ő nem hallja az E betűt, így azt le sem írja. Ezügyben egyeztettünk, hogy ellenőrizze mindig le, hogy minden hang ott van e. Ahogy tanulták a suli elején. Egyébként nem nagyon tud hibázni. A szóalkotásban (akár betűből, akár szótagból) ügyesebb, mint én.
É.-vel végezvén átültem E. ofőhöz és egy másik 100%-os felmérőhöz. Nem egyedülálló ez az osztályban persze, de azért jó érzés volt, hogy Réka az egyik ilyen. E. is dicsérte persze, hogy édes, aranyos, cserfes, érdeklődő, okos-ügyes, de ami megmaradt, hogy nagyon tud figyelni és koncentrálni. Pl. matek felmérő közben olyan elmélyülten tud dolgozni, hogy csak na. És ez - mondja Elvira - mindennél fontosabb. Ez egyébként szükséges ahhoz, hogy 100%-ot teljesítsen. Nem elvárás ez, persze, de ha jön magától, hát hagy jöjjön!
E. azt is megemlítette, hogy második félévtől elkezdődhetnek a matek versenyek, a levelezősök, aminek egyik szereplője mindenképpen Réka lehet. Majd szól, ha oda jutunk. Ennek számomra csak annyi infó értéke volt, hogy Réka ott van az élmezőnyben. Nem mintha nem tudtam volna, de nem árt a visszaigazolás, ugye....
Minden szép és jó tehát iskola szinten. Réka nagyon szeret ebbe a suliba járni, otthon érzi magát a suli falai között, ami nekem a leglényegesebb. Magabiztos, akár egy egész iskola előtt mer szerepelni, ami egyáltalán nem volt rá jellemző kisebb korában. Kinyílt, vigyorog, barátkozó, a teljesítményét csak dícsérni lehet. Azt sejtem, hogy sok meglepetést nem fog tartogatni a félévi értesítő.