2015. november 2., hétfő

Ó, csodás sárga levél!


 
Ó, be szép volt ez a hétvége, sokáig kellene hozzá gyűjtenem a jelzőket, hogy igaz képet adjak róla....A legjobb az volt, amikor vasárnap dél körül biciklire pattantunk mind a négyen és kószáltunk egyet a városban. Olyan büszke voltam a gyerekekre, hogy már ilyen nagyok (mintha lenne más választások, nőnek, ha kell, ha nem) és ügyesek és fegyelmezetten tekertünk libasorban. Elől a vezérgúnár Tibi, akinek furán az égben van az ülése, én fel sem tudnék arra a bringára ülni, úgyhogy végig nézhettem a fenekét. Már ha a két, közénk óvón, féltőn berakott gyerkőctől rálátásom nyílt. Én bringáztam leghátul, Tibi után a kisebbik kisliba, előttem RékaLiba.
 
Csodálatos volt az ősz a hétvégén, azok a színek, azok a fények! Tényleg lenyűgöző, nem véletlenül az egyik kedvenc évszakom.... a másik három mellett. Először a Rózsa kert volt a cél a Verseghy parkban, idáig majdnem végig kerékpárúton tudtunk haladni. Itt körbe karikáztunk a parkban, rózsákat szimatoltuk, mielőtt végképp lefagynának szegények, majd át a Tisza hídon. Ettől picit paráztam, de végül nem volt gond, jöttek ugyan szembe autók, de korlát választja el a mi sávunkat az autósoktól. Hídon túl egy durva 360 fokos kanyar, mert picit lentebb, visszább lehet a híd alatt átjutni a túloldalra, ami már a Tiszaliget. A Ligetben pedig hát miénk volt a világ. :) Eljutottunk a főiskola campus-án túl, a szabadidő központ kapujáig, na ott fordultunk vissza.
 
Zalán úgy tekert, mint az állat akit megbabonáztak. Nagyon igyekezett, hogy az apjától egy méterre se távolodjon el, hiába figyelmeztettük, hogy egy hirtelen fékezés és jön a BÁMMMM! Nem igazán talált intelmünk nyitott fülekre. Mire hazaértünk, az én kis edzetlen izmaim és nem is annyira pici popsim sikítani tudott volna, kissé mereven szálltam le a bicómról, de jól esett a mozgás. Kár, hogy így az ősz végén világosodtunk meg, hogy hohó, mi ilyesmire is képesek vagyunk már. Ha szép idő lenne, mamához még kikerekeznénk valamelyik hétvégén, de attól tartok, már nem igen lesz erre alkalmunk. De majd tavasszal!!
 
Sütöttem fahéjas kalácsot, kanyarítottam finom vacsorát  (Zalán annyi görög salátát benyomott, hogy benéztem az asztal alá, nem e oda pakolja, de nem), úgyhogy a nap kellemesen zárult. Tanulni nem tanultunk Rékával szinte semmit. Nem csak a hétvégén, egész héten. Nyaggathattam volna, de nem tettem. Ahhoz túl szép volt ez a hétvége. Egyébként megcsináltunk néhány Kengurus feladatlapot és NyelvÉsz feladatsort is, nem is beszélve az általuk imádott vetélkedős játékot (quiz)....de úgy láttam, az iskolás feladatokhoz nem fűlik a foga. Hát jó, majd hétközben meglátjuk, kell e valamit ismételni vagy átnézni.

Ma tehát újra iskola és óvoda. Zalán ma kezdi a nagycsoportosoknál szokásos úszást, mely mostantól egészen áprilisig fog tartani, heti egy alkalommal.  Külön busszal szállítják majd ki őket a ligetbe és vissza. Kicsit aggódom, mi lesz a sorsa a frissiben beszerzett úszósapkának és köntösnek....de remélem, még ma délután is hiánytalan lesz az úszó táskája.  Mostanára már lubickolnak a tanmedencében.....

Sajnos veszélyben a foci edzés, ami Zalánt illeti.  Nem akar járni. Brühühü. Pedig már boldogan vinném vasárnap hajnalban is edzésre, csak legyen meg az ő öröme és sikerélménye.  Azt nyilatkozta szombaton, hogy ő a legbénább és nem folytatja. Aztán célzott rá, hogy egy BBURAGO kisautó az Aldiból, és meg tudja gondolni magát....Persze megkapta. Tibi szerdán, az edzés napján Szekszárdon lesz, talán csak este ér haza, úgyhogy nem tudom, mi lesz a focival. Múlt héten sem volt edzésen, Tibinek nem volt kedve/ideje az őszi szünetben kínlódni a rábeszéléssel. Pedig csinálni kellene és nem ráhagyni, mert egyrészt focizni igenis jó, mozogni, sportolni meg pláne, ráadásul Zalán egyáltalán nem ügyetlen. Nem adom fel, még nem. Nagyon sajnálnám, ha abbahagyná idejekorán...