Múlt héten kitört a háború a szomszédban. Nem Incike néninél a földszinten, hanem a szomszéd országban. Fura ízlelgetni ezt a szót, háború, az ember fel sem fogja, el sem hiszi. A múltba tapadt, számunkra a múlt része ez a szó. Használata helytelen kellene hogy legyen jelen időben....Olykor, ha máshol jár az eszem, meg is feledhezem róla, aztán a gyomromban kellemetlen bizsergéssel jön a felocsúdás, hogy de igen, ez nem egy rossz álom, hanem a borzasztó valóság. Ukrajnában háború van és nem kizárt még, hogy világháború keveredik ki belőle.
Csütörtök reggel még az ágyban ébredeztem, amikor valami ismeretlen hírportál l már hozta, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, de nem pontosan így fogalmazott, csak hogy rakéta támadás ért több várost. Nem hittem el, ám a tévét benyomva nem volt több kétség. Borzasztó, bénító érzés volt. Annyira meglepetés erejével ért, annyira úgy voltunk vele, hogy egyik országnak sem érdeke ez a háború és annyi szakember minden irányból legyintett, hogy nem lesz itt semmmi. Ám mégis lett. A félelem és a szorongás aztán a napok teltével csak nőtt, majd a hétvégén valahogy csúcsosodott. Egyre több ország jelezte, hogy katonai segítséget nyújt Ukrajnának. A demokrácia nevében. Mivel Putyin egyértelműen célzott rá, hogy az ukránokat segítőknek, az oroszokat hátráltatóknak meg lesz a maguk jutalma, számomra ez egyenlő volt a harmadik világháború fenyegető rémével.
Csak zárójelben - Réka most mit tanul a suliban? Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Történelemből a második világháború lassan a végéhez közeledik nemzetközi szinten, a magyar vonatkozást még nem tanulták. Földrajzból pedig - mit ad Isten - éppen Oroszország a tananyag. Zárójel bezárva.
Cégünk az utóbbi hónapokban egyre több orosz céggel vette fel a kapcsolatot. Azt tudni kell, hogy az északi fenyőfának, mint alapanyagnak nem sok párja van kategóriájában, vagyis Finnországból mondjuk és Szibériából kiváló faanyagokat lehet importálni. A finnekkel nincs is gond, lassan 6 éve klassz és szilárd a kapcsolat Mikkamakkáékkal, ahogy én hívom őket, de az orosz piacra nem könnyű behatolni és nyelvismeret híján szinte reménytelen. Szóba sem nagyon állnak az emberrel. A fizetési feltételekről nem is beszélve. (Előrefizetés, naná) Pont néhány hónapja azonban, ahogy a rönk exportra tilalmat tettek az oroszok, valahogy érdeklődés mutatkozott az oroszok részéről is, hogy feldolgozott faanyagot exportáljanak. Nem kevés munka volt összeállítani 4 kamionnyi megrendelést, melyből kettőt le is gyártottak és útnak is indítottak az egyik gyárból. Amikor kitört a háború, na akkor már elvileg 1 napja gurult a kamion. Mondanom sem kell, hogy egyik kamion sem jutott át a magyar határon, még az oroszok kiengedték gond nélkül, az orosz-ukrán határon pedig feltartóztatás nélkül átsuhant, mintha Schengent érezne.....majd elterjedt a hír, hogy az ukránok minden orosz árut elkoboznak, ki nem engednek az országból és orosz rendszámú járművel sem lehet kísérhetezni eredménnyel. Úgyhogy a kamion most lapul valahogy raktárban és jobb időkre vár. Mondjuk,hogy nem bombázza le senki. Egyelőre nem kobozták el tőlünk és nem semmisült meg, ennek is tudni kell örülni. A két sofőr közül az egyik ukrán volt, ő rögtön lelépett és fegyvert fogott, hogy védje a hazáját....Ezt is nehéz volt felfogni realitáskéntl. A sofőr beállt katonának, mert kitört a háború. Döbbenet.
Mivel a faanyagok piacáról eltűnt egy időre Ukrajna, mint exportőr ezzel párhuzamosan és egyáltalán a háború miatt az árak felfelé kapaszkodnak. Meg nem lehet mondani, hol állnak meg. Persze ez nem akkora probléma amellett, amivel maga a háború jár az ukránok és a világ, nem utolsó sorban az oroszok számára.
Szóval nem mintha sajnáltatni akarnám magam, de itt vagyunk a covid után két évvel, lassan éppen elfelejtenénk az egészet. Itt állunk a felvételi gyötremei és a maga kudarca után, még azt sem hevertem ki igazán. Itt vagyunk a választások, sorsdöntő választások előtt egy hónappal. Itt szobrozunk egy háború szomszédságában, amiről még csak remélni lehet, hogy nem szélesedik ki és nem avatkozik bele senki, akinek nem dolga. Eléggé elkeserítő. Ilyenkor feledésbe merül, hogy az ember fáradt, nyűgös mert már a munkahelyéről így megy haza, de másnap fizika tz és matek dolgozat, sőt, valamit enni is kellene, na jó, rendeljünk pizzát, csak ma, csak nektek.....A kis pitiáner problémák, a rossz jegyek, az idióta szomszéd, a balfasz idegen a buszon semmiségnek számít, apró porszem, bagatell dolog, mely említést sem érdemel. Viszont valóságos kinccsé lép elő az, amit mindig természetesnek tartottunk, szinte közhely - a béke. Most mindennél jobban vágyunk, szomjazunk a békére, imádkozunk a békéért. Legyen vége már, legyen béke már, ugye? Legyen béke már!
