Igazából nincs semmi újság. Illetve, na jó, erőlködöm.
A héten elég stresszes volt megint a meló, de végülis nem is volt vészes. Hétfőn megbeszéltük a gyártási tervet a kolleganővel, puffer készlet meg mittudomén, erre kiderül, hogy csomagolóanyag nincs elég és a héten már nem is lesz. Mára meg azzal kapcsolatban is a fejemhez kaptam, hogy a minimál készletnek semmi értelme, ha az csak egy darab papír marad. Amiről szó volt hétfőn, hogy gyártani kell, csütörtökig nem alakult késztermékké. Oké, ballagott a gyártásos kolleganő lánya, rövidebb is volt a hét....És akkor legyek mindig képben a készlettel kapcsolatban, na persze! Erről ennyit.
Volt ugye a fogadóóra, amiről már beszámoltam. Annyi haszna lett belőle Rékának, hogy még annyit sem tanulunk, mint eddig. Írtak három dolgozatot is a héten magyarból, egyet olvasásból, egyet tollbamondásból, egyet másolásból. Nulla készülés volt rá (illetve ugye volt az az Attilás kérdésem....), 98%- kal zárult mindkettő, ha jól emlékszem, 1 hibája volt Rékának per teszt. Szóval hátradőlés van.
Azon füstölögtem a minap, hogy azért irgalmatlan gyorsan eltelik ez a tanév, még annyira közelinek tűnik az évnyitó reggele. Aztán lassan ballaghatunk az évzáróra. Bizonyítvány osztás, vakáció, MÁSODIK osztály. Nem hittem el, amikor a kolleganőm említette, hogy az ő lánya is tegnap volt elsős, pedig jövőre már felsős lesz a valóságban. Igaz, azt sem, amikor apukám panaszkodott arról, hogy a 80 éve így elhussant: HUSS! És ennyi volt.
Kedden megvolt a hagyatéki tárgyalás a közjegyzővel....na azt inkább hagyjuk. Igazából, semmi különös nem volt. A közjegyző egy futószalagos ürge volt, nem érdekelte túlzottan az esetünk, tanácsot sem adott többek között, még jó, hogy úgy masíroztunk be az irodájába, hogy tudtuk (nagyjából) mit akarunk. Legombolt rólunk némi pénzt, aztán annyi. Viszont jó volt anyuval és tesómmal hármasban tölteni néhány órát. Nem is tudom, mikor volt ilyen....Már nagyon régen. Úgy volt, hogy megiszunk egy kávét, elmajszolunk egy sütit a cukrászdában a hivatalos ügyek lezárása után....ám anyu meglepett, egy Mekis menüre vágyott inkább. :) Úgyhogy kapott egyet és persze én sem tudtam ellenállni kedves kis rojálomnak.....És mondanom sem kell, Tesóm sem volt képes rá. Utána megleptük Rékát a suliba, megmutattam anyunak a sulit, az a sulit, ahová valamikor apu járt....most Réka.....És persze ezredszer is eszembe jutott, hogy milyen kár, hogy apu már...
Elkezdtem eladogatni a gyerekek kinőtt ruháit. Eddig is próbálkoztam, több-kevés sikerrel, de most több lendület van bennem, úgy érzem. Merthogy megfulladunk a ruhák tengerében, muszáj túladnom rajtuk, bár nem könnyű, egyelőre csak egy facebook-os helyi csoportban kínlódom. Ha nem megy, muszáj lesz börzére mennem. Vagy átalakul a blog webáruházzá. Nem is olyan rossz ötlet!
