Ma 4 éve pontosan, hogy megjött a nagyboríték a gimiből, hogy felvételt nyert Réka a Vargába. Nem volt akkora meglepetés, mert a másik két gimi gyorsabb volt, onnan már megkaptuk az elutasítást. Este étteremben vacsoráztunk, úgy ünnepeltük a gimis lányunkat. Azóta is emlegetjük azt a vacsorát, bár ez mellékszál.
Reggel a csodásan felújított Bíróság épülete mellett araszolva arra gondoltam, hogy talán jelkép is lehetne, hogy pont elkészült a renoválás, mire Réka is lassan beérik. Már csak néhány fehérruhás munkás söprögetett a környéken. A gimi sarkán Tibi megtorpant az autóval, vártuk, hogy kipattanjon a lány, majd bebillegjen az 5 méterre található bejáraton. Szokás szerint nem kapkodta el, nem érdekelte, hogy mögöttünk is áll autó, gyalogos forgalom mozog fel és alá. Én sosem bántam ezt, legalább volt egy kis idő, gyönyörködtem a gimi felé haladó tini kavalkádban. Hogy lehetnek ezek ennyire csinosak és szépek? Fiatalok és hamvas, ropogósak. Amikor azonban jobbra kanyarodtunk, távolodván a gimitől, valami gyomorszájon vágott. Valami nem stimmelt...De nem tudtam, hogy mi.
Néhány perccel később a Mekis lámpánál Tibire néztem és annyit motyogtam:
- Holnap visszük utoljára Rékát a suliba.... - majd teljesen váratlanul elkezdtek szivárogni a könnyeim. Majd áradni. Megint lezárul egy korszak és bár ezt tudtam eddig is, nem ért váratlanul, igazából az egész 12. év hihetetlennek tűnt. Fejben megvolt és most megérkezett testben is. Betalált, a kiscsaj leérettségizik, felnőtt lesz, hisz 18 múlt decemberben, elköltözik, egyetemista lesz és és..és....brühühü.... Tibi csitítgatott, hogy hagyjam már a könnyeket, ez az élet rendje, ez így normális, és hasonlók, de én csak itattam az egereket, kiengedtem a palackból, ami benne volt. Nem bántam. Nagyon nem érdekelt, éreztem, hogy jót tesz. Viszont nem akartam kisírt szemmel dolgozni menni, úgyhogy viszonylag gyorsan abbahagytam. Ahogy újra Tibire néztem, láttam, hogy ő is lopva törölgeti a könnyeit, látszólag teljesen érdektelen dolgokról beszél. Elkezdtem nevetni, majd mindez könnyekkel keveredett. Szóval volt itt minden, érzelmek túláradtak....
A régi irodában kezdtem a napot, valami roppant fontos mappát kerestem és hát a fiúknak amúgy is megbeszélés volt, a szokásos keddi, úgyhogy addigra megnyugodtam. Fogjuk rá! Amúgy is allergia szezon van. Délután aztán, ha hazaérek, kereshetem Réka fekete ceruzaszoknyáját, amiben elvileg ballag csütörtökön, ám egyelőre nem találja. Remélem, gyorsan meglesz.
