2010. október 31., vasárnap

Kedvenc

Mostanság ez a kedvenc fotóm Zalánról. És tök jó, hogy Apa nem olvassa a blogom, mert erre most sírva tenyerébe temetné az arcát, hogy hát ez pedig micsoda csapnivaló fotó, sem nem éles, sem nem színhelyes, ezer sebből vérzik....Naná, hiszen én készítettem. Csakhogy édesanyaként én sosem azt figyelem fotózáskor, hogy technikailag jó legyen a kép (odáig nem jutok el), teljesen lefoglal abbéli örömöm, hogy egy adott pillanatot az életből elcsíptem.....Amiről évek, évtizedek múlva is eszembe jut egy érzés, egy illat, egy-egy történet....

Szóval én nagyon szeretem ezt a képet. Miről szól nekem? Túl az imádnivaló formás buksin és a pillákon kristálytisztaságról, ártatlanságról, békéről, törékenységről.....szerelemről. Szerelemről.


És ugyanez oldalnézetből.





2010. október 29., péntek

Keresztelő, 2010.október 24.


Helyszín: Abony, a református templom imaháza (a hidegre tekintettel)


Az egyik nagy pillanat....



Kicsi fiammal 


A vidám keresztszülők


Ez a legelső családi képünk. Ideje volt már, potom 5,5 hónapot kellett rá várnunk. Hja, kérem,, a cipésznek jó cipője, a hobbifotósnak családi fotója" ritkás"....



A buli a keresztelő után itthon folytatódott.


Az ünnepelt néha csodálkozott, mi az a nagy felhajtás körülötte....


Zalán a kedvenc keresztlányommal


HuncutkaRéka


A tesók


És az ők elmélyült, édes játéka

Szép nap volt az október 24 idén is. Tavaly esküvőt rendeztünk, idén keresztelőt. Tavaly 10 hetes várandós voltam Zalánnal, idén 5 hónapos nagylegény a kisfiam. Újra összeült a család, öröm volt végignézni apraján és nagyján....Még Réka is átvészelte a napot hiszti és látványos jelenet nélkül a padlón vagy nyilvános helyen. Emlékezetes nap marad no. Jellemző, hogy a fotósunk által készített slideshow-t nézve potyogtak a könnyeim....



2010. október 28., csütörtök

3. felvonás - Mei-tai


Úgy rémlik, valahogy azidő tájt szállt el minden blogolhatnékom (többek között), amikor csodaszép mei-tai-omra szert tettem. Bár az ártatlannak persze semmi köze nem volt ahhoz, hogy megszáll e az ihlet vagy nem, búskomor vagyok avagy vigyorgok, mint egy együgyű tejbetök....Szegény mei-tai semmiről nem tehet, eddig csak napfényt hozott az életembe. Az úgy volt, hogy.....




Nem is volt oly régen, hogy megfogadtam, a rugalmas kendő és a babaerszény után befejezem a kísérletezést hordozás terén és több eszközt már nem próbálok ki...... ahogy a fenti ábra mutatja, ez nem annyira sikerült. De ez egyáltalán nem baj!

Egy szép napon a teszvesz-en kóvályogva (természetesen valami egészen mást kerestem) megbabonázott ez a Gremesés egyed. Mielőtt tudatában lettem volna, mit teszek, azon kaptam magam, hogy már licitáltam is. Mély transzban. Aztán kitisztult az agyam valamennyire és józanul is mérlegeltem, hogy jó lesz az nekem, kell az nekem, szuper lesz ez a mei-tai....és ahogy ebben megállapodtam magammal, jött is az e-mail: megnyertem az aukciót. Hurráááá! 

Ahogy 2 nappal később megérkezett a szépség, az örömöm még csak nagyobb lett. Megkötése nagyon egyszerű, az anyaga finom puha, első osztályú, prémium minőség....egyszerűen felülmúlta minden várakozásomat.

Lassan egy hónapja az enyém, Zalán 7 kilóját akár 2 órán át is hordozhatom, nem fájdul meg tőle sem a hátam, sem a nyakam. Őfelsége szívesen tölti benne az idejét, előszeretettel alszik el benne. És egyszerűen öröm ránézni, olyan csinos jószág, ami szintén nem mellékes. Imádom, imádom, imádom!!!

2010. október 27., szerda

Hol is tartottam?

Tényleg, hol is tartottam? Potom öt perce meresztgetem a szemem hol a plafonra, hol a monitorra, de semmi nem jut eszembe, mit is írhatnék. Már 10 percnél tartok....Hoppá, Doktor House  meztelenül szaladgál a konyhában. Mármint, nem itt nálunk szerencsére, hanem otthonában....(Be van kapcsolva a tévé, bár senki nem nézi.) 

Na összeszedem magam. 

Nos hát...több minden összejött. Először is kb. egy hete beadta a kulcsot a laptopom. Anélkül pedig bajos lenne blogot írni. Hogy a technika ördöge megfosztott számítógépemtől, először rosszul viseltem, ám két nap múltán már nem is nagyon bántam. Sőt, negyedik napra valami perverz módon még élveztem is, hogy szg nélkül és főleg, internet nélkül tengettük napjainkat. Ezzel egyidőben ugyanis kétgyermekes anya szerepem legnagyobb lelki válsága szakadt rám az elmúlt hetekben. 


Tulajdonképpen semmi különös nem történt. Réka kisasszony úgy döntött, megnézi hol húzódnak határai és ha már kitapogatta őket, jelentősen meg is reformálja őket. Vagy legalábbis megpróbálja. És ebben - vagyis próbálkozásban - nem is volt hiány. A hétköznapok szintjén ez folyamatos konflikuskezelést és válságmenedzselést jelentett. Nem is tudom, hány földhözvágom-magam-és-ordítok-mint-a-sakál stílusú hisztit éltünk túl per nap. Egy idő után nem számoltam. Főleg, hogy egyik a másikba ért jóformán. Nem is csodálkoztam, hogy esténként rendre hulla fáradtan, rojtosra szakadt idegekkel vonszoltam magam az ágyba és aludtam, mint akit agyonütöttek, mielőtt az optimális szundipózt felvehettem volna.


Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a megoldás. Mit csinálhatnék másképp? Hogyan bűvészkedhetnék, hogy elvegyem Réka hisztis kedvét? Igazából megoldást nem találtam. Tibi apu szerint túlteng a leánykában az energia, foglaljam le a kiscsajt! Okés. Újrakezdtük az Emi néni féle készségfejlesztő foglalkozásokat, ahol Anya és Leánya együtt játszhat a többiekkel ( Zalán nélkül). Ha az idő megengedi nagyokat sétálunk, színes leveleket gyűjtünk, mindenféle bogyókat és terméseket. A játszótéren összeröffenünk a haverokkal. Itthon mesét és mondókákat olvasunk vég nélkül, rajzolunk és színezünk, nehezebbnél is bonyolultabb készségfejlesztő feladatokkal bombázom a leányka agyát, addig sem a hiszti jár a fejében...legalábbis elvileg....


Eredmény? Hát vagy az én idegeim acélosodtak meg némileg vagy Réka engedett a gyeplőn. Magam sem tudom, de végre újra lélegzethez jutok, nem füstöl a fejem egész nap és nem akarok minden estére idegösszeroppanást kapni. Ha elvadul a helyzet egy-egy hiszti során, áttessékelem Rékámat a hálószobába, rácsukom az ajtót azzal, hogy majd akkor csatlakozhat hozzánk, többiekhez, ha lecsillapodott (pl. legalább egy rágókát engedélyez az öccsének és nem kivétel nélkül mindre tart igényt Kati babája számára, aki lássuk be, aligha növeszt maholnap fogakat.) Már egészen rutinos nyugalommal hallgatom, ahogy a hiszti mélypontján toporzékol Rékám a jobb időket is látott parkettán - gondolom, a szomszédok is velem együtt fülelnek.... - aztán pár perc múlva könnymentes arcocskával tűnik elő a nappali ajtajában, de legalább már nem szirénázik max. hangerővel. Ilyenkor újra szent lesz a béke. Hosszabb vagy rövidebb időre....


Hát így zajlik az élet nálunk mostanság....És akkor próbálom pótolni lemaradásom a bejegyzések terén.

2010. október 13., szerda

Nahát, nahát....

Minő meglepetések érhetik a gyanútlan, alvó csemetéjét ellenőrizni kívánó anyukát!



Ha megtalálta volna a matracon a cipzárt, talán nem csak a lepedő alá bújt volna be kicsi kuckókereső leánykám.....

2010. október 11., hétfő

Kacagó gerléim

Azt hittem, úgy történik majd meg, mint Réka idején. Addig-addig nyüstölöm a legénykét, gyúrom és dagasztom, míg egy nap szó szerint dőlni fog a nevetéstől. Be szép is lesz, meseszép. Zalán csak kacag, kacag és gyöngyöző kacaja megtölti a szobát, pici könnyeket csal az én szemembe....Nem teljesen így történt, egyrészt, mert a dolgok ritkán történnek úgy, ahogy azt előre eltervezzük és elképzeljük, ugye...Nem mellesleg el is feledkeztem arról az apróságról, hogy Zalánnak tesója is van, az ám!

Úgyhogy ahogy szombat délután hazaestünk a  nagybevásárlásból és buzgón hurcolásztuk a tömött szatyrokat kapun belülre, teljesen váratlanul Tibi annyit mondott vigyorogva, ahogy elhaladt mellettem a cekkereivel:
- Kacagnak! - és az autó felé intett, melynek hátsó ülésén ott várakozott a két díszpéldány. Óvatosan résnyire nyitottam az ajtót Zalán oldalán, hogy túljárjak a szinte hangszigetelt ótónk tervezője eszén.... és már hallottam is, ahogy kisfiam roppant jól érzi magát. Tényleg kacagott!!! Hogy pontosan min nevettek őt ketten, bizalmasan, cinkosan, nem tudni, Réka pedig nem árulta el. Tibi annyit elkapott, hogy a "mitsubishi" márkanév kántálása volt a derültség egyik oka...Ahogy láttuk, egy idő után önmagában Réka kacaja generálta Zalánét. 

Csak szobroztunk ott az autó két oldalán, némán, vigyorogva. Nem is tudtam, hogy szégyelljem magam, amiért meglestem őket ebben a meghitt állapotukban, vagy sajnáljam, hogy csak pici szeletkét kaptam az első kacajből...Akárhogyis, a lényeg, hogy jó volt nézni őket. Ilyen egyszerűen csak annyira JÓ VOLT NÉZNI ÉS HALLGATNI ŐKET....

- Remélem, ilyen jó tesók lesznek mindig. - jegyezte meg Tibi kicsit később, ahogy felfelé haladtunk a lépcsőn, csemetéstül.... -  Hááát....gyerekként biztosan megvívják a maguk csatáit egymással, csak kössenek mindig békét. Aztán kamaszként, felnőttként állandósuljon ez a béke.

2010. október 8., péntek

Rékarajzok

Mint nemrégiben említettem, Rékám újra rajzol. Legfrissebb alkotásaiból kettőt kicsempésztem a rajzfüzetből, mielőtt Rékám új hobbiját gyakorolta volna rajtuk, ami a színezés....

Az elsőn egy cica látható (bal oldalon). A cicára fodros szoknyát adott, a lába sem pálcika, kezében táska van, benne tejecske. Onnan tudom, hogy elmondta nekem.


Második rajzán a legelső mókus látható, amit Réka valaha is rajzolt. Füle pamacsos, farka bozontos. Imádom a rajzait, rajzolj nagyon nagyon sokat, Rékám!!!


2010. október 7., csütörtök

Pasis játszótér

Egy ideje felfigyeltem már rá, hogy játszóterünkön szinte folyamatosan csakis kispasik játszanak. Sok-sok mini pasi ÉS Réka. Gyakori az is, hogy testvérpárok leugranak egyet csúszdázni homokozni. Testvérpárok. Akik közül mindkettő fiú....Már nem is csodálkozom, ha beesvén a játszótérre 8 kisfiú közé csöppen Réka.

Az elmúlt két hétben összeírtam, ki mindenkivel találkoztunk játszóterezés közben.




Kornél              Bence                   Zsolt
Levente           Keve                     Csongor
Ágoston           Péter                     Móricka
Gergő             Zalán (szőke)          Dani 
Gergő 2.         Zalán (saját)           Zozó
Vince              Hunor                    Marci
Zoárd


+ 5 db kisfiú, akinek a nevét nem sikerült felderítenem, hiába játszottam Ms Marple-t.


És a csajos oldal:


Klári             Katica           Réka             Heni


A négy csajsziból az egyetlen, aki rendszeresen előfordul a játszótéren, az Réka. 


Hát nem érdekes?  Dehogynem!

2010. október 5., kedd

2007. október 5.

3 éve már, hogy makulátlan sorrendbe tettem az összes mappát a polcokon, minimalista stílusra rendeztem át az íróasztalom tartozékait, papírtáskákba csomagoltam 1 db saját tulajdonú szobanövényt, két másik papírszatyiba a holmimat....majd végül és utoljára kikapcsoltam a számítógépem. Ma is emlékszem a hangjára, ahogy arra is, ahogy a székem betoltam az íróasztalom alá....

Aztán kiléptem a folyosóra, a lift elég ballagtam, megnyomtam a földszint gombot. Amíg enyhén fátyolos szemmel várakoztam, csak hallgattam a csöndet. Utolsó munkanapom utolsó perceinek krónikája ez. Icipicit szomorú voltam, bár tudtam, hogy életem legszebb időszaka kezdődik el. 29 hetes pocakos voltam Rékával akkor. Egyszerre tűnik nagyon távolinak az egész és mintha tegnap történt volna. És azóta eltelt 3 év! Három szép esztendő...

Réka mondta 6

Egyik nap arra ébredek, hogy egy méretes csomó éktelenkedik az egyik cicimben. A cucc olyan nagy, hogy pontosan körbe sem lehet tapogatni. A szoptatás ugyan nem fájdalmas, a cici annál inkább, akár puszta könnyed érintésre is sziszegek ,mint egy mérges kígyó...Réka roppant együttérző. Nincs szoptatás, amikor ne kérdezné meg: Anya, fáj a cicid? Másnap este is jön a kihagyhatatlan kérdés:
- Anyaaa, fáj cicid?
- Nem, képzeld, már nem fáj. - újságolom neki nagy vidáman. Merthogy egy szopi során a csomó utolsó apró változata is "feloldódott" bennem, aminek hihetetlenül lehet és tudtam is  örülni.
- Nem fáj?? - kérdezi kétkedően. 
- Nem.
- A másik sem?
- Az sem. 
- Hm.... - töpreng egy picit.  - Majd fog! - Remélem nem....

***

Doktornéni jár nálunk a havi státuszvizsgálaton. Míg mi nagyon el vagyunk foglalva Zalánnal, Réka észrevétlenül megtámadja Doktornéni táskáját (aranyszínű, sok-sok csattal, leánykám szemében valódi kincs...). Hogy mit művelt vele és mit nem, örökké homály marad, egy biztos, a táska lebukfencezett a fotelből, le a szőnyegre, fele tartalmát kiadva magából, ajajajjjj. Kérem Rékát, kérjen bocsánatot a doktornénitől. Noszogatni kell,  nem akar kötélnek állni. Végül megáll a doktornéni előtt.
- Bocsánat...- böki ki halkan, csak erős jóindulattal lehet hallani. Bűnbánat sehol. De folytatja is:  - Bocsánat, bocsánat, nem látta a kacsámat??

***

Öltözködünk reggel. Mostanában ez nem könnyű projekt. Réka óbégat. 
- Nem akarok öltözködni, neem. Fááázooooom, fáááázooom...
- Pont azért öltözzünk fel, itt a nadrág, harisnya, blúz, pulcsi...
- Nem akarok nadrágot, nem akarok nadrágot, nem akarok pulcsit sem. Nem akarok, nem akarok, nem akarok semmit!!
Mostanában azt gondolom, Bartos Erikának a meglevőknél pont egy verssel kevesebbet kellett volna írnia. (Lásd: Bartos Erika: Nem akarok semmit)

***

Doktornéni oltást készül adni Zalánnak. A ragtapaszos vattacsíkot a kiságy egyik rácsára ragasztotta valahogy....mégpedig úgy, hogy az nekem egyáltalán nem is tűnt fel, amíg:
- Né' mán, anya, ideragasztotta a rácsra!! - csattan fel Réka árulkodón-vádlón-leleplező mutogatva a Doktornénire.

***

Este elalvás előtt Réka váratlanul hozzám bújik, mint egy kiscica és azt duruzsolja a fülembe:
- Anyuci, én úúúgy szeretlek.... - agyam máris bekapcsolja a tüzijáték és örömtűz programot és készül is futtatni azt, amikor Réka folytatja. .......mint a bunda. De a lényeg átjött! És még nevettünk is egyet.

***

Kipattan a kenyér a kenyérpirítóból. Mire Réka:
- Megpirítósodott!

***


Kedvenc meséje a Gömbi tornya (Bogyó és Babóca épít kötetből). Ezt már olyan sokszor elolvastuk, hogy Réka többé kevésbé kívülről fújja az egészet. Van az a rész, ahol Gömbi kiborul idegileg, mert a vára, melyet építőkockákból emel, ilyen vagy olyan módon folyton összedől. Elkeseredésének eképpen ad hangot:
"- Nem! Ez nem lehet igaz! Nem és nem! Többet nem kezdem újra! Nem is akarok tornyot építeni. HAZAMEGYEK!!" 
Önmagában már az is egész vicces, ahogy Réka előadja, mélyen átéli Gömbi frusztrációját, de az méginkább, hogyha véleménye szerint (!) igazságtalanság éri, például megzsarolom, hogy csak akkor kap csokiskekszet, joghurtot, eztazt, ha rendesen bekanalazza az ebédjét/vacsiját...felháborodottan ennyit szokott horkantani.
- HHHHHazamegyek!!!
Újabban már hozzáteszi az orra alatt dörmögve: Itthon vagyok....

2010. október 1., péntek

Kedvenc képeim


Azt hiszem, nem panaszkodhatom. Felülemelkedvén azon felettébb idegesítő szokásán Rékának, hogy folyton rá akar feküdni Zalánra (még nem jöttem rá, hogy milyen megfontolásból), elmondhatom, hogy elégedett lehetek, Réka féltve óvja, szereti a tesóját. De tényleg! Vagy legalábbis nagyon úgy csinál.


Előkerültek a dobozokból Réka régi rágókái. És tegnaptól a dentinox is, de a rágóka jobban mutat a képeken.


Kapott Réka a szomszédnénitől egy zacskóban (lásd fenti kép) néhány kavicsnak látszó (anyósom epekövéhez kísértetiesen hasonlító) csokismazsolát. Két szemet vidáman elnyammogott, majd megkérdezte, hogy mit is eszik???  Egy gyermek, aki vakon megeszik bármit, ami elé adnak. Egy gyermek, aki megbízik a szüleiben. Egy darabig. Egészen pontosan két mazsolányi ideig.

Mazsola. Aszalt szőlő. Csokibevonattal. - magyaráztuk mi, szülők. Erre Réka (csakúgy mint Tigris a Micimackóban) megjegyezte, hogy ő tulajdonképpen nem szereti a mazsolát. (Anyja lánya.) A továbbiakban leszopogatta a csokit a mazsoláról, majd a csupasz izét (amit én csak szárított légynek hívok) kiköpte. Hogy ne legyünk udvariatlanok, betereltem a lányt a kertből lakásunk magányába, ahol a szomszédnéni nem látja, mi történik az édességgel Réka birtokában. A száját is befogtam, mert azt kiabálta. "Anya, én nagyon nem szeretem a ma...." - idáig jutott.