Tegnap - bár anyukám erőtlenül tiltakozott - előrángattam házi raktárunkból a medencét és öntöttem bele néhány vödör meleg vizet. A gyerekek oda és vissza voltak a boldogságtól, főleg Zalán, aki jóval kevesebb pancsolásban részesült az utóbbi időben mint Réka, illetve úgy egyáltalán. Kicsit lejtősre szerkesztettem a medence fekvését, így mint a tengerparton fokozatosan mélyült a víz a megdöbbentő kb. 15-20 centi feneketlenségig. Hát azt a szinte fokozhatatlan örömöt! Csak ültem mellettük és nem tudtam levenni róluk a szemem. Aztán Zalán rám nézett és eképpen rikkantott:
- Anyaaa, ez életem legboldogabb napja!
