Kisiskolás koromban, talán másodikos vagy harmadikos lehettem, meghívta az osztályunkat a helyi Művelődés Központ, nem sokkal karácsony előtt. Ropi sorakozott előttünk poharakba töltve és szőlő márka is virított az asztalon négyesével, mellettük tálcán egyforma vizespoharak. Csak ültünk a fényesre lakkozott hosszú asztalok körül és alig vártuk, hogy megihassuk az üdítőt. Legalábbis én.
Valaki, hivatalos személy a Művházból köszöntött bennünket és a tanítónéninket, többek között nagyon boldog fenyőünnepet kívánt. Soha nem fogom elfelejteni, hogy talán akkor szembesültem ezzel a szóval először. Pislogtam a terem közepére helyezett kis lucfenyőre kíváncsian, értetlenül, méregettem a kor divatjának megfelelően ráaggatott díszeket és próbáltam kitalálni - hasztalan - mit tett ez a fa vagy valamely társa, hogy külön ünnepe van karácsony előtt....Oly korba léptem, hogy ha ezt elmesélem gyerekeknek vagy kamaszoknak, nem is értik ezt a történetet.....
Néhány évvel később, immáron felső tagozatban, hetedik osztályban új tanárbácsit kaptunk osztályfőnöknek. Jellemző volt ránk, hogy szinte minden évben elfogyasztottunk egyet, általában nem csak hogy leadták a B osztályt, azaz minket, hanem rögtön messzire is költöztek, Dunántúlra, minél távolabb, annál jobb. Pedig alapvetően nem voltunk annyira rossz osztály. :) Az új tanárbácsi, Tibi bácsi nagyon fiatal volt, akkor még nem tudtam, de afféle rendszerváltó szellemű. Ő és én nem különösebben jöttünk ki jól, és nem csak azért, mert matematika-fizika szakos volt őkelme. Nem értette az én visszahúzódó, félénk kamasz lényemet, pontosabban félre értette, bár ez már egy másik történet lenne.
Tibi bácsi valamikor november táján kitalálta, hogy karácsonyi műsort fog előadni a 7/B osztály abban az évben az egész iskola számára. Nagyon lelkesek voltunk, rengeteget próbáltunk iskola után. Tibi bácsinak volt egy klassz gitárja, azzal minden dalt kísérni tudott, ami éppen nem lemezjátszóról szólt. Még nem értettük, de érzékeny témát érintett. Hogy mást ne mondjak, egyik osztálytársamból egy lepedő segítségével Máriát faragott, valamelyik első osztályból pedig kölcsönkért egy angyalhangú kislányt. Volt jászol, három királyok, Jézuska, minden ami kell. 1987-ben egyáltalán nem volt szokás ilyen megemlékezést tartani karácsony alkalmából. Mifelénk legalábbis.....
Nagyon emlékszem, hogy valamennyien szerelmesek voltunk a műsorunkba. Olyan hangulatos volt, bensőséges.....József Attilát szavaltunk, majd Mária hazaküldte a kedves Három Királyokat, mert szoptatnia kellett a kis Jézust. A műsor végén egyikőnk gyertyát gyújtott, majd a lángot lánc szerűen tovább adta, így 27 gyertyalánggal megvilágított arc énekelte lelkesen Demjén Rózsi "Mindazokért...." -es dalát. Arra nem emlékszem, milyen fogadtatása volt a "fellépésünknek", akkor nem is érdekelt, el voltunk azzal foglalva, hogy MI mennyire élveztük. Így utólag tűnődve, talán a gyerekek egy részének nem sok fogalma volt, mi köze Jézuskának a Karácsonyhoz vagy legalábbis Máriának és a szerecsen királynak.....
Tanár bácsi szervezett még egy másik iskolai ünnepélyt (hogy nem rúgták ki egyből karácsony után, jelezte, hogy közeledtek a kilencvenes évek), március 15-e alkalmából. Az még nagyszabásúbb és élvezetesebb volt, abban szerepet is kaptam, én rikkantottam a 12 pont egyikét a nagyvilágba. Tibi bácsi aztán a tanév végén fogta a sátorfáját, kis családját és a Balaton mellé költözött egy kis faluba. Azóta sem láttuk (csak bizonyos kvíz műsorokban a tévében.)
Ezzel a két kis történettel kívánok minden kedves olvasónknak békés, szeretetteljes, boldog karácsonyt!!!!!
