Jövő kedden karácsony. Az ajándékok jó része megérkezett postán keresztül. Már kicsit szégyellősen nyitom a kaput a Trans-O-Flex-es futár fiúnak, akinek a kezén minden csomagunk átfutott (a könyveket leszámítva). Főleg, hogy novemberben ő szállította le a téli gumijainkat is. Aminek úgy megörültem, hogy felsikoltottam a kapuban állva: "Megérkeztek a kerekek????!" - mire ő hűvösen rám nézett és közölte:
- Én csak gumikat hoztam....
Szóval már csak néhány ajándék hiányzik, elkezdtem nyaggatni Tibit, hogy a piacról hozzon nekem finom friss kacsát a karácsonyi menühöz. Ha elég kitartó vagyok, még a héten beszerzi a combikákat. A fával kapcsolatban legyintett, hogy jó lesz majd 24-én reggel....Minden évben az idegeimen táncol karácsonyfailag, ha rajtam múlna, már a kertben állomásozna a MI fánk, akit szeretünk, imádunk és családtagunkká fogadunk néhány hétre....
Az utóbbi napokban saját tempómhoz és a mögöttünk álló eseményekhez képest nagyon le vagyok maradva a mesélésben. Védőnő, státusz, doktornő, logopédus, fogadóóra, szülinap, adventi készülődés......A héten Zalán itthon van (még és már), muszáj takarítani az ünnepek előtt, valakinek még ki sem találtam, mi lenne a testhezálló meglepetés karácsonyra....és szinte minden napra jut egy adventi süti elkészítése....Azért írok, pihen éppen a hókiflinek való, megvárom vele Rékát.... illetve nem bííírom ki, nem is én lennék, ha nem körmölnék pár sort.
Lassan megszokott (?) dolog lesz, hogy amennyiben csemeténk születésnapja hétköznapra esik, jelen esetben csütörtökre, akár 4-6 napos ünnepségsorozat is övezi a jeles napot. Szép ez, jó ez, kell ez, főleg NEKEM, mint anyukának. Mindig kell idő, hogy megemésszem az új számot, ami Réka vagy éppen Zalán korát mutatja. Ez az idei Hatos pedig valahogy nehezen ment le a torkomon. Fura, de így van. Szombaton, ahogy a zsúrban készült fotókat nézegettem, valahogy rám zuhant a felismerés, hogy HAT éves lett a leánykám. Megint elkezdtem pityeregni, titokban könnyeket morzsolgatni (ne, ne hívjatok pszichológust, köszi!). Úgy örülök, olyan büszke vagyok....nem is tudom elmondani....nincsenek rá szavaim. A lényeg, hogy öröm, hála vegyesen kavargott a fejemben....
Csütörtökön ugye fogadóórára voltam hivatalos E. és D. óvónénikhez Rékával kapcsolatban, erről majd írok külön. Ahogy végeztem az óvónőkkel (hehe...), bekukucskáltam a csoportszobába és ahogy azt vártam, Réka édesen aludt a kis ágyikójában, ott rögtön a F. Peti mellett. Vicces, mert a dadus néni most mesélte, hogy rendszeresen úgy alszik, hogy lecsupaszítja a plédje huzatát, azt a feje alá, hasa alá tömi és a puszta takarót húzza magára. Ezt nem is tudtam, itthon nem mesélte....
Aludt ő, mint egy angyal, gondoltam, addig, amíg fel nem ébred, átugrom a bankba, vettem még magamnak némi elemózsiát is, mert nem is ebédeltem, utána baktattam csak vissza az oviba. Volt időm és türelmem bőven, a dadus néni mégis felébresztette (nem túl gyengéden, nem is brutálisan, úgy a kettő között valahol....), mondván, hogy jött Anya, tessék felkelniiiii....(1) Mire nyitottam volna a szám szabadkozni, hogy nem rohanunk sehová, hagy aludjon csak..... késő volt, Réka feltápászkodott, majd félkómában felöltözött.
Csütörtökön ugye fogadóórára voltam hivatalos E. és D. óvónénikhez Rékával kapcsolatban, erről majd írok külön. Ahogy végeztem az óvónőkkel (hehe...), bekukucskáltam a csoportszobába és ahogy azt vártam, Réka édesen aludt a kis ágyikójában, ott rögtön a F. Peti mellett. Vicces, mert a dadus néni most mesélte, hogy rendszeresen úgy alszik, hogy lecsupaszítja a plédje huzatát, azt a feje alá, hasa alá tömi és a puszta takarót húzza magára. Ezt nem is tudtam, itthon nem mesélte....
Aludt ő, mint egy angyal, gondoltam, addig, amíg fel nem ébred, átugrom a bankba, vettem még magamnak némi elemózsiát is, mert nem is ebédeltem, utána baktattam csak vissza az oviba. Volt időm és türelmem bőven, a dadus néni mégis felébresztette (nem túl gyengéden, nem is brutálisan, úgy a kettő között valahol....), mondván, hogy jött Anya, tessék felkelniiiii....(1) Mire nyitottam volna a szám szabadkozni, hogy nem rohanunk sehová, hagy aludjon csak..... késő volt, Réka feltápászkodott, majd félkómában felöltözött.
Azt terveztem, hogy elviszem egy csajos kiruccra a kedvenc "puccos" cukrászdájába, de olyan álmos, kedvetlen rongybaba ült az ölemben az öltözőben, hogy kételkedtem, van e értelme menni bárhová máshová is, mint haza....Végül fél óra ölbebaba üzemmód után, melynek során folyton aggódva tapogattam nem e lázas, Réka magához tért és ragaszkodott a cukrászdához. Átsétáltunk hát.
Szerencsére, fagyit nem kínáltak a palettán, bár Réka már eltervezte, hogy milyen habos, cukorkás, csokireszelékes fagyi kelyhet fog behabzsolni....Én titkon örültem, mert még mindig rajtunk van a köhögős krákogós kór, immáron mindenki beteg Zalánon kívül, aki meg a himlős pöttyeitől igyekszik megszabadulni. Szóval rendeltünk kakaót sok tejszínhabbal (igazi!! Boldog gyerekkorom tejszínhabjának csodás íze), ország tortáját és egy csoki tortaszeletet. Beszélgettünk, csacsogtunk, gyönyörködtem benne...hogy milyen nagy már, milyen nagy már, milyen szépséges nagylány már! Amikor Réka pocakját megtömve hanyatt dobta magát a kanapén a Mikulás dekor alatt, idejét láttam, hogy hazatérjünk.
Itthon ahogy Tibi haza esett, kitaláltuk, hogy kapja meg Réka az ajándékát tőlünk. Elvégre szülinapja van, vagy mi a szösz! Ahogy bontogatni kezdte a méretes csomagot, hatalmas kövér könnycseppek gördültek le Zalán arcáról. Meglepve pislogtunk rá. Eddig sosem volt gond, ha Réka névnapra, szülinapra kapott ajándékot, ő pedig nem. No igen, az tavaly volt, meg tavaly előtt és azelőtt. Amikor fél, másfél vagy két és fél éves volt. Most viszont eltörött a mécses.
- Nekem bezzeg nem engeditek meg, hogy kibontsam az ajándékom....- hüppögte, célozván kicsit összezavarodva a karácsonyi ajándékaira, majd szokás szerint átment támadó-védekezőbe, vagyis nem engedte, hogy vigasztaljuk, hogy szóljunk hozzá, átöleljük vagy akár rá nézzünk.
Némi szünet után a konyhában félre vontam, megbeszéltük, hogy az e a gondja, hogy ő nem kapott ajándékot. Kelletlenül bevallotta nekem, amit addig tagadott, hogy az a bánata. Én úgy megsajnáltam, drága kisfiam, még akkor is, ha nem szándékozom minden szülinapra ajándékot venni mindkettő csemetének. Megszokja vagy megszökik.
Este nehéz volt leválasztani a gyerekeket Réka új játékáról (pónikkal kapcsolatos), de nem volt ellentmondás, újabban fél 10-kor (!!) szigorúan ágyban a helyük hétköznap. Ha Apa negyed tízkor esik haza, akkor is. Persze ez még mindig egy késői időpont egy 3,5 és 6 (!) éves gyerkőcnek, de ahhoz képest, hogy 11-kor Réka még simán fenn szokott lenni, nehogy lemaradjon valamiről az életben, haladás. Ameddig egyébként alvás lesz az oviban ebéd után (tavaszig sajnos aludniuk kell, az óvónénik nem partnerek), kínlódás lesz minden este, de próbálkozunk.
Szóval így telt a tényleges szülinap. Ez olyasmi volt, mintha csak az enyém és az övé lett volna, vagy legalábbis a szűk családé. Intim, bizalmas, csöndes, befelé figyelős, örömteli, külsőségek, kötelező elemek nélkül....
Másnap jött a zsúr az ovis pajtikkal.
(1) Múltkor mesélte egy anyuka, hogy azon kapta a dadusunkat, hogy azt dörmögi az orra alatt. "Akiért jött az anyja, az húzzon innen a francba!" - nem kedves? :))
(1) Múltkor mesélte egy anyuka, hogy azon kapta a dadusunkat, hogy azt dörmögi az orra alatt. "Akiért jött az anyja, az húzzon innen a francba!" - nem kedves? :))
