Avagy: a "blogfolytonosság" jegyében
Utalással előző bejegyzésemre megjegyzem, hogy a nyílászárók felújítása azóta sem fejeződött be, sőt, el sem kezdődött. No comment. Felhívtam őket, hogy izé...mi a szállítási késedelem oka, hisz itthon vagyok két pici gyerekkel és ha a fűtési szezonban leszerelik az összes külső ablakszárnyat, hogy újjá varázsolják, az nem lesz annyira jó....mert esetleg meg találunk fagyni....
Nekem egyébként sincs és soha nem is volt szerencsém a "mesteremberekkel". 5 évvel ezelőtt, mielőtt jelenlegi lakunkba beköltöztünk volna kezdtük azzal, a villanyszerelő átvágott bennünket. Sebaj, orvosoltuk a hibát, majd jött a gázos. Egy pökhendi tökfej, aki vállalkozónak nevezte magát. Úgy járkált a felújítás alatt álló lakásunkban, mintha a sajátja lenne, mi pedig csak szívességből megtűrt hajléktalanok....Kifizettük a számlát (haha, az nem volt) és vártuk a burkolót. De nem azért, hogy egy szórakozott pillanatában a méregdrága akril kádunkba beleejtse a kalapácsát, majd szemrebbenés nélkül letagadja azt. Megalkudtunk, megbocsátottunk (de nem felejtettünk) és elismertük, hogy egyébként valóban hibátlan mestermunkát végzett burkolásilag, le a kalappal. Következhettek a konyhabútort beszerelők, akik tutira nem teljesítmény bérbe dolgoztak. Többet uzsonnáztak és bagóztak a kertünkben, mint nem. És pontban 16 óra 00-kor a kapunkban toporogtak, hogy távozzanak toronyiránt. Mellesleg minden fűrészmunkát a konyhai munkalapomon szerettek volna kivitelezni, ehhez nagyon ragaszkodtak volna. Igen résen kellett lennem, hogy ne így legyen, amiből persze volt sértődés és szájhúzogatás.
Volt még pár kalandunk, de több egyelőre nem jut eszembe. Ugorjunk is a jelenbe! Vagyis majdnem. Kezdem ott, hogy augusztusban megrendeltük új konyhai ablakunkat. Az előleget kifizettük és vártunk. Majd vártunk és vártunk és még mindig vártunk. Aztán felhívtam a "mesterembert", hogy ugyan mikor szeretne jönni, úgy tudjuk, az ablak készen várja a boltban több mint egy hete. (Tök türelmes voltam, szerintem.) Rávágta: holnap. Nem jött. Újra hívtam. Kivágta: Holnap megyek! Nem jött. Harmadik egyeztetésre, egy szombati napra befutott végre csapatostul és néhány óra múlva, csiribúú, csiribááá, kész lett az új ablak. Feledtünk minden bosszúságot, mert az eredmény ezt tette velünk. Hű, a szúnyoghálót elfelejtette, na majd valamelyik nap beugrik vele, előre nem kell fizetni. Még szép! - gondoltam én. A " megígérte, mégsem jött" játékot eljátszotta még egy párszor, mire egy napon végre berontott a kapun inasostul, annak kezében egy bazinagy szúnyoghálóval. Nem hagytak nekem lehetőséget a kibontakozásra, így csak a konyhába érve rebegtem el szégyellősen, hogy nem ilyet rendeltem egyáltalán, ezt köszi, de nem kérem.
Ahogy jöttek, el is mentek. Nagylelkűek voltak, mert fizetnem most sem kellett és a nappali redőnyében kicseréltek egy gurtnit grátisz. Ezt is megköszöntem, persze. Azóta nem jöttek. Mondjuk, szúnyogháló nem igen kell már az idén....Nem is igen hívtam őket telefonon, mert el voltam foglalva a festővel. Kezdetben úgy általánosságban. Az első kettő, akit kiszemeltünk, nem tudott bepasszintani minket október hónapra. Novemberben nem volt kedvem festetni. A harmadikat éppen hasi sérvvel operálták negyedik alkalommal, úgyhogy ő nem jöhetett szóba. Végre a szomszédasszony ajánlott egyet, meg is érkeztek múlt héten terepszemlére ketten is. Mester és tanítványa. Az első, ami feltűnt, hogy egyiknek sem igen volt foga. Még szerencse, hogy Réka oviban múlatta napját, Zalán pedig édesdeden aludt. Nem is lett volna gond ezzel, viszont jött a nyavalygás....
F (festő): - Háát...meg tudnám csinálni....izé...ennyiért (XY összeg.)
Én: Jó, rendben.
F: De...kérjen mástól is árajánlatot!
Én: Nem akarok, jöjjön és csinálja, ahogy lehet.
F: De...most nem érek rá. Árulok a piacon, meg...
Én: Mikor lenne jó?
F: Háááát...jövő héten festek itt lenn (szomszédattyonynál 1 db konyhát) ...majd....
Kezdtem pipa lenni. Én nem tudom, ezeknek nem kell a pénz? Nem hiányzik a munka? Következő életemben lakásfelújításokra szakosodó mesteremberekkel vállalkozást indítok és agyon keresem magam. Végül a festő képtelen volt megmondani, neki mikor lenne jó, akár saccperkábé is...abban maradtunk, hogy ha már nem munkálkodik "odalenn", akkor megegyezünk egy fajin időpontban.
Nohát, azóta is fest a szomszédasszonynál szorgosan. Piaci kötelezettségeire hivatkozva éppen hogy csak befejezte a festést, azóta sem láttuk, a díszcsík felrakása csaknem egy hete várat magára. Így aztán nem nagyon tiltakoztam, amikor hétvégén a fürdőszoba felújításra vetemedő sógornőm megkérte a mesteremberét, hogy szaladjon már át hozzánk és amíg a falazás szárad, fessen ki nálunk. Az illető a kalapácsát a kádunkba ejtő egyed volt, de mit érdekelt ez engem, csak haladjunk már! Szombaton glettelt, vasárnap festett. És azóta szépek vagyunk és tiszták! Huhh, ezen is túl vagyunk. Most aztán várhatjuk az ablakosokat. Ők lesznek a következők. Remélem, nem a Mikulás hozza majd meg őket....
