Tegnap akartam írni egy bejegyzést, mert elég régen nem pötyögtem, de csak meredtem az üres „levélpapírra”, majd lehajtottam a laptop tetejét….Na hát most sem nagyon tudok miről írni, tessék…
Híreink dióhéjban
Az elveszett pénztárcáról
A héten (szóval a múlt héten) Réka elhagyta a pénztárcáját és benne a diákigazolványát. A technika modern vívmányának köszönhetően hamarabb tudtam erről, mint ő. Van egy helyi "Elveszett/megtaláltam" csoport a facebookon, ahonnan kora reggel, munkakezdéskor Réka cuki-muki arca nézett rám vissza. Nem tudom, mondtam-e de pofátlanság, hogy van, aki még az igazolvány képeken is jól néz ki….Szóval a pénztárcát a Coop-ban hagyta a szentem reggeli beszerzést követően, gondolom, pénztártól való távozás után, valaki pedig leadta a boltban. Réka szerint hiányzik belőle 1-2 ezer Ft, amit egyébként kétlek, de mindegy. Én nagyon örültem, hogy meglett a tárca, mert most kapta a névnapjára novemberben, még nem volt ideje elnyűni. A poén, hogy amikor riadóztattam Tibi, hogy menni kellene a pénztárcáért, nem sokkal később visszahívott, hogy izé, miért adnák oda neki a tárcát a boltban, lehet, hogy csak Réka hozhatja el...Hogy igazolja, hogy ő a fater? Istenem....Ez eszembe sem jutott, elvégre apaként csak tudja a saját lánya nevét, születési dátumát, melyik gimibe jár és hasonló apróságokat. Végül nem is volt gond, néhány keresztkérdés után birtokba vehette a pénztárcát.
Réka Mékáp
Múltkor láttam egy osztályfotót valamelyik facebook oldalon, ahol elég vad arcok alkották a bandát. Volt kék hajú lány, másiknak a összesen négy színt számoltam meg a fején, a harmadik hollófekete fürtökkel büszkélkedhetett, amelyeket aligha az anyatermészettől kapott....Gondoltam is, hogy Réka még szolid, mert még a hajszínezőt sem próbálta ki. Legalábbis nem tűnt fel.
Na egészen más a helyzet a sminkkel. Rékámnak rögtön két sminkszettje van, egy itthon, a szobájában, egy másik pedig az iskolai szekrényében. Nem emlékszem, hogy eszembe jutott volna sminkelni egyetlen álmos ködös vagy éppen napfényes gimis napomon sem, de nyilván, az idők változnak. Ezer éve voltam gimis, még az őskorban. Akkoriban kinevettük, aki pingálta magát és átesett a ló túloldalára. Rékácska viszonylag szolid. Még. Azt nem mertem megkérdezni, valahogy nem jött ki szóra, okoskodni meg nem akartam, hogy ugye alapozót nem ken a szinte hibátlan bőrére…..azon is megütköztem, hogy szájfény és arcpírt vagy mit viszont igen. Már szemem sem rebben, ha nem találok a cuccaim közül valamit. Most azt ki sem fejtem, hogy legalább 10 szájfénye van, amit állítása szerint rendszeresen használ is….Eszem megáll.
Diópofa
Dió pofáján találtam a múltkor egy ősz szőrszálat. Majdnem azt írtam, hogy hajszálat. Kigúvadt a szemem és pánikrohamom lett egyből, ez a tündéri kutya nem öregedhet meg, még csak öt éves….Már öt éves! Bízom benne, hogy még nagyon sok boldog évünk lesz együtt.
Csak hogy a legutóbbi cukiságát elmeséljem, minap leültem a kanapéra búbánatosan, pont valami rossz hírt kaptam, nem volt jó kedvem. Ez a kutya szó szerint megölelt. Az egyik lábát a vállamra tette, a fejét pedig a másikra…szóval egy fantasztikus kutya. Tibi ilyenkor mindig elmormogja a foga alatt, hogy nem is fantasztikus, mert neki minden vizslája ugyanilyen volt eddig. Mindegy, nekem az első vizslám és örök szerelmem, így meglehet, hogy totálisan elfogult vagyok vele. Tényleg annyira nagyon jó, hogy van nekünk, mennyire családtag nálunk. Persze ezt már leírtam százszor, de el is mondom szinte minden nap vagy legalábbis gondolok arra, hogy dejódejódejóóóó, hogy Dió a miénk lehet.... A
A másik aranyos szokása, hogy reggelente, amikor már van rajtam egy miniatűr parfümfelhő, neki is dukál belőle, úgy gondolja. Pedig pasi. Először megközelít, szimatol, majd minden áron belém akarja törölni magát, hemperegne, felvenné az illatok. Nem csoda, hogy rendszeresen találok a ruhámon néhány mm-es, vörös szőrszálat. Én nem bánom, azt is szeretem, majdnem mindent, ami vele jár....
Közben azóta 17-én betöltötte az ötödik életévét az eb, melyre – évek óta terveztem – sütöttem neki egy egész grillcsirkét. Leszedtük a húst és minden ehetőt a csontokról és két részletben befalta az egészet. Magunknak is sütöttem egyet, olyan isteni finom lett. Citromot félbevágva és hagymát tettem a csirke „gyomrába” és alaposan besóztam, vajjal megkenegettem, később locsolgattam a sütőben. Dió másnap a szokatlan kajához méltón rettenetes pukigomolyagokat eregetett…valószínűleg sok volt neki a csirke ezek szerint. Maradjunk csak a kutyakajánál…..
Anyu hírek
Ami nem annyira jó hír, hogy anyukám nincs túl jól és ilyenfolytán a kedve sem igazán virágos. Abszolút érthető. Semmi nem oké és semmit sem tudok jól csinálni olykor. Nem szoktam felvenni, legalábbis igyekszem. Maximum rosszul esik, lógatom az orrom emiatt pár percig vagy napig... Pl. ha viszek neki süteményt és azt mondja, vigyem haza, mert ezeket ő nem szereti. A torta maradhat. Vagy hogy mondjam le az előfizetést az újságra, amit tőlem kapott, mert unja és idegesíti. Minek veszek neki könyvet, ezeket ő mind tudja, nem érdekli. Apróságok igazából, csak sűrű egymásutánban. El is töprengtem, hogy milyen jó nekem, itt van a két csodás kamaszom, hol az egyik, hol a másik lep meg valami kamaszos bájjal, közben pedig megöregedtek a nagyszülők, mint a három, amelyik még él. Mindhárman nyolcvanon felüliek, illetve anyu a hétvégén tölti be a nyolcvanat és már nem lesznek fiatalabbak. Nehéz tudomásul venni, hogy lassan vagy nem is olyan lassan olyan korba érnek, hogy egyre többet kell majd róluk gondoskodnunk. Mostanában máris sokat vadászik az egész család hiánycikk gyógyszerekre, amit végül hol Abonyban, hol Cegléden , hol Pesten tudunk végül beszerezni. Gondolkodunk, hogyan lehetne ebédet juttatni nekik, hogy ne kelljen főzni minden nap. Honnan rendelhetnénk, hogy az nekik is megfeleljen. Nagy szerencse, hogy ők még itt vannak nekünk, de egyre többet gondolok arra, hogy mi lesz , ha.... Ha anyukám már nem tudja ellátni magát, ha leesik a lábáról, ha nem lesz képes főzni magára egyáltalán (lassan eljutunk ide hamarosan) stb stb. Nehéz kérdések ezek és még mindegyikre nem is tudom a választ.
Chicago az utcában
Múlt héten traumán is estünk túl. Durva volt. A mi utcánk egy csöndes zsákutca ennek minden előnyével és hátrányával. Szinte már minden ház fel van újítva vagy folyamatban van a felújítás, tehát olyan takaros is. Kertek, kutyák, macskák, bácsikák és nénikék szép számmal, vastagon el van öregedve az utca. Az alattunk lakó néni a házban 90 lesz decemberben. A szomszéd házban a bácsi még idősebb. Szembe, igaz, költözik egy fiatal pár M. néni helyére, aki a kb. egy éve meghalt. Na szóval klassz hely, sokáig vágytunk ide. Aztán elköltözött a Ford-os fiú a citromsárga pólóban, akit minden reggel az autója mellett telefonálva köszöntöttem – mármint ő állt a kocsija mellett. Kiderült, hogy csak albérlő. Ki költözött helyére? Egy házaspár egy alsós korú kislánnyal. Mindhárman erős túlsúllyal és annál hangosabb természettel, már ami a pasast illette. Csütörtök este velőtrázó ordításre figyeltünk fel, már éppen lefeküdtünk volna. Valahogy hallotta az ember a hangszínből, hogy ez nem vicc. Valaki az életéért rimánkodott. Vizes lett a tenyerem, remegett a kezem, hívni akartam a rendőrséget, de már több szomszéd kihívta időközben. Rettenetes volt hallgatni, mire kiértek a rendőrök csőre töltött stukkerrel, hogy a pasas majdnem agyonverte a nőt drogos befolyásoltság alatt, mert démonok szállták meg a csajt szerinte. Azt gondoltam, hogy nem ártana , ha a hangos népek elköltöznének, de nem úgy gondoltam, hogy az egyik a kórházba, a másik vissza börtönbe, a lányuk pedig rokonokhoz átmenetileg.
Farsang
A gimiben már nincs farsang, bár szerintem rájuk férne egy kis móka, de mivel kiütést kapok a puszta szótól is, így persze nagy hiányérzetem nincs. A felsős farsang most volt múlt pénteken, amire Zalán ugyan nem ment, mert beteg volt, fájt a hasa, émelygett, feküdt, mint egy darab fa....Réka viszont igen, mert segítségnek vissza szokták hívni a volt nyolcadikosokat és ez beszámít a kötelező társadalmi munkába, abba a bizonyos 50 órába. Réka feltett szándéka, hogy azt majd jól egy lovardában fogja eltölteni, de egyelőre erről semmi infót nem kaptunk, nyárig rá is ér. Rékáék segédkeztek a büfében, ruhatárban, de szerintem leginkább trécseltek a volt cimbikkel és nosztalgiával szelfiztek a régi osztályteremben. Milyen boldog volt, hogy végre elballaghatott, aztán tessék, most amikor csak lehetősége van, vissza-vissza kukucskál. Amúgy rosszul sült el az egész esemény számomra, mert Rékám az egyik ablakpárkányon Zalán kósza, elhajított német dogájába futott bele, és ha már belefutott, rögtön át is küldte nekem. Fel kellett mosni a jegy láttán, eléggé leforrázódtam pénteken délután 4 óra magasságában....Később Zalánt kérdőre vontam, mi ez a váratlan jegy és azzal védekezett, hogy hiányzás után rögtön az első órán az orra alá dugták a tesztet, azt sem tudta, hogy írnak és miből és hát így esett a nagy eset, hogy kettes lett...Egyem a kis ártatlan szívét.
Buszon
Pár hete reggel Réka negyed nyolc után valamikor hívta Tibit, hogy izé, baj van, rossz buszra szállt, nem lehetne, hogy eljuttatja a gimibe? Kérdésünkre, hogy merre van, azt felelte, hogy a vasútállomásra vitte ki a 34-es, ő pedig a 3-on kellett volna, hogy feszítsen. Felcsattantam, hogy hogy lehet rossz buszra szállni??? Elvégre egy baromi nagy szám van a busz homlokán, csak azt kell tudni leolvasni. Szumma szummárom Réka bonyolult úton bár, de eljutott a gimibe, azaz nem oda, hanem a tesi órája helyszínére, ami a volt főiskola tornaterme. Először azonban el kellett robogni vele a gimibe, hogy a tesi cuccát elhozza, szóval nem volt egyszerű. Na egy hét sem telt el, amikor felszállok a 11-es buszra, mint mindig a melóba menet, ámde jaj, az nem kanyarodik fel a vasúti hídra, mint mindig, hanem megy tovább egyenesen a Marcipán cukrászda felé. Egyből kapcsoltam, hogy hinnye, ez nem a 11-es, de nem is a 10-es, hanem a 3-as, Réka kedvenc járata. Villámgyorsan leszálltam és rongyolok vissza a buszmegállóba, hogy elkapjam, azt ami a saját buszomnak számít, ámde ó jaj, időközben az nem elhúzott az orrom előtt?? Innestől fogva azonban nincs több busz egy fél órán, órán belül, szóval fuldokolva a röhögéstől hívtam Tibit, hogy képzelje mi történt, én is rossz buszra szálltam, nem tudna kifuvarozni a melóba? Alig tudtam elmondani neki, hogy mi történt, még a könnyeim is potyogtak. Hát van ez így, Isten se ver bottal.....
