Ami lemaradt, hogy első nap reggelén vettem észre, hogy bár gondosan meghánytam-vetettem magamban, hogy mely ruhadarabok feltétlenül szükségesek erre a 3 napra, végül EGYETLEN NADRÁGOT SEM CSOMAGOLTAM BE MAGAMNAK. Hirtelen kedvem lett volna Gyöngyösig szaladni valami üzletbe, de végül - szégyen, nem szégyen - abban a nadrágban érkeztem haza kedden, amelyikben pénteken elutaztunk. Tibi vicceskedett, hogy vegyem fel az ő valamelyik nadrágját, neki bezzeg kettőt is pakoltam, de nem találtam humorosnak. Az egyik - merthogy fel is próbáltam őket - lógott rajtam és ordított róla, hogy férfi nadrág (boyfriendstyle) a másik pedig szűk volt combban....szóval maradtam a kis cuki stretch farmeromban, amit egyébként nagyon szeretek. Innestől fogva viszont sebezhető voltam, mert bármivel fegyelmeztem volna a gyerekeket, mindig megkaptam, hogy én beszélek, aki képes egy nadrágban létezni 4 napon át??? Hát milyen anya vagyok én?
Általában úgy telt egy nap, hogy kirándultunk a reggeli után követő emésztési szünet után, majd visszaértünk a szállodába, ebéd és wellness. Majd megint pihi, séta a kutyával, vacsora, pihi, séta a kutyával, jóéjszakát. Szombaton a gyerekek valami könnyű sétára vágytak, szóval gondoltam átmehetnénk a Vörös kő kilátóhoz, az úgyis nagyon közel van.
Fantasztikusan sütött a nap és ahogy kanyarodtunk lefelé a hegyről a mesebeli szépségű erdőben, szinte el sem hittük, hogy itthon vagyunk. A szomszéd faluban a játszótér mellett leparkoltunk és onnan egy könnyű séta volt maga a kilátó. Ennek is rácsos a lépcsője, úgyhogy csak addig vigyorogtam, amíg nem néztem le odafenn a lábam alá - a kutya is megtette,rajta is kitört a majré - aztán már csak a vastag zöld oszlopok voltak a barátaim, amiket szorongattam finoman. Persze igyekeztem beinni a tájat, a színeket, a hangulatot is. Innen a gyerekek fel szerettek volna menni Gatyatetőre, de szigorúan autóval. Réka ki is kötötte, hogy a kilátó alatt parkoljunk....Hát ezt azért leszavaztuk és tettünk egy körsétát a környéken, nem volt több egy órásnál szerintem, de már mindkét gyerek meg akart halni, hogy ők éhesek, meg szomjasak, leszakad lábuk...és különben is éhesek. Meg túl meleg van és a nap is úgy süt. Hát én csak a levegőt kapkodtam, nem is találtam a szavakat, hogy lehetnek ilyenek, de mindegy, mire elszakadt volna náluk a húr, visszaértünk az autóhoz. Ott levetkőztek egy pólóra, szinte félmeztelenre, mert állításuk szerint pokoli meleg volt...na mondom, most kapnak tüdőgyulladást mindketten...bár eddig jól vannak.
Felkarikáztunk az autóval ugyanoda, ahol legutóbb parkoltunk, amikor a Galyatetőn jártunk. Réka itt is felcsattant, hogy jaj, sétálni kell egy kicsit a kilátóig....ó borzalom, irgalom atyja, ne hagyj el....De aztán inkább a csöndesen szenvedő kamasz szerepét választotta, ami kényelmesebb, mert nem szól semmit, csak baktat, mint a nagybetűs nyomorúság.
Odafenn kiderült, hogy csak 3 db 200 Ftos érménk van, így valaki nem tud felmenni, de mivel ugye nekem annyira nem barátom a kilátó, aminek rácsos a lépcsője, hát inkább azt választottam, hogy lenn maradok a kutyával. Na a kutya nem bírt magával és minden áron két apácának látszó hölgyet zaklatott mellettünk a padon. Kiderült, hogy fasirtos szendvics volt a hátizsákban, attól őrült meg szegény kutya, de végül sikerült elterelni a figyelmét. Jött ugyanis egy borzas kutya esőkabátban, akiről azt hittem, hogy Dió szétkapja majd, mint foxi a lábtörlőt, ugyanis elég kihívóan viselkedett, mint aki a Galyatető kutyája minimum. Dió nem foglalkozott vele, elnézett neki mindent. Nem sokkal később kiderült, hogy szuka a kollega, szóval azért fogta vissza magát Diócska...
Lófráltunk még egy kis ideig, aztán 3 előtt nem sokkal beestünk a szállodába ebédelni.
- Ebédelni szeretnének? - kérdezte a pincér a tök üres étteremben, ahol már csak egyetlen asztal volt foglalt....egy fiatal pár ebédelt mellettünk. Ez a hangsúly elég árulkodó volt, hogy mit keresünk mi ott, amikor 3ig van ebéd, de mindegy, nagyon nem zavartattuk magunkat, kiültünk a panoráma ablak mellé a napsütésbe és rendeltünk húslevest és póréhagymás raguval ellátott rántott jércét és hozzá birsalmás rizst. Annyira finom volt minden, hogy megbocsátottam a pincér vendégszeretetét, még ha nem is ő volt az elkövetője az ételeknek. Egy élmény volt maga ez az ebéd is.
Visszaérve a szobába nem tudom, hogy Tibi aludt el először vagy a kutya, de szerintem Tibi, úgyhogy itt jött egy kis csendespihenő. Már 5 óra is elmúlt, amikor átkopogtam Zalánhoz, hogy nincs e kedvük lemenni egyet úszni. Nagy álmosan nyitott ajtót, szóval ő is szundított egyet ezek szerint.
Nagyjából ennyi volt a nap lényege. Tiszta lett a padlószőnyeg, a nadrágom is bírta a strapát és nagyon finom volt a vacsora is. Már sejtettem, hogy hétfőn délelőtt nehéz lesz a búcsú innen....
