Mesét nézünk, illetve inkább Zalán. Olyasfélét, ahol hosszú percekig megy a stáblista vég nélkül. Zalán nincs ehhez már hozzászokva, egy egyre modernebb kor gyermeke....űgyhogy egyre tűnődik, mi minden lehet felsorolva a fekete képernyőn fehér betűkkel. Elmagyarázom, hogy a filmeket, különösen az animációs filmeket sok-sok ember szorgos munkája rakja össze (gondolom én, hisz digitális korszak ide vagy oda, a stáblista baromi hosszú). Nem nagyon figyelhetett rám, mert egyszer csak megszólal:
- Tudod anya, szerintem ez az...hogy aki lemaradt a filmről, annak a végén összefoglalják, hogy miről szólt ez az egész....
---
Érdeklődöm udvariasan, ámbátor különösebb érdeklődés nélkül, hogy finom volt e a torta, amit M. cimbora vitt szülinapjára az oviba. Zalán legyint, majd hozzátoldja:
- M. dadus úgy falta, majd' megfulladt...
---
Zalán harmadszor kér lasagne-t kér szombat este. Aggódom, hogy lasagne mérgezést kap, ha van ilyen, vagy ha azt nem, végighányja esetleg az iccakát. Na mondjuk, koppkoppkopp, nem az a fajta.
- Biztos, hogy kérsz? - kérdezem már másodszor.
- Anya, biztos, ez túl finom....csak túl finom....
Olyan édes, mindig ezt mondja.
---
Ballagunk haza az oviból. Verőfényes napsütés, ezer ágra süt a nap és kimondottan izzadok a dzsekim alatt.
- Anya szerinted érdemes szenvedni?
- ??
- Akkor inkább már jobb meghalni nem? Mert ha szenvedsz, akkor szenvedsz, de ha meghalsz, akkor mindennek vége.
- Háttööö...Nem is tudom. Attól függ. Amíg van élni valamiért...Ki mondta ezt neked?
- Rékával beszélgettünk a múltkor....
---
Újabb vevőjelölt távozik.
- Ugye nem veszik meg a lakást???
- Szerintem nem. - felelem őszintén.
- Hála istennek.... - kap a szívéhez Zalán.
