2013. április 13., szombat

Iskolaválasztós




Avagy tegyünk még egy jókora lapáttal az ovis füstölgésemre!

Mert ez jóval nagyobb falat: Iskola. ISKOLA. IS-KO-LAAA!!!!!!!!!!!!

Jövő ilyenkor azzal fogok jönni nagy izgalomban égve, hogy "Ámbörök, beírattam a lányt az iskolába! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!" Már most enyhe sikító inger tör rám (persze elfojtom), hogy jövőre mire lesz reflexem, ki tudja! Mert bár szép nagy lány ez a Réka, nem is éppen buta, azért mégicsak tegnap született, akár hogy is nézzük. (Itt van előttem, élénk színekben látom, ahogy a Gyermekágyon gyönyörködtem benne napi 24 órában...az én alvósbabám.......Ez van, minden kisbaba így jár egyszer.... és még ígyebbül....) 

Szóval Réka 2014 szeptemberében fogja kezdeni az iskolát. Mivel decemberi gyerkőc, én pedig hajlamos vagyok "előre szaladni",  ezt a dátumot már akkor ízlelgettem, adottnak vettem, amikor pár hetes volt a csaj és hintaszékben szoptattam a zugban....

Egyelőre foggggalmam sincs, hogy hová íratjuk. Illetve vannak ötleteim, érvek és ellenérvek. Olykor azt érzem, hogy x iskola tökéletes lesz nekünk és kész. Pipa! Egy gonddal kevesebb. Aztán elbizonytalanodom....Majd púder finomságú pánik kap gyomron, hogy mégis hová????? Azt mindenképpen megfogadtam, hogy nem fogok nagy faxnit (faksznit) csapni az iskola választás körül. (Őőőő...relatív, mi a "nagy fakszni....) Nem kell mindenképpen, körömszakadtáig a legelitebb, legfelkapottabb, legmenőbb általános iskola az én csöppemnek. Illetve csöppjeimnek, mert elkerülhetetlenül Zalán is iskolás lesz egyszer....Azért nem vennék mérget rá, hogy nem fogom túlizgulni a kérdéskört az elkövetkezendő szűk egy évben....Ezerszer át fogom rágni.

Szóval amolyan elő-oskola választós bejegyzés következik. Egy évvel a nagy Beíratkozás előtt....

Helyszín: Szolnok, megyei jogú város és az ő oskolái (mármint amik szóba jöhetnek)

1. Kezdem ott, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola számunkra a körzetes. Vagyis elvileg ide csak lazán beslattyogok, amikor íratni kell a gyerekeket, villantom a lakcímkártyát, majd a legnagyobb nyugalomban távozom. No para, hogy felveszik vagy nem. Az túl egyszerű lenne, ha ebbe az iskolába szánnám a gyerekeket...hát persze! Nem ez az iskola az első számú kiszemelt.

Harmadik osztálytól tanítanak idegen nyelvet, mégpedig az angolt (hogy német osztály van e, nem tudom.) Hogy nem elsőtől van nyelvtanítás önmagában nem gond, ha később "rákapcsolnak". És tény, van valami "angolos csoport", ahonnan erős gimibe be lehet jutni. Számomra rejtély, hogyan találja valaki magát ilyen csoportban, mert angol tagozat nincs. Van viszont balett és néptánc tagozatos osztály, ami Rékának szerintem tetszene. Ha azt nézem, milyen a híre... Nos, nem egy erős és különösképpen jóhírű iskola....A mi óvódánkból mégis előszeretettel választják a szülők, ismerős pajtiban nem lenne hiány. Talán azért is, mert logisztikailag kényelmes nekik. Nem számít semmit, de a volt sztk-s terhesgondozós dokim lánya is ide jár. 

Gyalog megközelíthető, elérhető számunkra, hiszen nagyjából az ovinkkal szemben van. 

Viszont valamiért én azt találtam ki, hogy német legyen az "első nyelve" Rékának, ne az angol. Mert "angolosnak" itt vagyok én, tanulja majd tőlem vagy magán úton vagy fakton, nem tudom...A németet viszont nyúzhatja, gyűrheti heti 5-6-8 órában az iskolában. Érthető a logikám? :) A németben csak középfokig tudok neki majd segíteni, de talán nem is lesz ilyen igénye egy erős német oktatású iskola mellett....


2. Kassai suli - Klassz iskola, erős iskola, naaaagy iskola. Szintén angolos, ahogy tudom....Jókat hallottam róla, jó híre van, különösen angol oktatásilag. Kéttannyelvű osztálya tavaly indult, minimum középfokú nyelvtudásuk lesz a nyolcadikosoknak, de a felsőfok sem ritka madár. Felső tagozatban biológia és földrajz is az angol nyelven oktatott tantárgyak közé tartozik. Más "komolyabb" nem....ami pozitívum, mint kiszimatoltam.

Mivel az én szememben a nyelvtanításnak fontos szerepe van, ezért ez is csábító lehetőség....

A kéttannyelvű osztályba felvételi van, ami egy játékos foglalkozást takar.  Ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy akarom ezt a kéttannyelvű dolgot. Hogy ez feltétlenül jó..... Ha azt vesszük, tesóm csemetéi Békásmegyeren járnak hasonló iskolába, onnan sok biztatást kapok, hogy "hajrá, kéttannyelvű!" Hogy a felvételin megfelelne-e Réku? Azt hiszem, jó esélyekkel indulna. 

Ellene szól, hogy helyileg nincs közel. Értelemszerűen ez nem körzetes. Ugyan indul arrafelé busz (óránkként)....és Tibi irodája is 10 percnyire van onnan gyalog. Tehát ha azt nézzük, szóba jöhetne....Én támogatnám, Tibi kevésbé.


3. Katolikus általános Iskola és Gimnázium
Vonzódom az egyházi iskolák irányába, annak ellenére, hogy én afféle "vad református" vagyok, hívő, egyházat tisztelő és elismerő, támogató, de templomba, hitközösségbe (vagy mibe??) nem járó. Hiszem azt, hogy egy jó egyházi iskola tud valami pluszt adni....más a légköre, pozitiv, szeretetteli. Intenzív közösségi életet tud kialakítani. Az erkölcsi, etikai normákat is könnyebb egy ilyen iskolában magukévá tenni a gyerekeknek. 

Az általános iskolai tagozat még csak négy éve indult, tehát negyedikesek a "legöregebb", saját nevelésű diákok ebben az iskolában. Mivel a Tiszaparti Gimnáziumot "vette át" az egyház, ezért természetesen érettségiző diákjaik is vannak. Nagyon jó tanító nénikkel üzemel, ezt már az induláskor lehetett tudni. Magáról az iskoláról még soha rosszat róla nem hallottam. Remek a szülők összefogása, összetartása is....

Nem tudni, milyen erős iskola most és milyen erős lesz felsőtagozatban. Én hiszem azt, hogy jó lesz ez! Lehet ez még a város vezető általános iskolája! Ami érdekes, hogy indul 8 osztályos gimnáziuma is, tehát ha valamilyen okból nem jönne be nekünk a majdan választott suli, lehet váltani negyedik után, a lehetőség nyitva áll majd.

Mostanában népszerű, felkapott ez az iskola, divat egyházi általánosba járni. Ezért a felvételi ide többszörös. Rékát nem is félteném, de érthető módon előnyt jelent a katolikus óvoda (ahová nem jár) és a vallásos háttér (amit nem kap meg tőlünk sajna.) Szóval azt gondolom, vagy inkább csak sejtem, ide fel sem vennék őt. Számára még csak most karácsonykor derült ki, hogy a Jézuska fiú. :)

Helyileg nincs közel, pillanatnyilag nem is tudom, hogy jutnánk el oda...csakis ótóval. 



4. Rákóczi Ferenc Általános Iskola - Valamikor apu ide járt "négypolgáriba"....

Régebben nem volt különösképpen jó iskola, de talán egy évtizede (?) szárnyakat kapott. Úgy hírlik, nagyon jó tanítónénik vannak itt és a felső tagozat is erős lehet...Vagyis a tagozatos osztályban biztosan az. Az utóbbi néhány évben mindig indult német tagozatos osztály az iskolában.  Kimondatlanul is, ez a suli "versenyistállója", ahová a négyesen felüli, de inkább jeles diákokat pakolják, majd nagy tempót diktálva hajtják őket nyolcadikig.

Hátulütője a dolognak, hogy a felvételi a tagozatos osztályba második osztály végén van....És a felvételt nem nyertek, azaz a "gyengébb képességűek" maradnak egy osztályban és az "okosak" menetelnek a másikba. Nekem ez nem igazán tetszik, sok jót nem szül az ilyesmi. Még ha csábító is volna látni Rékát a német speces osztályban. 

Szülői nyomásra (?) végülis a felvételi megszűnt. Azaz mégsem. Mert a leválogatás maradt, a tagozatot sem adták fel, csak a módszer változott. Nem írnak a gyerekek matek-magyar-német "felvételit" második osztály végén, "csak" a nyelvi képességeiket tesztelik. Nekem ez nem nagy különbség. Csak eggyel több bizonytalan tényező. Hogyan tesztelik a nyelvi készségeket? Mennyire számszerűsíthető egy ilyen teszt? Ha a lányom nem nyer felvételt a német tagozatos osztályba, hová vigyem harmadik osztályba? Pusztán elméleti síkon. Mert a gyengébben biztosan nem hagyom...  

Hatalmas előny, hogy ez az iskola nagyjából öt percnyire van tőlünk. Futva még annyi sincs. Közben zebrán, úttesten átkelni sem kell. Ha kinyitom a konyha ablakot, hallom, mikor van szünet a suliban. Szóval nagyon egyértelmű választás volna, hiszen közel van és az iskolának tényleg jó a híre, egyre jobb.  Egyelőre úgy néz ki, - talán meglepő - Réka ide fog járni. Némi csalással játékkal a lakcímkártyával elérhető, hogy ez legyen neki a körzetes....

Persze ha az fontos tényező, hogy helyileg közel legyen az iskola, akkor előbb meg kellene álmodnom, hol fogunk lakni x év múlva. Vajon mit hoz a jövő? Ha az öt éves tervünket figyelem, már most sem kellene itt laknunk, ahol. Réka iskolakezdésére pedig korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy jelenlegi helyünkön dekkoljunk. Pedig most úgy néz ki a helyzet, hogy 1 év helyett akár még hármat is maradunk. Családi házba vágyunk, otthon-iroda egyesítésre, ami nagyobb falat, mint amennyit el tudunk jelenleg érni.....

Itt tartunk hát egyelőre...érdekes lesz jövő ilyenkor visszaolvasni. Kíváncsi leszek, mi mindent fogok másképp látni, mennyivel több információt szerzek az iskolákról, hogyan áll össze majd kép.... és főleg, hogyan döntünk.