Ma felhívott tesóm és érdeklődött, hogy mire jutottam a pszichomókussal gyászterápia témájában. Egy pillanatra tücsökciripelés volt a vonal mindkét végén, mint a vlogger vagy youtuber videókban, merthogy az jutott eszembe, hogy a legelső pszichomókusos találkozóm után is ugyanígy felhívott, hogy hatott -e a dolog, segített-e.......Ha az ilyen egyszerű lenne. Amúgy cuki tőle, hogy érdeklődik, ezt nagyra értékeltem. Azon kaptam magam, hogy elkezdtem magyarázkodni, hogy igazából én sem vagyok egy pszichológuspárti, találkoztunk sokkal Zalán óvodás korszakában és bár egyik sem volt rém, de többen elég vadakat állítottak. Aztán meg tesóm magyarázkodott, és elmondta ugyanezeket, hogy neki elég rossz tapasztalata van a Pszmókusokkal kapcsolatban, de amúgy nyilván....nem gondol erről semmi rosszat.....Szóval ezt megbeszéltük. Igazából nekem nincs negatív gondolatom arról, ha valaki gyászterápiára jár vagy pszichológushoz jár, bár amikor konkrétan belépek az épületbe az időpont előtt 5 perccel, leginkább a föld alá bújnék, pedig nincs rám kitáblázva, hogy "Pszichológushoz Megyek" és soha nem is szoktam találkozni senkivel....de mégis az lenne a legjobb, ha nem látna senki. Aztán meg amikor ott vagyok, már a 'rendelőn' belül, akkor meg tök jó ott lenni, szeretek E.-vel beszélgetni még mindig. Az viszont aggasztó, hogy a 60 perc végére annyira elfáradok, mint aki valami 4 órás baromi nehéz vizsgán van túl és épp kilép a vizsgateremből...Most legutóbb még vizet is vittem magammal, mert szomjan akartam korábban halni. Biztos túl sokat locsogok....
Amúgy tesóm kérdésére visszatérve, nem, szerintem eddig nem hatott. Ma például mikor a közjegyző szóba jött tesóm és köztem, meg hogy eladásra kerül anyuék háza stb, tiszta rosszullét kerülgetett nem tudom, mi lesz, ha majd konkrétan el kell menni a közjegyzőhöz heteken , hónapokon belül. Az igaz, hogy legalább a gyomrom nem szokott görcsölni vagy nem érzem úgy, hogy a stresszt a gyomrom szenvedi meg legjobban....Viszont általában nem is nagyon beszélünk így konkrétan a gyászról E.vel, hanem pl. múltkor újra megkérdezte E. hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu és egész értelmesen tudtam válaszolni....Kb. 15 másodperces csönd után....Olyanokat is kérdez, amitől lehet, hogy tudnék bőgni is, de valahogy mire oda jutnék, inkább bezárok és megvárom, hogy elmúljon az érzés, E. pedig mélyebbre nem megy, inkább beszélünk másról. Múltkor volt egy olyan kérdése is, amire egyenesen megmondtam, hogy erről nem szeretek beszélni senkivel és nem is beszéltem még...aztán persze vele muszáj volt. Na hát ki is purcantam a végére...
