Mielőtt még elfelejtem, inkább lejegyzem.
Budapesten járván, célállomásunkhoz közelítve egyszer csak egy forgalomlassító bukkanón hajtunk át óvatosan lassan az autóval. Réka megszólal a hátsó ülésen.
- Ez meg mi volt?
- Egy fekvő rendőr. - felel az Apja.
Réka hallgat, hallgat, szinte hallom, ahogy kattog az agya....majd döbbenettel vegyes felháborodással annyit kérdez.
- És AZON ÁTMENTÜNK???? - egész sokáig kellett magyarázni, mire megértette, hogy nem öltünk meg senkit.
Kap egy tejszeletet, melyet mély áhítattal elfogyaszt. Tudván, hogy kettő darabot vettünk, megszólal.
- Kérem a másikat is.
- Ó, kettőt nem eszünk meg egyszerre. - csóválom a fejem.
- Miért nem? - Elsősorban azért, mert Anya is kedveli a tejszeletet. - vágnám rá, mint korrekt feleletet, mégis valahogy inkább azt mondom.
- Mert akkor elfogy az összes finom tejszelet és mit fogsz enni mondjuk majd holnap vagy holnapután?
- Hát a Kinder csokikat, amiket mamától kaptam. Azokat. - vágja rá rögtön Réka.
Híradó megy a tévében, benne bírósági tudósítás. Egyszerre a képernyőn feltűnik egy padon ücsörgő símaszkos rendőr, mire Réka lelkesen felkiált.
- Pókember! - azóta sem tudom, hogy mikor és hol hallott Pókemberről. Talán az óvodában?
Együtt főzzük Rékával az ebédet. Kever-kavar, segédkezik a leányka, ahol tud. Ehhez képest amikor a meggyszószt gusztusos kis tányérkában a terített asztalra teszem, pontosan Réka elé, a rántott hús és a főtt krumpli mellé, Réka felszereli magát egy kanállal, majd ennyit kérdez mini gasztronómiai szakértőként és ételkritikusként, ahogy a tányérjába pillant.
- Mi ez egyáltalán, anya??
Palacsintát sütünk, majd órákkal később újra csokis palacsintát enne őkelme. Ám az már kihűlt, amit eképpen tesz szóvá.
- Óóóó...ez már elhidegesedett....
Egyszer úgy esett, hogy játék közben szólt a tévé és abban a ValóVilág. Senki sem figyelt oda, mi folyik a tévében, ám amikor - emlékeim szerint - Szandika száján éppen valami gusztusos csúszott ki, akkor Réka radarjai persze éppen fogadóképesek voltak. És nagyon tetszett neki, amit hallott. Felderült az arca és lelkesen ismételte párszor.
- Nyakig ülhet a szarban. Hehehe....Nyakig ülhet...a szarban. Hihihi.....
Azt mondom, még szerencse, hogy a VV műsorideje alatt általában vacsorázunk vagy pancsizunk.
Városban járva kapok a ritka alkalmon és betérek egy üzletbe, hogy alsóneműt, azaz bugyik vegyek magamnak. Jelenlegi készletemet megette az idő és a mosógép egyforma erővel. Réka szeretne velem tartani, amit vesztemre hagyok. És hamarosan egész melegem lesz a boltban, és nem csak azért, mert rajtam van a dzsekim. Réka ilyesmiket karatyol max hangerőn.
- Tanga miért nem jó?? Anya, melyik a tanga???
- Ez a méret kicsi neked? Dehát ez AKKORAAAA.
- Anya, lila bugyit veszel? Széép, tetszik.
- Csipkés bugyi miért nem jó? Nem szereted? Nem szereted, anya a csipkéset?????
- Miért veszünk ilyen sok bugyit?
Sétálunk az utcánkban hármasban.
- Anya, menjünk arra! - kéri Réka és a kért irányba mutat.
- Az zsákutca, Réka, úgyhogy inkább menjünk tovább, jó?
- Zsákutca?? ......Ááá, nem látok én ott egyetlen zsákot sem. - feleli Réka nagy kételkedőn.
Réka egy reggel kifordul a fürdőszobából és szembetalálja magát Apával.
- Úristen, Réka, mi történt veled??? - hallom Apa finoman szólva is döbbent hangját. Előző nap tapasztalataival a tarsolyomban kiszólok neki a konyhából.
- Biztosan megint a szemfestékemmel játszott....Nem?
De.
