2014. július 1., kedd

Mit eszik egy teknős?



Nem tudom egészen pontosan. Azt viszont igen, hogy a pszichológus hölgy 2 db teknőse szárított rákot és halat eszik. (Szóval ragadozó a teknős?? Le vagyok maradva....) Ennél több nem derült ki a Nagy Találkozásból egyelőre.

Zalánnak azt adtuk be kommunikáltuk, hogy a nyári szünetben T. néni foglalkozik vele. Eddig volt ovi, most van T. néni ovi helyett. Hülyén hangzik? Mindegy, Zalánnak tetszett az ötlet és meglepetésemre szívesen ment. Tibi négyszemközt hagyta T. nénivel, a lépcsőházban várt rá nagyjából egy órát. Nem kellett vonszolni, ajtón betuszkolni, nem zengett az ordításától a ház....Ebből is látszik, milyen fontos, hogy bizonyos helyzetekre felkészítve menjen egy csemete, tényleg elgondolkodtató. 

Jót játszottak, beszélgettek, megetették a teknősöket...gondolom én...aztán az egy óra leteltével Tibi újra kézen fogta kisfiát és hazajöttek. Csütörtökön ugyanakkor ugyanott újabb randi. Aztán kíváncsian várom, mire jutott eddig T. 

Utóirat: Hétvégén B.éknél vendégeskedett Zalán pár óra erejéig Rékával együtt. Amikor B. hazahozta este a gyerekeket, kérdeztem, mit tapasztalt akadozó beszéd terén. Azt felelte, ez a téma őt is izgatta, de nem dadogott Zalán. 

Közben Réka ma reggel két órás hisztivel engem követelt, utánam sírt. Magyarázta az apja, hogy dolgozom, egyelőre nem tudok otthon lenni, persze mindhiába. Kezdem azt gyanítani, hogy anya megvonás állhat a háttérben a Rékánál mostanában tapasztalható hiszti cunami mögött....Jaj, de jó, hogy péntektől szabin vagyooook! :) Jót fog tenni mindenkinek egy kis együttlét....