Holnap lesz a házassági évfordulónk. Annak idején nagyon vigyorogtam azon, vadul dörzsölgettem a tenyerem, hogy október 24-én nagyon klassz házasodni, mert nem lehet vagy legalábbis nagyon nehéz elfelejteni a házassági évfordulót. Október 23 + 1 nap, a gyengébbek kedvéért. Ehhez képest aztán valahogy úgy alakult, hogy nem is az esküvőnket ünnepeltük annyira, hanem a megismerkedésünk évfordulóját. Az meg a Nemzetközi Nőnap. Amit viszont annyira nem ünnepeltem soha, de hát legalább valami mást lehetett.
Tíz év házasság, nem sok, elrepült. Együtt járásunk első néhány évében még nem tudtam Tibiről semmi negatívumot felsorolni, ma már lenne pár tippem. Pl. ma is, mi történt? Az ebéd elkészültség tekintetében éppen finisbe fordult, amikor neki pástétomot, kenyeret és zöldpaprikát kellett ennie... Persze Zalánnak is adott pár katonát a kajájából. Fél óra múlva persze ugrott a családi ebéd, Rékával kettesben falatoztunk, a fiúk csak asszisztáltak. Az ilyentől pl. hülyét kapok. Úgy érzem, hogy semmibe veszik a munkámat. Nem kell glóriát varázsolni a fejem fölé, szentté avatni, amiért főzök, de ilyen veszély nem is fenyeget.
Régebben sokat sóvárogtam azután, hogy minél többet együtt legyünk, nem tudtam aludni, ha nem volt mellettem az ágyban este. Aztán jöttek a gyerekek, cseperedtek a gyerekek, peregnek az évek és manapság sűrűn előfordul, hogy valamelyik gyerkőccel alszom és Tibi a másikkal. Hogy négy órakor nem végez a munkájával, sem hatkor, mint más pasi, megszoktam, nem is probléma. Nem gondoltam volna 10-15 éve, hogy ilyet egyszer kimondok. Azon sem akadok ki, ha bejelenti, hogy egész szombaton dolgozni fog. Bár ilyesmi azért ritkán van manapság. Csiszolódtunk egymáshoz, ismerjük a másik minden gondolatát. A lakásfelújítás egy kicsit megcibálta a tollainkat, ordítottam vele torkom szakadtából a legmélyebb pillanatokban. Máskor meg összekapaszkodunk, egymásba kapaszkodunk, mert csak ketten vagyunk a világban, ő nekem és én neki.
Nem lesz évfordulós ajándék, nem lesz rózsacsokor, sem gyertyafényes vacsora és még az is lehet, hogy senki nem búgja a fülembe holnap, hogy én vagyok az élete szerelme. Nekem elég az, hogy ő van nekem. És én vagyok neki. Egységet alkotunk, jó csapat vagyunk, egyformán gondolkodunk. Kincs ez. Félember lennék nélküle.
Pont egy évvel később, Zalán keresztelőjén.
