Minden elképzelhető jót!

Ezt kívánjuk az új évre mindenkinek! 

Titkos vágyak, apró álmok váljanak valóra mind! Nekem is van egy, jövő ilyenkor megmondom, hogy teljesül e. :)

Boldog karácsonyt kívánunk!

Mégpedig nem mással, mint a tegnap összeeszkábált hóemberünkkel. Pici lett, aprócska, mert Zalánnak idejekorán elege lett az ügyködéskünkből....és úgy egyáltalán a hóból, mint olyanból. Így a végét már sietősen, ZalánOrdítások közepette hoztuk össze. A Rozál nevet adtuk neki. Eredetileg úgy terveztük, hogy csak pár percre kap sálat és sapkát, amíg körbe örvendezzük, lefotózzuk, de végül nem volt szívünk "levetkőztetni", akármennyire is tudatában vagyunk, hogy szereti a hóember a hideget. Ő a miénk, szeretjük nagyon, gyakran kikukucskálunk a kertbe, hogy egy pillantást vessünk rá. 

Áldott, békés karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak! 

Pontokba szedve

A héten Réka már nem jár óvodába, úgy döntöttem, mivel Rékát leszámítva valamennyien betegek vagyunk (igen, most már én is, a hétvégén úgy fájt a torkom, hogy azt hittem, falnak megyek kínomban.) jobb lesz, ha megnyújtom egy kicsit ezt a téli szünetet. Hátha véletlenül éppen karácsonyra meg találunk gyógyulni.

Reggel ennek megfelelően kényelmesen, virágosan ébredtünk, nagyot aludtunk és elégedetten legeltettem a szemeim fészekaljamon....hogy aztán rövid 2 órán belül máris égnek álljon  a hajam, amikor ezek ketten egyik pillanatról a másikra észveszejtő módon egymásnak estek a kis favonat és fa vasút feletti tulajdonjogi vitában....De szép az élet, trallala, naná, hogy jól tettem, hogy az utolsó napokra elfelejtettük az óvodát. 

Délelőtt berobogott a futár az utolsó ajándékokkal, melyet a múlt héten rendeltem (könyvek). Vagyis tulajdonképpen még egy utolsó csomagot várok, egy Wader dömpert Zalánnak. Olyasfajtát, amivel az oviban mindig játszik és távozáskor nagyon nehezen válik csak meg tőle. Remélem, örülni fog neki. Vasárnap este letudtuk a nagybevásárlást is, Tiborom, drágám, egy szót sem szólt a pénztárnál, hiába húztam be jól a nyakam. Az igaz, hogy "teljesítettem a tervet", azaz a keretösszeget nem léptem túl, melyet előirányoztunk közösen. 

Most ahogy a hófehér háztetőket tanulmányozom fél szemmel, próbálom kitalálni, milyen süteményeket süssek és főleg, hogy azokat mikor készítsem el. Szenteste már csak tepsibe tolom a bejgliket, az aszalt szilvás csirke is pikk-pakk el fog készülni, nem kell az az idegbaj, ami tavaly a boldogult kacsasültemet körülvette. Békét szeretnék, nyugalmat és sok játékot a gyerekekkel.

Időm tehát vészesen kevés a nagy készülődés közepette. Remélhetőleg azért két ünnep között majd lesz időm a lemaradásaimat pótolni. Hogy meg ne feledkezzem róluk:

1) Zalán nyavalyája, doktornéni

2) Karácsonyi ünnepség az oviban

3) Státuszvizsgálat Rékának, védőnővel és doktornénivel

4) karácsonyi készülődés itthon, ajándékok

5) szülinapról ez és az

6) Dec. 21- Kossuth tér
7) Séta a hóban (az első hó)

8) És még ami most nem jut eszembe, de talán később fog

Mit kérek karácsonyra?

Tibi sokszor megkérdezte már az utóbbi időben, hogy mit szeretnék karácsonyra. És mivel túl sok mindent szeretnék, ezért gondolkodás nélkül azt feleltem neki, hogy semmit. (Nem, még mindig nincs lelkiismeret furdalásom az Ikeában elköltött összegek miatt.) 


Semmit. De most komolyan!

Pár napja eszembe jutott, hogy mégis minek örülnék a legjobban. Elő is vezettem az itthoni Nagyfőnöknek.

- Azt kérem karácsonyra, hogy amikor fizetünk a pénztárnál az éppen adott hiperszuperben, ne szólj egy szót sem. Egy árva hangot sem. És csúnyán se nézz rám egyáltalán! - ezen Tiborom jót mulatott, bár én tök komolyan gondoltam. Merthogy alaphelyzetben úgy szokott viselkedni egy egy nagybevásárlás záró jeleneténél, azaz a fizetésnél, mint akit kiraboltak. Rosszabb esetben Apát hallva a  pénztáros családon belüli erőszakot gyanít a házunk táján. Pedig nincs.

Viszont meglódult a fantáziám, hogy mi mindent kérnék is kiscsaládomtól. Ami a jó bennük, hogy egyik sem kerül egy fillérbe sem.

Zalán: Drágám, gyógyulj meg már végre!!!!!!!!! Ha nem lesz a porszívó a nappaliban Szenteste, máris boldog leszek!

Réka:

- Ne mondd, hogy úúútálod az óvodát és soha többé nem teszed be oda a lábad, ha minden délután hat ökörrel kell onnan hazavontatni!

- Este 10-kor lámpaoltás és csönd legyen a hálóban. Tessék aludni!

- Egyél sok gyümölcsöt és zöldséget, a répa és a banán nem elég!
- Ne járkálj itthon mezítláb! Egyáltalán ne! Apa szerint anyát is azért kellett "átfújni" petevezetékileg, mert nem ismerte a papucs fogalmát gyerekkorában.
- Ne kapj hisztériás rohamot, ha nadrágot adok rád, esetleg a zöld kabátod tiszta csak. És a "nyakas" felsőket is hordanod kellene, irgum-burgum!
- Ha mérges vagy, ne ordítsd azt, hogy "Apa, nem vagy az apukám!", főleg az oviban nem, mert Apa az apukád.
- Ha ruhát vennék neked, tedd meg, hogy felpróbálod az üzletben! Becserélni, kicserélni macerásabb.
- Fogadd el, hogy immáron Zalánnak is van egy Zhu-Zhu-ja, ami értelemszerűen nem a tiéd!

- Hagyd el a reggeli nagyjelenetet, ami az ébredéstől az oviba indulásig tart és olykor totál leszívja az agyam megmaradt energiáit is!

Tiborom:

- Ha azt nyarvogom, hogy nincs egy göncöm sem, ne válaszold azt, hogy csak három szekrény van tele a ruháimmal, mikor ÖSSZESEN van három szekrényünk!

- Ha szólok, hogy reggeli/ebéd/vacsora tálalva, ne várd meg, míg minden kihül fagyásig, kéretik az asztalhoz sétálni szépen!
- Nem illik macerálni a másikat azzal, hogy az túl sokáig zuhanyzik és hogy Afrikában még ivóvíz sincs, nemhogy....

- Ha csokoládét veszek, ne hördülj fel hangosan, mintha libamájat pakolnék a kosaramba kilószám! Vagy Mozart golyót, raklapnyit. Csak 3 tábla Milkát veszek, azt is akciósan!

- Ne markolászd a hasam, azt mormogva, hogy "hmmm...finom tésztahas...." Rosszat tesz az önbizalmamnak.
- Ha azt mondom valamire a gyerekeknek, hogy "NEM!", ne légy jófej apuka, aki azt mondja "Na jó, legyen..."
- Vezessük be a "szabadnapok" fogalmát! És vacsorára legyél mindig itthon, lécci!

- A "mindjárt otthon vagyok" ne jelentse azt, hogy még kb. másfél órát kell rád várnunk....
- Hm...más nem jut eszembe...

Ha ez mind teljesülne, csodajó ajándékokat kapnék!

Ma van a napja

Az ünnepelt

Egyelőre csak képekben rövid kommentárral

Itt éppen készül átvenni az L. mamától és Papától kapott ajándékokat

Zhu-Zhu, a szülinap abszolut és toronymagas sztárja....

Tibi szerint minden más ajándék felesleges volt...ami persze egy rá jellemző túlzás. :)

Egyszer csak jött a torta. Az én lábaimon érkezett. 

Nagyon örültem, mert Réka virágos-katicás vágya nem változott az utolsó pillanatban és előtte sem, így sikerült neki örömet okozni. (Majdcsak sütök egyszer már magam is ehhez hasonlót, na....)

Without comment

Ellenálló fajta gyertyák ezek, mert csak sokadszorra sikerült mind a négyet elfújnia Rékának. (Én még mindig nem hiszem el, hogy négy éves. A hármat már annyira, annyira megszoktam. :)

Még a katica is vigyorgott. Amikor a gyerekek megtámadták, akkor is. 

A boldog szülinapos

Hát röviden ilyen volt a Negyedik....

A szülinapi buli előestéjén

Telik az idő, homályosodnak az emlékek. Ma még nem is gondoltam a Rékás szülésemre. Pedig szülinap előtt egy héttel már legalább naponta egyszer le szokott peregni előttem az egész. De inkább kétszer. Idén nem. Zaláné beugrott mégis tegnap este, hosszan, valahogy a kezembe akadt a szüléstörténetem....de aztán rájöttem, hogy nem annyira aktuális területen nosztalgiázom.

Hogy állunk? 

Torta megrendelve (virágos lesz katicákkal....de Aranyhaj  vagy Dóra nélkül)

Az óvodai is, ott hétfőn lesz a "buli"
Tudom, hol vannak a gyertyák (tavaly sokáig kerestem, mire megtaláltam őket)

Ajándékok becsomagolva

Szekrény tetejére felhalmozva

Pogácsa megsütve - nyami....

Rákóczi túrós, méteres kalács karácsonyra elnapolva

Lakás kitakarítva, por letörölve, minden lesuvickolva - leszámítva lépcsőház és folyosó

Kacatok, vackok elpakolva

Játékok rendszerezve

Konyhapult ragyog

Könyvespolcon vigyázzba állnak a könyvek

Illatgyertyák előszedve

Friss virágot csak akartam venni

Kaja kitalálva, hozzávalók beszerezve 

Sonkával-sajttal töltött csirkemell, rizi-bizi, fűszeres sült burgonya, csemege uborka

Szennyes mennyisége minimumra csökkentve - azaz minden kimosva

A szárítót majd elpakolom reggel

Az ágy alja megtelt olyan dolgokkal, amik nem vendégek szemének való

A nappali függönyét nem mostam ki, pedig most látom, van rajta valami, ami minden bizonnyal egy joghurtos tenyérlenyomat.

A teraszt sem söpörtem le...pedig volna mit összekanalazni

Mindenki beteg, de elviselhető mértékben. Senki sem lázas, ami jó. Illetve Réka tök egészséges. Koppkoppkopp....

Kád és mosdó kisúrolva - ez a szülinapi buli nem elengedhetetlen része

wc kipucolva - jelzem, vízkőoldó nincs itthon, ami baj

Réka ruhája kimosva, frankón szárad. Vasaló tegnap majdnem kinyiffantott, így kivasalni nem volt módom
Hogy én mit veszek fel, fogalmam sincs...

Innivalók beszerezve - beleértve a gyerekpezsgőt

Lufik felfújásra várnak

Dekoráció meg felaggatásra

Izgalom van és várakozás...Nagyon jó!

Réka mondta - 28. rész

Zalán ötödik hete beteg. Nem hiszem el. Ma hajnalban lázas is volt, így Apa vitte és hozta Rékát oviba, nekünk maradt a szobafogság. Tibi is náthás, ahogy én is. Frankó. Rékának még egy hete van hátra az oviból a téli szünetig. 


Hogy jobb kedvem legyen, dobok néhány "Rékamondtát"....




Volt annak idején Rékának egy újszülött sapkája, amit én csak vízilabdás sapinak hívtam. Mert a megszólalásig úgy is nézett ki benne a lány, mint egy profi, fehér sapkás vízilabdás. 
Pukkadoztam a nevetéstől, akárhányszor ráadtam. Zalán nem hordta eme fejmelegítőt, így a sapek nagyon korán a babaholmik között landolt. Mármint a játékbabák felszerelése között. Egy reggel Réka kezei közé akadt, és ő emígyen kiáltott fel, kezében lóbálva a sapit.
- Anya, mit keres itt a melltartód?
Na most akárhogyan is számolom, azért még mindig KÉT mellem van....


***


Oscillococcinum Rékánál úgy hangzik: Okszinum-kokszinum. Mint valami varázsige. Csak éppen ez nem hat...


***


Oviba tartva egy anyuka-kislánya páros mellett haladunk el. A kislány keservesen sír.
- Ó, eltörött a mécses.... - kommentálom a látottakat. Réka megfordul a testvérfellépőn és felnéz rám ijedten.
- Mi törött el??


***


Mézeskalács sütés közben témába vágó karácsonyi dalokat énekelünk. Réka mindenbe belekotyog, nem bírja ki, hogy most ne szúrjon be néhány kommentárt. Párat felírtam, muszáj volt. :) 


Szóban forgó dal: Betlehem, Betlehem


("Kisjézus született")
Réka: - Jézuska, aki ha felnő hozza-viszi majd a fenyőfákat.... - na ja, mint afféle fenyőfaárus? Így látja Réka a felnőtt Jézust? Látszik, hogy gyermekem nem jár hittanra.


("..... jaj, de nagyon fázik")
Réka: Nem kaphatott volna egy kabátot? 


("Felkészítvén magát a boldog szülésre")
Réka: - Kinyomta (szerk.: Mária) a punciján át, más is úgy szokta.




***


Én: - Réka, mit kérsz reggelire?
Réka: - Zsákocskát!
Már az adventi naptárra fókuszált.  :)


***


Réka babázik Zalánnal, én is be szeretnék szállni. Kézbe veszek egy babát és sipító hangon azt mondom:
- Réka, éhes vagyok, kérlek etess meg! - Réka oldalra néz, kezében Kati babával és annyit mond könnyedén.
- Most... nem érek rá!
Tibi szerint ezt csakis tőlem tanulhatta, ami galád és sunyi feltételezés! Alig várom, hogy megetethessem a gyerekeim. 
A helyzeten javít, hogy Réka 2 perc múlva mégiscsak megebédeltette az én babámat is.


***


Réka véletlenül áthajt a lábfejemen motorozás közben.
Én: Jujujujjjj.....sssszzzzzzzzzzz.....
Réka: Hát a motorok ilyenek, anya.....


***


Réka: - Kérek kekszet!
Én: - Ilyen későn már nem eszünk édességet.
Réka: - De a keksz nem édesség.
Én:- Dehogynem.
Réka: - A mézes az nem édesség.
Én: - Dehogynem. (mert változatos a szókincsem.)
Réka: - Brühühüü....A mézes az nem is édes.
Én: - Hanem milyen?
Réka: - Szomorú. 
Szerintem a savanyúra gondolhatott. Bár az meg nem igaz. :)

Mikulás - utolsó felvonás

Sajnos relative kevés dolog derült ki az ovis Mikulásról (mivel még mindig nincs webkamerám a Manó csoportban és a tornateremben sem, az udvarról nem is beszélve. :)  ) az azonban mégis, hogy Réka nem kapott sikító frászt a piros ruhás figurától, sőt tán még a csomagját is bátran elvette tőle. A verset nagyon szépen mondta a többiekkel együtt, szóval ügyes ez a Manó csoport! Kicsit meglepett, hogy nem a Mikulás látogatta meg a gyerekeket a csoportszobájukban, mint ahogy az az én boldogult gyerekkoromban szokás volt, hanem valamennyi csoport bezsúfolódott a tornaterembe (ez szám szerint 11 darabot jelent, azaz papíron 240 gyerek) és oda esett be a Mikulás csomagostul. Réka szerint egyetlen verset mondtak, de azt profi szinten (ezt már az óvónénitől tudom) majd mindenki sorra megkapta a maga kis szegényes csomagját és visszabaktattak a csopiszobába. Hát remélem, ennél azért jobban megadták a módját a Mikulás várásnak....:)

Tegnap este Réka izgatottsággal vegyes aggodalommal nézegette a bakancsát, hogy hogyan is tehetné ő ezt az ablakba, amikor olyan koszos a talpa....Segítettem neki vadiúj állapotba rittyenteni a téli lábbelit, majd Zalán helyett is cipőt suvickoltam. Rékát érdekelte, hogy én miért nem rakom ki a csizmám az ablakba, mire az feleltem kókadtan:

- Tibor, azaz az édesapád úgy sem vesz nekem semmilyen csomagot, mostanában túl sokat költöttem az Ikeában.

Csak vicceltem, hát persze, hogy nem ezt mondtam. Valamit motyogtam, hogy a Mikulás csak a gyerekeket ajándékozza meg. Némileg zavarba jöttem, amikor erre Réka azt kérdezte, hogy akkor L. mamánál miért hagyott a Mikulás nekem is csomagot? Ahogy cseperedik Réka egyre könnyebben szorít sarokba, ezt már nem tegnap vettem észre először....

- Na látod! - vágtam ki - Én már megkaptam az engem illető csomagot. - Réka nem akadt fel azon, hogy akkor ők mégis miért kaptak 5-5 csomagot fejenként, de talán jövőre azt sem úszom meg.

Reggel Rékát egyszerű volt ébreszteni, ezúttal a szokásos ágyú szó sem volt szükséges ahhoz, hogy kimásszon az ágyból. Csak annyit kellett finoman a fülébe suttognom, hogy "Vajon járt nálunk az éjjel a Mikulás?" - és máris függőlegesbe vágta magát. Nagyon örült a válogatott finomságoknak ismételten, ahogy Zalán is, boldogság volt nézni őket.

Valamennyi csomagot elzártam a torkos aprónép elől, a konyhaszekrény magaslataiban várják a lassú és módszeres elfogyasztásukat. A Mikulást viszonylag sok édességgel zártuk, de bőven megbirkózunk a készlettel, a gyerekek és én. Mert persze szívesen segítek nekik, főleg Zalánomnak, a zacskók ürítésében. :)

Mikulás több fejezetben

Újból egy "mérgezett egeres" hétvégén vagyunk túl. Ahelyett, hogy békében itthon ültünk volna a fenekünkön a nem létező ádventi koszorúnk felett, azt csináltuk, amire hétköznap sosem nyílik mód, azaz a boltokat jártuk és a nagyszülőket látogattuk Miklós nap és Mikulás okán. 

Hétvégén üljük Rékám negyedik születésnapját. Egyelőre még nem tudni, hogy szombaton vagy vasárnap, mert egy bizonyos egyéb családi rendezvény (khm....disznóvágás) közbe szólhat, de hogy hétvégén buli lesz, az biztos. A tortát még nem rendeltem meg, jelenleg halovány lila gőzöm vagy gerjedelmem sincs, hogy milyen torta felelne meg az ünnepelnek....A helyzetet csak bonyolítja, hogy az oviba is viszünk egyet a jövő hét elején. Az bizonyos, hogy magam nem sütök, el leszek foglalva az ebéd összedobásával és valami egyéb süteményt is kerítenem kell valahonnan, nem beszélve arról, hogy illene rendes és tiszta otthonba fogadni a vendégeket, aminek kialakítása továbbá fenntartása szintén időt igényel.

A dekorációhoz beszereztem egy halom lufit, amiket szerencsére embólia nélkül magam is fel tudok fújni, némi helyes kis dekort, tányérokat, szalvétákat, ilyesmit. Az ajándékok hiánytalanul beérkeztek az internetes webáruházakból (tulajdonképpen a karácsonyi is), legyen szó könyvről vagy játékról. Gyertya van sima, apró, rózsaszín és egy négyes formájú, bár Tibi szerint tök elég lett volna az egyik is mind a két tortára, ha azt meggyújtás után azonnal elfújjuk....Szerinte ezt a szívességet Zalán úgy is meg fogja tenni, folyamatos Don Quijote küzdelmet vív a gyertyák ellen.

Ha belegondolok, egész jól állunk a szülinapi előkészületekkel..... Azért fogok írni egy listát, hogy mi minden teendőm lesz még a hétvégéig, nehogy valamiről elfeledkezzem. Mert ahogy egyik volt kollegám mondta volt, "akinek nincs esze, legyen notesze".

A gyerekekhez szombat este érkezett az első Mikulás, M. mama féle. Pontosabban maga Mikulás nem járult elénk (tőlem idegen a "rendelt Mikulás", mint szolgáltatás, nem is intéztünk ilyesmit), csak a gyerekeknek szánt csomagokat bízta M. mamára, aki azokat átadta Rékámnak és Zalánomnak. Annyira örültek, hogy egészen meglepődtem. Leginkább azon, hogy Zalán pont úgy viselkedett a csomagok puszta láttán, mint aki a sokadik Mikulását várja már ,azaz öreg róka, tapasztalt Télapó váró. Pedig életében nem látott még olyat. Este 8 magasságában benyomtak 1-1 Kinder csoki szeletkét, nem volt az az erő, ami megállította volna őket...És hát mi meg sem próbáltuk....A csokinak hála hajnali fél kettőkor még vadul rugóztak fel és le lelkünkből szakadt kis magzatjaink a hitvesi ágyunkon, mi szülők pedig agyhalottként lestünk egymásra. Nem tudom, hogy tudnak így felpörögni viszonylag kevés csokitól, de ez rendre sikerül nekik.

Vasárnap délben a gyerekek átvehették L. mamától és Papától is, amit a Mikulás az onokákra hagyott. Természetesen (?) abban sem volt virgács, nincs az a rokon vagy barát (vagy anya, apa) aki ezt mifelénk bevállalná. Volt viszont újfent önfeledt öröm, a gyerekek az édességnek örültek, a felnőttek pedig a gyerekeknek, ahogy ez lenni szokott. És mindez olyan szép volt. Réka némi kínvallatások eredményeképpen rövid biztatás után elszavalta párszor az oviban tanult verset (egy Donászy Magda félét) és rágyújtott pár Mikulásos nótára is, úgyhogy volt miben és kiben gyönyörködni.

Az óvodába ma érkezik a Mikulás, csomagostul. Kíváncsi leszek, hogyan viseli majd Réka a személyes találkozást a piros ruhás, szakállas emberrel, mert a minap csak elsuhant egy az óvoda előtt, érintőlegesen, mire ő reagálásképpen addig ordított, amíg már az ablakokból sem lehetett látni azt. Az ominózus eset óta folyton felvilágosítjuk, edzük, puhítjuk, felkészítjük, magyarázzuk neki, hogy na a Mikustól aztán semmiképpen, de abszolút nem kell félni, mert attól csak ajándékot kaphat. Akit kerüljön el, de messziről, az M. (és köre), aki múlt héten kődobálás közepette az ovi idilli udvarán eredményesen kiverte P. felső metsző fogainak egyikét.....Brr....De a Mikulás az kedves, aranyos, helyes öreg bácsi, szóval no para. 

Aztán pont jókor, kapóra jött a Híradóban a bevágás, hogy a Mikulás megérkezett Finnországból Budapestre, a reptérre. Hurrá, hurrá, örültünk is nyomban. Réka picit bizonytalan volt, kiderült, azért, mert nem igen tudott mit kezdeni Finnországgal, inkább Fing országra asszociált, a büdös kölke az ártatlan. Gyorsan helyre raktam, hogy F-i-n-n az az ország, ott laknak a finnek. Lehet, kár volt bonyolítani a helyzetet, mert egyre kevésbé értette Réka, hogy mi közük a finneknek a Mikuláshoz és egyáltalán, milyen lények azok a finnek....Hirtelen egyetlen híres finn sem jutott eszembe, mesehősről nem is beszélve, akit kiemelhettem volna és akit Réka is ismer, így nem volt egyszerű az ügy, de igyekeztem helytállni....

Folytköv.

Induló

Nagyon szeretek verseket, dalokat, mondókákat tanítani Rékának. Tulajdonképpen együtt tanuljuk őket. Némelyik nekem tetszik, másik neki és ha egyezik a véleményünk pár elmondás után vidáman fújjuk a nótákat vagy verselünk  kedvünkre. 


Mostanság ez a nagy kedvenc, Gazdag Erzsi: Lépegetődal, Almáék által feldolgozva, bár lassan és biztosan a Mikulás- és Karácsony váró dalok és versek leszorítják a palettánkról. Mielőtt ez megtörtént volna, gyorsan megörökítettem a kis pacsirtámat.

Ezer dolgom és elintéznivalóm van a hétvége, a Mikulás és Réka szülinapja közeledtével, egy valamit azért még lejegyeznék, mert nagyon fontos. Ovi szempontból másmilyen volt ez a hét mint a többi. Ahogy teltek a napok, ezt egyre erősebben éreztem. Rékát reggel továbbra is robbantani kell az ágyból, újraéleszteni, stb., ebben nincs új, viszont kialakult egy helyes kis baráti köre őkisasszonyságának (PaffKata, Kamilla, MásikKata, Emese, Kira), akikkel remekül eljátszik. Különösen az általa PaffKatának keresztelt kislányt kedveli nagyon és az ő Mani (vagy Manni?)  nevű maciját. Helytálló volt tehát Tiborom véleménye, mi szerint amint barátokra lel, kedvelni fogja az óvodát is. 


Reggelente elhangzik a bűvös mondat, amit olyan szívesen hallok és szeptember óta várok rá türelmesen hogyaszongya: "imádok oviba járni". Délutánonként rendre az utolsók között rángatom ki a csoportszobából Rékámat, aki nem tud elszakadni a jó kis miliőtől. Eltűnt a görcsös, bociszemes könyörgése is, hogy uzsonna ELŐTT menjek érte, feltétlenül, ott ne hagyjam...Jól alakulnak hát a dolgaink ezen a téren is, hála Istennek...

Dudley jelenség?

A mi családunkban én voltam (1) a Harry Potter rajongó, bizonyos részletek mégis Tiboromban élnek nagyon élénken, aki az egyik filmváltozat megtekintésére elkísért annak idején a moziba. Van az a jelenet, amikor Dudley Dursley, Harry nagynénjének ilyen-olyan fiacskája  dührohamot kap, mert születésnapjára  csak 36 ajándékot kap. Ó, jaj. Pedig előző évben 37 is megvolt a meglepik száma. 

Ő volna az, a bitang kölke, személyesen.

Amióta csak ajándékot veszünk Rékának a nálunk időben szorosan egymáshoz közel eső névnap-szülinap-karácsony trióra, nincs év, hogy Tibi ne emlékeztetne engem arra, hogyan jártak Dudley szerencsétlen szülei neveletlen, mihaszna fiukkal.  Sápítozik és jajgat, hogy már megint mit vettem Rékának? Pontosan hányas számú ajándék is ez? Kitől is kapja? Mire? És legfőképp minek? Mindenkitől csakis és szigorúan 1 db ajándék érkezhet, nem több. Csak semmi elhalmozás. (2) Aztán igen szemléletesen levetíti nekem, hogy egyszer pont úgy járunk majd Rékával, mint Dudley szülei és akkor aztán elmondhatjuk, hogy totálisan elkényeztettük és elrontottuk a lányunkat. De akkor már késő lesz...Hát igen, fő az optimizmus. 

Mindezen én általában jót szoktam mulatni, majd legyintek egyet. Múlt hétvégén viszont, amíg a családom apraja az autóban aludt, vettem Rékámnak egy Hello Kitty-s együttest, amely  2 db bugyogóból és 2 db trikóból állt. Nagyon helyes volt és mert tudom, hogy szereti az ilyesmit, szüksége is van rá, hát boldogan raktam a kosaramba. Szembejött velem két Hello Kitty-s hajcsat is, szintén mutatós példányok, az alsóneműk mellé csaptam azokat is és elégedetten megközelítettem a pénztárt.

Mamáéknál rossz kedvűen ébredt a leányka, volt nyifi-nyafi, "anyátakarom" és álomittas nyöszörgés, gondoltam, rögtön felvidul Récim, ha meglátja a Hello Kittys holmikat.

- Van egy kis meglepetésem. - súgtam a fülébe, mire tényleg szünetet tartott a nyafogásban. Kíváncsian csillogott a szeme a borzas hajkorona alatt, majd ahogy a kezébe nyomtam a trikó-bugyi kombót, bánatosan az ölébe engedte azt és lehajtotta a fejét. Nem volt feldobva, így nem sokáig vigyorogtam én sem. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy dehogynem örül, dehogynem, szép a trikó, még szebb a csat....csak hát ő azt hitte....hogy a Zhu-Zhu hörcsög bukkan elő a táskából, amire már annyira vágyik. Nem pedig holmi lila-rózsaszín alsónemű. 

Tibi vetett rám egy amolyan fensőbbséges "ugyemegmondtam" pillantást és valami olyasmit is elmormogott az orra alatt, hogy "tudod, Dudley...."  Elmagyaráztam Rékának, hogy az a hörcsög biztosan megérkezik vagy a szülinapjára vagy karácsonyra, egyet se búsuljon.  És nézze csak meg, milyen csinos holmikat kapott, nem próbálja fel őket? Dehogynem. Máris minden el volt boronálva....

Ma nyitottuk ki az első zsákocskát az ádventi naptáron. 3 diócska lapult benne. Nem hörcsög és nem is toronyóra lánccal. És hurrá, Réka nagyon örült nekik. Megegyeztünk abban, hogy reggeli után szívesen feltöröm a diócskákat és ő "befalhatja" mindhármat kedvére. Szóval nincs itt semmiféle Dudley jelenség....

(1) Rajongásom a befejező kötet kiolvasásával lecsengett. Vagy felnőttem. :)

(2) Általában én szerzem be azokat az ajándékokat is, amelyeket a gyerekek a nagyszülőktől kapnak.

Töltelék

Könnyű kitalálni miféle. Naná, hogy egy ádventi naptáré. Csapok még hozzá mandulát, mogyorót és egész diót (ha megtalálom, hová rejtettem őket), és holnaptól indulhat a móka. Réka alig várja, tegnap este minden áron ki akarta nyitni az első zsákocskát. Azt akarta bemesélni nekem, hogy nem tudom, hányadika van. :)

Rácsok nélkül

Hétvégén megvolt az örömöm, ellátogattunk az Ikeába, többek között ágyat venni a kisebbik csemeténknek. Nem igazán volt időszerű a dolog, mármint az ágy csere, hisz Réka 2 is elmúlt pár hónappal, amikor átköltözött a rácsosból a nagylányos ágyába, Zalán pedig alig múlt másfél. Csakhogy a "kölcsön rácsos" a hétvégi nagytakarítás során újfent leszakadt, sokadszorra. Pedig lassan teljes főiskolai jegyzetgyűjteményem a matracot támasztotta. Emellett 1,5 év kihagyás után vágytam egy kis Ikeás bóklászásra karácsony előtt és ha már ott jártunk.....Tovább gazdagította az érvek listáját, hogy a Leksvik bútorcsaládból egyre kevesebb darabot gyártanak, nehogy holnapra kivonják a forgalomból Ikeáék eme remek fekvőhelyet, mert menten megüt a guta. Tiborom sem lépett fel tiltakozón, így szombaton felrobogtunk Budapestre gyerekestül. 

A Reptéri elkerülőn édes-hites uram áthajtott egy piros lámpán egy minden bizonnyal bekamerázott kereszteződésben, azóta is fásult depresszióban várjuk a büntetésről a 100.000 Ft-os csekket.... Ezt leszámítva, tényleg felhőtlen volt az örömöm. Úgy terveztük, hogy az ágyikót originál csomagolásban betámasztjuk a gardróbba, ahol az kivárja a sorát, jövő tavasszal esetleg ősszel aktív bútordarabunkká válhat. Csakhogy az ágyikó Apa számításaival szembemenvén nem fért el autónk méretes csomagtartójában, így még az Ikea parkolójában feltéptük a dobozt és darabonként helyeztük az ágy alkotórészeit oda. 

Aztán valahogy kicsúsztak az események az irányításunk alól és csak sodródtunk velük. Legelőször Tiborom a nappali közepére halmozta az ágy tartozékait, mint afféle igen drága tábortűzre valót. A fejünket vakargattuk, hogy mitévők legyünk velük, hová tegyük őket így doboz híján, meztelenül. Végül Apa, míg én az X Faktort bámultam, fogta magát és összerakta az ágyikót. A helyére biggyeszteni, matracot átköltöztetni már gyerekjáték volt. Így váltott át Zalán rácsos ágyból nagyfiúsba lényegében előzetes szándékunk ellenére. :)

Első éjszaka sokszor lámpát gyújtottam, hogy leesett e már róla, hol fekszik a gyerek egyáltalán. Mindannyiszor ennivalóan összegömbölyödve, legmélyebb álmát aludta a macis takarójával édes kettesben. Az ágynak van némi leesésgátlója, ami talán többet ér, mint a semmi, de azért méretes, amúgy is nyugdíjas éveit töltő szopis párnámat kölcsön adtam Zalánnak és azzal emeltem gátat az egyébként igen széles, 80 centis ágy szélén. 

Eddig nem esett le róla. Viszont este, ha nem elég álmos, fogja magát és átmászik Réka ágyába játszani, olvasgatni, diskurálni. De csak villanyoltásig. A sötétben marad a puha-pihe párnái között egyelőre. A délutáni alvással sincs semmi gond. A szokásos szertartásrend szerint megkeressük a cumiját, macis takaróját, lehúzom a redőnyt, betakarom és már alszik is. Remélem, nem fogom visszasírni a rácsos ágyas időszakot. Bár mindenképpen furcsán érdekes, hogy immáron, először bő 4 éve, nem áll ilyen bútor a lakásunkban.... Kár....

Kötelezők letudva

Legalábbis egy időre...


Talán nem csak akartam, hanem valóban említettem is, hogy a Zalán 18 hós oltását betegségre hivatkozva lemondtam nagyjából 2 hete. Aztán eltelt az a bizonyos 2 hét, belecsaptunk a harmadikba is, de Zalánom orra még mindig zöldesen folyik. Semmilyen javulást nem könyvelhettünk el, Nasivin, Afrin segedelme ellenére.

Múlt hét végén váratlanul bekukkantott a védőnő. Valami fantasztikus, földöntúli érzéke lehet, mert folyamatosan és folyton akkor csenget be, amikor a legnagyobb kupleráj van a lakásban. Ez minálunk a fél 11-11 közötti időszakra tevődik, éppen lefektetem Zalánt (vagy azon lennék), de még nem pakoltam össze mindazt, amit ő szétrámolt és amit én. Magyarán, ismét égtem, mint a rongy, úgy szégyelltem magam, hogy már elnézést sem kértem.....

Szóval fél 11 lehetett, fél játék állomány felforgatva, Zalán aktívan bogarászik az "ősrobbanás" helyszínén, vagyis a nappali szőnyegén. Beszélgettünk erről és arról, védőnéni megjegyezte, hogy milyen magas Zalán és egyben, hogy vékonyka is.... Hogy milyen kedves, jóképű, öblös hangú, barátságos és nyugodt gyerek. Nem hallotta lila fejjel ordítani és játékokat dobálni, az biztos, éppen jó kedvében volt az úrfi, úgyhogy bólogattam, hogy az. 

Másnap, csütörtökön felhívott, hogy péntek délután ekkor és akkor mehetünk Zalánnal a 18 hós oltásra, fogad bennünket a doktornéni. Amennyiben nem lázas Zalán, nincs akadálya az oltásnak. Vonakodtam némileg, hogy hát izééé..., még sincs teljesen jól, de aztán azt feleltem, hogy rendben, ott leszek gyerekestül. Legfeljebb majd a doktornéni mégsem oltja be, ha talál Zalánomban valami nem odaillő vírust, nemtommit. 

Másnap Réka nem ment oviba, egyrészt mert ébresztés híján reggel elaludtunk, másrészt mert a rota miatt jobbnak láttam hosszú hétvégén csapni neki. Ennek meg volt az a hátránya, hogy két gyerekkel indulhattam neki a rendelőnek ebéd után. Alap esetben nagyon jó gyerekek ők a rendelőben. Alap esetben. Vagyis amikor betegek. De most nem voltak azok. Úgyhogy amikor számtalanszor elszaladgáltak sikongatva jobbról balra, majd balról jobbra, keresztül másztak a fásult unalomig minden pelenkázó szekrényen illetve Zalán háromszor benyitott a női toalettre...nos akkor pont mi következtünk. 

Réka az a gyerek, aki 2 éves koráig nem sűrűn látta a rendelőt. Egyrészt, mert nem volt beteg, másrészt, mert a doktornéni kijárt hozzánk. És ha kijárt hozzánk, az otthonunkban fogadtunk őt mindenféle fehér köpeny és egészségügy szag nélkül, nem is félt tőle soha, mindig együttműködő és barátságos vele. Mintha kedves ismerőse lenne a doktornéni. Persze ennek az is lehet az oka, hogy a doktornéni képtelen kifogyni az ajándék matricákból és ezt Réka olyan nagyon jól tudja pici kora óta. 

Zalán más káposzta. Vele rendelőbe járunk az 1 éves státuszvizsgálat óta illetve ha beteg. Nem azért, mert mostoha gyerek, hanem mert a doktornéni erősen túlterhelt, nem mindig tud "házhoz kiszállni" és hát....azt a pár ezer forintot, amit kér, máshová is tudom tenni.  Hogy otthonunkban ritkán jár újabban a doktornéni, egyik következménye, hogy amint átlépjük Zalánommal a hófehér rendelő küszöbét, dacára mindenféle játéknak és dekornak, Zalán pici majmocskaként belém csimpaszkodik és el sem enged még véletlenül sem. Súlyát lehetetlenség volt megmérni. Fekve félig lelógott róla, valamint igen erőteljesen rúgkapált, ülni és állni nem volt hajlandó rajta. Jelzem, most már itthon sem. Valahogy doktornéni mégis kalkulált neki egy súlyt, leginkább saccperkb alapon, ami 10 000 g, azaz 10 kg-ként került a kiskönyvbe. Nem szóltam semmit, de biztos voltam benne, hogy több ennél és tényleg, itthon 10,3 ill. 10,2 kg- ot mázsáltam. Ez 3 hónap alatt 400 g-nyi plusz. Magassága: 87 cm. Szép szál dalia.

Miután Zalánom mégiscsak megkapta az oltását, szó esett arról köztünk a doktornénivel, hogy bizony vékonyka, soványka ez a fiú, ehhez a magassághoz lényegesen nagyobb súly illene. Igaz, ami igaz. Viszont étvágya van, kedve jó, aktív is, nem válogatós, nem fáradékony, nem beteges (csak mostanában) nem hasmenős, nem puffadós....Szóval marad minden a régiben, teendő semmi. Illetve én újfent kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy minél több kalóriát bevigyek neki. Fehérje, husi, szénhidrát....Hátha magára szed valamicskét. Habár azt hiszem, ha alkati dologról van szó (és ha rám ütött, arról van szó), akkor látványos hízásnak nem leszünk tanúi egy darabig. De hátha mégis...

Réka mondta - 27, rész

Vasalok, mint esténként általában. Réka körülöttem sertepertél. Elgondolkodva nézi a vasalóállványt, majd megszólal:
- Ennek a vasalóállványnak x alakú a lába. X, mint X faktor.
Szoktuk nézni, ezek után le sem tagadhatom.

***

Kvízjáték megy a tévében (az a...lepottyanós). A játék folyamán elhangzik az a szó, hogy  "aranybulla", mint megfejtés.

- Aranybulla! - derül fel Réka képe. - Aranybulla Aranyhaj barátnője!!- (szerk.: lásd a mese, Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled))

Remélem, kb. 14 év múlva nem ezt mondja majd az érettségin, ha rákérdeznek.

***

Reggel elalszunk, mert lerobban a telefonom ébresztő funkciója, így bejelentem a hírt Rékának.

- Ma nem megyünk oviba.

- Hurráááá! Hurrrááá! - kommentálja ő ugrándozva.

Este rájön, hogy Katalin nap lévén a két Kata talán csapott némi sütizést az oviban.  Mérgesen rám néz és azt mondja.

- Nem vittél oviba, anya!

Nehéz a kedvében járni....


***


Réka reggeli közben finoman felhorkan.
- Hű, ott egy fiú légy! - ami valójában egy muslica volt.
- Fiú légy? Tényleg? Miből gondolod, hogy fiú volt? - érdeklődöm.
- Háátt, tudod, nem volt olyan naaagy, rózsaszín masni a feje tetején....úgyhogy biztosan fiú volt.
Világos.


***


Jegygyűrűm két hét wellness nyaralást kapott az ékszerésznél. Javították, súrolták, sikálták, végül újra visszakaptam nagy örömmel. Szebb lett, mint új korában. Egy este Réka elkéri a gyűrűm, nézegeti, forgatja, aztán elmagyarázza.
- Panírozták....
- Tessék? 
- Bepanírozták....
- Micsodát?
- A gyűrűdet.
- ??? - aztán leesett, hogy a polírozás szó nem ugrott be neki.


***


Egy nap igen csúnyán viselkedik vacsora közben. Hisztizik, ordít, mérgében dobálja az ételt, nem éppen kedvesen beszél egyikőnkhöz sem. Egy idő után, mivel a szép szó már nem elég, úgy határozok, megvonom a desszertet Rékámtól. Ő persze nagyon dühös, meglehetősen kiakad eme lépésemen. Nem és nem akarja elfogadni, hogy nincs túrórudi aznap este. Végül Tibi rábeszéli, hogy kérjen tőlem bocsánatot. Réka vonakodik, ellenáll, majd végül vicsorogva, vérben forgó szemmel, vörös orcákkal, mini fúriaként felém ordítja.
- Bocsáááánaaat! - meg voltam hatva. Könnyekig. Naná, hogy rohantam a hűtőhöz a rudiért. 


***


Elvonulunk pisilni egy áruház toalettjébe. Én is egybe, ő is egybe. Azon merengek, hogy ez még sem volt olyan jó ötlet, hisz leánykám nem tudja magára zárni az ajtót. Ha pedig nem tudja, akkor...
- Anya... - hallom Réka rosszalló hangját mellőlem, a falon túlról. - Kinyitotta rám az ajtót egy bácsi.
- Nyugi, Rékám, semmi baj, egészen biztosan nem bácsi volt. - nyugtatom meg, eredménnyel. 
Tényleg nem az volt. Hanem egy pocakos kismama.


***


Egy időben (pár hete) puhatolóztam nála, hogy milyen tortát szeretne a születésnapjára. Mára erre nincs szükség, mert magától is elmondja legfrissebb terveit. Kiindultunk onnan, hogy Dórás tortát szeretne. Aztán váltott katicásra, amilyen az első szülinapi tortája volt. Majd jött Aranyhaj és Pascal. Majd az ötlet, hogy a kettő nem zárja ki egymást, azaz állhatna Aranyhaj az ő katica formájú tortáján. Hát nem? A legropogósabb, ma reggeli ötlet pedig egy virág alakú torta lenne. De semmiképpen nem tulipán. Erre rákérdeztem. Lesz ez még extrémebb is, úgy sejtem. Elmondtam neki, hogy én gyerekkoromban vagy csokitortát vagy dobos tortát kaptam szülinapomra. C verzió nem volt. Vagyis olykor becsúszott egy puncstorta is, oké. Nosztalgiázásom természetesen nem nagyon érdekelte hatotta meg. 


***

Réka rajzolta - apró finomságok

Nem túl jó minőségben, mert Zalán Haramia "adott" a képeknek....De talán a lényeg látszik és "átjön". 

Megjelent a szempilla, szemöldök ábrázolása, illetve a szemrés-szemgolyó megkülönböztetése - nem minden rajzon, de egyre gyakrabban. Cserébe ilyenkor a rajz többi részletét kevésbé dolgozza ki.

A cica száját úgy rajzolja immár, ahogy én szoktam.

Az óvodában eleinte kizárólag egyet rajzolt, a régi ovit. Hogy tudatosan vagy sem, nem tudom. Talán ilyenkor a régi cimbikre gondolt, Karinára, Marcira, Nimródra....

Kisház a gesztenyésben - a házakat olykor térben próbálja ábrázolni, ami nagyon ügyes dolog. Kérdeztem, mik azok a pipa szerű izék az ablakon, Réka azt felelte az ablaknak is van copfja. :)))

Sihuhu utasokkal

Kislány színes szoknyában

Ezt pedig az oviban rajzolta. Aminek nagyon örültem, mert végre nem leegyszerűsített cicákat rajzolt csak, hanem egész helyes macsekokat illetve valami újat is, egy szépséges gesztenyefát. És gesztenye kerekű autót?? 

Szintén egy ovis rajz - ezt a fajta autó ábrázolását Rékának úgy hívom magamban, hogy "orrszarvú autó". Mert egy "ablak tér" helyett rögtön hármat is rajzol, olykor többet is. Itt lemaradt a szökőkút az autót tetejéről, az is szokott lenni, igen. :)

Amit nem teljesen értek...

Még a régi oviban voltam tanúja az esetnek egy téli reggelen. Az óvónéni a csoportszoba ajtajában álldogálva beszélgetett egy anyukával, akit a munkahelyén riasztottak, hogy kislánya éppen vadul hány a mosdóban. Abba sem hagyja szinte. Anyuka csóválta a fejét, sápítozott egy sort, majd annyit mondott.

- Hát igen, este is hányt és ma reggel is.... - én ott nyomban padlót fogtam. Mert hát nehéz gazdasági helyzet, válság, pénzhiány, munkahelyüket féltő szülők, meg minden...de azért álljon meg a nászmenet. Van egy határ. És IQ szint, ami felett okos anyuka nem gondolja azt, hogy reggel még hányó csemetéje varázsütésre meggyógyul az ovi kapujában. Hanem beteg gyerekét orvoshoz viszi. De a minimum, hogy otthon tartja. Igazából nem tudom, mire gondolt, mire nem, de arra biztosan nem, hogy akár egy egész csoport egészséges gyereket lefertőzhet, ha valami helyes kis vírust szór szét csoport- és oviszerte. 

Aztán oviváltás ide vagy oda, nem szabadultunk - úgy tűnik - a hasonló gondolkodású szülőktől. Biztosan jó sok lehet belőlük. Tegnap, vagyis kedden délután hallom ám, ahogy Ed. óvó néni azt mondja egy anyukának.

- Sugárban hányta ki az ebédet hétfőn, sugárban. (....) - mármint eme anyuka csemetéje.

Ám a kisfiú anyuka elmondása szerint délután nem adta ki magából, amit megevett, ahogy este sem, így másnap anyukája simán elvitte az oviba. Dacára annak, hogy már mindenki tudja, rota járvány dúl az oviban. Én azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy kedden valóban nem mutatott semmilyen tünetet a kisfiú, tehát lehet, hogy csak a répafőzelék szerette volna megnézni, ki is küldte őt le gyomor mélységbe....Annak ellenére nagy bátorság egészséges közösségbe vinni egy ilyen gyerkőcöt. Nem is lett volna szabad orvosi igazolás nélkül fogadnia őt az ovinak alap esetben. Persze a gyakorlat nem egyezik mindenkoron az elmélettel. Azt már megszoktam, hogy zöld taknyos gyerekeket gond nélkül oviba visznek a szülők, megszoktam a régi oviban. De hogy járvány idején ilyesmi előforduljon....Hát enyhén szólva is szomorú a szülőkre nézve....

Egyébként a csoportban hivatalosan nincs rotás kisbeteg, aki hiányzik, más nyavalyával birkózik otthon vagy egészségesen próbálja kibekkelni a rotás ovis időszakot. Réka sem megy oviba holnaptól, remélem, még időben tartom itthon, mielőtt hazahozná ezt a levegőben keringő nyalánkságot.....

Amióta Zalán elmúlt másfél éves (szóval jó régóta, még egy hete sincs) valahogy másképp nézek rá. Nagyfiú lett. Tűnődőn tanulmányozom és túrom a frizuráját, vajon megejtsük e az első hajkurtítást...aztán gyorsan lebeszélem magam róla. Olyan klasszak azok a kacsafarkak a feje tetején, homlokában és a tarkóján! Mikor hova sodródnak. 

A szóban forgó nagyfiú nagy örömet okozott az apájának, hétvégén tökéletes APA szócska csúszott ki azokon a koncentrációtól tátogó kis ajkain. Azóta is nyomja, bár így:

Én: - Mondd csak szépen, Apa! Apa!

Zalán: - Appa...

Én: - De ügyes vagy! Mondd még egyszer, még a mama nem hallotta!

Zalán: - Annya, annya, annya...

És innestól kezdve egy darabig türelmesen kell várni a apa szóra megint.

Hétvégén sajátította el a hátrafelé tolatás művészetét is. Egyet- egyet eddig is lépett hátra, de csak most ébredt rá, hogy ez folyamatát nézve mekkora móka. Engem némileg Michael Jackson híres moonwalking-jára emlékeztet, amikor előre lép és hátra halad (vagy hogy is volt???) Nem is bánom, csak ne esne akkorákat, hogy a frász is kitör.

Hosszú hétvégén vagyunk túl. Pénteken, a vadhidegben elindultunk ugyan az óvodába, oda is értünk annak rendje és módja szerint, viszont a főbejárat táján belefutottunk Réka egyik csoporttársába nagytesóstul, anyukástul. Az arcomra fagyott a mosoly, amikor az anyuka elmondta, hogy rota járvány dúl az oviban (az a hányós-fosós, komolyabb esetben kiszáradós), némely csoport csak fél vagy harmad házzal üzemel, hát ők aztán menekülnek haza, de sebesen. 

Réka reményteljesen pillantott fel rám, de egyelőre nem mondtam semmit, csak nyugtáztam, hogy rota az utolsó dolgok között van, amire mostanában és valaha szükségünk van. A óvónénivel váltottam pár szót, javasolta a "hosszú hétvégét" Rékának. Bár a rota kimondottan még nem ütötte fel náluk a fejét, Manóék fele volt csak jelen, ami nem volt egy biztató jel. Ráadásul a Réka által napok óta rettegve várt tűzriadó gyakorlat is lógott a levegőben. Úgy döntöttem hát, legyen, inkább hazamegyünk mindannyian. Rékával persze madarat lehetett volna fogatni. Fel is hívta az apját itthon telefonon, hogy hehehe, nem mentünk oviba, mert tűzriadó lesz az oviban.....Végülis jól eltöltöttük a napot, főzőcskéztünk, verseket tanultunk, egy halom papírt telerajzoltunk, picurrádiót hallgattuk, elrepült a nap. 

Vasárnap a régóta beharangozott Csokoládé fesztiválra mentünk a helyi művelődési központba. Igazából egy ünnepek előtti nagy Ikeázás volt az én terveim között, Zalán majdani ágyát is meg szerettük volna venni és nem mellesleg sok apróságot karácsonyra....ám Réka már elég nagy ahhoz, hogy amit megígértünk neki, azt ne feledje. Ha annak bármilyen köze van a csokihoz, akkor pláne. Így Ikea helyett bánatomra a fesztivált választottuk délutáni programként.

Igazából nekem nem tetszett, bár hiteles véleményt nem tudok alkotni, mivel a programok közül alig vettünk részt valamin. Az a reményem, hogy majd a belépőjegy fejében degeszre esszük magunkat csokival teljesen ingyen...hát ez sem jött be. Voltak ugyan ilyen-olyan kóstolók, kuponos csokiszökőkút és kiállítók széles sora, de valahogy nem volt az igazi. Vagy nem voltam eléggé kiéhezve csokira. Mondjuk, az sem lökött sokat a hangulatomon, hogy Réka a csokiszökőkúttól távozva vadiúj pulcsija ujjába törölte nem enyhén csokis képét. Felhördültem, mint egy sebzett állat.....Felszólításom ellenére ezt még megismételte néhányszor, hogy a néma gutaütés kerülgetett.... (kellett nekem a popsitörlőt a kocsiban hagyni, mert hát minek az a szalvéta és egyáltalán, mi az??

Amikor táskánkban megfelelő mennyiségű beszerzésekkel már fél órája gubbasztottunk egy asztalnál, Tiboromon az alvó Zalánnal, mellettem a lógó orrú Rékával (Bogi barátnőjét hazavitték a szülei ebédelni, a naívak) , idejét láttam, hogy távozzunk. Nem hiszem, hogy jövőre lesz számunkra folytatás.

Hétfőn reggel óvatosan kukucskáltam be a Manó csoportba, találok e ott rotátlan aprónépet. És igen, 23-ból kb. 20-an fedélzeten voltak. Úgy határoztam, nem tartom otthon Rékát, szabad utat engedünk az ovinak. Annál is inkább, mert szerdán bábelőadás lesz, ma pedig fotós néni látogatott az oviba, hogy karácsonyra szép képeket varázsoljon a szülőknek, nagyszülőknek. Alig estünk be későn érkezőként az öltözőbe, amikor Manóék kézen fogva el is vonultak a fotós berendezett mini műtermébe. Réka rögtön keservesen sírva fakadt, hogy lemarad a buliról, alig tudtam megvigasztalni. Persze nem ment futószalagon a kiscsoportosok fotózása. Másfél órával később, azaz csak fél 11 felé kerültek sorra a Manós lányok. 

Annyira helyesek voltak, frizura belőve, csatok, gumik a helyükön, mindenkin csinos ruha, szépséges, édes arcocskák....Előzetesen nem kértem tesós képet, mert gondoltam, készít Tiborom eleget, de ha már éppen elkaptuk a fotózást, kár lett volna kihagyni a lehetőséget. A "műterembe" lépve picit hagytuk, hogy oldódjanak mindketten, ez Réka habitusát ismerve rá is ráfért, végignéztük, hogyan készülnek a képek két kispajtiról, majd következett Réka. Szerintem nem készültek igazán szép képek, mert fogvillantós pillanat még véletlenül sem akad, inkább csak szolidan, félénken, erőltetetten mosolygott. Sőt, az álló képek nem is igen sikerültek, Réka valahogy lefagyott, nem követte a "felnőttek" kérését, leszedte magáról az angyalszárnyakat, majd egyszerűen kisétált a díszletből. Kíváncsi leszek, mit hoz ki a helyzetből a fotós hölgy. 

Zalán nyakamba kapaszkodva tiltakozott a fotózás ellen, úgy ahogy volt, úgyhogy majdnem nem is lett  semmi a tesós képekből. De én nem adtam fel könnyen. Beleültettem a díszletbe, bár ordított, meghökkent kisfiam kezébe nyomtam az óriás Mikulást és segítségül hívtam Rékát, így valamit összehoztak ketten. Nem volt egyszerű, mert vagy Zalán háborgott és sírt (nagyjából felváltva) vagy ha nem, akkor Réka tartotta az arca elé a dekorációként szolgáló ajándékokat. Vagy nem nézett a fotósra. Vagy ha mégis odanézett, az orrában volt valamelyik ujja. Esetleg a szájában. Enyhén leizzadtam, pedig nem én fotóztam. Tényleg nem volt egyszerű. Azért ahhoz képest, hogy fél 11-re Zalán éhes oroszlánként bődült el a karácsonyi díszletben, jól teljesítettek. Sőt, mire vége lett az egésznek, pont kedvet is kapott volna a folytatáshoz leánykám. Majd itthon, Apa felszerelésével, saját díszletekkel....