2018. március 8., csütörtök

Újszülőttnek minden vicc.....



Szóval 15 évesek lettünk. Lehúztunk egymás mellett 15 kemény évet. Éééés még mindig imádom. Persze megvannak a mi kis dolgaink, de ott  van a varázs, ott a szikra, ami olyan fontos, hogy meglegyen..... Jó vele, boldogak lehetnek a gyerekeink is, hogy ő az apukájuk.

Az elmúlt évek terméseiből itt van egy kis BEST OF...Mi pedig kitekertük a nyakát egy fehér bortnak és egy vörösnek is. Nem mondom, hogy mind megittuk, de megkóstoltuk az ünnepre tekintettel. Még sok boldog évben reménykedem és bízom....


Tibivel bálba készülünk. Hogy teszteljem, nem kentem e magamra túl sok pirosítót és szemfestéket, egészen közel az arcába dugom a képem, elfeledve némiképp, hogy velem ellentétben ő nem rövidlátó. 
- Na? - kérdezem. 
- Igen? - hallom, ahogy tanulmányoz, némileg bizonytalanul.
- Milyen?
- Hát....púderes.
- A szemem, te!
- Ja....az olyan kékes, lilás, szürkés....
- Lilát fel sem kentem!
- Hát....pedig ott van.

---

Fél három, vasárnap hajnal. Hazaérünk a bálból. Ledobálom a ruhám, majd fáradtan megjegyzem.
- De jó egy kicsit egyedül, néha jó a gyerekek nélkül lenni! Érzem, hogy lélegzethez jutok.
Negyed órával később ágyba bújunk és sötétség borul a szobára.
- Apa....
- Hm,,,?
- ....hiányoznak a gyerekek.....

---

Tibi: (bosszús) - Megint híztam 2kg-ot....Ez a te hibád, egész nap nem eszem, hazajövök, van valami finom vacsora és bezabálok. Pedig nagyközben olyan jól csináltam mindent....
Én: - Az én hibám??.....
Tibi: - Abszolút a tiéd. Különben nem ennék....
Én: - Hm, értem, mit mondasz. Csak az a baj, hogy én szeretek RÁD főzni. - motyogom szomorúan. 
Megbeszéltük, hogy salátán fog tengődni némi natúr csirkemellel. Persze nem így lett.


---

Nagybevásárolni indulunk.
- Hová is megyünk? - alattunk már dorombol az autó, hátsó ülésen a gyerekek...
- Hová szeretnél? - ez voltam én.
- Én? Legszívesebben sehová.
És ez - eme három mondat - MINDIG így hangzik el, ha előzetesen nincs konkrét célunk boltilag. Tibi a Tesco-t utálja legjobban. Aldi, Lidl a faborit, mert ott gyorsan végzünk....

Ez azóta nem így van, már itthon mindig tudom, hol fogunk vásárolni.
---

Készülődnöm kellene egy esti programhoz, vár a zuhanyzás és egyéb generál javítás, ám a csirke még a sütőben. Legalább 10 perc kell a ropogós bőr állagig. A zuhany mellett döntök, majd mielőtt még magamra csuknám az ajtót, kikiáltok Tibinek.
- Kikapcsolnád a sütőt 10 perc múlva?
- Miért??
- Mert elmentem tusolni.
- Dehát 10 perc múlva úgyis végzel, nem???
Hááááát....

---

Valami újat főzök vagy sütök, amit még soha. Legutóbbiak egyike volt a stroganoff, amit már nagyon régen alkottam, talán ebben a konyhában még soha...Megkóstolja, aztán így szól félig meglepetten, félig élvezkedve. MINDIG.
- Hisz ez FINOM!
- Miért vagy mindig úgy meglepve???

---

Én: - ........Tibi, és a hígítót tovább kell hígítani valamivel?
Tibi: - Nem, hiszen az a HÍGÍTÓ.
Én: - Értem én, de az nem túl tömény?
Tibi: - Benne van a nevében, HÍGÍTÓ, tudod....
Én: ....
Tibi: ....úgyhogy a hígítót már nem hígítják. - vigyorog. 
Én: - Ez akkora hatalmas baromság volt megkérdezni?
Tibi: - .........
Én: - Bocsi.

---

Telefonál, majd leteszi a telefont, én a konyhában teszek-veszek.
- Akkor elszaladok a J. telephelyre, majd jövök.....
- ....
- Talán egy fél óra az egész meló.
- ....
- Vagy negyed óra....
- Fél óra akkor, ha csak oda gurulsz, majd rögtön vissza.... - jegyezte meg bennem a tapasztalat.
- Jó, hát akkor fél óra és öt perc. 
Két és fél óra múlva itthon volt, de a szemem sem rebbent.

---


Egyik üzletben egy szép szombati napon összefutunk egyik ismerősömmel, E.-vel és annak családjával. Váltunk pár mondatot. Kedves ismerősömnek minden hajszála a helyén, csinos, jól öltözött, sminket visel, egyszóval JÓL NÉZ KI. Szinte szégyellem magam, mert bár én sem mackóban és makkos cipőben slattyogok portékától portékáig, azért lenne még mit tatarozni magamon. Valamit morgok is a bajszom alatt, hogy egy kis szempilla spirál és szájfény, esetleg egy világosabb hajszín, csinos ruha....
- Ugyan már, te így is sokkal jobb nő vagy, mint E...százszor jobb! 
Nem igaz, de nem aranyos?

___


- Lefelé levinnéd a szemetet? - kérem életem párját.
- Micsoda? Már megint van egy zsáknyi?
- Hát igen...
- Ezt nem hiszem el. Tegnap is levittem egyet!
- ....
- Hogy termelődik ez? Muszáj mindent kidobni?
- ....

vagy egy másik

- Megint teregetsz??
- Aha....
- De hát most is megy a mosógép...
- Már ki is mosott. Azt teregetem.
- Ez a ruhaszárító állvány soha nem tűnik innen el?
- Ez ilyen, ez nem tűnik el...


---


- Nem láttad a fekete nadrágomat?
- Ott van a szekrényben.
- Melyikben?
- Melyikben? Hát ott...az alsó polcon.
- Ott nincs.
- De ott van. 
- Niiiincs....
- Szennyesben nincs, mosásban nincs, nem szárad, úgyhogy ott kell hogy legyen.....
- Nincs.
- Majd én megkeresem.
- Oké, de itt tuti nincs.
- Ez az?
- .....Hol volt? Az alsó polcon....


Vagy egy hasonló:

- Ez a te nadrágod vagy az enyém? - tanulmányoz Tibi egy kord nadrágot elmélyülten.
- ???? 
- A tiéd?
- Viccelsz, ugye? Nehogy már egy méretünk legyen!
- Hát....lassan....
- Grrrrr....

---

- Ez a Zalán borzasztóan el van kényeztetve... - sóhajtom egyik este.
- Igen, elkényezteted.
- ÉN???? 
- Te.
- Nem esetleg te??
- Nem, szivem, én kényeztetem, te ELkényezteted!

___


Már több hete nem jártam az oviban betegségem miatt.
- Faliújságot olvastad?
- Faliújságot?? Hol van ott faliújság?
- Hhhhhhh... (sóhaj)

....


Ovi előtt az utcán.
- Ott van T.....B anyukája.
- Az ki?
- Hát B anyukája.
- Nem ismerem.
- Dehogynem....B Zalán csoporttársa.
- Akkor sem. Soha nem láttam.
- A kislányt? Egy szekrényük van az öltözőben. Idestova 3 éve.
- Igen? 
- Ott laknak velünk átelemben....
- Jaaaa....az a cuki kislány? Őt T.nek hívják??? Nem tudtam.


----


Este van, a gyerekeknek már ágyban lenne a helyük.
- Apaaaa...játszunk még azzal a repülős játékkaaaal! - kéri Zalán utalva arra a számítógépes játékra, amit Apa hétvégére hozott haza. 
- Dehogyis, fogmosás és mese!
- Hallod, anya nem engedi. - szól a bölcs apa.
- Tessék? Én nem engedem? Nem arról van szó, hogy késő van és ideje lefeküdniük? 
- Ja, de, de....Akkor mondok mesét, jó, Zalánka? Látod, anya azt mondta, hogy nem lehet repülőzni....
Jellemző...

---


Egyik nap támadást indítok itthon a kosz ellen. Mosok, teregetek, súrolok és sikálok, rendet rakok, szelektálok, csempét suvickolok. Másnapra csak a porszívózás marad szinte, a lakás csillogó és illatos. Következő nap reggel Tibi előrángatja a porszívót a gardróbból.
- Hát te? Tán takarításba fogsz? - kérdezem érdeklődve.
- Igen....muszáj....akkora a kosz és a szutyok....
- Köszi.... végül is ez még csak a második nap, hogy takarítok...

....


Nálunk a telefon időről időre eltűnik. Az a nyavalyás vezetékes. Mondjuk, a mobilom sem gyenge eltűnésben, ha már itt tartunk.
- Mik keresel? - kérdezi Tibi, ahogy cikázom a nappaliban.
- A telefonom...
- Sosem találsz semmit. Tudod miért? Mert nincs semmi a helyén.
- Ühüm...jaja....
- Mégis kit akarsz felhívni?
- Senkit.
- Hogyhogy?
- Hát izé, a vezetékes telefont, mert az sem találom.
- ..... - 
Ott volt az orrom előtt a telefon, a dohányzóasztalon.


...


- Miyen jó, hogy pont aznap találkoztunk először! Így nem felejtjük el az évfordulót. Nehéz is lenne....
- Miért? Mikor van az évfordulónk?
Azt oda sem írom, melyik mondat kihez tartozik. Egyértelmű. 

Vagy egy másik változat ugyanerre a témára (csak archív)

- Érdekes, pont nőnapon találkoztunk....Erről eszedbe jut majd mindig az évfordulónk. - vigyorgok, mint a vadalma sugárzón.
- .....Miért? Mikor van NŐNAP?? Egyáltalán, azt ünnepeljük???   - felel Tibi némi csönd után....