Volt két marha jó Zalánmondtám, de mire ide értem, szokás szerint elfelejtettem. Hétvégén fogok venni egy klassz noteszt, olyan virágosat, gyűrűset, amibe mindent fel lehet írni, tennivalókat, telefonszámokat, jegyzeteket... ez már nem állapot.
Hát ez nem volt egy ideális nap (hét) munkailag. Szokás szerint idegbajos lesz az utolsó két-három hét a szabim előtt, már most átlátom. Ha osztályozni kellene a munkámat, csak hármast adnék magamnak erre a hétre, ami őszintén elszomorít. A leltár a legfontosabb "kundsaftunknál"...hát nem sikerült túl jól (a legutóbbival ellentétben). A főnököm nem volt lelkes. Még nem láttam az eltéréseket és hibákat, majd hétfő reggel. Addig is próbálok nem rágódni rajtuk, hogy abból mennyi az én saram. Sajnos képtelen vagyok a gyors és hibátlan munkára, csak törekszem rá. Még szerencse, hogy nem a légi forgalmat irányítom valamelyik reptéren.
Közben eszembe jutott az egyik Zalánmondtaaaa, juhuu!
Egyszerre tartózkodunk a fürdőszobában, Tibi fürdik, Zalán fogat mos én meg tanulmányozom magam a tükörben. Egy szót sem szólok, inkább csak szemlét tartok, különösebb kommentár nélkül. Zalánnak azért van véleménye.
- Gyönyörű vagy, anya...! - mondja úgy, hogy majdnem elérzékenyülök. Puszik nyomok a képére, hálám puszijait.
- ....csak egy kicsit hájas! - folytatja a beste két puszi között. Tibi úgy nevetett, alig volt képes befejezni a tisztálkodást.
Minap felhívott a pszichológus a nevtanból, hogy el kell halasztani a heti randit Zalánnal, jövő héten mennek majd, kedden. Elvileg szerdán is, legalábbis azt nem mondta le. Ismertem egyszer egy gyermek pszichiátert....minden este fél liter borral ment aludni. Munkahelyi stressz. Most ezt nem tudom, miért írtam le, csak úgy eszembe jutott. A hölgy a nevtanból a legszimpibb az eddigi három pszichológus közül, akikkel összehozott a sors a gyerekek kapcsán. Volt az négy is.
Egyébként ma reggel a későbbi busszal mentem dolgozni és találkoztam "ismerősökkel", akikről a múltkor nem írtam. Eljátszottam a gondolattal, hogy írok egy második részt, de szerintem nem fog sor kerülni rá. Ez már így marad.
Azt meséltem már, hogy a szomszéd házban (velünk szemben átlóban) valaki ének órákat ad? Ma vettem észre, ahogy felsöpörtem az erkélyt. Hát van mit gyakorolni a tanítványnak, nem mondom. Egyben együttérzéseim a közvetlen szomszédoknak. Persze meg sem nyikkantam, hamarosan Réka is belefúj fuvolájába. Jajnekem!
Pár napja volt egy álmom. Réka nyolcadikos volt és éppen elballagott. Őt nem láttam sehol, senkit sem, csak a pánikroham, ami elkapott (ott rögtön álmomban), na arra emlékszem. Hogy a búbánatban jutottunk el első osztálytól a nyolcadikig ilyen villámszerűen?! Fú, rossz volt. Illetve megkönnyebbülés volt felébredni, megtapogatni a még mindig ElsőBés Rékát...ANNYIRA azért nem repül az idő.
