2020. október 23., péntek

Atlétika versenyen

 

Kicsit nagyképű ez a kifejezés, mert Zalán korosztályában csak két csapat indult, így már értem, miért mondta a Tantónéni, hogy elsők lesznek vagy másodikok....Ennek ellenére élmény volt, a vadiúj atlétika pályán került megrendezésre és már a Véső úti strand is működik mellette, lehet úszni, a gyógyvízben ázni, plusz ugye ide járunk vívni, ennek a komplexumnak a része a vívócsarnok is, két szinten....Szóval jó volt a sok szép újításon legeltetni a szemünk. 

Úgy indult, hogy elkéstünk, de ez csak itthon derült ki. Furcsálltam, hogy azzal fogadott a Tantónéni, hogy azt hitte, már nem is megyünk.....hát nem fél 11-re kellett menni melegíteni? Nem olvastam el pontról pontra a papírost, amit hazahozott a pasas. Az első dolog, ami történt, hogy az egyik kislány megkergette a vadiúj rekortán pályán Zalánt bemelegítés gyanánt. Ez egy pár másodpercig látványosság volt a szabadtéri pályán....

Ugrottak távolba, dobtak nagyobb labdával, mintha súlyt löktek volna és kislabdával. Ez nekem mindig a rémálmom volt, mert az a rohadt szemét labda, soha nem akart messzire repülni, megalázó számok szerepeltek a nevem mellett mindig. Tavaly vettem észre, amikor dobáltuk a teniszlabdát a kutyának, hogy Zalán könnyedén jóval nagyobbat hajít a lasztin, mint én. Illetve , ha minden erőm beleadtam és még meg is rántottam a vállam kínomban, akkor sem tudtam akkorát dobni, mint ő....Egy harmadikos. :)

Aztán volt rúdugrás kezdőknek a homokozóba, vagyis a távolugrós homokba, volt még 800m futás, amit nem nagyon gyakorolhattak, mert eléggé kidöglött a banda jó része. Akadályfutás volt, de csak két sávban volt akadály, ezért az akadály előtt eleinte be kellett sorolni. Na Zalán mindenkit maga elé engedett, akiről sejtette, hogy résztvevője a versenynek, de végül jól hajrázott és befutott hetedik helyen. Nem tudom, hányból, kb. 15-20ból. Rövid távon sajnos nem láthattuk futni, pedig az jobban az ő száma, rövidebb táv ugyanis nem volt. Pedig szeretem nézni ahogy fut, látványosan...hogy is mondjam...távolodik. :) Ezen a rekortánon pedig élmény futni. 

Kislabdadobásban  3 dobásuk volt, egy bemelegítő és két éles, a leghosszabbért járt a pont. Itt elsőre maxot dobott, úgyhogy nem is kellett újat dobni. Kár, hogy nincs olyan olimpiai sportág, hogy kislabda dobás, hehe. Végül kellemesen fáradtan hagytuk el az atlétika pályát. Egyébként edzett a háttérben néhány gazellára emlékeztető futó is, érdekes volt belecsöppenni ebbe a világba is. Meg is kérdeztem Zalánt, hogy nincs e kedve inkább atlétikára járni, de nem, határozottan nem. Marad a vívás, hát jó. Pedig elálmodoztam, hogy Zalán lesz az új Baji Balázs, de tőlem lehet Kulcsár Krisztián is....Az a gazella fiú később a futófolyosóban száguldozott, elég impresszív sebességgel...

Később elvittük a kutyát sétálni, a hűtőben pihen a tiramisu és vacsorára mexikói kaja volt, csirkés taco Fördős Zé módra. Emlékszem, volt egyszer egy cseh barátnőm, aki Amerikában is eltöltött egy szép évet. Ő mesélte, hogy átruccantak a pasijával egyszer mexikóbaa pár hétre vagy tán hónapra is, munka ügyben, már nem tudom, de a lényeg, hogy folyamatosan betegre ette magát szegény csaj, annyira rákattant a helyi konyhára. Monica azóta nem tudom , merre jár, utazgat-e még, de az biztos, hogy a chili con carne után ez a taco is eléggé ütős lett, Zalánnak pl. jobban csúszott, mint a gyros tál, pedig az aztán rekord sebességgel tűnik el a tányérjáról...

Réka sajttortát akar sütni, szóval a rizlinges alma tortám veszélyben, de semmi vész, jövő héten leszek pár nap szabin. :)