Nem tudom azt mondani, hogy felhőtlen örömmel léptem be ma illetve jöttem el az oviból. Igazából nehéz felfogni (vagy a felfogásom, hehe), hogy UTOLJÁRA volt ma és SOHA TÖBBET nem jár már Zalán oviba....Most, ahogy írom, nem hiszem ám el igazán... Nemár....Megszoktam Letikét, Biust, az égetni való Andriskát és Mátét...ésés....Szétrebben a banda vakációra, ami nem is lenne gond, de többet nem rebbennek már össze ebben az összetételben. Szóval, ahogy pakolásztam Zalán cuccait, kapkodva, ilyesmi kavargott a fejemben: Ezzel az óvónénivel sem találkozom többet az életben és azzal sem....Nem látom az ovis csopiszobát, nem kínlódok a kétkezes, gyerekbiztos kapuval és a pici vécék látványa is hiányozni fog. Persze, nem, csak viccelek. Nem is láttam a vécéket testközelből már legalább másfél éve.... :)
Úgy sokkal könnyebb az egész, hogy óvónő és dadus mély nyomokat nem hagyott a lelkemben, legalábbis jókat nem. Ennek köszönhető, hogy a ballagáson kívül könnyet nem ejtettem a nagy búcsúzásban. Zalán cimborájának anyukája kapott is egy kis "ajándékot" útravalóul az óvónénitől, de ezt nem fejtem ki, inkább hagyjuk. Fedje jótékony homály. Leginkább az a "jóvilág" fog hiányozni, ami azért az ovit nagyon jellemzi az iskolát meg egyáltalán nem. Hogy reggel elviszem, jól érzi ott magát a cimbik között, játszik kedvére, eszik, alszik, boldog, aztán délután hazahozom és kerek a világ. Jön a teljesítmények, követelmények, szabályok és rendszerek világa, amiben annyira nem is vagyunk jók. Vagy hát nem is az, hogy jók vagyunk vagy nem, hanem nyilván bonyolultabb egy iskolás élete, akárhogy is csűrjük és csavarjuk....
Tegnap egyezkedtünk Tiborommal, hogy hogy legyen a nevtan Zalánnak. Végül vesztettem, mert az lett, hogy majd augusztusban járogat pár hétig, a nyár az teljesen szabad lesz neki. Pont belenyugodtam a helyzetbe, amikor hívott Gy. néni (aki foglalkozik vele a nevtanban), hogy akkor jövő hetet leszámítva mikor megyünk legközelebb? Ha már elcsíptem a grabancát, megkérdeztem, hogy gyúrjunk e rá valamire a nyáron a suli előtt, van e valami hiányosság, mit gondol. Egyedül azt emelte ki, hogy vigyük minél többet idegenek közé, hogy szokja, oldódjon, szóba álljon velük...Hát igen, ez egy meglévő probléma, remélem, a tantónéniknek lesz türelmük közel kerülni hozzá és Zalán fel fog oldódni a jelenlétükben. Gy. is ugyenezt mondta, illetve hogy Zalán csudahelyes pasi, szeretnivaló, könnyű megkedvelni. Egyébként teljesen iskolaérett és készen áll a kihívásokra.
Szóval itt vagyok június közepén, 2017-ben és van két iskolás korú gyerekem. Az volt a legjobb, amikor még mindkettő innen volt az ovis koron, oda szívesen visszaugornék, én is fiatalabb lennék pár évecskével.....De... na jó, jó, abbahagyom a vinnyogást és a nyafogást, elérhetetlen dolgok után kár ácsingózni, nem igaz?
Átvettem és kitöltöttem még néhány paksamétát az ovi udvarán, az üresjáratokban a kiscsoportosokat méregettem, akik lelkesen labdáztak egy nagy sárga labdával a bokrok között. Gondolkoztam, hogy hazaviszek egyet. Nem labdát. Aztán felkértem Zalánt, hogy köszönjön el az óvónéntől, mert ide a büdös életbe többet nem jövünk...persze ezt nem így fejeztem ki. Zalán erre nem volt hajlandó, úgyhogy elütöttük egy viccel, hogy zavarba vannak ilyenkor a gyerekek, hihihi...ami persze igaz. Megköszöntem a 4 évet, ennyit megérdemelt az óvónéni, a másikat, a délelőttöset a ballagáson láttam utoljára....Ő ősztől nyugdíjas....
Készítettem még Zalánról néhány fotót a csopiszoba előtti öltőzőben. Hhhh.....úgy vigyorgott, mint a vadalma. Hazafelé baktattunk 100 métert, kezemben a komplett hazaköltöző cumója....és még vissza is kellett karikáznom az ovi melletti játszótérről, mert eszembe jutott, hogy a váltócipőket benn hagytuk.....Az első zebránál aztán némi hallgatás után kibökte, hogy ő nem akar elköszönni az ovitól és szeret oviba járni. HÁHÁ! Elég hiteltelen egy mondat volt így, hogy többet már nem ovis őkelme....Azért várja a sulit is valamennyire. Nem mondanám, hogy a tudásszomj hajtja, inkább a kíváncsiság, illetve a tény, hogy iskolába csakis nagyfiúk járnak....:)
Nem teszem többet a lábam oviba, mint szülő. Hm...hallatlan!
