Álltunk a kapuban, szakadt az eső. Most értünk haza az óvodából. Azaz inkább hoztak minket, hogy ne ázzunk bőrig a két csemetével. Zalánnak hangja sem volt, engedelmes, igazi jófiú formáját hozta, Réka még az autóban ücsörgött. Nem szaladt utánam, ahogy kiszálltam.
- Nem akar menni..... - szól nekem oda B. Réka mellől.
- Hogyhogy??
- Velünk akar jönni mamához. - magyarázza PaffKata apukája. Az eső csak szakadt és szakadt, de Réka nem jött elő az autóból, a másodpercek nagyon lassan teltek.
- Maradni akar velünk. - jött az újabb infó. Végül kiemelte nekem az autóból B. Rékámat, a bánattól némán ordítót és letette a száraz kapualjban. Fura szorítást éreztem a gyomrom tájékán...Vagy inkább fájdalmat? Nem akart hazajönni velem a leánykám, azt mondta, itthon nem jó neki....Ha palacsintasütővel fejbe csak, az sem lett volna rosszabb...
Nézte, néztük együtt, ahogy elhajt Katával az autó és Rékunak peregtek a könnyei. Nem tudtam, mit csináljak, mit mondjak neki. Gondolkodtam rajta, hogy ha engedek a késztetésnek és elbőgöm magam, javítok e a helyzeten. A szomszédasszony hazaérkezte aztán törölte a fejemből az ilyentén gondolatokat. Réka még mindig pityergett, amikor kézen fogtam Zalánt és lassan somfordáltunk felfelé, az otthonunk felé....Megismételtem az ajánlatom, hogy Kata holnap nyugodtan átjöhet ovi után, ma is vártuk volna szeretettel, ha nem éppen egy szülinapra hivatalos. Nem igen figyelt oda, szerintem...haragszik rám. Alig áll szóba velem.
Mondják, hogy Kata nincs jó hatással Rékára. Hogy visszahúzza őt. Hogy jobb volna, ha másvalakivel barátkozna. Hogy talán pár hónap és már tovább lép Réka, mert más barátot talál. Hát.................
