Pénteken nem vittem Zalánt oviba, mert patakokban folyt az orra. Most a múlt hétről beszélek. Ez csak azért fontos - mármint a tény, hogy nem vittem - mert állítólag aznap lett volna az én Anyák napi köszöntésem. Kedden délután szólt a dadus néni Zalánnak, hogy majd tudja mit kell még elintézni? El ne felejtse! Az ovis csoporthoz érve Zalán előkapott valamit benntről, aztán az ovi egy kihalt sarkába vezetett (a lépcsőházban) és ott elmotyogott egy verset, majd kezembe nyomott egy helyes kis virágot és egy bébiételes üvegből eszkábált vázát. Nagyon édes volt!! Tényleg úgy csillogott az a szépséges szép szeme és meg tudtam volna zabálni. Ugyanakkor meg....valahogy nem egészen ezt a fajta ünneplést vártam, nem ezeket a kereteket (na nem mintha KELLENE engem annyira ünnepelni....), de ne menjünk bele, mert megint az lesz, hogy folyton házsártoskodom az ovi miatt. Pedig tényleg, nem tehetek róla...
Rékáéknak szerdán volt az Anyák napi buli. Kivételesen a nagymamákat is hívtam a bulira, talán mert érzem, hogy már nem sokáig tartanak a suliban ilyesmi ünnepségeket (oviban idén nem is adtak a gyerekek közös műsort). Anyu úgy gondolta, neki túl fárasztó egy ilyen kiruccanás, Tibi anyukája viszont eljött, aminak nagyon örültem.
Kezdetben minden jól indult, sikerült időben beérni a suliba Réka ruhájával harisnyástul és cipellőstül. A leányka már tűkön ült. A bejáratnál, a mini aulában ácsorgott jobb lábáról a bal lábára, mert fél öt múl és már minden lány vagy csini ruhában virított vagy éppen az anyukája rángatta rá a ruhát a folyosón vagy az osztályteremben. Kikapta a kezemből a szatyrot, amiben a cuccok figyeltek gondosan elcsomagolva, nehogy gyűrődés esete forogjon fenn. Nem tartott igényt a szolgálataimra, mint öltöztetőnő (bezzeg reggel....szerintem nélkülem kilencig pizsamában bambulna a kanapén, fügyülve arra, hogy már a második óra is megkezdődött a suliban) de ezt egész könnyen viseltem.
Viszont amikor beengedték a szülői és nagyszülői gárdát a tanterembe, akkor elkövettem egy szarvashibát. Réka - szerintem igen okosan - foglalt nekünk helyet a totálisan átrendezett teremben, méghozzá hármat, hiszen a keresztanyja is meghívást kapott (Tibi is jött, fotózni és Zalán a testvér jogán, úgyhogy a mi alakulatunk volt a legnépesebb szerintem.) Én úgy láttam, hogy ragaszkodott volna ahhoz, hogy az első sorban üljünk, ahol SENKI nem terpeszkedett a szülők közül. Szóval leráztam és hátra mentem, a harmadikba, ahol szerintem ültek a szülők. Egyébként tényleg. Réka pityergésbe fogott, amolyan szolidan. É. tantónéni odajött és érdeklődött tőle, hogy mi a baj...majd "rám szólt", hogy üljünk már oda, ne sírjon ez a lány! Szétnéztem és akkor láttam, hogy időközben megteltek az első sorok is, a gyerekek pedig nem a székeken ültek egyáltalán, hanem a tábla előtt a padokon. Mindig égek, mint a rongy! A helyzetfelismerésem kb. bölcsödés szinten van olykor. Na mindegy, nagy nehezen elhelyezkedtünk a Réka által lefoglalt helyeken, Réka megkönnyebbülten forgatta egyszerre a szemeit miattam és a furulyát a kezében. Végre beköszöntött a családi világbéke. Főleg, amikor 3 perc késéssel Tibi is beesett, kamerástul, ami fontos tényező volt.
A műsor meg....Nagyon igyekeztem, hogy ne bőgjek, mert én nem tudok szépen sírni. Össze-vissze tekeredik az arcom és ha egyszer elkezdem nem tudom ám csak úgy abbahagyni, úgyhogy nem mélyedtem bele a szövegbe igazán. Ha necces volt a vers vagy éppen Réka szavalt, gondolatban a szorzótáblára gondoltam, ami egyébként is ott lógott a falon. Így is elhullattam összesen két könnycseppet és Zalán buksija mögött dolgoztam fel a könnyeket a szememben. Nem mintha szégyelleni kellene, ha az ember bömböl az anyák napján, elvileg valahol az a normális....De hát na.
A gyerekek egyszerűen ÓRIÁSIAK. Méretben is és egyébként is. Önállóak, ügyesek, szépen szavalnak, némelyik egész kis primadonna....micsoda ugrás akár nagycsoportos szintről is, pedig csak két év telt el. Na igen, némelyek már elmúltak 9 évesek vagy mostanában töltik be, ez már...nem is tudom..... Félelmetes, ahogy nőnek ezek a gyerekek, mondanám, de olyan közhely, hogy az is félelmetes.
Ketten tanulnak zenét az osztályból (kár, hogy csak ennyien). Réka két dalt elfurulyázott (az egyiknél volt egy pillanatnyi megtorpanás), egy másik kislány pedig a hegedűjét kínozta. Nos, örülök, hogy Réka a furulya mellett döntött és csak bízni tudok benne, hogy ha Zalán rácuppanna a hegedűre, abban tök tehetséges lesz.
Rékám gyönyörű és sugárzó volt a ballagásra szánt ruhájában, melynek így az Anyák napja volt a premiere. Olyan nagylánynak tűnt benne, nem is tudom. Imádom, szerelmes vagyok ebbe a leányzóba (is), olyannyira, hogy az néha már fáj....Gondolom, így van ezzel minden édesanya, nincs ebben újdonság.
Az osztály dráma csoportja előadott egy kis mesejátékot, az is nagyon tetszett. Vicces volt, úgyhogy ezen a ponton sírva nevettünk. Figyeltem közben a dráma csoportot vezető É. óvónénit, ahogy együtt élt a darabbal és megint elkezdtem nagyon sajnálni, hogy nincs még két évünk a tanítónénikkel....
Lőttünk még néhány fotót, majd bevettük magunkat a cukrászdába. Ezt az évzáróra tartogattam, de mivel mama és keresztanya is jelen volt, hát majd év végén duplázunk.
Hát ennyi volt az idei Anyák napja.
