Bár látom, nem hiányoztunk az ebeknek sem, azért írok pár sort. :)
Szombaton (azaz majdnem egy hete) egyet-kettőt köhhhentett Réka. Megmagyarázta, félrenyelt, mondta ő. Vasárnap egyfolytában félre nyelt, így kénytelen voltam elődugni a fejem a homokból. Hétfőn ágynak is esett, lázzal együtt, amin beidegesedtem, mert alig tudtam lehúzni. Kedden elmentünk orvoshoz, miután leánykám ordas farkasként ordított, ha porszívóztam az orrát, mondván, hogy fáj az arcürege...(ami Doktornéni szerint nem is igen van még neki.) Ahogy azt borítékolni lehetett, szerdán belázasodott Zalán is, túl azon, hogy egy hete párhuzamos csík szivárog az orrából a szája felé. Egyelőre színtelen, ha ez számít. Csütörtökre a vírus leterítette Anyát is, ahogy kell. És nem győztem azon csodálkozni, hogy hármunk közül én viseltem legrosszabbul a nyavalyát!!!! Mindenem fájt, mint akit agyonütöttek, ment a hasam és émelyegtem, jártányi erőm sem volt (ezen tünetek egyikéről sem panaszkodott egyik csemete sem, az sem, amelyik tud magyarul egészen jól....) szóval este fél hét körül, amikor még nem volt itthon Apa, azt kívántam a legsötétebb mélypontra érve, hogy bár jönne valaki egy sörétes puskával és véget vetne a kínjaimnak. Durrr.....
Na jó, nem gondoltam komolyan. Ha már létrehoztunk két ilyen fajin gyereket, ne csináljam már magam össze egy kis influenzától....Még akkor sem, ha én rendre kicsit minden influenzába belehalok. Úgy is mondhatnám, inkább szülök egy gyereket, mint átélek egy két hétig kínzó A vagy B vírust.....
Közben lemaradtunk a farsangról (el van átkozva az a kacsajelmez, hisz tavaly is betegek voltunk farsang idején), de no para, a Manó csoport csaknem kétharmada szintén otthon lábadozik, így lesz majd egyszer pótfarsang is. Vagy elő-Húsvét, még nem tudni.
Akárhogy is, gyógyulunk, javulunk, reménykedünk, hogy mielőbb magunk mögött tudhatjuk ezt a betegséget is. Hisz itt a tavasz. Vagymi.
