Azt terveztem (valamikor novemberben), hogy majd a szállingózó hóesésben, családi édes négyesben, habos idillben válasszuk ki a fát, a MI FÁNKAT, A Karácsonyfát a közeli lerakatban....ehhez képest hóesésről álmodni sem mertünk, plusz 4 fok volt árnyékban. A kis családi beszerzés még ment volna, ha aranyvasárnap délutánján Tibi nem fogja a dzsekijét és megy el fáért. De elment. Majd hazajött egy fával gazdagabban. Csak így egyszerűen. Mikor Házisárkány módra meglengettem előtte a képzeletbeli sodrófámat, könnyedén a lépcsőház felé mutatott és közölte, hogy egy méretes ezüstfenyő áll ott, pont, ahogy szerettem volna. Csinos is, szép is....na jó, kicsit görbe, de a miénk! Gyanakodva kidugtam az orrom a lépcsőházba, mmmmmm, az a fenyőillat! Egyből megnyugodott háborgó lelkem és inkább becsuktam a szám.
Rendhagyó módon, aranyvasárnap kitaláltuk, hogy hiányzik még 1-2 ajándék (egy M. mamának, egy nekem....) így 4 óra körül a város forgatagába vetettük magunkat. Ilyet még soha nem műveltünk, jók vagyunk abban, hogy időben raktárra tegyünk minden ajándékot. Valahogy kisebb volt az izgalom a Pláza levegőjében, mint vártam....sehol nem kellett megverekedni a kinézett portékáért. Nehezítő tényezőnek számított, hogy Zalán elaludt az autóban, így őkelmét Tibi cipelni kényszerült. Az első negyed órában esze ágában sem volt felébredni a kis büdösnek. Így azon izgultam, hogy mikor fogy el az amúgy végtelen türelme az én Tiboromnak és találja ki, hogy most aztán IRÁNY HAZAAAA, ajándékkal vagy anélkül.
2 óra alatt végeztünk, ami szerintem jó eredmény. Mamának választottunk egy klassz ágyneműt, majd a sportboltban állomásoztunk egész sokáig. Leragadtam a sapkáknál. Felpróbáltam legalább 10-et, rendre körbenéztem, hogy fetreng e a röhögéstől bárki is mellettem, de nem....Mert nekem kb. 100 sapkából 1 áll jól és még akkor szerencsém is van...Éppen nem figyelt senki. Azonban az egyik egy barna darab nem is nézett ki olyan rettenetesen a fejemen. Annál maradtam. Úgy festek benne, mint egy buksi medve, viszont meleg és puha. Tibi közben 2 négyzetméternyi területen járkált fel és alá, mint egy ketrecbe zárt tigris, alig várta, hogy végezzünk. Fellélegzett, amikor végre megvehette nekem a sapkát, mint karácsonyi ajándékot. Olyan romantikus így karácsonyi ajándékot kapni, neeeem? :)
Ahogy hazaestünk, felvonszoltam a fát a lépcsőházból, mint ősember az elejtett vadat és megszabadítottam a hálójától, nehogy deformálódjon szegényke úgy megkötözve. Annyi szándékom volt mindössze, hogy fenyő illat lengje be a szobát, semmi több, ám Innestől fogva nem volt menekvés. A gyerekek szinte rávetették magukat és nem nyughattak, míg egyetlen díszt is találtak a dobozokban. Végeredmény? Vasárnap este, két nappal szenteste előtt ki lett rittyentve ama fa. Zalánnak többször szóltam, hogy lehetőleg ne egyetlen ágra aggassa az összes arany színű gömböt....mindhiába, csak rám förmedt, hogy "Marad mind ott és kész!" Oké.....Hát legalább ezen már túl voltunk a szenteste programjaiból. Kicsit megnyújtottuk a karácsonyt, ami határozottan tetszett.
Kacsa helyett halat szántam a karácsonyi asztalra, rántva, sütve, póréhagymás, tejszínes rakottkrumpli-szerűséggel. Sült csirkét is, hogy a gyerekek se éhezzenek. Coleslaw volt hozzá a másik köret, kedvenc káposzta salátám a régi angol évek emlékére (is). Azt szilárdan elhatároztam, hogy sok időt nem fogok eltölteni a konyhában szenteste, legyen idő és alkalom az élvezetekre, a pihenésre, csak semmi feszkó és idegeskedés, ami megkeserítheti az ünnepet. Viszonylag egyszerű, szerény vacsora, kevés bűvészkedéssel.
Folytassuk majd onnan, hogy Szenteste reggelén, ahogy a friss tavaszi (??????) napfény behatolt a konyha ablakán, kisült az én szépséges bejglim is, röpke 25 perc alatt. 3 rúd mákos, 3 rúd diós. Maga a tökély, hála Limara receptjének!
2 óra alatt végeztünk, ami szerintem jó eredmény. Mamának választottunk egy klassz ágyneműt, majd a sportboltban állomásoztunk egész sokáig. Leragadtam a sapkáknál. Felpróbáltam legalább 10-et, rendre körbenéztem, hogy fetreng e a röhögéstől bárki is mellettem, de nem....Mert nekem kb. 100 sapkából 1 áll jól és még akkor szerencsém is van...Éppen nem figyelt senki. Azonban az egyik egy barna darab nem is nézett ki olyan rettenetesen a fejemen. Annál maradtam. Úgy festek benne, mint egy buksi medve, viszont meleg és puha. Tibi közben 2 négyzetméternyi területen járkált fel és alá, mint egy ketrecbe zárt tigris, alig várta, hogy végezzünk. Fellélegzett, amikor végre megvehette nekem a sapkát, mint karácsonyi ajándékot. Olyan romantikus így karácsonyi ajándékot kapni, neeeem? :)
Ahogy hazaestünk, felvonszoltam a fát a lépcsőházból, mint ősember az elejtett vadat és megszabadítottam a hálójától, nehogy deformálódjon szegényke úgy megkötözve. Annyi szándékom volt mindössze, hogy fenyő illat lengje be a szobát, semmi több, ám Innestől fogva nem volt menekvés. A gyerekek szinte rávetették magukat és nem nyughattak, míg egyetlen díszt is találtak a dobozokban. Végeredmény? Vasárnap este, két nappal szenteste előtt ki lett rittyentve ama fa. Zalánnak többször szóltam, hogy lehetőleg ne egyetlen ágra aggassa az összes arany színű gömböt....mindhiába, csak rám förmedt, hogy "Marad mind ott és kész!" Oké.....Hát legalább ezen már túl voltunk a szenteste programjaiból. Kicsit megnyújtottuk a karácsonyt, ami határozottan tetszett.
Kacsa helyett halat szántam a karácsonyi asztalra, rántva, sütve, póréhagymás, tejszínes rakottkrumpli-szerűséggel. Sült csirkét is, hogy a gyerekek se éhezzenek. Coleslaw volt hozzá a másik köret, kedvenc káposzta salátám a régi angol évek emlékére (is). Azt szilárdan elhatároztam, hogy sok időt nem fogok eltölteni a konyhában szenteste, legyen idő és alkalom az élvezetekre, a pihenésre, csak semmi feszkó és idegeskedés, ami megkeserítheti az ünnepet. Viszonylag egyszerű, szerény vacsora, kevés bűvészkedéssel.
Folytassuk majd onnan, hogy Szenteste reggelén, ahogy a friss tavaszi (??????) napfény behatolt a konyha ablakán, kisült az én szépséges bejglim is, röpke 25 perc alatt. 3 rúd mákos, 3 rúd diós. Maga a tökély, hála Limara receptjének!
