Úgy döntöttem, ezentúl akár egyenként is ömlesztem őket (az ŐkMondták-at), különben menthetetlenül a feledés homályába merülnek. Kár lenne értük egyébként!
Egyik nap üldögélünk Rékával egymás mellett, látom, hogy mustrál. (Az utóbbi hónapok viharában és szomorúságában, betegeskedésében fogytam 4-5 kilót, ami jobban meglátszik rajtam, mint gondoltam.)
- Anya....te nem is vagy ám olyan kövér, mint amilyennek gondolod magad.....
- Nem?
- Egyáltalán nem. Csinos vagy.
Hát nem drága? Tényleg lóg rajtam néhány cucc.
---
Máskor arról mesél, hogy mi a szokásos "menetrend" az uszodában.
- ....Azután következik a népsor...., majd...
- Micsoda, népsor?
- Népsor.
- Névsor, te!
- Őőőő...népsor. Vagy névsor??
- Névsor a tuti!
----
Belépünk a kisboltba, ahová lassan 8 éve járunk.
- Sziasztok! - köszönök ennek megfelelően.
- Jónapotkívánok!- köszön Réka kimérten a 20-25 körüli leányzónak a pult mögött. Neki még ugye ő is őskövület....
- Szia! - mosolyog rá a lány.
- Jónapotkívánok!- jön a gépies hang Rékából.
- Szerintem tegeződhettek! - jegyzem meg csöndesen.
Megvesszük, amit kell, az ajtóhoz lépünk, sziasztok, sziasztok. Réka hangosan és tisztán.
- Viszontlátásra!
Az iskolában megtanították hogyan kell köszönni a felnőtt népeknek.
