2019. május 23., csütörtök

Hírlavina.....vigyázat!



Ezt már írom egy ideje....

Olyan sok minden már nincs hátra ebből a tanévből, akárhogy számolgatom. Ma van hétfő. Rékának matek doga és versfelmondás. Lett volna, de mindkettő elmaradt. A héten borítja a programokat a kompetencia és a német verseny.

Ezen a héten kedden fogorvosnál van jelenésünk, közben Réka fuvola órán múlatja majd az idejét. Pénteken német verseny a suliban, 7-8 osztálynak, országos döntő, ilyenkor lázban van a suli, legalábbis a hetedikesek. Mondjuk, a többiek örvendeznek, mert ezen a napon nem szokott lenni tanítás, hehe…

 Reményeim szerint a jövő hét az utolsó kemény hét a tanévben. Anyag értelemben biztos. Hétfőn be kell fizetni az ebédet és az úszást. Rékának is be kell fizetni a kirándulást, 24 000,-. Aztán lehet, hogy nem így lesz és még június elejére is jut ki a jóból, Zalánnál számítok ilyesmire, Rékának már eléggé mindegy.

Június 1, szombat, családi nap a NEFAG-on, batyus, így sütnöm kell valamit. Hogy mit, még rejtély, talán pogácsát, vagy kókuszos csigát, majd meglátjuk. Talán pár rántott húsos szendvicset is készítek, mert ebédidőben lesz.

Június 4 – Nemzeti Összetartozás Napja a suliban, bár tanítás van, utolsó nap a héten. Szerdától kirándulásra mennek mindketten 3 napra. Zalán esténként hazalátogat, Réka nem. Hogy én mennyire várom a negyedikét, el nem tudom mondani. Veszek majd chipset és jégbe hűtök pár üveg cidert. Talán egy doboz jófajta jégkrémet is. Már csak a diéta jegyében.  Mert aznap kb. itt ki fog törni a vakációóóóó! Őrület. És ősztől lesz egy Hatodikosom. Hogy és hogy és hogy? 

Kirándulások után jön a hosszú hétvége, Pünkösd, majd az utolsó négy tanítási nap a tanévből. Ja nem, mert szombaton ballagás, ami kötelező. Teremdíszítés, megjelenés, meg minden, csodaszép szokott lenni ilyenkor az iskola, csak ránéz az ember a dekorra és már bőőőőgni van kedve.

Szerda van. Hm, Zalánék írtak pár felmérőt a héten, talán hármat és jövő héten is írnak legalább ennyit. Rékáék még melegítenek. Zalánék reményeim szerint az utolsó lapot gyűrik németből (minden héten szoktak egyet kapni, rajta 50-70 szó, aztán hajrá ,tanuld meg!) Hogy Rékáék mit tanulnak irodalomból, nyelvtanból és töriből, vagy akár természetből, bevallom, nem is tudom. Nagyjából már elengedtem. Lehet, hogy nem is írnak minden tantárgyból témazárót? Vagy majd az utolsó héten? Az lenne az övön aluli ütés...

Szombaton megünnepeltük Zalán szülinapját, a kilencediket, rendhagyó módon. Szerintem. Reggel adtam a konyhatündért és foszlós kalácsot sütöttem a bandának, főleg Zalánnak reggelire. Egész jó lett, bár Zalán nem sokat evett belőle, szerinte kemény lett, szerintem meg foszlós.....Az ünnepelt kérésére a Mekiben ebédeltünk és kapott még pár apróbb ajándékot is a Decathlonból. Délután volt tortázás és sütizés, felköszöntötték az unokatesók , kereszanyu is. Az estét viccmeséléssel zártuk, amiből hatalmas, eget rengető kacagások, potyogó könnyek és nevetőgörcsök következtek, szóval jó volt. El is akartam mesélni a kedvenc viccem, de mára elfelejtettem, úgyhogy mindegy...

Vasárnap kicsit lazább volt programilag, sokat tanultunk Zalánnal, Réka hamarabb végzett, találkozott a barátnőjével, bevásároltunk, kutyát sétáltattunk, kiszedtük belőle a kullancsokat, hazarobogtunk, Tibi nekiállt festeni a garázskaput, én meg hirtelen ötlettől fogva nekiálltam főzni. Érdekes, mert először úgy volt, hogy nézek egy kis Dr Pol-t, vagy esetleg újranézem a Trónok Harca ötödik részét…de végül azon kaptam magam, hogy a kiolvadt csirkemellből rántott húst készítek, sült krumplit, másik részéből stroganoff csirkét egyelőre köret nélkül. Vannak ilyen szuperképességeim, de nem túl gyakran kapom magam rajta….

Most már csütörtök van és csak annyit tudok mondani, hogy nagyon elegem van. Mindenből, de főleg a suliból, a felmérőkből, a dolgozatokból,a z összes német szóból, a versekből. Egyben az időjárásból is. Tök türelmes voltam idáig, de most már sokadszor jöttem vagy mentem úgy a biciklimmel, hogy vagy elázom vagy nem és erős szél fúj….annyira utálom. Legalább egy kicsit lehetne barátságosabb az idő….

Tegnap végigvasaltam 4 epizód Trónok Harcát és egy felet. Az ötödik évadot nyomtam. Egy idő után ott ragadt Tibi is és Zalán nem haladt a leckével, de mivel nem egy garzonlakásban dekkolunk, hát nem tudott érdekelni, Réka is a szobájában tanult. Pontosabban úgy csinált. Őt még noszogatni sem noszogattam, úgy bele vagyok fáradva az egészbe. Ha belegondolok, hogy ősszel Zalán elkezdi németül tanulni a környezetet, eléggé sírhatnékom van. Azaz majd lesz. Augusztusban.

Szóval legalább a vasalással jól állok, ha semmi mással nem is. Főzni sincs semmi kedvem. Kerülöm a konyhát, ha tehetem. 

Tegnap este megtaláltam Zalán 3 hónapja eltűnt telefonját az egyik fürdőszobai kosárka alján (intim betéteimet tartom bennük, de pszt!) Nem biztos, hogy jó ötlet volt odaadni neki, bár nagyon boldog volt a fiúcska. Az a baj, hogy teljesen elfelejtettem, hogy valaha is elrejtettem volna. Semmi emlékem nem volt arról, hogy oda tettem. Persze ezt nem hiszi el nekem senki. Most az tervezem, hogy veszek egy szobai széfet, ahová minden este bezárom az összes telefont. Mert sajnos a fiókból és éjjeliszekrényről eltűnnek. Akár az éj leple alatt is. Nem valami becsületesek a kölykök, remélem, vénségemre nem az lesz, hogy hol az egyiknek,hol a másiknak hurcolászom a bablevest a börtönbe.....

Kedden voltunk fogorvosnál. Gondoltam, hurrá, két hónap után végre tömést kap a sós mogyorótól sérült fogam….de nem. Megvizsgált minden négyzetcentimétert a számban, felmérte a helyzetet, majd kérhettem új időpontot. Eléggé forrtam mérgemben, nehéz volt nem behisztizni, de rögtön utánam Tibi ült a székben, majd Zalán, akinek egy icipici tömést is betett az egyik tejfogba, szóval csak magamnak szomorkodtam. Fizettünk viszont 17 000 Ft-ot. Az én időpontom újabb 5 hét múlva lesz aktuális és emlékeztetett a recepciós fazon, hogy egy időpontban nem megoldható a tömés és a fogkő eltávolítás. Úgyhogy én meg emlékeztettem magam, hogy karácsonykor időpontot kérjek a korábbi fogorvos dokinkhoz. Elegem van ebből. Márciusra biztos bejutok és amit kell, majd megcsinál. Egy időpont alatt, fele ennyiért. Csak lehet, hogy 2-3 héten át is telefonálok majd neki egyfolytában, mire tudok időpontot kérni. Ez van. A rohadt mázlista madaraknak nincs ilyen problémájuk.

Még van pár rész az ötödik évadból, úgyhogy relax van, holnap nincs suli, éljen a német verseny! Chips nincs, de meggyes sör igen, ó jeee.....