Zalán cseresznyét szed egy tálkába.
- Hűha, ez romlott. - mutat fel egy kevésbé gusztusos példány.
- Azt dobd ki! - javaslom én, mire szót fogad.
- Először megromlik, utána jön a penész. Penész után jön a kuka. Majd a kukásautó.....és az ÉGETÉS. - ez utóbbit olyan sötéten és vészjóslón ejti ki, hogy szinte beleborzongok. Na igen, Rékának is volt egy ilyen korszaka....
Mivel éppen mosogatok, a fürdőszobába szalad ki megmosni a tálkányi cseresznyét.
Egyszer csak újra felbukkan a konyhában, váratlanul korán.
- Villával eszem. - veti oda nekem könnyedén.
Pislogok kettőt.
- A cseresznyét??
- Igen.
Hm....
- Beleejtetted a cseresznyét a mosdó lefolyójába, ugye? - az méret még ippen lemegy.
- Igen. - vallja be bűnbánóan és már söpör is, hogy előhalássza őket.
Van egy pékség a Nevtan körül, ahol még soha nem jártunk. Ez nem jellemző rám, mert imádom a pékségeket. Ropogós kenyér, friss péksütemény...maga a mámor! (Hát egy a sok közül, mindenesetre.) Ez a pékség egy amolyan szocreál épület egy részét bérli (valaha inkább kocsma lehetett vagy italbolt) és van kirakata is, csipkefüggönyös. A kirakatban pedig óriás kiflik figyelnek. De hónapok óta UGYANAZOK. Persze lehet, hogy gipszből van az egész, nem álltam meg szemügyre venni a portékát, mintát venni meg pláne nem. Akárhogy is, tőlem minden kedvet elvesz, hogy belépjek. Múlt héten Tibi felé tartottunk, amikor elhaladtunk a pékség előtt.
- Ide nem megyünk be, mert itt csak szar dolgokat lehet kapni.... - kiabálta könnyen Zalán, ahogy elsuhantunk a bejárat előtt.
- Áhá, szóval ti már jártatok benn apával? - kérdeztem, amikor már meg tudtam szólalni, bő 15 méterrel arrébb.
- Igen, nem is kapni semmit. Csak újságot....meg innivalót....és kenyeret....
