2015. március 24., kedd

Erről meg arról

 
 
Nem is említettem, szombaton megvolt Réka első iskolai szülinapi zsúros bulija. Egyben az első Mekis buli is, merthogy a kettő ugyanaz. Előtte levő nap vért izzadtam annak kitalálásában, hogy mit is vegyek a kis ünnepeltnek....termó pulcsi és kabát is volt rajtam az Intersparban....és nem volt kedvem nekiállni vetkőzni. Hát szerintem már merően figyeltek a kamerák monitorjai előtt ücsörgő biztonsági emberek. Minden mozzanatom rögzítették. Ugyanis baromi nehéz volt dönteni. Keringtem körbe és körbe, hogy majdnem beleszédültem. Itthon Rékának bejött az ajándék, amikor este hazaesett K.-éktól, ahol a délutánt töltötte, mondta is, hogy neki is vegyek olyat, léccilécci....Na akkor végképp megnyugodtam, hogy nem lövök mellé az ajándékkal.
 
A zsúr egyébként nem volt semmi különös, kár, hogy a szülinapos "szobát" megszüntették a Mekiben, mert most csak úgy lecsüccsentek egy sokszemélyes asztalhoz a bejárat mellé és annyit. Persze a gyerekek jól érezték magukat, ettek és ittak, sokat játszottak, úgyhogy Réka boldogsága hiánytalan volt.

A suliban a héten mindenféle Rákóczis program van a héten, ma pl. himnusz éneklő versenyt rendeznek, holnap pedig hivatalosan is indulnak a Pro Patria napok. Tehetség nap keretében mindenféle műsorral fellépnek az osztályok. Rékáé pl. valami bohócos műsorszámmal készülnek, úgyhogy szombaton még bohócorrot is vadásztam a városban. Akit érint: A Regio játékboltban kapható. A bálon ropott orosz táncot is előadják majd. Lesz Szablyvívó iskola bemutatója és versmondó verseny. Valamint pénteken érkeznek régi időkből tanító nénik/bácsik, akik mesélnek, milyen volt a suli az ő idejükben. A NyelvÉsz verseny megyei fordulója is pénteken délután lesz. Mikor máskor? Igazából nem készültünk rá valami baromi koncentráltan, közmondásokat , szólásokat nézünk át, típusfeladatokat, hogy értse, mi a feladat. Ennyire van idő. (Rékánál előfordul, hogy ránéz a feladatra, majd kijelenti, hogy nem érti. Azzal el van intézve....erőlködni nem szokott. Ha van tantónéni a közelben, akkor kérdez.) Mivel megyénként egy darab emberke jut tovább az országosra, ezért itt tényleg a részvétel a fontos, illetve azt hiszem, tanult is Réka ebből a versenytípusból. Hasznos volt, jó volt.

Jövő héten tavaszi szünet indul. Megdöbbentő. Még most volt a téli!!!!! Nagy változást mondjuk nem jelent számomra a szünet sem, ugyanúgy munka és munka....Rövid szünetecske is lesz....Ugyanakkor....van némi remény, hogy elkezdenénk az úszótanfolyamot Zalánnal Gyuri "bácsival" a tavaszi szünet alatt. Találkoztak a pasik a vasútmodell kiállításon valamelyik hétvégén, ott szólt Gyuri, hogy ránézésre ölég magas Zalán a tanmedencéhez és még a sátorbontás előtt mehetünk/menjünk. Felbátorodtam. :) Persze Tibi tudja csak érdemben hordani, én esetleg péntekente, ha a szünetnek már vége....de csak elkezdeni nehéz, a folytatás már menne.

Óvodás fotózás megvolt a közelgő anyák napja alkalmából (mire a fotók elkészülnek, tényleg a nyakunkon lesz az anyák napja), kérdeztem Zalánt, hogy milyen képet vágott a fotókon. Egyben reményemet fejeztem ki, hogy nem adta idén is a tavalyi agresszív kismalac önmagát....Mire rám nézett és legszélesebb fogpaszta vigyorát villantotta rám. Vagy inkább vicsor volt? Elbizonytalanodtam, hogy talán jobb lett volna az agresszív kismalac történet....Hát reméljük a legjobbakat! Legrosszabb esetben Tibi kattintgat párat.