Tegnap újabb mérföldkőhöz érkeztünk el, távozott 3 hónap után a konténer az udvarunkból 4 köbméternyi építési hulladékkal együtt. Jellemző, hogy én nem is vettem észre, amikor hazaértünk, nem tűnt fel a hiánya. Simán felrobogtam a hűlt helye mellett a lépcsőn, közben a táskámban kotorásztam a kulcsok után….már annyira belesimult a környezetbe, hogy a gyerekek hívták fel rá a figyelmet. Este aztán rendkívüli reflektorfényekre lettem figyelmes, ahogy kipillantottam a konyha ablakán, a kapu irányából vetültek az úttestre és azon túlra…egyből összeraktam a kettőt kettővel és kijött, hogy Tibi beállt az udvarra a Toyóval. Újabb mérföldkőőő!
Réka tegnap hazajött egy halom környezet versenyfeladattal, amit a német tanárnőtől kaptak….azokat oldogattuk, amíg el nem viharzott kamarára. Töltögettük, töltögettük, aztán fennakadtunk egy feladatnál, melyen híres magyar embereket kellett fotóról felismerni és megadni a születési városukat. Kossuth, Petőfi, Kodály…sima ügy…Szabó Lőrinc, az már nem biztos, hogy alsós tudásszint, de nekem még ment. Hanem az utolsóra nem tudtam rájönni. Író, költő, zeneszerző, feltaláló, politikus….valahogy mind sántított. Átküldtem a fotót tesómnak, az úgyis mindent tud, de rögtön visszadobta, hogy sosem látta az illetőt. Unokahugomnak is átküldtem, ő mégiscsak elit gimibe jár, okosabb nálam, de neki sem volt ötlete, Tibi unokahugának, ő mégiscsak elit egyetemre jár, okosabb nálam, de neki sem volt ötlete. Hm….Végül feladtam, csak este fél 11-kor egészen véletlenül bukkantam a megoldásra a többi kérdés kapcsán, Lóczy Lajos volt az, a geológus, akiről egyből emlékeztem, hogy jártunk a balatonfüredi Lóczy barlangban. Milyen jót is hűsöltünk ott a nagy kánikulában! Mondjuk, negyedikesek földrajz versenyébe hogy kerülhetett be, nem tudom. Petőfi vagy Kodály sem oda való volt, de őket legalább nem okozott gondot felösmerni…
Érezhetően egyre kevesebbet tanulok Rékával (remélem, nem lesz meg a böjtje. Most pl. úgy ír a számnevekből tollbamondást, hogy fogalmam sincs, mit tanultak, mit nem), áttettem a hangsúlyom Zalánra, mert ő még jelentős kézi irányítást igényel. Minden este minden könyvét és füzetét át kell bogarászni, mert nem tudni, hol bújik meg egy sunyi házi, ami nincs készen neki és akkor jön a feketepont, a beírás, hogy figyeljek oda rá jobban , mert sok a hiányosság. A rendszer az, hogy ha feketepontot hoz haza egy héten, azon a hétvégén nem kaphat telefont és így nem tud játszani. Azért látom benne a pislákoló igyekezetet, olykor már készen van a házi jelentős része vagy mind és ha nincs ,akkor is tudja mi az, amit művelni kellene.
Zalán hazahozta az új olvasókönyvét (a tankönyv), amit ezen túl forgatni fognak, miután befejezték a betűk tanulását. Valamiért én úgy emlékszem, Rékáék év végig tanulgatták a betűket, szépen beosztva az egész tanévet és csak második elején kaptak olvasókönyvet, sőt, a nagy betűket is akkor tanulták….de ebben nem vagyok biztos. Lehet, majd visszaolvasok a blogban, hehe. Az biztos, hogy felgyorsultak , mire a kettős mássalhangzókhoz értek, előfordult, hogy egy héten kettőt is vettek. Hát oké, végülis megy neki.
Na szóval 15 évesek lettünk. 15 éve találkoztunk azon a bizonyos esküvőn, Tibi és én….Ilyenkor ÉN azt ünnepelem, hogy milyen hálás lehetek a Jóistennek, hogy rátalálhattam a páromra….Nagy dolog ez, nem mindenkinek adatik meg. Persze most ez egy kicsit falsul hangzik, hiszen talán soha nem volt ennyi konfliktusunk, mint a felújítások idején. Soha ennyi felhő fejünk felett. Nehezen viseltük ezt az egész ingatlan csomagot, amibe belevágtunk minden szempontból., főleg türelmileg és idegrendszerileg…Bár még a cirkós átalakítás előttünk van és továbbra is repkednek a fejük felett a százezrek (többnyire nem befelé), talán már valamennyire megnyugodtam én és így mindenkinek könnyebb. Látom Tibiben a feszültséget azért, hiszen még nem költözött be az irodájába. Eddig ő volt nyugodtabb, most én, jól váltogatjuk egymást…
15 év…..Olyan, mintha 30 lenne. De jó értelemben ám!
