Nem tudok valami rejtélyes oknál fogva pici kommeteket fűzni a fotókhoz, úgyhogy most egyszerre teszem meg, talán néhány bekezdés is kerekedik ki majd belőle. Ahogy talán arról írtam (vagy csak akartam), múlt héten rendezte iskolánk az Olvasás Hetét. Én azt gondoltam, majd jó sokat olvas nekik tantónéni magyar órán, esetlen tesi helyett is.....emellett elballagnak a könyvtárba....illetve hangsúlyozzák, hogy olvasni széééép, olvasni jóóóó.... Alábecsültem a mi Éva tantónéninket, aki a magyart tanítja Rékáéknak. Igen színes és szinvonalas programsorozatot állítottak össze. Volt bábszínház a kicsiknek, irodalmi program felsősöknek. Ilyenkor is nagy előny, hogy rendszeresen együttműködik a suli a Szigligeti Színházzal pl., jöttek onnan műveszek, színészek, még az igazgató, Balázs Péter is járt nálunk a megnyitón. Számomra mondjuk Kautzky Armand lett volna a fénypont az egészben, imádom a hangját is, a pasast is, ám Réka róla vajmi keveset beszélt sajnos. Sőt, össze is keverte egy másik művésszel, nem tudhatja még a drága, sebaj! Az tuti, hogy járt nálunk, mert van róla fotó. Sok. Ahogy a záróünnepségen átadja a mindenféle díjakat (betűző verseny, jelmez verseny, versmondó verseny, ilyesmi). Közeli fotó is készült róla (lásd alább), ahogy az igazgatói irodában ül. Ugyanott csücsültem én is, amikor beírattam Rékát, velem szemben az igazgató bácsival...Be régen is volt!
Szóval a képekről. A második Varró Dániel (író-olvasó találkozó), az első szintén csak éppen a közönség. Rózsaszínben második sorban kb. ott figyel Réka. A harmadik még mindig az író-olvasó találkozó, ott már volt hangulat bőven. A további képeken Réka szerepel. Erről majd még írok. Annyira cukorfalat a képeken! Valami karácsonyi köszöntőt szavalgattak, illetve abból részletet. Az egészen biztos, hogy nem rám ütött a gyerek, ezennel ez hivatalos, én ki nem álltam volna soha életemben egy teli tornaterem előtt, hogy önszántamból vagy akár kényszer alatt kibökjek néhány sornyi verset. Imádom a csajt!
Alábbi található még a kedélyes Kautzky művészúr, majd a záróünnepségen a "vezetőség", igazgató bácsi, alsós igazgató néni (a szőke) és magyar tantónéni (Éva néni). Legalább pedig az Első Bé, ahogy mesét olvas nekik a hatodik bé ofője, a matek-ifó szakos Laci bácsi. Szupi program volt, én is úgy mentem volna! Na majd holnap beengednek, azt hiszem, nyílt nap lesz a suliban.