Félrebeszéltem, a gulyásos, lángosos étkezés nem vacsora volt, hanem ebéd. Bolondok is lettünk volna beülni egy vendéglőbe, amikor a hotelben koszt kvártéj járt, pontosabban reggeli és vacsora egyaránt.
Na szóval, ahogy tiszta pólót húztam magamra, közkívánatra megcéloztuk az állatsimogatót, azt az elhagyott volt mgtsz telepet, amit két éve már feldolgoztunk egyszer, de akkor még csak 4 éves volt Zalán, most meg 6. Ugyanezet a két évet Réka is megugrotta. Rólunk nem is beszélve, bár kérte ezt a fene.
Azt gondoltuk, este hét órakor olyan sok program már nem vár ránk, belefér egy órácska a téeszben állatsimogatóban. A pénztárnál bevallottuk, hogy jártunk már ott, úgyhogy kaptunk ingyen állatcsemegét. Elmondanám, enélkül a kis zacskó nélkül túró az egész mini állatkert, úgyhogy legalább egy adagot kötelező venni. Nem annyira az etetés öröme miatt, hanem mert az állatok úgymond elvárják. Pavlovi reflex-ként ott figyel a szemükben, hogy ha idegen ember, akkor kajaaaa....Egyébként valami 2200 Ft volt a belépő négyőnknek. Plusz 400 Ft, mert egyszerűen MUSZÁJ volt két páva tollat venni ott rögtön a bejáratnál. Persze én cipeltem őket aztán végig. Nem mintha nehezek lennének, két toll, de hát na! Az anyák egyik balsors csapása, hogy mindent nekik kell cipelniük.
Fontos lépés, hogy az istállókban immáron van elektromos légyírtó, aminek két éve nagyon nagy szükségét láttuk volna. Ez a szerkezet nagyjából 3 másodpercenként kinyírt egy legyet vagy lepkét. Imádtuk a pónit, az őzikét a pici kecskét, a nagyobb kecskéket és a rengeteg-rengeteg nyuszit. Olyan nagy volt a kísértés, hogy legalább egyet hazacsempésszek az ingujjamban. Kár, hogy nem ing volt rajtam. Van abban valami mámorító, amikor ötven-hatvan nyúl vesz körül és mind csak egyet akar, a csemegédet.
Született nem régen egy kis bivaly, ő is helyes volt, bár a szülei viselkedése jobban lenyűgözött bennünket. A kis boci egyet bőgött és a szülei máris maguk közé vették a csúnya rossz emberi tekintetek elől....Izgalomban ssem volt hiány, pl amikor Réka megpróbált visszaterelni a helyére egy elszabadult kecskét.... Hiába próbáltuk erről lebeszélni, nem hallgatott ránk. Végül megúsztuk kecskeöklelés nélkül, viszont a kecske kinn maradt.
Kicsit innen balra disznók dagonyáztak a dagonyában önfeledten. Ahogy figyeltem őket, arra gondoltam, vajon lehet e egy disznó ennél boldogabb. Hát nem tudom. Talán amikor a végelgyengülés beállta előtt levágják őket megsem annyira Hawaii lehet az élet.
Láttunk még hintókat, libákat, pávát és sok-sok kismacskát. Mindnek csipás volt a szeme, nem gyengén, úgyhogy a gyerekeket igyekeztünk távol tartani a macskáktól. Naná, hogy nem sikerült, végül kiharcolták maguknak, hogy az egyetlen nemcsipás macskát dajkálhassák.
Szép volt, jó volt, no. Az a nyuszi etetés tényleg élmény volt. Ahogy távoztunk, célba vettük a szálloda wellness részlegét. Jómagam nem, mert úgy éreztem, minden pillanatban elönt Piri minden nedvével együtt....úgyhogy inkább az ágyunkon heverésztem és olvasgattam. Nem hiányzott a pancsi egyáltalán. Hétfőn pedig nagyon vágytam vissza.
Este csomagoltam. Útáltam, de muszáj volt.
