2013. március 5., kedd

Hiszti hiszti hátán

Jellemző ránk, mint szülőkre, hogy a hétvégi nagybevásárlások vagy ilyen olyan beszerzések során belepottyan a kosarunkba olyasmi is, ami nem volt rajta sem a tényleges, sem a virtuális bevásárló listán. Ezen maximum Tibi bosszankodik a pénztártól távozás után, nekem valamilyen szinten természetes, világéletemben így vásároltam. Nem csak szigorúan azt veszem meg, ami nélkül nem boldogulnánk a következő héten. Ha valami megtetszik, megkívánom, mondjuk egy új fajta joghurt, egy zacskó saláta valami öntettel....megveszem. Nyilván ésszerű határok között. 

Ennek nyomán nem csoda, hogy elég kevés olyan bevásárlás van, ahonnan nem távozunk egyetlen, a gyerekeknek szánt holmival sem. Hol filc kell, hol füzet, máskor színező. Kisautó, gyurma, csajos harisnya, csatok, matricás füzet, klassz póló akciós áron, minimax szívószál, stb. Ezeket általában a gyerekek kunyerálják ki, mi pedig engedünk nekik, mert alacsony értékű holmikról van szó. Én ellenállóbb vagyok, Tibi kevésbe, ahogy arról már korábban írtam. A hétvégén meggyőződtem róla, hogy  Rékával egy picit elszaladt a ló. 

Szombaton számos dolgot kellett elintéznünk bevásárló körutunkon, alig tudtam észben tartani mindet. Először is autósülés néztünk Zalánnak, egyelőre tapogatózás szintjén. Betértünk a Brendonba egy szemlére, ahol Réka folyton venni akart valamit. Klassz dolgokat nézett ki, de már a legelején leszögeztem, hogy Nem Veszünk Semmit. Sem hercegnős sátrat, sem puzzle-t, sem ugráló labdát (vagy mi a búbánatot...) Eleinte morogva bár, de visszatette a helyére a kiszemelt holmikat, majd a sátornál elszakadt benne valami és a fejemhez vágta, hogy én neki soha nem veszek meg semmit és hogy milyen dolog már az, hogy neki nincsen sátra, pedig itt a tavasz. Szerencsére a mi Brendonunk majdnem olyan kihalt, mint a sivatag, úgyhogy nagyérdemű közönségünk nem volt.

Távoztunk, újabb állomásunk a Libri lett, hogy könyvutalványt vegyek. Ide már csak kettesben rongyoltunk be, a fiúknak nem volt kedvük velünk tartani. Eléggé lényegre törő voltam a boltban, nem néztem sem jobbra, sem balra, kértem az utalványt a pénztárnál. Réka ellenben valahonnan leakasztott egy kihajthatós könyvet. Állítólag egy mese és figurák is voltak hozzá, a könyv lapjai kinyitva kastéllyá, palotává, tündérkertté változtak. A lányom beleszeretett ott nyomban. Itt is közöltem a szomorú hírt Rékával, sajnos nem veszünk semmit. 

Persze sírva fakadt, toporzékolt párat amolyan esőtáncnak is beillő módon és néhány oda nem illő, keresetlen szóval illetett engem, melyekre már a feledés jótékony homálya ráereszkedett, magyarán nem emlékszem, szerencsére, arra viszont felkaptam a fejem, amikor azt ordította:
- Nekem soha nem veszel semmit! (eddig ismerős volt a nóta). Nincs egyetlen egy könyvem sem!!!!!!! - ez övön aluli ütés volt. Remélem, a boltos lányok nem hittek neki. Mert ha 200 könyve nincs, akkor tényleg egy sem, de Isten bizony, valamelyik unalmas estémen a Jóban Rosszban helyett megszámolom pontosan hány könyvük is van a gyerekeimnek összesen. 

Kellőképpen felbosszantottam magam, de annyira mégsem, hogy ne vettük volna az utat az Interspar felé bevásárolni. Azaz én vásároltam, a többiek nézelődtek. Ahogy végeztem, időbe telt míg megtaláltam a bandát. Naná, hogy a játékoknál bujdokoltak. Kiderült, hogy Réka forró érzelmeket kezdett el táplálni egy balerina baba iránt. Barbie, ha jól rémlik. Mivel nagyjából 4 Barbie hever az ágya alatt egy dobozban rútul cserben hagyva és elfelejtve, szóba sem került, hogy jön haza velünk az a nő. Láttam, hogy Tibi meginog, az ár valahogy 3990,- magyar forint körül lebegett. Akadt 5990,- ért is, leánykám meg is jegyezte, hogy jó pontot szerezzen, neki jó lesz az az "olcsó" is...Nekem jutott a hálás feladat, hogy közöljem Rékával, a baba marad. 20 percnyi további puhítás után (Tibi fűzte, sutyorgott neki a játékhalmok között, én meg tanyát vertem a pénztárak közelében) eredménytelenül zárultak a tárgyalások, Réka karját szorosan a babás doboz köré tekerve, arcán forradalmi elszántsággal nézett a szemeim közé a pénztárnál. A baba marad, megmondtuk. 

Végül Tibinek is elszakadt a cérnája, kicsavarta kivette Réka kezéből a babát és visszatette azt a helyére. Réka üvöltött, futkározott jobbra balra, mint akit baltával kergetnek. Hogy azonnal adja neki vissza, de azonnal....és hogy minden apuka megveszi a kislányának a babát, csak Apa nem. Ahogy hallgattam az obégatását sírását és pakoltam a futószalagra a kaját, éreztem, hogy a gyomorszájam tájéka nagyon sajnálja ezt az egészet és azt kívánja az agyamtól függetlenül, hogy bár megvehetné az a nyomorult babát, vele boldoggá tehetné a csajszit.....De az agyam tudta, hogy már nincs visszaút, a 200 "NEM" után egyszerűen nem szabad "IGEN"-nek jönnie, csak mert hiszti parádé van....Vagy nem így van?

Vér ciki volt. Illetve nem lett volna annyira az, csak ahogy szétnéztem, mindenhonnan együtt érző pillantásokat láttam érkezni. RÉKA FELÉ!!! Én nem tudom, úgy nézünk mi ki, mint ahol rossz dolga van a gyerekeknek? Egy idő után Tibi elunta az ordítást a sorban , vállára vette és kivitte Rékát Interspar-on kívüli mezőkre. Később mesélte, hogy a biztonsági őr nagyon rutinosan útba igazította, pontosan merre is menjen ki, melyik kijáraton. 

A balerina Barbie témája még aztán másnap is szóba került az autóban, ahogy hazafelé tartottunk mamáéktól. Valahogy úgy érzem, lesz még nekünk olyan....

Szoba is, ágy is....

Pont egy hónapja írtam egy bejegyzést a szobatisztaság felé haladó Zalánról. (Mármint azóta már 5 hete) Hogy mi történt ennek kapcsán az elmúlt hetekben? 

Zalán stabilan szobatiszta lett. Ó, jeeee....Meglepő könnyedséggel és természetességgel, aminek persze örülök. Úgy tűnik, az én gyerekeim csakis tavasszal szobatisztulnak. Illetve két szakaszban érnek meg rá. Az első nekifutásra majdnem sikerül a dolog (lásd: nyárvégi próbálkozás), de aztán kiderül, korai még, a Csemete hallani sem akar a teljes szobatisztaságról, inkább játék neki a bilizés, vécézés. Ha van kedve csinálja, ha nem, nem. Majd pár hónap pihenő után újra elővesszük a szobatisztaság ügyét: azonnal, zökkenő nélkül, lényegében ágytiszták lesznek a gyerekek. Rékával is végigcsináltuk ugyanezt és most Zalán fut hasonló mintát.

Az első két hétben otthon próbálkoztunk csak. Ha oviba kellett nyargalni, a télre tekintettel jött a pelenka. Hétvégén, amikor alig tartózkodunk otthon, szintén többnyire pelenkát használt Zalán. Később vérszemet kaptam a sok száraz pelenka láttán és az utóbbi kb. 3 hétben egyáltalán nincs pelus Zalánon napközben. Sem éjjel, sem nappal. A vége felé már ha volt is, levette magáról ha pisilnie kellett és a vécébe termelt. 

Az ágytisztasággal talán harmadik (?) hete kísérletezünk. Huzamosabb időn keresztül is folyton pisimentes petyókat prezentált a fiú reggelente, gondoltam, megér egy próbát. Ebben is ügyes, reggel első dolga egy naaaagy és hosszú pössentés, hiba azért csúszik olykor a rendszerbe. Szombat éjjel ébresztett, hogy pisi van (a gatyában) és ma én  ébresztettem őt azzal, hogy becsurrant némi lötyi. Ha engedi, picit talán visszatérünk még az éjszakai pelushoz (van egy egész zacskónyi) , mert aggódom, nehogy felfázzon, komolyabb gubanc legyen az ágytisztaság projektből, ami nem is fontos még egyáltalán.  

Másik gond, nem túl nagy, de megemlítem, hogy egyelőre ülve pisil. Egyedül. Hogy segítsek neki, azt nem engedi. Bilinél nincs gond, de a vécés pisilésnél gyakran előfordul újabban (amióta inkább a vécét részesítené előnyben), hogy nem sikerül neki a fütyköst kellő irányzékba állítani, tuszkolni, így a slagolás sok felé megy, de legkevésbé a vécébe. Az eredmény komplett ruhacsere derékon alul. Ázik a gatya, harisnya és a nadrág is, ami számomra már a második alkalom per nap gyakoriságnál is bosszantó. Igyekszem figyelni, mikor és hová termel, ami nem mindig egyszerű, komoly diszkrécióval kezeli kis- és nagyobb dolgát. Magyarán nem szól. Ami kakálás esetén érdekes tud lenni, hisz fenék törlésre még nem egészen képes.

Szóval itt tartunk, nagy lépések ezek, na és olyan ügyes Zalóka-Manóka..... 

Tavasz 2013

Minden évben van egy nap, amikor számomra elérkezik az évszakváltás. Mindegy milyen nap van éppen, ha elérkezünk ehhez a bizonyoshoz, az érzékeim automatikusan váltanak és jöhet hó vagy zimankó, az én fejemben már tavasz van. Most az évszakváltást egészen pontosan a múlt hétfő reggel hozta el. Kinyitottam a kaput és - nem tudom másképp leírni - tavasz illat volt. Nem füstös fűtés szag, a hideg fagy, jég, hó illata, hanem enyhe virágillat (?) keveredett a föld szagával. Szuperjó volt, mennyivel könnyebb így oviba bandukolni! 

A gyerekek is érzik, a kesztyűt elfelejtették, Réka tavaszi sapkában jár, a bakancsról hallani sem akar, előszedték a motorokat, triciklit, biciklit is, meleg pulcsitól rosszul vannak, keresik a tavaszi kabátokat, folyton szellőztetnének, ovi után csillapíthatatlanul szaladgálnak egy sort az udvaron, kertben, utcán, szóval nincs az a menekülés szerű hazafutás, akárhányszor szabad levegőn tartózkodunk. Játszótér után sóvárognak, homokozóba merészkednek, kutyát szeretnének sétáltatni, kirándulni vágynak, Réka rövid ujjúban van az oviban (hosszú ujjúban meg akar sülni, úgyhogy átöltözik, amint teheti) harisnyában és szoknyában óhajtana oviba menni....

Szóval, üdvöz légy, tavasz! Idén én jól megvoltam a téllel is, kevésbé vártalak, mint máskor, de jó hogy jöttél, nagyon szeretünk! :)

Az első tavaszi fotó Rékáról mamáéknál. Sál a kutyán, sapka tavaszi, kabát még téli, mancsban a tesómtól zsákmányolt dinnyés rágóval

Hetven és nyolcvan



Vasárnap ünnepeltük a szüleim hetvenedik illetve nyolcvanadik születésnapját. Volt családi összeröff, móka, kacagás és eszem-iszom egyaránt. Réka folyton tesóm körül sündörgött, amit szívmelengető volt látni, eddig ennyire még nem kattantak egymásra. Közben anyu betegeskedik, de remélem, hetek kérdése és újra fürge lesz. Remélem, még sok ilyen közös szülinapot ünnepelhetünk így, mint idén! (betegeskedést leszámítva.)