A héten ma dolgoztam utoljára. Tett nekem egy nagy szívességet a nevtanban A. , amikor péntekre tette az időpontomat és még a hosszú hétvége is ott figyel előttem. Persze nehogy túl boldog legyek, ma délután fél 2-kor jutott eszébe a főnökömnek bizonyos dolgokról, hogy nem jól vannak, pedig ő már zárna. Egy egész lavinát indított meg egyetlen kérdésével és sorra dőltek össze a kis excel táblák....Amikor benyögtem, hogy pedig én holnap nem dolgozom (külön e-mail-ben írtam neki emlékeztetőt kettő nappal ezelőtt) , azt hittem, sikítófrászt kap. Nem tudok mit tenni, hónapok óta várok erre az időpontra. Nem azért vettem ki egy napot, hogy nagytakarítást tartsak vagy hogy elmenjek shoppingolni, bár jelzem, elbírná a dolgot a lakás is, ruhatár is.....Szóval folytköv kedden....nem tudom, aznap mikor érek majd haza. Így viszont nincs az a felhőtlen hepiség felettem, bennem, hogy ójeee....hosszúhétvégeeeee...még nem engedtem el a melót....na majd holnap!
Rékáék sikeresen túlélték a héten a második kirándulást is, Tibi 4 óra tájban a csajért ment a buszpályaudvarra és összeszedte. Azóta sem értek haza, habár van néhány matek házi, amire tegnap a suliban nem volt idő. Tiborom ugyanis tegnap a kormányablakba vonszolta a gyerekeket, sakk szakkörről és ebéd utáni sziesztáról eltávolítván őket, hogy elkészüljön végre a személyi igazolványuk. Paráztam egy sort, hogy majd Zalán nem fog jó képet vágni a fotózáshoz, hogy stílszerűen fogalmazzak....de végül nem volt gond, nagyon helyes kép készült róla. Ahhoz képest ahogy én nézek ki minden egyes igazolványképen, egyenesen mestermű. Réka ellenben....nahát kb. mint aki alaposan összeveszett a hajkeféjével, kritikus mértékben és még akkor legalább egy mini tornádó is átsöpörhetett a fején, mert hervasztóan kócos volt. Én nem is értem, Tibi ill. az ügyintéző nem nézett rá?! Gondolta, biztos mindig így néz ki ez a gyerek....Na mindegy.
Zalán szülinapjáról akartam még írni. Ami idén nem is egy napban csúcsosodott ki, hanem bő egy hétben. Először is, akárhogy törtem a fejem, nem találtam olyan ajándékot, amire azt mondtam volna, hogy TELITALÁLAT. Hónapokon át sem. Végül félig-meddig feladtam és bevonultunk a játékboltba együtt. Azt mondtam neki, na kisfiam, válassz! Összeszorított szemekkel, visszafojtott lélegzettel vártam, hogy majd előhoz valami méregdrága távirányításos autót vagy tudomisénmit, de nagyon határozottan a dínókhoz masírozott (hová máshová???) és onnan egy (vagy kettő) T-Rex-re bökött. Na neeeeem....ráztam a fejem, ahogy a kiírt ár eljutott az agyamig. Két perc múlva természetesen a pénztárnál ácsorogtunk a sorban, Zalán pedig ölelgette és csókolgatta a fogait csattogtatni is képes állatot. Ha ez a szíve vágya az én kicsi bogaramnak, ám legyen! Dobostortát kapott, rajta egy zöld dínóval. Alig fújta el a gyertyákat, máris a szájába tömte a dínó fejét, ezzel eléggé meglepve engem. Ahhoz vagyok szokva, hogy a marcipán figurákat évekig dédelgetjük, majd amikor már a színük is gusztustalan lesz, a kukában találják magukat. Fotók nem készültek!!!!! Amin eléggé fel voltam háborodva, de így esett a dolog. Van azonban egy videó felvétel a meglepi torta "bevonulásáról" Zalán színe elé, állítólag abból lehet kinyerni fotókat. Őszinte kíváncsisággal várom, mi mindent. Még az oviba viszünk egy tortát, az lesz az utolsó fázisa szülinapi ünnepség sorozatnak.
Ja, nem volt gond a tesicuccal. Tibi ugyan lélekszakadva bevitte a suliba, a tantónéni megnyugtatta, hogy igazán nem kellett volna, tesi órákon a gálára próbálnak a héten....
No hazatér Rékám egy batyuval és egy hosszú vastag nád bottal, jöhet az élménybeszámoló! Remélem, hozott nekem valami finomat.
