Ezek vagyunk mi. Írhatnék cirkalmas oldalakat a kapcsolatunkról, közeledés és távolodás, szürke hétköznapok, 20 órás munkanapok, megfeszített idegállapotok....Az érzés, ahogy keze az enyémbe fonódik, az illata, ahogy hazaér, amikor éjjel hozzá bújok, a hangja a telefonban, a borostája, a négy napos.....Az érzés, amikor valamire válaszolva kimondjuk ugyanazt. Az érzés, hogy nélküle semmi nem olyan jó, mint vele. De ami a lényeg. Amikor együtt lehetünk, ott a béke, a harmónia. Számomra kisüt a nap. Ha napokon keresztül nem találkozunk csak valami elhanyagolható néhány percre, lehet akármilyen szép az élet és idilli az élet egyébként, egyszer csak azt veszem észre, hogy valami nincs rendben. Valami nyomaszt, szomorú vagyok. De miért is a depi? Aztán rájövök. Hiányzik nekem Ő, nincs velem az én másik felem. Elvonási tüneteim vannak. Egy idő után, fizikailag is fáj, nem csak lelkileg. A legnagyobb boldogság pedig éppen az, hogy így érezhetek. Ezt ünnepeljük házasságunk ötödik évfordulóján. Még sok-sok ilyet kérek! Mert ez valahol annyira jó, életem egyik nagy csodája, amiért hálás vagyok, végtelenül az......
